Alkotmánybíróság

címke rss

Az elveszett mandátum nyomában

Itthon2018.05.10, 13:37

Sem választási, sem más ügyben nem alkothat jogot a bíróság – az ugyanis sérti a hatalmi ágak elválasztásának rendjét.

Szándékosan érvénytelenített a Kúria szavazatokat, hogy ne kelljen pluszmandátumot adni a Fidesznek

Itthon2018.05.06, 08:36

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Kúria szándékosan nem adta meg a Fidesz-KDNP plusz egy mandátumát. A bíróság tudatában volt annak, hogy az érvénytelenített 4360 szavazat közül 506 elegendő lenne még egy Fidesz-KDNP mandátumhoz. Vagyis azért érvénytelenített szavazatokat, mert ez egy plusz mandátumot jelentett volna a kormánypártoknak, és eggyel kevesebbet a Jobbiknak.

A Fideszt érte a legnagyobb sérelem a szavazatok összesítése során

Itthon2018.05.03, 19:25

A Fideszt érte a legnagyobb sérelem a szavazatok összesítése során, a Kúria döntésével elvettek a párttól feltételezhetően több ezer szavazatot és egy parlamenti mandátumot - mondta Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.

A Kúria a Fidesz kárára tévedett

Itthon2018.05.03, 19:07

Törvénytelenül érvénytelenített több, mint négyezer határon túli levélszavazatot a Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria, arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára – állapította meg az Alkotmánybíróság. Holott a választási eljárási törvényben egyetlen szó sem esik a borítékok elvárt formájáról, kinézetéről. Emiatt valószínűleg eggyel kevesebb fideszes mandátumot osztottak ki. Annak ellenére, hogy a Kúria tévesen döntött, az Alaptörvény értelmében a döntést nem lehet felülvizsgálni, így a Fidesznek eggyel kevesebb, a Jobbiknak eggyel több mandátuma lesz annál, mint amennyi a válaszztási ...

Döntött az Alkotmánybíróság: Puzsér Róbert hívhatja pszichopatának Hajdú Pétert

Life.hu2018.04.26, 09:39

Puzsér Róbert és Hajdú Péter vitájában döntött az Alkotmánybíróság: a műsorvezetőnek többet kell eltűrnie, mint egy nem közszereplőnek. Az eset kapcsán a közszereplői minőség szempontrendszerét is pontosították.

Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány

Itthon2018.04.06, 17:13

Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány a Kúria azon döntésével szemben, miszerint jogsértő a Fidesz menekülteket ábrázoló plakátja.

Elbukta az alkotmányossági kontrollt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium

Nagyvilág2018.03.19, 16:27

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette hétfőn a román alkotmánybíróság a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvényt.

A spanyol alkotmánybíróságtól kéri szabadon engedését a volt katalán elnökhelyettes

Nagyvilág2018.02.14, 19:37

A spanyol alkotmánybíróságtól kérte szabadon engedését szerdán az előzetes letartóztatásban lévő Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes.

A lakosság összetételéről való döntés az országok saját döntése kell legyen

Nagyvilág2018.02.02, 15:23

A lakosság összetételéről való döntés az ország identitásának része, és mint ilyen, az uniós tagállamok szuverén döntése kell hogy legyen - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken Varsóban, a lengyel alkotmánybíróság által rendezett, az alkotmányos identitásról szóló nemzetközi konferencián tartott előadásában.

Oscar Pistorius büntetése egy részének elengedését kérte

Sport2017.12.19, 17:40

Büntetése egy részének elengedését kérte fellebbezésében a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai futóbajnok a dél-afrikai Alkotmánybíróságtól - derült ki a kedden nyilvánosságra hozott törvényszéki iratokból.

Az egyéni vállalkozó is lehet keresőképtelen

Gazdaság2017.12.14, 13:45

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény egyik pontja alaptörvény-ellenes, ezért az a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazható. A döntés szerint az egyéni vállalkozó akkor is lehet keresőképtelen, ha szünetelteti a vállalkozását.

Ab: Nem alkotmányellenesek a drog mennyiségére vonatkozó Btk.-rendelkezések

Itthon2017.11.10, 10:19

Nem alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerek mennyiségére vonatkozó, általános jellegű rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában.

A Jobbik Simicska kedvéért már az Alkotmánybíróságra is nyomást akar gyakorolni

Itthon2017.11.06, 18:23

Staudt Gábor, jobbikos képviselő hétfőn azzal a beadvánnyal fordult az Alkotmánybíróság elnökéhez, hogy kezdeményezzen soron kívüli, vagy gyorsított eljárást a plakáttörvény ügyében. A Fidesz frakció közleményében reagált Staudt kijelentéseire, és elítélte a felháborító nyomásgyakorlást. Az elmúlt hónapok pártfinanszírozási botrányai érthetővé teszik a Jobbik lépését.

Trócsányi: Kettős mérce fenyeget a jogállamiság ügyében

Itthon2017.10.21, 18:46

Félő, hogy a jogállamisági mechanizmus kettős mérce alapján történő kezelése inkább Európa megosztottsághoz, nem pedig megerősítéséhez vezet - mondta Trócsányi László az Origónak. Az igazságügyi miniszter arról is beszélt, hogy egyes országoknak a „vádlottak padjára" ültetése nem igen járul hozzá az európai egység erősítéséhez. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy most jelent meg "Az alkotmányozás dilemmái - Alkotmányos identitás és európai integráció" című kötete lengyel nyelven. 

Német alkotmánybíróság: ki lehet toloncolni a terrorveszélyes külföldieket

Nagyvilág2017.07.27, 20:55

Ki lehet toloncolni Németországból a terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott külföldieket, akkor is, ha nem követtek el bűncselekményt - döntött csütörtökön a német alkotmánybíróság.

A Die Welt panaszt nyújtott be a török alkotmánybíróságon

Nagyvilág2017.07.19, 13:44

A Die Welt című német lap a török alkotmánybírósághoz fordul a bebörtönzött újságírójuk, Deniz Yüncel ügyében.

Bíróság előtt Hitler szülőházának sorsa

Tudomány2017.06.24, 14:39

A bécsi alkotmánybíróság csütörtökön kezdte el tárgyalni Adolf Hitler braunaui szülőházának állami kisajátítási ügyét, mivel az egykori tulajdonos a kisajátítást alkotmányellenesnek vélte és bírósághoz fordult. Az osztrák parlament döntése alapján még decemberen lett a ház az osztrák állam tulajdona.

Alkotmányellenes a bírák nemzetbiztonsági ellenőrzése

Itthon2017.06.13, 11:57

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésére vonatkozó egyes rendelkezéseket.

Alkotmányellenes az ásotthalmi muszlimellenes rendelet

Itthon2017.04.12, 18:21

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette Ásotthalom "a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló" rendeletének azon paragrafusát, amely szerint tilos közterületen – többek között – a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint bármilyen olyan jellegű propagandatevékenység megvalósítása, amely a házasság intézményét nem egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be.

Trócsányi: Ilyen törvénye még nem volt Magyarországnak

Itthon2017.03.08, 08:30

A közigazgatási perrendtartás és bíráskodás tiszteletben tartja a történeti alkotmányunk hagyományait – mondta Trócsányi László az Origónak adott interjújában. Az igazságügyi miniszter történelmi jelentőségűnek tartja a 2018 januárjában életbe lépő törvényt. A politikus az új ügyvédi törvény körvonalairól is beszélt, a törvényt várhatóan tavasszal nyújtják be a parlamentnek.

AB: Alkotmányellenesek a közigazgatási felsőbíróságok

Itthon2017.01.13, 14:54

Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával.

Elutasította a Quaestor-károsultak indítványát az AB

Gazdaság2016.12.07, 15:39

Elutasította az Alkotmánybíróság a Quaestor kárrendezési törvény elleni indítványokat. Az indoklás szerint azért, mert a kárrendezés állami méltányossági intézkedés, így a jogalkotó dönt annak szabályairól.

Vizsgálhatja az Alkotmánybíróság az uniós kvótát

Itthon2016.11.30, 19:34

Az Alkotmánybíróság (Ab) vizsgálhatja, hogy az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot, vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát. Az Ab erről szóló határozatát szerdán tette közzé a honlapján.

Kósa szerint nem kapott semmit az LMP a támogatásért

Itthon2016.11.18, 12:35

Az LMP nem kért semmit a kormánypárttal közös alkotmánybíró-jelöltek támogatásáért – mondta Kósa Lajos. A Fidesz-frakcióvezető szerint ugyanis vannak pártok, "akik a politikai alkut nem a piaci kofák alkudozásából lesték el".

Alkotmánybíró-jelöltek: megegyezett a Fidesz, a KDNP és az LMP

Itthon2016.11.17, 13:12

A kormánypártok és az ellenzéki LMP megegyezett a betöltetlen alkotmánybírói posztok jelöltjeiről, ahogy a a testület elnökjelöltjéről is. Próbáltak az MSZP-vel és a Jobbikkal is egyeztetni róluk, de nem sikerült. Kövér László Sulyok Tamást javasolja elnöknek.

Alkotmánybíróság: nem volt jogsértő a kormány kvótareklámja

Itthon2016.10.26, 19:56

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria két határozatát, amelyek szerint az M4 és a TV2 jogtalanul tette közzé a kormány egyik kvótareferendum-reklámját, mivel azok politikai hirdetésnek minősülnek. A Kúria szerint a kvótanépszavazás kampányának a részvétel és a távolmaradás is része volt, így a részvételre való buzdításnak politikai tartalma volt. Az Alkotmánybíróság viszont azt mondta ki: a részvétel vagy a távolmaradás nem politikai kérdés, de még ha az is egy adott kampányszituációban, a műsorszolgáltatók ezt nem lehetnek képesek objektíven mérlegelni, így ezt nem is lehet nekik előírni.

Alkotmánybíróság: Lehet fotót közölni intézkedő rendőrről

Itthon2016.10.18, 13:34

Az Alkotmánybíróság döntése szerint nyilvánosságra hozható a rendőri intézkedést bemutató fotó, a rendőr beleegyzése nélkül is. Kivételes esetben tiltható csak meg a közlés, például akkor, ha az sérti az emberi méltóságot, sebesült rendőrt mutat be.  

A lengyel alkotmánybíróságnak nem tetszett a róluk szóló törvény

Nagyvilág2016.08.11, 13:48

Több pontban alkotmányellenesnek találta csütörtökön a lengyel alkotmánybíróság a róla szóló újabb törvénymódosítást, amelyet júliusban fogadott el a kormánytöbbség. A testület döntését viszont a kormányzó Jog és Igazságosság párt már a kihirdetése előtt törvénybe ütközőnek minősítette.

Újabb alkotmánysértést állapított meg az AB

Itthon2016.07.14, 13:41

Az Alkotmánybíróság újabb mulasztásos alkotmánysértést állapított meg egy gyülekezési jogi ügyben, és ezúttal megsemmisítette a támadott rendőrségi és bírósági határozatokat is. Kedden egy hasonló ügyben nyilvánosan hirdettek határozatot.

A kormány új gyülekezési törvényt készít elő

Itthon2016.07.13, 11:00

A kormány új gyülekezési törvényt készít elő, hogy korrigálja az Alkotmánybíróság által kedden megállapított mulasztásos alkotmánysértést. 

Mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az AB

Itthon2016.07.12, 11:40

Az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosan kihirdetett határozatában mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését. 

Újra az Alkotmánybíróságra megy a kvótareferendum miatt Szanyi

Itthon2016.07.04, 16:36

Alkotmányjogi panasszal fordult a szocialista Szanyi Tibor az Alkotmánybírósághoz a kvótareferendummal kapcsolatos május 3-ai kúriai döntés miatt.

Zöld utat adott a kvótanépszavazásnak az Alkotmánybíróság

Itthon2016.06.21, 15:17

Az Alkotmánybíróság elutasította a betelepítési kvótákról szóló népszavazást támadó indítványokat. Tuzson Bence szerint minden akadály elhárult a referendum elől. 

Ádertől várják a Liberálisok az alkotmánymódosítás vétóját

Itthon2016.06.13, 14:23

Alkotmánybírósági normakontrollt kellene kérnie a Liberálisok szerint Áder János államfőnek a nemrég elfogadott hatodik alaptörtvénymódosításról, amely lehetővé teszi a terrorveszélyhelyzet kihirdetését, amikor a kormány különleges jogköröket gyakorolhat. Az ellenzéki párt szerint azonban a védelemért cserébe az állam nem kérhet korlátlan hatalmat.  

Ez egy halálos ítélet! Alkotmánybíróságra mennek a kéményseprők

Gazdaság2016.06.13, 14:16

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente előírt kéményellenőrzések két évre ritkítása miatt - jelentette be a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

Az Alkotmánybíróságtól remélnek segítséget a kéményseprők

Itthon2016.06.13, 13:23

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente végzett kéményellenőrzések két évre történő ritkítása miatt - jelentette be a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke hétfőn, Budapesten a Belügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón.

Megtámadták a kormány kvótareferendumát az AB-n

Itthon2016.05.24, 13:15

Egy nappal a május 25-i határidő előtt valaki felülvizsgálati indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, kérve a kormány betelepítési kvóta elleni népszavazását elrendelő parlamenti határozat megsemmisítését.

ÁSZ: Szabályszerűen működött az Alkotmánybíróság

Gazdaság2016.05.24, 12:09

Szabályszerűen gazdálkodott az Alkotmánybíróság 2011-2014 között, csak kisebb hiányosságokat talált az Állami Számvevőszék.

Előbb is lehet a kvótaellenes népszavazás, mint gondolnánk

Itthon2016.05.16, 10:47

Választási szakértő szerint akár már augusztus közepén is meg lehet tartani a kvótaellenes népszavazást. Az Alkotmánybíróság főtitkára eközben azt mondta, hogy a referendummal kapcsolatos indítványokról még az ítélkezési szünet előtt dönteni fognak. 

Átírták az alkotmányellenes jegybanktörvényt

Itthon2016.04.21, 13:34

A jövőben csak a Magyar Nemzeti Bank által alapított gazdasági társaságok azon adatait védheti titkosság a jegybanktörvény szerint, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét. 

Jogos, hogy a külföldön lévő magyarok nem szavazhatnak levélben

Itthon2016.04.20, 13:52

Az Alkotmánybíróság szerdán nyilvánosságra hozott döntése szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást. Az Ab szerint a támadott rendelkezés nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.

Az AB szerint is közpénz az MNB pénze

Gazdaság2016.03.31, 16:24

A jegybank pénze közvagyon, még akkor is, ha átadja egy alapítványnak - mondta ki az AB. A posta esetében viszont szerinte nem jelent korlátozást az elfogadott törvény, így főszabály szerint ugyan nyilvánosak lesznek a Posta adatai, de üzleti okokra hivatkozva kérhet az intézmény titkosítást. Ilyen igények jogosságáról a bíróságnak kell majd döntenie. 

Kedden dönt az AB a jegybanktörvényről

Itthon2016.03.28, 17:40

Keddi ülésén tárgyalja az Alkotmánybíróság azt a két jogszabályt, amit nemrég Áder János köztársasági elnök nem írt alá, hanem normakontrollt kért róluk a bíróságtól. Az egyik a jegybanki alapítványok gazdálkodásának, a másik a Posta szerződéseinek nyilvánosságát érinti.

Megnyertek egy csatát a Fradi vénaszkennere ellen

Archívum2016.03.23, 15:44

A szurkolói kártya elhasalt, következhet az ultrák-klubok harc utolsó frontvonala, az Üllői úti vénaszkenner. Egy szurkoló másfél éve várja az Alkotmánybíróság határozatát a szkennerről, és úgy tűnik, neki áll a zászló. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elbukik az egész rendszer.

A Fideszt figyelmezteti Stumpf: szembefordultak önmagukkal

Itthon2016.03.16, 11:42

A Simicska–Orbán-háború káros hatásaival, a hatalom- és pénzéhséggel, a felhalmozódott és elfedett társadalmi feszültségekkel szembesítette a szakkollégista ősfideszeseket, köztük Orbán Viktort a kormányfő egykori mentora, későbbi minisztere, a jelenleg alkotmánybíró Stumpf István.

A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek

Gazdaság2016.03.12, 16:57

A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte őket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelső ...

Jegybanktörvény: Áder János az Alkotmánybírósághoz fordul

Itthon2016.03.09, 16:04

Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól. 

Az alkotmányosság védelmét kérik Áder Jánostól

Gazdaság2016.03.03, 10:32

A Transparency International és az MSZP is azt kérik Áder Jánostól, hogy ne írja alá a postatörvény és a jegybanktörvény módosítását. Úgy vélik, a módosítók alkotmányellenesek, korlátoznák a közpénzek elköltésének ellenőrizhetőségét, és folyamatban lévő peres ügyekbe avatkoznak be. Áder Jánosnak lehetősége van visszadobni a jogszabályokat a parlamentnek megbfontolásra, vagy megküldheti őket az Alkotmánybíróságnak ellenőrzésre.

Áder János keresztbe tehet a törvényesített titkolózásnak

Gazdaság2016.03.02, 15:44

Lehetséges, hogy Áder János nem fogja aláírni a jegybanktörvény módosítását, amely szerint az a pénz, amit a jegybank az alapítványaiba tett, már nem számít közpénznek. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a módosítás alkotmányellenes. Ha Áder János is így gondolja, megküldheti a jogszabályt az Alkotmánybíróságnak véleményezésre. Ha más kifogása van, visszadobhatja a parlamentnek megfontolásra. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint az alapítványok (legalábbis az egyik) közpénzt kezelnek.

Előző
Következő