Alkotmánybíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Országgyűlés
- Fidesz
- belpolitika
- pártpolitika
- parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hétfőn határozathirdetés a Mécs-bizottság ügyében
Az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn nyilvános határozathirdetést tart a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat ügyében - tudatta szerdán közleményben az AB.
Öten kaptak Nagy Imre Érdemrendet
Csütörtökön Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére öt személyt tüntetett ki a Nagy Imre Érdemrenddel. Köztük volt többek között Kosáry Domokos akadémikus, történész és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke.
A díjazottak életrajza
A Nagy Imre Érdemrendet az idén Kiss Tamás, a Pofosz társadalompolitikai alelnöke, Kosáry Domokos akadémikus, történész, Lőcsei Pál szociológus, újságíró, Puchert János tábornok és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke kapta meg.
Mostantól tilos figyelni a szabadult rabokat
Az Alkotmánybíróság keddi döntésével azonnali hatállyal megsemmisítette a rendőrségi törvény bűnmegelőzési ellenőrzésről szóló részét. Az 1999-ben hozott törvény eddig lehetőséget adott a rendőröknek arra, hogy akár titkosszolgálati eszközökkel is figyeljék a három év után szabadult, veszélyesnek tűnő rabokat. Az AB szerint az önkényes értelmezés veszélyével fenyegető szabályozás sérti a jogbiztonságot.
Tiltakoznak a melegek nyugdíjának elutasítása miatt
Nyílt levélben tiltakozik a Magyar Helsinki Bizottság az ellen, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság - korábbi döntését visszavonva - mégis megtagadja az özvegyi nyugdíj kifizetését egy homoszexuális férfinak. A jogvédő szervezet szerint a hivatal döntése súlyosan diszkriminatív és alkotmánysértő. Az igazgatóság szerint a melegek csak 2006-tól jogosultak a tíz együtt töltött év után adható özvegyi nyugdíjra, mivel 1996-ban született törvény az azonos nemű párok együttéléséről. A jogvédők szerint azonban a törvény megszületésével egy időben fel kellett volna számolni a diszkriminatív helyzetet.
Felemás eredmény a paksi vizsgálóbizottságnál
Eltérő eredményre jutottak a kormánypárti és az ellenzéki képviselők az áprilisi paksi üzemzavar körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottság szerdai ülésén a meghívottak által előadottak értékelésében.
Pokorni: alkotmányellenes a szülők előtt titkolózni
Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetője az Alkotmánybíróságtól kéri a tanári titoktartásról szóló törvény megsemmisítését. A volt miniszter szerint a józan ésszal, a morállal és az alkotmánnyal is ütközik, hogy a tanárok csak diákjaik írásos beleegyezésével mondhatják el a szülőknek, ha a gyerekkel valamilyen baj történik.
Alkotmánybírósághoz fordulnak a májtranszplantáltak
Az Alkotmánybírósághoz fordul a szervátültetettek szervezete és a májtranszplantáltak egyesülete, ha az egészségügyi tárca nem juttat elég pénzt májátültetésre. A Magyar Szervátültetettek Szervezetének elnöke szerint ugyanis a jelenlegi 25 átültetéshez képest 70-80-ra lenne szükség, amire a minisztérium nem biztosítja a fedezetet.
Nem lehet népszavazást tartani a termőföldről
Az Alkotmánybíróság két, kedden elfogadott határozata értelmében nem lehet népszavazást tartani a termőfölddel kapcsolatban a Hajrá, Magyarország! mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések ügyében.
Alkotmánybírósághoz fordultak a kismamapótlék miatt
Soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróságtól a kismamák jövedelempótlékának ügyében két Somogy megyei ügyvéd. A két ügyvéd szerint alkotmányellenes, hogy öt év helyett csak három évre visszamenőlegesen, kamatok nélkül jár a kismamáknak az elmaradt jövedelempótlék. A jogászok a családtámogatási törvényt is megtámadták az Alkotmánybíróság előtt, mert a szerint csak a kettős ikrek után jár dupla összegű gyermekgondozási segély, a hármas vagy többes ikrek születése esetén a juttatás összege már nem arányos a gyermekek számával.