Alkotmánybíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Országgyűlés
- Fidesz
- belpolitika
- pártpolitika
- parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bod Péter Ákosnak nem tetszik a kormány alkotmánymodosítási terve
Bod Péter Ákos a jegybank korábbi elnöke az Alkotmánybíróság jogkörének tervezett korlátozásáról a Duna Tv-nek azt mondta: "Nagyon nem tetszik, ami történt, túl hirtelen reakciókat láttam". A korábban a kormánynak is tanácsokat adó közgazdász szerint a válságadók visszahatnak majd a fogyasztókra.
Százmilliárdos törvényeit félti a kormány az Alkotmánybíróságtól
A Fidesz vezetői ugyan azt állítják, a magas végkielégítések miatt van szükség az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozására, közben ők maguk is utalnak arra, hogy ennél sokkal nagyobb a tét: a gazdasági kampányígéretek teljesítése. A változtatással elérnék ugyanis, hogy az Alkotmánybírósághoz el se jussanak olyan sokkal nagyobb horderejű, de szintén vitatott törvények, mint a válságadók és a magánnyugdíj-pénztári pénzek eltérítése.
LMP: Orbán hülyének nézi a közvéleményt
Az alkotmánybíróság jogkörének korlátozása az LMP szerint egy lépés a jogállam lebontása felé, és nem a nagy összegű végkielégítésekről, inkább a magánnyugdjpénztári befizetések eltérítéséről szól. A párt szóvivője szerint jövő szerdai tüntetésükre mindenkit várnak, de bírálta Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt, akinek "csak az ellenfél jogtiprása csípi a szemét".
Trükközés előtt nyit utat a Fidesz tervezett alkotmánymódosítása
Zűrzavarossá teheti az egész alkotmánybíráskodási rendszert a Fidesz által tervezett változtatás, alkotmányjogászok és korábbi alkotmánybírók szerint ugyanis megnyílhat az út a trükközés előtt. A Fidesz terve szerint nem dönthetne az Alkotmánybíróság például költségvetési ügyekben, viszont így a kormány bármit hozzácsaphatna a költségvetési törvényhez, és így kikerülné az egyik legfontosabb ellenőrző testületet.
Meglátogatta Schmitt Pált az Alkotmánybíróságért aggódó Sólyom
Tanácsokkal látogatott el Schmitt Pál köztársasági elnökhöz pénteken Sólyom László korábbi államfő, hogy megvitassa vele az Alkotmánybíróság körül kialakult helyzetet. Sólyom figyelmeztette az államfőt, hogy az Ab jogainak kurtítására vonatkozó tervek a "jogállamiság szempontjából aggályosak", és áttekintette vele, mit tehet az államfő a jogállamiság alapelveinek érvényesítéséért.
Orbán is kiállt az Alkotmánybíróság korlátozása mellett
Orbán Viktor kormányfő szerint a jövő Magyarországa és a múlt jogszabályai ütköznek az Alkotmánybíróság jogköréről kialakult vitában. A miniszterelnök kiállt a Fidesz elképzelése mellett, mert szerinte a jogszabályokat "az emberek igazságérzetéhez" kell igazítani. Orbán szerint a hasonló konfliktusok az új alkotmány elfogadásával csillapodnak majd.
Zúgolódnak a Fideszen belül is az alkotmánymódosítás miatt
A Fideszen belül is többen vannak, akik nem értenek egyet azzal a kormánypárti javaslattal, amely korlátozná az Alkotmánybíróság jogkörét. Az Orbán Viktor által személyesen meghozott döntést egy politikus "durvának", egy másik "támadhatónak" nevezte, és többek szerint rosszallással fogadta Navracsics Tibor kormányfőhelyettes is. Várhatóan nem is fog gyorsan lecsengeni a párton belüli konfliktus, az azonban nem valószínű, hogy a javaslatot visszavonják, bár a 98 százalékos különadóról szóló javaslaton még módosíthat a kormány.
Az Ab az alkotmányos rend biztosítékának tartja a jogköre fenntartását
Az Alkotmánybíróság szerint az utólagos felülvizsgálati jogkör fenntartása a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka. A testület szerint az utólagos normakontroll gyakorlata megegyezik más európai országok alkotmánybíróságainak gyakorlatával. Az Alkormánybíróság csütörtökön a Fidesz frakcióvezetőjének arra a kezdeményezésre reagált, amely csorbítaná a testület jogkörét.
Commerzbank: Sérül a jogbiztonság a Fidesz alkotmánymódosítási tervével
A Fidesz Alkotmánybíróságot (Ab) korlátozó terve aláássa a befektetők bizalmát a magyar jogbiztonságot tekintetében - írta a Businessweek a Commerzbank elemzésére hivatkozva.
Levéllel bombázná a TASZ Orbánt az alkotmánymódosítás miatt
A TASZ jogvédő szervezet a honlapján arra buzdít, hogy aki nem ért egyet a Fidesz azon javaslatával, amely korlátozná az Alkotmánybíróság jogkörét, küldjön egy e-mailt Orbán Viktor kormányfőnek és Lázár János frakcióvezetőnek. A civil szervezet segítségként egy formalevelet is közzétett.