Alkotmánybíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Országgyűlés
- Fidesz
- belpolitika
- pártpolitika
- parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megsemmisítette a vörös csillag-tilalmat az AB
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi (Btk.) paragrafust. Az AB azzal indokolta döntését, hogy a szabályozás túl tág, pontatlan, ezért sérti a jogbiztonság követelményét, és aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.
Az Alkotmánybíróság kiállt gyülekezési jog mellett
Visszaélt a joggal a főpolgármesteri hivatal, amikor tavaly március 15-én minden olyan helyszínt lefoglalt Budapesten, ahol nagyobb tüntetést, megemlékezést lehetett volna tartani - mondta ki az Alkotmánybíróság egy keddi határozatban. Az AB-nél az LMP tett panaszt, miután nem engedélyezték a gyűlésüket a Hősök terére, a fellebbezésüket pedig a bíróság azzal utasította el, hogy nincs jogkörük dönteni. Most először fordult elő, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisített egy bírósági döntést.
Sólyom veszedelmes visszalépést lát
Hanyatlik a magyar alkotmányos kultúra, politikai célok alapján módosítják az alaptörvényt, megnyirbálják az alkotmánybíróság jogköreit - erről Sólyom László beszélt Bernben egy egyetemi előadáson. Az Alkotmánybíróság első elnöke és egyben korábbi köztársasági elnök szerint a jelenlegi alkotmányozás "fájdalmas és veszedelmes visszalépés" a korábbi helyzethez képest.
Kukorelli: Nem lehet kidobni a korábbi AB-határozatokat
Ellenzi a Fidesz elnökségének terveit Kukorelli István volt alkotmánybíró, amellyel megtiltanák az Alkotmánybíróságnak, hogy hivatkozhasson korábbi ítéleteire. Az alkotmányjogász szerint a "Ctrl C, Ctrl V" messze nem igaz a testület gyakorlatára, a tervezett változtatás ellenben veszélyeztetheti a függetlenségét és a kiszámíthatóságot.
Puskázik-e az Alkotmánybíróság?
A Kósa-nyilatkozatnak csak az lehet a célja, hogy megbántsa és megfélemlítse a feladatukat komolyan vevő alkotmánybírókat. Egyébként érthetetlen, mit tartalmazna a felvetett törvénymódosítás.
Megtiltja a puskázást a Fidesz az Alkotmánybíróságnak
Az Alkotmánybíróságot érintő több változtatást is javasol a Fidesz elnöksége. Eszerint a jövőben a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna a testülethez, és erősítenék az testület munkájának nyilvánosságát. Kósa Lajos emellett megerősítette korábbi információnkat, hogy megtiltanák, hogy a testület a korábbi állásfoglalásait használja. Kósa szerint "puskázni nem lehet úgy, hogy előveszünk egy régi állásfoglalást, Ctrl C, Ctrl V, és azt mondjuk, kész van".
Hadat üzen a sértett kormány az Alkotmánybíróságnak
Hatáskörei újabb csorbítása helyett az ítéletei alapjául szolgáló, a rendszerváltás után született bírósági döntések felhasználásától tiltaná el az Alkotmánybíróságot bosszúból a kormány - értesült az [origo]. Az elmúlt 20 év alkotmánybírósági gyakorlata helyett a testület a jövőben csak a tavaly hatályba lépett alaptörvény szellemiségét vehetné figyelembe.
Az Alkotmánybíróságon támadja a Cozma-ítéletet Sztojka Iván
Sztojka Iván védője azt szeretné elérni, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Cozma-gyilkosság ügyében hozott ítéleteket, mert úgy érzik, nem volt tisztességes az eljárás. Szerintük a rendőrség, az ügyészség és a minisztérium nyilatkozatai nem feleltek meg az emberi jogi normáknak.
Az Alkotmánybíróságnál keresi igazát a kormány
Az Európa Tanács tavaly többször is kifogásolta a bírák jogállásról szóló, tavaly módosított jogszabályt. A legutóbbi eset után a kormány az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálják meg, összhangban vannak-e az alaptörvénnyel a kifogásolt részek.
Kövér: Politizál az Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybíróság tudatosan politikai döntést hozott a választási regisztráció megsemmisítésével fideszes parlamenti elnök szerint. Háromheti ülésezés ebben a ciklusban már biztos nem lesz.