Alkotmánybíróság

címke rss

Lesújtó jellemrajz készült az alkotmánybírókról

Itthon2015.03.17, 16:14

Jogvédő szervezetek szerint a kormánypárti többséggel, egyeztetés nélkül megválasztott alkotmánybírók többségbe kerülésével kormányhű testületté vált az Alkotmánybíróság.

Eleve kudarc az ellenzéki népszavazás?

Itthon2015.03.16, 17:04

A kormányellenes civil szervezetek 19 kérdésben tartanának népszavazást, de több kérdés a költségvetés tárgykörébe tartozó területről döntene, amit az alaptörvény tilt. A kezdeményezőknek, ha az aláírásgyűjtés fázisán túl is jutnak, a referendumon legalább négymillió embert kellene szavazásra sarkallniuk. Számításaink szerint a népszavazásból legkorábban 2016 elejére lehetne valami.

Ombudsman: Jogállamellenes döntést hozott a komány

Itthon2015.03.09, 12:16

Az ombudsman indítványozza, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a büntetőeljárási törvény azon rendelkezését, amely nem tartalmazza az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát a legsúlyosabb cselekményekkel gyanúsítottak esetében. Székely László szerint a jogállamiság elvéből az következik, hogy az állam a büntetőeljárás sikertelenségének a kockázatát nem háríthatja a terheltre.

Alkotmányellenes lehet Paks titkosítása

Gazdaság2015.03.03, 14:36

Indokolatlanul és differenciálatlanul korlátozza a közérdekű adatokhoz való hozzáférés alkotmányos jogát a paksi bővítés szerződéseinek 30 éves titkosítása. A titkosítás ráadásul uniós jogszabályokat is sérthet. Civil szervezetek ezért arra kérik a köztársasági elnököt, vizsgáltassa meg a titkosítást kimondó paragrafust az Alkotmánybírósággal.

Lenkovics Barnabás: Tudnánk élni a visszakapott jogkörökkel

Itthon2015.03.01, 12:45

Ahogyan az állam, úgy a jogállam struktúrái sem örök időkre adottak, egy szakadatlan tanulási folyamatról van szó, melyben az egyes jogállami intézmények funkciója, feladata is módosulhat. Az Alkotmánybíróság sem akadályozhatja meg a hatékony kormányzati intézkedéseket, feladata az, hogy megvonja a politikai mérlegelés, mozgástér alkotmányos kereteit, melyeken belül még jogállami egy jogalkotói döntés - mondta Lenkovics Barnabás, az Ab napokban hivatalba lépett új elnöke.

Orbán minisztere visszaszólt Simicskának

Itthon2015.02.16, 07:48

Trócsányi László az Origónak adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy belátható időn belül létrejönnek a közigazgatási bíróságok, valamint a bírósági végrehajtás területén is tisztább viszonyok jöhetnek. Az igazságügyi miniszter kitért Simicska Lajosra, valamint ügyvédi irodájának állami megrendeléseire is.

A jegybank tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését

Gazdaság2015.01.28, 11:43

A Magyar Nemzeti Bank tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság keddi döntését, amellyel a testület alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a Napi.hu-t tiltott piacbefolyásolás miatt elmarasztaló bírósági ítéletet.

Huszonöt éves az AB: több tag, kevesebb jogkör

Itthon2015.01.05, 09:40

Mit adott nekünk az Alkotmánybíróság az elmúlt 25 évben? Köztársasági elnököt, a halálbüntetés tilalmát és egy sor megsemmisített jogszabályt. Utóbbiak egy részét a Fidesz visszacsempészte a joganyagba, sőt jelentősen csorbította a testület jogkörét is. Az új elnök reménykedik a változásban.

Törvénytelen volt a temetők adóztatása

Itthon2014.12.04, 19:30

Törvényellenes volt a Kúria szerint, hogy telekadót vetettek ki a köztemetőkre. A  testület önkormányzati tanácsa a napokban határozott a csepeli temető ügyében. Ábel Attila csepeli alpolgármester szerint ők nem akartak adóztatni, de nem tehettek mást.