alkoholista

címke rss

Megúszta a börtönt az alkoholista sofõr, csak mert nõnek született

Itthon2019.07.08, 20:29

Míg nálunk sok nõ panaszkodik arról, hogy a férfiaknak mindent szabad, míg rájuk sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak, Angliában úgy tûnik, nagyon is elnézõek velük szemben: a harmincéves Victoria Parryt már többször kapták rajta ittas vezetésen. Legutóbb egy egész üveg bort megivott, mielõtt volán mögé ült, majd súlyos balesetet okozott, de végül nem került börtönbe. A bírónõ azt mondta neki, hogy  szerencséje van, hogy nõnek született, mert ha férfi lenne, a tárgyalásról már egyenesen a börtönbe vitték volna - írja a TheSun. 

Megszólalt az apját megölõ 13 éves lány bátyja

Itthon2019.06.18, 20:51

Gyerekkora óta rettegésben élt az a fiú, akinek a húga megölte az apjukat néhány napja. A 13 éves lány kést szúrt az apja hátába. A férfi elõtte még megvágta a felesége nyakát, és kis híján halálra szurkálta a fiút. A lány három életet mentett meg, azóta azonban pszichológus kezeli. 

Rendszeresen verte és elhanyagolta gyerekeit egy alkoholista anya

Itthon2019.05.06, 12:42

A dorogi asszony rendszeresen ivott, a két saját, valamint a harmadik, örökbe fogadott gyerekével rendszeresen ordibált, valamint felpofozta és elhanyagolta õket. Az is többször elõfordult, hogy a gyerekek szeme láttára verekedett össze az élettársával. Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az asszonnyal szemben.

Az alkoholizmus nem jellembeli hiba, hanem betegség

Archívum2018.12.29, 20:22

Az év utolsó napja egyet jelent a felhõtlen szórakozással, vidámsággal és jókedvvel. Az új évbe nyúló dorbézolások során sokan felöntenek a garatra. Egy-egy nehezebben megélt másnap a legjobb családban is elõfordul. Vannak azonban olyan esetek, amelyek rosszabbul végzõdnek. Az alkoholbetegségrõl és az Anonim Alkoholisták közösségérõl egy „józanodó alkoholistával", Attilával beszélgettem.

Emberi sorsok, amelyek idén megrengettek minket (18+)

Archívum2018.12.28, 19:38

A személyes történeteket nem lehet érzelmek nélkül végigolvasni. Ez természetesen a skálán szinte bármi lehet: együttérzés, meghatottság, felháborodás... de a hatásuk kétségtelen. Most következzenek a legemlékezetesebbek, amelyeket idén bemutattunk.

Száraz November - avagy 30 napig nem iszom!

She2018.11.09, 09:17

Miközben ezeket a sorokat írom, pokoli másnapos vagyok, most azonban - egy idõre legalábbis - véget vetek az alkoholfogyasztásnak.

Az iskola elkezdõdött, de a bulik folytatódnak - Így isznak a magyar tinédzserek

Archívum2018.10.09, 20:31

Az alkoholfogyasztás a fiatalkori lázadás egy formája. Azzal, hogy titokban kell csinálni, és hozzávetõleg nehéz is hozzájutni, sokkal érdekesebbnek tûnik az egész. Épp ezért homokba dughatják a szülõk a fejüket, de ezzel nagyon nagy veszélynek teszik ki gyermeküket.

Brutális terrorban tartotta feleségét egy volt rendõr

Itthon2018.09.13, 15:21

Egy gyõri férfi miután nyugdíjba ment 2005-ben alkoholista lett, verni kezdte a feleségét és a fiát, az asszonyt többször azzal is megfenyegette, hogy megöli.

Sir Anthony Hopkins alkoholproblémáiról vallott egyetemistáknak

Archívum2018.07.27, 09:07

Az Oscar-díjas színész 500 egyetemista elõtt vallott õszintén alkoholproblémáiról és arról, milyen hatással volt ez a korai karrierjére. 

Azért lopott virágot a temetõbõl, hogy bort vehessen

Itthon2018.07.26, 17:39

Több sírról is lelopta a virágot egy szabolcsi férfi azért, hogy eladja és alkoholt vehessen a pénzbõl.

Megölt, majd megcsonkított egy prostituáltat a londoni ámokfutó

Nagyvilág2018.02.25, 14:12

Egy fiatal megölt egy prostituáltat Londonban, és betört több házba. Végül egy különleges öngyújtó buktatta le. Mindez pont hat évtizede történt, a történet azonban ma is rémisztõ. 

Pásztor Erzsi csak a színpadon iszik

Archívum2018.02.02, 12:04

Pásztor Erzsi az egész ország számára az alkoholista Janka volt, a színpadon most is egy olyan nõt alakít, aki nem veti meg az italt. De hogy áll az alkohollal a való életben?

Oszter Sándort alkoholistának nevezte bûntársa:"Ittasan nem mindig tudta kontrollálni a cselekedeteit."

Archívum2018.01.25, 06:48

Ahogy azt a Life.hu is megírta, Oszter Sándor ötödrendû vádlottja egy befolyással üzérkedéses ügynek, melyért  4 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá, ha bebizonyososodik bûnössége. Az ügy negyedrendû vádlottja szerint a színész sokat iszik és olyankor nem ura a cselekedeteinek.

A baleset óta anya sokszor részeg

She2020.04.09, 10:54

Anya a legszebb a világon. Hosszú, derékig érõ haja van, amit hullámokba csavar. És mindig körömcipõben jár. Csak az a baj, hogy ha sokat iszik, nem tud rendesen menni a cipõiben.

Csõsz Boginak, a Feleségek Luxuskivitelben szereplõjének apja ivott és verte õket

Archívum2017.10.25, 07:34

Fényûzõ élete miatt ma már sokan irigylik Csõsz Bogit, de a gyerekkorát biztosan nem szeretnék. A Feleségek Luxuskivitelben szereplõje szörnyû dolgokon ment keresztül kislányként: apja verte édesanyját és õt is. Alkoholista volt. 

Senki sem áll szóba a gyilkos anyával Kalocsán

Itthon2017.09.25, 10:56

Nem látogatja senki a börtönben Á. Anikót, aki két éve több mint száz késszúrással megölte a saját lányát. Az elsõ fokú bíróság elétfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

Ben Affleck rosszul néz ki - Friss fotók a sztárról!

Life.hu2017.05.02, 15:27

Ben Affleck a válás miatt lett alkoholista, ami alaposan tönkretette a sztárt. Hiába volt elvonón, egyelõre nem néz ki jobban, sõt!

Müller Péter: "Nem is az a baj, hogy gyakran részeg, hanem az, hogy ilyenkor egy másik ember lesz"

Life.hu2017.01.05, 09:05

Müller Péter postaládájában számos levél landol nap mint nap, és most már a közösségi oldalakon is tömegével érkeznek hozzá a különbözõ kommentek a legnépszerûbb írásaival kapcsolatban. A Life.hu éppen ezért új sorozatot indít: mostantól havonta olvashatók lesznek Müller Péter legmélyebb gondolatai a legmegosztóbb témákban. 

A 111 késszúrással meggyilkolt Laura szülei nem tudják feldolgozni a tragédiát

Archívum2016.11.10, 13:24

Biológiai anyja gyilkolta meg tavaly a kislányt különös kegyetlenséggel: 111 késszúrás végzett a gyerekkel. Családja nem tudja feldolgozni a tragédiát. Tehetetlen dühöt éreznek, mert úgy gondolják, meg lehetett volna elõzni ezt a borzalmat, ha eltiltják a szülõanyától a kislányt.

Alkoholista férje miatt vált pokollá Pásztor Erzsi színésznõ élete

Life.hu2016.09.23, 09:21

Sokan nem tudják, de Pásztor Erzsi élete egyáltalán nem volt könyû. Alkoholista férje miatt még a lányát is elveszítette.

Alkoholistákat vert át az ingatlanos csaló

Itthon2016.04.30, 16:08

Jogerõsen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy zalai férfit, aki mentálisan sérült emberek tízmilliókat erõ ingatlanjait szerezte meg csalárd módon - tájékoztatta a törvényszék szóvivõje szombaton az MTI-t.

Michael Jackson lánya bevallotta: anonim alkoholisták gyûlésére jár

Archívum2016.02.07, 20:45

A 17 éves Paris Jackson saját maga írta ki ezt a hivatalos Instagram oldalára. Ehhez egy képet is posztolt, de ezt késõbb eltüntette az oldalról. 

Borzalmas! Így él felnõttként egy alkoholista anya gyermeke

Archívum2016.01.26, 19:38

A 61 éves Kathleen Mitchell 16 évesen esett teherbe, amikor rendezetlen családi háttere miatt nagyon sok alkoholt fogyasztott. Nem ivott ugyan minden nap, de így is káros mennyiségû bort és sört fogyasztott el. Lánya ma már 43 éves és egy hat éves szellemi szintjén van.

Zacher: "Nem kell berúgni ahhoz, hogy alkoholista legyél"

Archívum2016.01.06, 21:00

Döbbenetes számok kerültek napvilágra a napokban az ország lakosainak alkoholfogyasztásával kapcsolatban. Hazánk egyik legismertebb toxikológusa szerint pár éven belül milliós nagyságrendrõl beszélhetünk, ami az alkoholisták számát illeti. 

Magyarországon halnak meg a legtöbben az alkoholtól

Egészség2015.12.02, 11:10

Európában az alkohol gyakrabban okozza az alacsony társadalmi státuszúak, mint a jómódúak halálát - derült ki egy kutatásból, amely 17 országot vizsgált. Magyarországon halnak meg a legtöbben az alkohol miatt. 

Fodor Zsóka: "Fábry alkoholistának nevezett"

Life.hu2015.10.24, 11:04

A népszerû showman évekkel ezelõtt állítólag annyira megsértette a színésznõt, hogy sokáig nem is álltak szóba egymással. Fábry Sándor azóta bocsánatot kért a kijelentéséért.

Alkoholista lett a válás miatt Ben Affleck

Life.hu2015.08.25, 07:36

Egyes informátorok szerint Ben Afflecket annyira megviselte a tönkrement házassága, és a bulvárlapok híresztelései róla és a dadáról, hogy az alkoholba menekült.  

Új májat kell kapnia a 13 éves alkoholista lánynak, különben meghal

Archívum2015.06.07, 18:13

A 13 éves lány annyi alkohol ivott, hogy új májat kell kapnia, különben meghal. 

Gesztesi Károly: „Claudia az egyetlen, aki megmenthetné az életem"

Life.hu2015.03.26, 13:35

A színész elõször szólalt meg, mióta befejezte munkáját a Jóban Rosszban sorozatban. Gesztesi Károly leszögezte, nem alkoholista, és ha gondban lenne, Liptai Claudiához fordulna.

Kétszázezer alkoholista van Iránban

Nagyvilág2014.11.27, 15:45

Iránban szigorúan tilos az alkohol árusítása, vásárlása és fogyasztása, akit tetten érnek, akár nyolcvan korbácsütéssel büntethetik az iszlám jog, a saríja alapján. Ennek ellenére 200 ezer alkoholista él az országban a rendõrfõnök szerint.

Sörrel fizet az állam az amszterdami alkoholistáknak

Nagyvilág2013.11.20, 10:55

Korábban sok volt a gond Amszterdamban a munkanélküli alkoholistákkal: verekedtek, hangoskodtak az Oosterparkban. Egy alapítványnál azonban rájöttek, hogy néhány sörért cserébe akár utcát söpörni is hajlandóak.

Tíz évig nem beszélt az anyjával Berki

Archívum2013.11.11, 14:47

A sportoló szomorú gyermekkoráról mesélt Joshi Bharatnak. Bevallotta, nem tudta elfogadni édesanyja alkoholproblémáit.

Aki a címlapért a saját halálát is bevállalja (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:54

Egykor fényes karrier elõtt álló tehetség volt, ma alkoholszagú roncs - a férfi, aki rendszeresen látogatta a lányt, bár magáévá tenni csak ritkán tudta. A híresség utolsó dobásáról mesél ma Szofi, a luxusprostituált, aki a Life.hu olvasóival osztja meg titkait.

Sztárok, akiknek meggyûlt a baja az alkohollal

Archívum2013.06.08, 11:10

Kemény dolog a hírnév, hiszen a népszerûség és a sok pénz nem csak csillogással jár. A hazai és külföldi hírességek közül is jó néhányan a pohár fenekére néztek már, nem is egyszer. Íme néhány sztár, akit majdnem vagy teljesen tönkretett az alkohol.

Most akkor alkoholista vagyok?

Archívum2013.05.13, 10:19

Olvasónk, Hilda szeretné tudni, hogy pontosan ki számít alkoholistának. Mi az a mennyiség, amelynek elfogyasztása után már komolyan el kellene gondolkodni azon, hogy talán betegségrõl, nem pedig csak egy ártalmatlan szokásról van szó. Fehér Beáta, a Life.hu addiktológiai konzultáns szakértõje segített Hildának.

Megmenthetõ a piás férj?

Archívum2013.05.09, 13:38

Csernus doki szerint az is alkoholista, aki ugyan csak idõnként nyúl a pohár után, de amikor megteszi, nem képes abbahagyni az italozást.

Öccse született a hamarosan börtönbe vonuló Lindsay Lohannek

Life.hu2013.01.31, 17:03

Ahogy azt a Life.hu megírta, Lohan kisasszony tegnap talpig bõrben és szõrben érkezett Los Angelesbe, hogy bíróság elé álljon. Eközben mostohaanyja, Kate Major életet adott következõ féltestvérének.

Késsel üldözte barátnõjét VV Éva

Life.hu2013.01.07, 11:32

A jelek szerint kezd teljesen beszámíthatatlanná válni VV Éva, aki a hétvégén késsel támadott rá barátnõjére, majd a kiérkezõ mentõsök a toxikológiára szállították.

Végleg az utcára került az egykor legsikeresebb gyermekszínész - alkoholista és hajléktalan lett

Archívum2012.09.30, 11:34

Erin Morant a hetvenes években a Happy Days sorozat tette híressé. A sorozatból igazi szupersztárok kerültek ki, egyedül Erin nem tudta kihasználni a széria sikerét.

Fél szemére megvakult és tönkrement a mája - Suzie már 11 évesen alkoholistává vált

Life.hu2012.08.15, 10:22

A 11 éves kora óta rendszeres alkoholfogyasztó Suzi Fox 23 éves korára fél szemére megvakult, és a mája is súlyos mértékben károsodott.

Egy alkoholista nõ vallomása: "Meg fogok bolondulni - kell a pia!" (18+)

Archívum2012.06.19, 09:57

Köztudomású, hogy hazánk élen jár az alkoholfogyasztásban, de nem csak a férfiak erõsítik a mezõnyt, az utóbbi két évtizedben a nõk is beszálltak a nemtelen versenybe.

Stohl András alkoholizmusáról beszélt

Life.hu2011.10.27, 10:07

Stohl András a börtönbe vonulása elõtt a legtöbb lényeges dolgot megosztotta a hamarosan megjelenõ könyve írójával. A színész elmesélte, hogy az apja - és saját bevallása szerint már õ is - alkoholista.  

Kiderült az igazság Obama apjáról

Life.hu2011.08.19, 23:01

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke beleegyezett emlékiratainak kiadásába. A könyvben szó lesz a családjáról, fehér édesanyjáról és afrikai apjáról.

Alkoholista lett Daniel Radcliffe, a Harry Potter sztárja

Life.hu2011.07.06, 12:46

Daniel Radcliffe is a sikeres hollywoodi gyermekszínészek sorsára jutott: az ismertséget követõen alkoholista lett. Õ azonban volt olyan erõs, hogy elhatározza, szembenéz a függõségével és jelentkezett egy hónapokon át tartó elvonókúrára.

A botrányhõsnõ nem bírta az elvonókúrát

Life.hu2011.06.07, 09:59

Amy Winehouse énekesnõ nem sokáig volt jobban, újra elvonókúrára kényszerült - ami szintén nem tartott hosszú ideig.

Amikor a pia a legjobb barátnõd

Life.hu2011.03.14, 19:04

Képtelen vagy alkohol nélkül ellazulni, már egyedül is kibontasz esténként egy üveg bort, és csak úgy tudsz elaludni, ha megiszol pár pohárral? Vigyázz, az ártalmatlannak tûnõ poharazgatás könnyen szenvedélybetegségbe torkollhat, és ha nem ismered fel idõben a tüneteket, összeomolhat az addig felépített életed!

Steven Tyler bevallotta: "Drogos vagyok és alkoholista"

Life.hu2011.01.24, 15:46

Az Aerosmith zenekar nagyszájú énekesének elvonóra kellett mennie, hogy egy amerikai tehetségkutató mûsorban zsûrizhessen.

Titkolóznak a drogos orvosok

Egészség új2008.11.28, 13:06

Az orvosok között meglepõen sok az alkoholista és a drogos. Ráadásul túl késõn és túl kevesen kérnek segítséget, mert szégyenkeznek a kollégáik elõtt. "Nagyon stresszes munka volt, de ment nekem. Senki nem figyelt rám, én mégis azt hittem, hogy érzik rajtam az alkohol szagát, ezért állandóan fokhagymát ettem" - mesélte egy alkoholista orvos.

Lindsay Lohan: nem vagyok alkoholista!

Nõi Lapozó2007.04.19, 15:41

Lindsay Lohan, bár egy hónapot töltött egy rehabilitációs intézetben, nem tartja magát szenvedélybetegnek. Egy amerikai magazinnak elmondta: eredeti terveiben csak egy egynapos szanatóriumi lárogatás szerepelt, de mivel nagyon jól érezte magát, végül úgy döntött: marad egy teljes hónapig.

Naomi Campbell eljár a névtelen alkoholistákhoz

Nyárigo 20042004.07.06, 09:25

A 34 éves topmodell Naomi Campbell felettébb jól érzi magát a felhõk felett, alig bírja ki tíz napig idelenn a földön, és csak gurgulázó kacagást hallat, ha repülésiszonyról mesélnek neki. Az alkoholizmusról is nyilatkozott a napokban.

Alkoholista gyerekeknek nyílt klinika Oroszországban

Nagyvilág2003.10.26, 13:10

Az elmúlt tíz évben megháromszorozódott a szenvedélybeteg gyermekek száma Oroszországban. A legsúlyosabb problémát az alkoholizmus okozza. Becslések szerint több mint 12 ezer alkoholista gyerek él Oroszországban. Közülük egyelõre 25-nek tudnak helyet adni az alkoholista gyermekek számára nyitott klinikán.

Egyre több az alkoholista nõ Oroszországban

Tudomány2003.10.09, 12:53

Túlhajszolt családanyák útközben lenyelnek némi sört, stresszes üzletasszonyok este néhány pohárkával lazítanak, unatkozó újgazdag feleségek alkoholba fojtják magányukat: Oroszországban egyre több nõ válik az alkohol rabjává.

700 milliárdos kárt okoz az alkoholizmus

Itthon2003.05.30, 08:13

A WHO adatai szerint közel 700 milliárd forintos kárt okoz a magyar államnak az alkoholizmus. Magyarországon jóval kevesebb figyelem irányul az alkoholistákra, mint a drogosokra, jóllehet számuk az utóbbiakénál nagyságrendekkel több. A 150 ezer drogfogyasztóhoz képest 2-2,5 millió ember tekinthetõ problémaivónak, és egymillió alkoholistának - írja a Magyar Hírlap.

Az alkoholisták lányai inkább hajlamosak a bulimiára

Tudomány2002.10.02, 09:45

Az alkoholista családban felnövõ lányok - pszichológusok meglátása szerint - inkább bulimiára hajlamosak, semmint alkoholizmusra.  

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ