Ali Hamenei

címke rss

Aki látott pucér ajatollahot

Nagyvilág2011.06.27, 10:47

Börtönbe zárták az iráni sah rendszerében éppen úgy, mint az iszlám köztársaság alatt. Együtt raboskodott Hamenei ajatollahhal, akinek emberei egy évtizeddel később megkínozták. A jelenleg párizsi száműzetésben élő Houshang Asadi díjnyertes könyvben számol be a kétfajta elnyomásról. Az író a bonni Deutsche Welle Global Media Forumon nyilatkozott.

Vergődik az iráni elnök az ajatollah markában

Nagyvilág2011.06.02, 08:09

Boszorkánysággal vádolt politikusok, egy legendás rejtőzködő imám, a sértődötten köddé váló elnök és az uralmát kemény kézzel őrző ajatollah a meglepően nyílt iráni hatalmi harc főszereplői. Ahmadinezsad elnök Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan, egy bizalmasa előtérbe tolásával próbálja átmenteni hatalmát. Egyik kiszemeltje azzal okozott botrányt, hogy nőkkel mutatkozott, és az izraeliekkel is barátkozna.

Betiltaná a zenét Irán legfőbb vallási vezetője

Nagyvilág2010.08.03, 12:00

Ali Hamenei iráni legfőbb vallási vezető betiltaná a zene gyakorlását és tanítását, szerinte az iráni fiataloknak inkább tanulniuk és sportolniuk kellene. Egykori cellatársa szerint az ajatollah mindig is utálta a zenét.

Kaviárral piszkítanák be a szürke önkényúr makulátlan hírét

Nagyvilág2010.01.07, 16:48

A régi perzsa sahok fényűző szokásainak követésével vádolja egy iráni ellenzéki Ali Hamenei ajatollahot, Irán legfőbb vallási vezetőjét. A nyilvánosan egy szerény kisvárosi molla képét mutató Hamenei az ellenzék szerint megszállott gyűjtő, a gyűrűknek és a pipáknak sem tud ellenállni, imádja a kaviárt, korrupt, és elképesztő vagyont halmozott fel. Az állítások túlzónak tűnnek, de annyi biztos, hogy a rejtőzködő és szürke Hameneiéhez egy elődjének hatalma sem mérhető.

Akitől még az ajatollahok is rettegtek - Hoszein Ali Montazeri portréja

Nagyvilág2009.12.29, 18:17

Irán legfőbb vezetője is lehetett volna Hoszein Ali Montazeri nagy ajatollah, akinek halála újabb véres zavargásokat robbantott ki Iránban. Szavaitól még az iráni rendszer érinthetetlen főpapja is rettegtek, mert a Korán és az iszlám elveinek felrúgásával vádolta az iszlám köztársaság irányítóit. A rezsim legkeményebb kritikusaként 5 évet raboskodott házi őrizetben, és csak azért engedték el, hogy ne váljon belőle mártír. A nők jogait ő sem tartotta sokra, de az iráni rezsimet inkább látta sztálinistának, mint tisztán vallásos alapokra épülő köztársaságnak.

Őrizetbe vették a Khomeini képét elégető irániakat

Nagyvilág2009.12.14, 12:33

Több embert őrizetbe vettek Iránban, mert gyaníthatóan részt vettek az iráni forradalom vezetője, Khomeini ajatollah képének elégetésében. Az égetésről videófelvétel készült, így ismerték fel a tetteseket a hatóságok.

Nem lát idegeneket a zavargások mögött az ajatollah

Nagyvilág2009.08.27, 10:11

Nincs bizonyíték arra, hogy a június eleji elnökválasztást követő zavargások szításával gyanúsított ellenzéki politikusok külföldi hatalmak érdekében tevékenykedtek volna Ali Hamenei iráni ajatollah szerint. Irán legfőbb vallási vezetője a saját követőit igyekszik lecsendesíteni - állítja a BBC.

Szembeszállt a vezetőkkel egy iráni vallási testület

Nagyvilág2009.07.06, 11:22

Az iráni kléruson belüli törésvonalakat jelzi, hogy egy vallási testület nyilvánosan szembeszállt Irán legfontosabb vallási és politikai vezetőjével a választási csalások és a poltikai foglyok miatt. A reformista vallási csoport honlapját leblokkolták. A választáson alulmaradt jelölt, Mir Hosszein Múszavi bejelentette, új pártot alapít.

Brit hivatalnokokat állítanak bíróság elé Iránban

Nagyvilág2009.07.03, 18:09

Bíróság elé akarja állítani az iráni vezetés a korábban őrizetbe vett brit követségi dolgozókat, akik ellen feltehetően zavargások szítása miatt emelnének vádat. A brit külügyminisztérium tagadja, hogy a diplomaták zavargásokat szítottak volna, az EU pedig utazási korlátozások bevezetésével szankcionálná Irán barátságtalan lépéseit.

"Megragadok egy téglát, és eldobom" - beszámoló Iránból

Nagyvilág2009.06.22, 15:25

Zűrzavaros utcai összecsapásokról, nevetséges vízágyúkról, lángoló motorokról, kőzáporról és a legfőbb vezető ellen forduló tömegről írt a Guardiannak küldött beszámolójában egy teheráni egyetemi oktató. Az álnéven publikált írás szerint a tömeg győzelmi hangulatban volt szombaton, de másnapra jött a depresszió.

Irán, túl a terrorizmuson és a pisztácián

Vélemény2009.06.23, 14:40

Harminc évig stabilan állt a lábán az iszlám hatalom Iránban, ezért a világ meglepetéssel fogadta, hogy az elnökválasztás eredményhirdetése után számos emberéletet is követelő zavargások törtek ki Teheránban. Miért éppen most vonultak az utcára az irániak?

Könnygáz és lövések Teherán utcáin

Nagyvilág2009.06.20, 23:30

Könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Teheránban, ahol lövések is dördültek. Egy helyi hírügynökség szerint két sérültje van egy robbanásnak, amit egy öngyilkos merénylő követett el az 1979-es forradalom vezetőjének mauzóleumánál. Bár az ország legfőbb vezetője pénteken Máhmúd Ahmadinezsad újraválasztott elnököt nyilvánította győztesnek, ellenfele, a reformpárti Mir Hosszein Múszavi szombaton is a választási eredmények érvénytelenítését követelte.

Fenyegető szavak és bizonytalanság Iránban

Nagyvilág2009.06.20, 01:56

Irán első számú vallási vezetője alig burkolt fenyegetésében egyértelművé tette, az ellenzék csak magát okolhatja, ha egy esetleges tüntetés vérontásba torkollik. Múszavi egyik szövetségese szerint szombaton nem folytatódnak a tüntetések, más források szerint több demonstráció is készül. Hameini ajatollah beszédével Nagy-Britanniánál is kihúzta a gyufát, és az Egyesült Államok is az eddig legerősebb jelzését küldte Iránnak. Pénteki összefoglaló.

A tüntetések leállítását követeli Irán legfőbb vezetője

Nagyvilág2009.06.19, 16:58

A tüntetések beszüntetésére szólított fel pénteki beszédében Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási-politikai vezetője. Több tízezren hallgatták őt a teheráni egyetemen, többségük az iráni elnökválasztáson hivatalosan győztes Máhmúd Ahmadinezsad híve, de a kormány tagjai is megjelentek. Hamenei a vallásos nyugodtságról, a mocskolódó nyugatiakról, a szabályos választásokról, a mintaértékű iráni demokráciáról és az értelmetlen tüntetésekről beszélt. Közben be is tiltották a szombatra tervezett demonstrációt.

Százezren gyászoltak feketében Teheránban

Nagyvilág2009.06.18, 21:39

Újabb hatalmas tüntetés volt Teheránban a múlt pénteki iráni választások végeredménye elleni tiltakozásul. A választáson vesztes elnökjelölt, Mir Hoszein Múszavi ezúttal a korábbi tüntetések áldozatainak siratására hívta össze gyászruhás híveit. Az iráni legfelsőbb döntéshozó szerv, az Őrök Tanácsa bejelentette, hogy összesen 646 választási panaszt vizsgál ki, és személyesen hallgatja meg a végeredményt kifogásoló elnökjelölteket.

Amerika könyörgött a Twitternek Irán miatt

Nagyvilág2009.06.18, 13:18

Egyelőre nincs semmi jele, hogy lenyugodna a helyzet az elnökválasztási eredmények miatt forrongó Iránban. Zajlanak az őrizetbe vételek, a több tízezres tömegtüntetések, kitört az internetes háború és Irán már az Egyesült Államokat gyanúsítja, mint a tüntetőket támogató hatalmat. Kiderült, hogy valószínűleg az USA kérte a tüntetések szervezésében kulcsszerepet játszó Twittert is arra, hogy halassza el tervezett átmeneti leállását. Csütörtökön újabb hatalmas demonstráció lesz Teheránban, de ezúttal fekete színben a korábbi zöld helyett. Így emlékeznek meg a tüntetések áldozataira.

"Nem vágják le a csalást kiáltó fejét" - saját útját keresi a demokráciával birkózó Irán

Nagyvilág2009.06.17, 23:14

A nyílt választási kampányra vezeti vissza az iráni zavargások elszabadulását az [origo]-nak nyilatkozó Irán-szakértő, aki szerint a forrongás ellenére senki sem akarja megdönteni az iszlám köztársaság vallásos politikai rendszerét. Az emberek inkább csak az elmúlt években megnyesegetett szabadságjogaikat követelik vissza.

Megtiltotta az öngyilkos merényletet az iráni főajatollah

Nagyvilág2009.01.08, 18:50

Nem utazhatnak a Gázai övezetbe, és nem követhetnek el öngyilkos merényleteket az irániak - jelentette be az iszlám ország legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah. Radikális papok felhívására korábban 70 ezer iráni diák jelentkezett öngyilkos támadásokra.

Kivonná a katonákat Irakból az amerikaiak többsége

Nagyvilág2005.11.23, 08:58

Az amerikai lakosság csaknem kétharmada az Irakból történő csapatkivonás mellett van - derült ki az Egyesült Államokban végzett legutóbbi közvélemény-kutatásból. A felmérés eredményeit kedden tették közzé Washingtonban. Eközben az iráni Hamenei ajatollah az USA kivonulását sürgette.

Az iráni parlament képviselői Rafszandzsanit támogatják

Nagyvilág2005.06.20, 19:29

A 290 fős iráni parlament 180 képviselője hétfőn nyilatkozatban biztosította támogatásáról Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani elnökjelöltet. A hatóságok bezárattak két napilapot, amelyek nyíltan bírálták Hamenei ajatollahot. Iránban bűntettnek minősül a legfőbb vezetőt bírálata.

Hamenei az USA összeomlását jósolja

Nagyvilág2003.06.17, 01:29

Az Egyesült Államok egy olvadófélben lévő jéghegy - fejtette ki véleményét Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője hétfőn Teheránban Emomali Rahmonov tádzsik elnöknek.

Előző
  • 1
Következő