Ali Abdullah Szaleh

címke rss

Húszezren tüntetnek a jemeni fővárosban a kormány ellen

Jemenben csütörtökre hirdették meg a harag napját a kormányellenes tüntetők, délelőtt húszezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a szegénység és a kormány politikája ellen a BBC szerint. Többen a 32 éve hivatalban lévő elnök lemondását is követelik. A tiltakozók közölték, nem elég, hogy az elnök szerdán felajánlotta, a következő elnökválasztáson nem indul újra.

Szükségállapotot hirdettek ki Jemenben

Nagyvilág2011.03.18, 17:04

Legalább harmincegy halottja van a pénteki szánaai tüntetésnek, szemtanúk szerint a tetőkről mesterlövészek lőttek a tüntetők közé. A jemeni kormányfő elrendelte a szükségállapotot.

Átállt egy jemeni tábornok az ellenzékhez

Nagyvilág2011.03.21, 11:41

Egy jemeni tábornok hétfői televíziós beszédében azt közölte, hogy csapataival megvédi az Egyetem téren tüntető fiatalokat.

Engedményekkel próbálják meg lehűteni a gyülekező jemeni tüntetőket

Nagyvilág2011.03.25, 13:38

Ali Abdullah Száleh ellen tüntető jemeniek millióit várják pénteken az ország fővárosába. Száleh pénteki televíziós beszédében közölte, hogy csak abban az esetben adja át a hatalmat, ha biztosítottnak látja a biztonságos átmenetet. Egyes hírek szerint Száleh a háttérben a tüntetők oldalára átállt főparancsnokkal egyezkedik, és napokon belül mindketten lemondhatnak pozíciójukról.

Elmaradt a jemeni megoldás, még marad az elnök

Nagyvilág2011.03.26, 19:14

Elmaradt a megoldás Jemenben, pedig szombatra várták, hogy Ali Szaleh elnök bejelentse távozását. Szóvivője szerint viszont elfogadhatatlan, hogy azonnali lemondást követelt az ellenzék.

Ha teljesülnek feltételei, órákon belül távozik a jemeni elnök

Nagyvilág2011.03.27, 13:47

Ha távozása ellenére megőrizheti méltóságát és tekintélyét a jemeni elnök, akkor hajlandó akár órákon belül is lemondani a hatalomról. Ali Abdallah Száleh az ellenzék szerint csak taktikázik.

A kormányellenes tüntetők közé lőttek a jemeni biztonsági erők

Nagyvilág2011.04.18, 11:59

Jemeni kórházi források szerint legalább harmincan megsérültek, amikor vasárnap este a tüntető tömeg közé lőttek a jemeni biztonsági erők az ország fővárosában, Szanaában. Ali Abdullah Száleh elnök távozásáért január óta tüntetnek Jemenben, eddig több mint száz halott van.

Mégsem írta alá lemondását a jemeni elnök

Nagyvilág2011.05.18, 19:40

A szerda napközbeni hírekkel ellentétben nem írta alá lemondását Ali Abdullah Száleh jemeni elnök. Száleh korábban azt ígérte, hogy egy hónapon belül átadja a hatalmat.

Hazahívták az amerikai diplomatákat Jemenből

Nagyvilág2011.05.26, 10:19

Legalább 48 halottja van a Jemenben hétfőn újrakezdődött harcoknak, ezért az Egyesült Államok hazahívta diplomatáit az országból. A harcok azért erősödtek föl újra, mert Ali Abdullah Szaleh elnök vasárnap, ígéretével ellentétben nem volt hajlandó aláírni a távozásáról szóló megállapodást.

Tűzszünettel vetnek véget a véres harcoknak Jemenben

Nagyvilág2011.05.29, 10:31

Az öt napja a fővárosban zajló harcok után tűzszünetet kötött egymással Ali Abdulláh Szaleh jemeni elnök és az ország legjelentősebb törzsi vezetője, Szadik al-Ahmar sejk. A legkevesebb 115 ember halálával járó összecsapások az után kezdődtek, hogy Szaleh elnök emberi rátámadtak Ahmar sejk embereire. A mostani megállapodás értelmében a törzsi harcosoknak el kell hagyniuk az általuk elfoglalt kormányzati épületeket.

Előző
Következő