alga

címke rss

Elfújta a szél az algákat

Archívum2022.07.05, 13:24

A hõmérséklet növekedésével gyors szaporodásnak indultak az algák a Balatonban. Június 24-én számolt be Somogyi Boglárka és Vörös Lajos a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet honlapján összefoglalójában arról, hogy a Balaton vízhõmérséklete 20 °C fölé emelkedett és erre a tó algái is reagáltak: megjelentek a nyári idõszakra jelemzõ kékalgák és fecskemoszatok. Június 27-én Vörös Lajos arról tájékoztat, hogy elfújta szél az algákat, és koncentrációjuk a megnyugatóan alacsony szintû. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai folyamatosan nyomon követik a tó algáinak mennyiségi és összetételbeli változásait.        

Õsi lényeket szabadítanak ki egy kristályból, sokan katasztrófától félnek

Archívum2022.06.05, 19:15

Õsi prokariótákat és algákat találhattak 830 millió éves kõsókristályokban, ráadásul ezek a lények még mindig életben lehetnek. A szakértõk most a kristályok felnyitását tervezik, többen azonban félnek az esetleges következmények miatt – írja az IFL Science tudományos portál.

5 ok, amiért érdemes rendszeresen algát fogyasztani

Archívum2022.05.20, 08:27

Valószínûleg egyszer-kétszer már mindenki találkozott wakamével – csak éppen nem tudta a nevét. A tengeri mustár néven is ismert, ázsiai konyhában gyakran használt tengeri zöldség a sushi éttermek kedvenc alapanyaga, fogyasztása pedig számos jótékony hatással bír – ajánlja a népszerû japán élelmiszert a Mindmegette.

Hínár mentés gépi tanulással

Archívum2021.10.25, 15:18

A Massachusetts kutatói olyan alacsony költségû rendszert fejleszenek, ami monitorozza a hínár farmok mikrobiomát és azonosítja a betegségeket, mielõtt elterjednének.

Hamarosan kapható az otthoni fogyasztható alga készítésére szolgáló berendezés

Archívum2021.10.13, 12:20

A Store Insider számolt be róla, hogy egy egyesült királyságbeli vállalkozás létrehozott egy konyhában is könnyedén telepíthetõ készüléket, amellyel immár a hétköznapi fogyasztók is bárminemû nehézség nélkül vághatnak neki az étkezési célú algatenyésztésnek.

Tényleg csodaszer? Ismerd meg a spirulina lenyûgözõ jótékony hatásait

Archívum2021.10.12, 19:46

A spirulina az egyik legnépszerûbb étrendkiegészítõ a világon. Ez nem véletlen, hisz rengeteg tápanyagot és antioxidánst tartalmaz. Mi is pontosan a spirulina, és miben segíti elõ a szervezet mûködését?

Sokat javult a balatoni algahelyzet

Archívum2021.07.08, 17:00

Csökkent az algák látható jelenléte a Balatonban, és a remények szerint a hétvégi lehûlés tovább javít a helyzeten, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a folyamatok megértéséhez és elõrejelzéséhez több pénzt kell fordítani kutatásokra - közölte Szári Zsolt, a Balaton élõvilágáért felelõs miniszteri biztos az MTI-vel csütörtökön.

Ritka bepillantást kaptunk az 518 millió évvel ezelõtti életbe

Archívum2021.06.30, 13:38

Mintegy 500 millió évvel ezelõtt a Föld minden lénye az óceánokban élt, ám a tudósok keveset tudnak arról, hogy ezek az állatok és algák hogyan fejlõdtek. Egy nemzetközi kutatócsoport szerint azonban egy, a kínai Kunming közelében újonnan felfedezett fosszilis lelõhely kulcsot adhat annak megértéséhez, hogy miként fektették le az élet alapjait ezek az organizmusok a szárazföldön és a tengeren egyaránt.

Japánban õshonos algafaj fenyegeti a francia partvidéket

Archívum2021.06.27, 16:49

Egy Japán térségében õshonos algafaj fenyegeti a dél-franciaországi Marseille közelében fekvõ Calanque standjait - közölték környezetvédelmi szakemberek. Az algafajt azonosították Marseille kikötõinek mólóin is és a várostól nyugatra fekvõ kék parton.

Ehetõ algák a tányérokon

Archívum2021.05.18, 17:31

Az algák az emberi táplékok és az állati takarmányozás mellett kozmetikumok, mûtrágya valamint ipari nyersanyagok, adalékok készítésére is hasznosíthatók - írja a Travelo összeállítása.

Olyan az ízük, mintha felnyalnánk az óceán alját, de van helyük a tányérunkon!

Archívum2021.05.18, 10:05

Az algák, moszatok bolygónk elsõ élõ szervezetei közé tartoznak, közel 30 000 fajukat ismerjük. Gazdagok vitaminokban, kalciumban, vasban, magnéziumban és jódban, illetve egy kevés zsírt is tartalmaznak. De vajon hogyan használják az ázsiai konyhában, és miért egyre nagyobb az érdeklõdés irántuk? Tényleg hasznos étrend-kiegészítõk? Mihez kezdjünk velük a konyhapulton, és milyen az ízük? A kérdésekre dietetikus válaszol.

Ezt teszi a szélsõséges idõjárás az algákkal

Archívum2021.04.16, 16:32

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének kutatói egy alföldi kisvízfolyást vizsgálva kimutatták, hogy a gyors lefolyású és nagy intenzitású zavarásoknak – például a heves, rövid ideig tartó esõzéseknek – jelentõs hatása van a bevonatalkotó algaközösség sokféleségére és a bevonat képzõdésére, még a viszonylag stabil vízjárású idõszakokban is. Ez a negatív hatás az erõsen zavart idõszakokban fokozódik: ilyenkor a szélsõséges tulajdonságokkal bíró fajok válnak tömegessé a közösségen belül. A szélsõséges idõjárási események ugyanakkor a kutatók megfigyelése szerint nem csökkentették a közösség funkcionális gazdagságát, teehát ...

Algák soha nem látott 3D-modelljeit alkották meg magyar kutatók

Archívum2021.03.05, 14:31

A vízben úszó fotoszintetizáló algák termelik a légköri oxigén jelentõs részét. Túlzott elszaporodásuk azonban ronthatja a vízminõséget, ezért kiemelt jelentõsége van annak, hogy a kutatók pontosan meg tudják becsülni az általuk alkotott biomassza mennyiségét. Erre eddig csak korlátozott pontosságú módszerek álltak rendelkezésre, de az ELKH Ökológiai Kutatóközpont munkatársai háromdimenziós vizualizáció segítségével megalkották az algák valósághû térbeli modelljeit, amelyek már pontos térfogat- és tömegmérésre adnak lehetõséget - írja az ELKH közleménye. Az errõl szóló tanulmány a rangos Science of The Total Environment szakfolyóiraatban ...

Egy tengerekbõl származó élelmiszer lehet az év szenzációja

Archívum2021.01.11, 15:57

A brit élelmiszerlánc, a Waitrose & Partners 2021 legjobb tápanyagforrásának nyilvánította a tengeri algát, a termék értékesítése tavaly 23 százalékkal nõtt 2019-hez képest, és 71 százalékkal magasabb, mint 2018-ban.

Jégmentessé válhatnak az antarktiszi vizek is

Archívum2021.01.10, 15:57

Erõteljesen megváltoztathatja az Antarktisz növény- és állatvilágát a következõ évtizedekben a klímaváltozás. A sarkvidéki vizek felmelegedésével a mérsékeltebb régiókban élõ fajok vándorolhatnak be a területre, ami kezdetben növeli a faji sokszínûséget, más fajok azonban idõvel eltûnhetnek.

Földöntúli látványt nyújtott a Maldív-szigetek egyik strandja – videó

Archívum2020.12.22, 14:14

Az alábbi videót a Maldív-szigetek egyikén, Maasfushin készítették, ahol egy viszonylag ritka természeti jelenséget láthattak az ott élõk. A vízben és a strand homokjában biolumineszcens planktonok jelentek meg, amelyek érintésre kék fénnyel ragyogtak fel.

Ez a hal ügyesen háziasította az egyik garnéla fajt

Archívum2020.12.16, 19:35

Vitathatatlanul az emberek a legjobbak a háziasításban: a háziasított fajok listája a kutyáktól, juhoktól és csirkéktõl kezdve a méheken és papagájokon át az olyan növényekig terjed, mint a búza vagy a kukorica. A kutatók most azonban felfedeztek egy olyan halat, amelyek látszólag hozzánk hasonló tevékenységet folytat és „domesztikált" fajjá alakította a garnélarákot. A Deakin Egyetem kutatói úgy gondolják, hogy ez lehet az elsõ példa arra, hogy az emberen kívül egy gerinces faj egy másik állatot háziasít.

Meglepõ dolgok derültek ki a Balaton vízérõl

Archívum2020.10.03, 06:25

A Balaton vize jobban algásodik a rövid, intenzív hõhullámok hatására, mint amit a századfordulóig prognosztizált éves átlaghõmérséklet-emelkedés okozna - derül ki a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) vízi mezokozmosz rendszerében végzett elsõ átfogó kutatás elõzetes eredményeibõl.

Ön szívesen viselne egy algából készült strandpapucsot?

Archívum2020.08.08, 09:25

A környezet védelmére biológiailag lebomló strandpaucsot készítettek algából amerikai kutatók. Nem véletlenül: egyre nagyobb az igény az olyan termékekre, amelyekkel elkerülhetõ a környezeti katasztrófák. 

Egyetlen éjszaka alatt vált vörössé a tó vize - fotók

Archívum2020.06.23, 11:35

Egy 50 000 éves meteoritkráterben található tó vize egyetlen éjszaka alatt rejtélyes módon átszínezõdött: zöldbõl vörös lett.

Zöld trutyi lepi el az Antarktisz partját

Archívum2020.05.20, 18:03

Brit kutatók elsõként térképezték fel az Antarktisz északnyugati partvidékén zajló algavirágzást: a szakemberek mûholdas megfigyelések révén azonosítottak csaknem 1700 olyan területet, ahol a mikroszkopikus algák zöldre festették a tájat.

Ne aggódjunk, a Balatonalmádinál megjelent algaszõnyeg hamar eltûnik

Archívum2020.05.19, 15:49

A Balaton vízfelszínén többhektárnyi kiterjedésben, Balatonalmádinál megjelent algaszõnyeg furcsamód éppen a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt - közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos fõmunkatársa kedden az MTI megkeresésére.

Vérvörösre színezte az Antarktiszt egy hóalga

Archívum2020.03.01, 20:02

Vérvörösre színezte a tájat egy hóban élõ alga az egyik antarktiszi ukrán kutatóállomás körül.

Mintha vérfürdõ lett volna egy antarktiszi bázisnál

Archívum2020.02.27, 14:35

Az Antarktisz egyre nagyobb területén válik vérvörös színûvé a hó. A furcsa jelenséget egy algafaj elszaporodása okozza.

Ez a csomagolás elárulja, hogy mikor romlik meg az étel

Archívum2020.02.11, 16:12

A csomagolásokon található lejárati idõ alapján nem mindig tudjuk, hogy a csomagolt élelmiszer még mindig ehetõ-e. Az ételek gyakran napokkal, vagy akár hetekkel is tovább eltarthatók, mint a feltüntetett lejárati idejük. A San Franciscó-i IndieBio laboratóriumában ezért olyan csomagolást fejlesztettek ki, amely tájékoztat bennünket arról, hogy a benne tárolt étel fogyasztható-e még – összegzi a Fast Company.

Még mindig csak találgatnak a Balaton nyár végi algásodásának okairól

Archívum2019.10.19, 09:02

A Balaton-kutatás megújulásához újra kell pozícionálni tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetet (BLI), amely a várakozások szerint az eddigieknél jelentõsebb forrásokkal mûködhet - nyilatkozta Jordán Ferenc, az intézmény áprilisban kinevezett igazgatója.

Képeken 9 lenyûgözõ és bizarr ételinnováció

Archívum2019.10.16, 08:22

Az ételek és a víz az élet legfontosabb részei – nem tudnánk élni a megfelelõ táplálék nélkül. Igen ám, de manapság minden folyamatosan fejlõdik, így a gasztronómia és az ételek elõállítása is. Már olyan élelmiszerek is vannak a piacon, amelyeknek készítõit egyetlen cél vezérelt: csökkenteni az ökológiai lábnyomot.

A tengeri hõhullámok halálos fenyegetést jelentenek a korallzátonyokra

Archívum2019.08.09, 20:03

Az eddig véltnél sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek a tengeri hõhullámok a korallzátonyokra - derült ki egy pénteken közzétett új tanulmányból, amely szerint a magasabb vízhõmérséklet nem csupán a korallfehéredés szempontjából aggasztó, hanem közvetlenül a virágállatok pusztulását okozhatja.

Bioüzemanyagokat készítenek a kellemetlenkedõ algákból

Archívum2019.07.09, 11:50

A kiterjedt algavirágzás óriási ökológiai és gazdasági terhet jelent, az így keletkezõ hatalmas mennyiségû biomassza azonban a jövõben biomûanyagok, biogáz vagy bioetanol nyersanyagforrásaként is hasznosítható.

Kilencezer kilométeres algaszõnyeg borítja az Atlanti-óceánt

Archívum2019.07.05, 12:48

A mûholdak megmutatták az eddig megfigyelt legnagyobb kiterjedésû mikroalga virágzást, amely Nyugat-Afrikától a Mexikói-öbölig terjed. Folyamatos terjedése veszélyezteti az ökoszisztémákat és a tengeri élõvilágot.

Kiderült, miért vörös valójában a Vérzuhatag, azaz a Taylor-gleccser

Archívum2019.04.08, 15:06

A Vérzuhatag, azaz a Taylor-gleccser 1911-es felfedezése óta izgatja a tudósokat. A piros vízrõl úgy vélték, az algák színezhetik meg, ám most kiderült, hogy tévedtek.

Földöntúli látványt varázsolt a hõség egy melbourne-i parkban

Archívum2019.03.06, 12:13

Az Ausztráliában tomboló hõség különös látványossággal lepte meg a melbourne-ieket. A város mellett található Westgate Park tavát rózsaszínûvé változtatta a megnövekedett sókoncentráció és a benne lévõ algák.

Depressziós algák miatt véresõ esik

Archívum2019.02.20, 21:51

A zuhogó esõ néha igencsak  bizarr eseményeket produkálhat, és ilyenkor rendesen meglepõdhetünk azon, hogy az égi áldás mi mindent hozhat magával. Idõnként halakat és békákat, ritkább esetben pedig akár medúzákat is. De talán a spanyolországi Zamora lakói döbbentek meg a legjobban, amikor egy szép nyári napon horrorfilmbe illõ esemény tanúi lehettek: az áttetszõ vízcseppek helyett vörös „véresõ" hullott alá az égbõl.

Igazi túlélõk az újonnan felfedezett, dél-amerikai halfajok

Archívum2019.02.11, 17:48

Kutatók csontpáncéllemezek védett „hal szuperhõsöket" találtak az Amazonas esõerdõinek mélyén csordogáló patakokban. A hat hal a tapogatóshal-félék családjába tartozik, és hozzájuk hasonlót eddig csupán talán csak a fantasztikus filmekben láthattunk.

Apokaliptikus látvány rettenti el a floridai strandolókat

Archívum2018.08.14, 14:55

Emberre is veszélyes, mérgezõ algatelepek lepték el Florida egyes partvidékeit.

Mérgezõ algák lepték el Florida partjait

Archívum2018.08.14, 09:52

Emberre is veszélyes, mérgezõ algatelepek lepték el Florida egyes partvidékeit.

Bûzös algák inváziója fenyegeti a népszerû üdülõövezetet

Archívum2018.08.06, 16:04

Bûzös barnaalga-vész fenyegeti Mexikó egyik népszerû üdülõövezetét.

Rendkívüli állapot Floridában, mérgezõ algaszörnnyel küzdenek

Archívum2018.07.18, 11:39

Az USA Florida államában rendkívüli állapotot hirdettek, mert a félsziget legnagyobb, édesvizû tavában eddig soha nem látott mértéket öltött a toxikus algaszennyezõdés, ami elõtt egyelõre a hatóságok is tehetetlenül állnak. A helyi vállalkozások sokat veszíthetnek az elmaradó forgalom miatt.

Turistaszenzáció lehet a mesterséges üvegstrandból

Archívum2018.06.04, 07:45

Környezetvédelmi okokból öntöttek ki 3 ezer köbméter üvegtörmeléket egy japán strandra, de az ettõl olyan különleges lett, hogy a turisták érdeklõdését is felkeltheti.

Jóval korábban hódították meg a szárazföldet a növények, mint vélték

Archívum2018.02.20, 10:52

Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények a Bristoli Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint.

Nem találja ki, hol jelent meg Szûz Mária

Archívum2017.12.14, 13:55

Több száz hitbuzgó katolikus gyûlt össze, hogy saját szemével lássa Szûz Mária megjelenését. A képet egy csõbõl kifolyó víz körüli algaburjánzásba látták bele a csodákra fogékony emberek.

Lélegzõ csillár és algaszobor, így válik a környezetünk élõvé

Archívum2017.11.19, 17:52

Az Exhale nevû bionikus zöld csillár olyan mûanyagból készült, ami zöld mikroalgát tartalmaz – ennek fotoszintézise kiszûri a levegõbõl a szén-dioxidot és oxigént bocsát ki.

Algákkal menekül Kim Dzsongun a világ elõl

Archívum2017.10.24, 13:04

Egyre kevesebb a kétség azzal kapcsolatban, hogy az észak-koreai gazdaságot komoly nyomás alá helyezték a közelmúltban meghozott ENSZ-szankciók. Az Origo is megírta, milyen elképesztõ ötletességgel próbálja az ottani vezetés kicselezni a korlátozásokat. Ám egyes vélekedések szerint, a latorállamnak tartott ország gazdasága így sem húzhatja tovább egy évnél a jelenlegi helyzetben, aztán bekövetkezik az összeomlás, és így a katasztrófa. A legfrissebb jelentések szerint azonban Kim Dzsongun még nem készül a bukásra. Az algát, a globális világ bezöldítésének egyik legnagyobb ígéretét vetik be, méghozzá rögtön két fronton is.

Aranydurbincs algasalátával és borotvakagyló-mártással

Archívum2017.10.14, 10:19

4 séf mindössze 10 perc alatt találta ki, és válogatta össze az ebédhez szükséges alapanyagokat. Tegnap kacsamellet készítettünk tökkel és szilvás lepénnyel Vomberg Frigyes receptje alapján, ma pedig egy újabb különlegesség kerülhet a család asztalára. Galgóczi Gábor, a La Perle Noire séfje a homokos tengerpartokat, a kellemes nyaralást és a mediterrán napot idézõ különlegességgel állt elõ.

Áttörés a bioüzemanyagok fejlesztésében

Archívum2017.06.20, 14:28

Az ExxonMobil és a Synthetic Genomics Inc. ma áttörést jelentett be a fejlett bioüzemanyagok elõállítását célzó közös kutatásukban. Sikerült genetikailag módosítani egy algatörzset úgy, hogy annak olajtartalma több mint a duplájára emelkedett anélkül, hogy lényegesen csökkent volna a törzs növekedési üteme.

Kékeszölddé vált a Boszporusz vize

Archívum2017.06.15, 10:41

Nem vízszennyezés, hanem a Fekete-tengerben elszaporodott fitoplankton változtatta meg kékeszöldre az elmúlt napokban a Boszporusz-szoros vízének színét - közölték török kutatók.

Hihetetlenül hatékony hangyacsapdát fejlesztettek ki

Archívum2017.05.22, 16:36

A jó idõ közeledtével gyakran szembe kell néznünk azzal, hogy otthonunkat mindenre elszánt ízeltlábúak, hangyák foglalták el. Nekünk csak apró kellemetlenséget jelentenek, azonban a világ számos pontján hatalmas mezõgazdasági károkat okoznak.

Védelem nélkül maradtak életben az ûrben

Archívum2017.02.09, 16:59

Primitív algákról derült ki, hogy komolyabb védelem nélkül is képesek több hónapon át életben maradni az ûrben.

Algákat felhasználva juthatunk tiszta energiához

Archívum2016.10.28, 10:00

Izraeli kutatók felfedezték, hogy egyes algák nagy mennyiségben képesek hidrogént termelni, amely a világ legtisztább energiaforrása.

Nem lehet panasz a magyar tengerre

Archívum2016.05.31, 16:42

Megjelentek az elsõ fecskemoszatok a tó vizében, ez már a nyár közeledtét jelzi. A messze a határérték alatt maradó algakoncentráció, a vízminõség látványos javulása az egész Balaton táplálékhálózatára hatással van – állapították meg az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet munkatársai.

Nyolcmillió lazaccal végzett az algavirágzás

Archívum2016.03.03, 16:55

Mintegy nyolcmillió lazacot ölt meg az algák elszaporodása Chilében - közölték a hatóságok.

Trágyázzák az óceánt a jéghegyek

Archívum2016.01.12, 15:22

Az óceánban élõ, szén-dioxid elnyelésre képes algák és egyéb apró organizmusok élelmének biztosításával segítik az Antarktiszról leváló legnagyobb jéghegyek a globális felmelegedés lassítását - derült ki egy új tanulmányból.

Megválasztották az év algáját Németországban

Archívum2016.01.07, 07:51

Egy jeges-tengeri fajt, a Melosira arcticát választották a 2016-os év algájává a Német Botanikus Társaság algakutatói.

Új elmélet magyarázza a rejtélyes argentin bálnapusztulást

Archívum2015.10.26, 17:18

Egy mérgezõ alga lehet a felelõs a 2005 és 2014 között végbement tömeges bálnaborjú pusztulásért, állítja egy tanulmány.

Algától bûzlenek a karibi partok

Archívum2017.10.12, 14:36

A hínárszerû telepek tönkretehetik a szezont a Karib-térségben: záptojásra emlékeztetõ szagot árasztanak, ezért egyre több turista választ másik úti célt.

Nem szép, ami a Balaton felszínén úszik

Archívum2015.08.10, 15:53

Kellemetlenséget okozhatnak, de semmilyen egészségügyi veszélyt nem jelentenek azok a víz felszínén lebegõ algagyepdarabok, amelyeket az utóbbi napokban láthattak a Balatonon strandolók a tó több pontján - hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia hétfõi közleménye.

Vörös a tenger, tilos a fürdés néhány strandon Hollandiában

Archívum2017.10.12, 10:48

A hullámokon vörösen csillámló Noctiluca scintillans nevû alga elszaporodása miatt betiltották a fürdõzést három holland strandon.

Algainvázió miatt tilos a fürdés három holland strandon

Archívum2015.08.03, 17:42

Három holland strandon betiltották a fürdõzést, mert elszaporodott egy bõrirritációt és légúti zavarokat is okozható alga. 

Tökéletes a Balaton állapota

Archívum2015.07.24, 16:22

A tartós kánikula ellenére bõven van víz a Balatonban. Nem kell tartani az alacsony vízállás néhány kellemetlen kísérõjelenségétõl, mint amilyen például a fonalas algák inváziója a déli parton. A tó vizének és élõvilágának állapotáról az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet munkatársai, Vörös Lajos és Somogyi Boglárka készítettek gyorsjelentést.

A vörös 50 árnyalata: így pompázik a török sós tó

Archívum2017.10.13, 13:36

A vörös 50 árnyalata: így pompázik a török sós tó.

Lassítja agyunkat az algavírus

Archívum2014.11.10, 17:36

Ronthatja a szellemi képességeinket egy emberben is megtelepedõ növényi kórokozó. A jelenséget teljesen véletlenül fedezték fel amerikai kutatók. 

A hosszú élet elixírje: spirulina, a „zöld arany"

Archívum2014.06.04, 23:26

Képzelj el egy olyan csodaeledelt, ami erõsíti az immunrendszert, növeli az állóképességet, csökkenti az étvágyat és még a bõrödnek is jót tesz. Vajon létezik ilyen szuperétel? Igen. Úgy hívják, spirulina alga, ami a Föld egyik legõsibb élõlénye. A Life.hu most elárulja, miért érdemes beiktatnod a „jövõ táplálékát" a mindennapi étrendedbe!

Iható a Balaton a közepén, annyira tiszta

Archívum2014.05.21, 12:33

Ha valaki kimegy vitorlással a tó közepére, akkor mindenféle tisztítás nélkül ihat a vízbõl, semmiféle egészségügyi kockázatot nem vállal. Strandon azért nem szabad ezt megtenni. A Balaton vízminõsége a környezetvédelem sikertörténete.

Óriási lehûlést okozott az óceánok születése

Archívum2013.06.17, 17:10

Legalább annyira megviselte a tengeri élõvilágot egy 116 millió évvel ezelõtt bekövetkezett hideghullám, mint a mostani felmelegedés. A kréta idõszak közepén 5 fokkal csökkent az tengervíz hõmérséklete.

Békanyállal fogynak a sztárok

Archívum2013.05.18, 19:23

A legújabb õrület az egészséges táplálkozásban az étvágygerjesztõnek még nagy jóindulattal sem nevezhetõ békanyálturmix, amely állítólag rengeteg C-vitamint, vasat és káliumot tartalmaz. Az alga pedig fehérjében és jó zsírokban egyaránt rendkívül gazdag, valamint magas a magnéziumtartalma is.

Alga fûti a különleges társasházat

Archívum2013.04.24, 10:25

Élõ algatelepek szolgáltatják a bioenergiát az épület fûtéséhez és hûtéséhez. A hamburgi lakóház homlokzatát üveglamellák borítják. A tizenöt lakásból kettõben szabadon variálhatják a helyiségeket a felhasználók.

Vöröslik a tenger Sydneynél

Archívum2012.11.28, 08:37

Vörös alga lepte el a tengert, így több strandot be kellett zárni Sydneyben. A Noctiluca scintillans éjjel fényt bocsát ki. Felkavarodott a víz, és tápanyagban gazdagabb rétegek kerültek a felszínre.

Biodízel algából, gyorsan, kuktával

Archívum2012.11.23, 11:12

Egy perc alatt vonták ki a nyersolajat mikroalgából egy laboratóriumi gyorsfõzõvel. Évek óta folynak kutatások az algák hasznosítására, de az áttörés még várat magára.

A békanyál ellenére jó a Balaton vízminõsége

Archívum2012.08.15, 19:23

A Balaton vízminõsége továbbra is kiváló, noha a part menti sekély részeken tömegesen elszaporodott a zöldalga. A tó alacsony vízszintje ugyanakkor gondot okoz a hajósoknak.

Algák miatt is eljegesedhet a Föld

Archívum2012.07.20, 14:29

Ha kellõ mennyiségû vashoz jutnak, az algák úgy elszaporodnak, hogy elnyelik az üvegházgázt. Tíz év alatt készült el a Nature-cikk a vastrágyázással elszaporodó, majd elpusztuló algák az õsi éghajlatra gyakorolt hatásáról.

Baktériummal készült üzemanyag algákból

Archívum2012.01.23, 11:21

A tengeri moszatok nem igényelnek trágyázást, nem veszik el az értékes termõföldet az egyéb élelmiszernövényektõl és szénhidráttartalmuk bioüzemanyaggá alakítható. Erre egy génmódosított baktérium a megoldás amerikai kutatók szerint.

Kõtakonyfertõzést terjesztenek a vadvízi horgászok

Archívum2011.06.23, 14:47

Egyre több helyütt tiltják be a vadvízi horgászathoz használt filctalpú gázlócsizmát Új-Zéland után az Egyesült Államokban is, mert viselése akaratlanul is elõsegíti egy invazív, a tiszta patakokat elcsúfító algafaj gyors terjedését. Effajta csizma Magyarországon is kapható.

Fotoszintetizáló kétéltû - elõször fedeztek fel élõ növényt gerinces állat sejteiben

Archívum2010.08.02, 09:18

Elõször fedeztek fel gerinces állat sejtjein belül élõ növényt. A kölcsönösen elõnyös kapcsolatban az egysejtû alga oxigénnel és szénhidrátokkal látja el a gõtét, míg a kétéltû nitrogéntartalmú vegyületeket biztosít a növény számára. Az alga az állat fejlõdése során kerülhet be annak sejtjeibe.

Fogyókúra csokival

Archívum2010.02.23, 22:11

Jó hír a csokifüggõknek, akik fogukat összeszorítva igyekeznek ellenállni az édes csábításnak: feltalálták a csokit, amelytõl vékony maradhatnak.

Médiahekk a Blaha Lujza téri algákkal

Archívum2009.10.13, 11:36

Már majdnem elhittük, hogy a János-hegyi kilátó helyett elég a Blaha Lujza térig mennünk, ha friss levegõt szeretnénk szippantani... A Belvárosi Szmogreduktor tökéletes médiahekknek bizonyult, az elmúlt héten számos eufórikus beszámoló született arról, hogyan közömbösítik az üvegkupolában elhelyezett algák a fõváros egyik legforgalmasabb pontján a szmogot.  

Az alga tökéletesnek tûnõ megoldás az energiaproblémára

Archívum2009.09.29, 17:17

Legalábbis az egyik tökéletesnek tûnõ megoldás. Az alga vízben tenyész, így nem vonna el termõföldet az élelmiszer- és takarmánytermeléstõl, magas az olajtartalma, és még oxigént is termel a széndioxidból. Persze mindez elmélet még csak, az elmélet viszont egyelõre megdöntetlen.

Hordják az algát a pekingi vitorláspályáról

Archívum2008.07.05, 16:02

Több mint tízezer embert és 1200 hajót mozgósítottak július elején Kínában az olimpiai vitorlás versenyeknek otthont adó Csingtao partjainál elburjánzott algatelepek eltakarítására.

A szuperélelmiszerek mítosza

Archívum2008.03.18, 12:47

Egyre több olyan élelmiszert reklámoznak, amelyek - állítólag - egészségessé, fitté, fiatallá varázsolják az embert. Egy angol cikk szerint azonban ezek a csodalöttyök és turbóétkek sokkal több figyelmet és promóciót kapnak, mint amennyit megérdemelnek - a szakértõk szerint sokkal fontosabb a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás. Titkok és tévhitek a búzafûlérõl, az algakivonatról és társaikról.

Újra mérgezõ alga az olasz Riviérán

Archívum2008.05.20, 11:24

Újra mérgezõ alga jelent meg Olaszország Ligur-tengeri partvidékén, Genovától délre. Legutóbb 2005 nyarán tapasztaltak hasonló jelenséget a kikötõváros környékén. Az ok a klímaváltozás.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ