Alföldi Róbert
címke rss- kapcsolódó címkék:
- X-Faktor
- Nemzeti Színház
- RTL Klub
- Tóth Gabi
- színház
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Danics Dórát megviselte a kritika
Az X-Faktor LED-fala mögött állni, majd kilépni a színpadra élő adásban a legcsodálatosabb élmény, vallja Danics Dóra. Az énekesnő azt azonban nem titkolja, az első produkciója után nem volt teljesen elégedett a teljesítményével.
Élő adásban sírt Krasznai Tünde
Az X-Faktor hétvégi adásában talán csak Krasznai Tünde volt az egyedüli fellépő, aki csupa pozitív kritikát kapott. A fiatal énekesnő könnyek között hallgatta a mentorok dicsérő szavait.
Eckert Anikó: Megviselt a párbaj
Bár a mentoroktól leginkább pozitív kritikát kapott Eckert Anikó, a közönségszavazatok alapján mégis ő volt az egyik előadó, akinek párbajoznia kellett. Alföldi Róbert úgy véli, mentoráltja éppen a legpozitívabb tulajdonságai, az egyediség, az originalitás miatt kerülhetett ilyen helyzetbe. A színész-rendező és az énekes lány állítja, mindketten levonták a megfelelő következtetéseket ahhoz, hogy Anikó ne kerüljön mostanában újra "veszélyzónába".
Az MDC távozott elsőként az X-Faktorból
Szombaton indult az X-Faktor első adása, amely jó volt, csak a zenét hiányoltuk kicsit belőle. A lényeg persze vasárnapra maradt.
Nejlonzoknis szex az X-Faktor színpadán - kritika
Minimum átlagos, de inkább meggyőző produkciók, háttérben maradó műsorvezetők és papírforma szerint működő mentorok. Csak a zenét hiányoltuk. Beszámoló az első élő X-Faktorról.
Lilu: "Alföldi rengeteg pluszt ad"
Idén először vezeti az X-Faktort Lilu, aki a válogatások és a Mentorok Háza idején olyannyira közel került a versenyzőkhöz, hogy olykor még a próbaterembe is ellátogat hozzájuk. A műsorvezető azt ugyan nem árulta el, hogy kik a kedvencei, arról azonban beszélt, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy Alföldi Róberttel dolgozhat.
Mindent egy lapra tesz fel Eckert Anikó
Bár az X-Faktor döntőse, Eckert Anikó azért ment jogi egyetemre, mert szülei szerint remekül kommunikál, a lány a Life.hu-nak arról beszélt, ha stresszhelyzetbe kerül, hajlamos visszavonulni a társaságtól. Elárulta, azon van, hogy egyre nyitottabb legyen versenytársaival, és úgy érzi, jó úton jár.
Elrabolta mentora szívét Péterffy Lili
A Kispál és a Borz Szívrablás című dalával Alföldi Róbertet és mentorsegédjét, Keresztes Ildikót is elvarázsolta Péterffy Lili a Mentorok Házában. A gyönyörű fiatal lány a Life.hu-nak elárulta, tízéves kora óta hallgatja az azóta sok feldolgozást megért nótát, sőt a szövege is a falát díszíti, és a legutóbbi előadása óta még inkább a sajátjának érzi, mint korábban.
Összeállt az X-Faktor csapata
Vasárnap este Alföldi Róberten és Tóth Gabin volt a sor, hogy kiválassza versenyzőiből azt a három-három legalkalmasabbat, akikről azt gondolják, hogy akár meg is nyerhetik a versenyt. Állítják: nagyon nehéz volt a döntés.
Balhé lehet Geszti Péter döntéséből
Az X-Faktor Mentorháza nemcsak a versenyzőket, de az ítészeket is kihívás elé állította, hiszen most már a nagyon jókból kellett a legeslegjobbakat kiválasztaniuk, akik a remek hangi adottságok mellett szerethetők és színpadra termettek. Szombat este Szikora Róbert a zenekarok közül, Geszti Péter pedig a 25 év felettiekből juttatta tovább azt a hármat, akik közül akár a végső győztes is kikerülhet.
Alföldi Róbert: "Nem lettem megalkuvó!"
Negyven-ötven éve nem mozdult meg ennyi ember a színházért Magyarországon, mint az elmúlt években - jelenti ki Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház korábbi igazgatója azt mondja, hogy a sok támadás ellenére nem bánt meg semmit, amit a teátrum vezetőjeként alkotott. "Miért változtassam meg azt, amit gondolok a világról?" - teszi föl a kérdést a volt direktor Szily Nórának, a LifeNetwork tévé "Egy kávé Szily Nórával" című műsorában.
A túlzott izgalom lehet az x-faktoros veszte
A Jennifer Aniston-hasonmásnak is nevezett X-Faktor-versenyző, Eckert Anikó bár remekül teljesített a Táborban, rettenesen izgul, mi lesz a későbbiekben - tudta meg a Life.hu.
Alföldi Róbert: "Nem titkoltam a fájdalmat"
Most hétről hétre láthatjuk az X-Faktor mentoraként, előtte öt évig tanúi lehettünk, hogy mit gondol a színházcsinálásról a Nemzeti Színház élén. A szerencsések eljuthatnak a Rózsavölgyi Szalonba, hogy lássák az Utolsó óra című darabban, és nagyon várjuk a rendezését a Vígszínházban, a Radnótiban. Része volt az életemnek is, hisz az ezredfordulón együtt ébresztettük a nézőket a Reggeliben.
Pattanásig feszültek az idegek az X-Faktorban
Izgatottan érkeztek százötvenen az X-Faktor Táborba, amelyből ötven énekesnek rögtön távoznia is kellett. A mentorok felvételről is végignézték a produkciókat: kíváncsiak voltak, kik azok az előadók, akik a képernyőn keresztül is hatást gyakorolnak rájuk és érzelmeket váltanak ki belőlük.
Íme, az X-Faktor legjobb 25 produkciója
Hatvan előadóból kellett kiválasztaniuk a mentoroknak azt a huszonnégyet, akik ezt követően a Mentorok Házában mutathatják meg, mit tudnak. Nem csoda, hogy az énekesek minden eddiginél jobban izgultak, hiszen aki itt jól szerepel, azt már csak egy lépés választja el az X-Faktor élő show-jától.
Keresztes Ildikó ki nem hagyná az X-Faktort
Keresztes Ildikó tavasszal döntött úgy, hogy nem vállal mentorszerepet az X-Faktor idei szériájában. Ám attól, hogy most nem ül az ítészek között, izgatottan követi az adásokat - tudta meg a Life.hu.
Magyarázza a bizonyítványát az x-faktoros
Bár nem jutott be az X-Faktor táborba, nem adja fel énekesi ambícióit Székely Martin. A mentorokat nem titkoltan zavarta, hogy a jelentkező túlságosan közvetlen volt a produkciója közben, a fiú pedig a Life.hu-nak megmagyarázta, miért mászott fel az ítészek asztalára.
Hatalmas bukás az X-Faktor színpadán
Az X-Faktor mentorai nem egyszer beszéltek arról, hogy nem csupán a kiváló énekeseket, hanem ami talán még fontosabb, az eredetiséget keresik a jelentkezőkben. Így talán nem érthetetlen, miért hullottak ki már a válogatáson képzett hangú színpadi emberek és miért mehettek tovább többen azok közül, akiket csiszolatlan gyémántnak hívunk.
Milliókért árulják Alföldi festményeit
Alföldi Róbert nem csak remek rendező, hanem kiváló festő is. A személye körül kialakult botrányok pedig még kelendőbbé tették alkotásait.
Csúnyán aláztak az X-Faktor mentorai
Bár a mentorok már kezdték azt hinni, elfogytak a tehetségek, az X-Faktor utolsó válogatóján is hallottak olyan produkciókat, amelyek lenyűgözték őket.
Otthagyta mentori székét Alföldi Róbert
A színész-rendező társai döntése után felállt és kivonult a stúdióból.
Kétségbeestek az X-Faktor mentorai
Borzalmasabbnál borzalmasabb produkciókat szenvedtek végig az RTL Klub X-Faktorának mentorai a szombat esti válogatóban. Bár egy darabig viccesnek találták az előadásokat, később szemmel láthatóan lemondóan követték az eseményeket. Később aztán megnyugodhattak, ismét előkerült az X.
Tudni vélhető, kihez vagyok lojális - interjú Vidnyánszky Attilával
Provokatív, hatásvadász, kiégett Nemzeti Színházat hagyott hátra Alföldi Róbert az új igazgató, Vidnyánszky Attila szerint. Bár tőle sem állnak távol a szokatlan megoldások, szerinte óriási a különbség. Elismeri, hogy fideszes hátszéllel került a Nemzeti Színház élére, de ezt nem tartja kínosnak, mert évtizedek óta így működik a kulturális élet irányítása. Interjú Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával, aki azt is elárulja, melyik színész távozását sajnálja.
Házhoz jöttek a pofonért az X-Faktor jelentkezői
Többek között "nagy visszatérőkkel" szórakoztatta a nézőket az X-Faktor második adása. Akik azonban a tavalyi zsűrinek nem feleltek meg, azok idén is feleslegesen próbálkoztak.
Megfojtaná Alföldit az x-faktoros mamája
Az X-Faktor szombati adásának legnagyobb vitáját Olajos Eszter produkciója váltotta ki a mentorokból. Alföldi Róbert semmiképpen nem akarta továbbjuttatni a fiatal lányt, produkcióját mesterkéltnek és tucatnak, Esztert plasztiknak tartotta. A lány édesanyja az After X-ben kiakadt a kritikán, Eszter szerint mamája csak anyatigrisként védi - tudta meg a Life.hu.
Hatalmas siker Alföldi könyve
A Nemzeti Színház volt igazgatója milliókat kaszál új könyvével, amit egy nap alatt szétkapkodtak a vásárlók.
Vidnyánszky az István, a királyról: Rombolni mindig egyszerűbb
Nem tehetem meg, hogy elzárkózom a művészet elefántcsonttornyába, de a szociális érzékenységnek álcázott öncélú provokációt sem tartom követendőnek - nyilatkozta a Heti Válasznak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A holnap megjelenő interjúból összefoglaló előzetest közölt a lap.
Ezek voltak az X-Faktor legnagyobb beszólásai
Keményebbnél keményebb kritikákkal, fülsértő és örömöt adó produkciókkal, kő-papír-ollóval, sok könnyel és még több nevetéssel startolt az X-Faktor.
Alföldi karjaiba menekült Tóth Gabi
A címben vázolt jelenet teljesen természetes az X-Faktor 2013 díszletei között. Megnéztük, mit művel az új mentorcsapat a most indult negyedik szériában.
Nem bírt a könnyeivel Alföldi az X-Faktorban
Kiemelkedett az X-Faktor első, szombat este felvételről látható adásának mezőnyéből Kristóf. A fiú előadása könnyre fakasztotta a mentorokat, köztük Alföldi Róbertet, akik alig győzték méltatni a produkciót.
Padlón vannak a sztárok - Heti bulvárkoktél
Néhány hazai sztáresküvőn kívül alig történt jó dolog a sztárvilágban. Vagy az ősz beállta viseli meg a magyar celebeket, vagy csak egy különös front vonul át felettünk, mindenesetre elég sokan padlóra kerültek a héten. Íme a Life.hu heti bulvárkoktélja.
Homoszexualitásáról is beszél könyvében Alföldi
Kerényi Imre szavai miatt coming outolt könyvében Alföldi Róbert.
Milyen évet írunk, hogy ilyen megtörténhet?
Alföldi Róbert szerint az a lényeg, hogy élőben ötvenezren, tévével együtt egymillióan nézték az István, a király új rendezését. Elemezni nem akar, és nem is érti, miért szült agressziót az előadás. Úgy látja, az X-Faktorban remek négyes ült össze, és az érdekli a legjobban, mit tud hozzátenni egy már kiforrott személyiséghez.
- címkék:
- Alföldi Róbert
- média
- színház
- tévé
- X-Faktor
- Címkefelhő »
Szörényi Levente Rákosira gondolt az István, a király írásakor
Az István, a király zeneszerzője szerint semmi felháborító nincs az Alföldi Róbert-féle rendezésben. Úgy érzi, hogy az eredeti értelmezését Alföldi adta vissza a legjobban.
Alföldi Róbert először beszélt a homoszexualitásáról
Könyv jelenik meg Alföldi Róbert nemzeti színházos éveiről. Alföldi először nem akarta, hogy homoszexualitása is megjelenjen a műben, de aztán Kerényi Imre szavai miatt döntött másképp.
Túl a fenyegetőzésen - megtámadták Alföldi Róbertet
Egy múzeumba menekült támadói elől a színész-rendező.
Megtámadták Alföldi Róbertet
A színész-rendezőt a napokban Szentendrén fenyegette meg három ember, Alföldi rendőrt hívott.
- címkék:
- Alföldi Róbert
- média
- színház
- Címkefelhő »
Stohl egyszer majdnem megverte Alföldit
Különleges, mindent átvészelő barátság köti össze Stohl Andrást és Alföldi Róbertet. Éppen ezért meglepő, hogy a színész egyszer meg akarta verni a rendezőt, akivel eleinte utálták egymást.
Alföldi ellen tüntettek
Az István, a király budapesti premierjén ellene és mellette is tüntettek.
Alföldi Róbert egyelőre nem lesz színházigazgató
Nem lesz színházigazgató a közeljövőben Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó vezetője.
Egyelőre nem lesz színházigazgató Alföldi Róbert
Hétfőtől már nem Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatója, és a közeljövőben máshol sem fog színházat vezetni. Utolsó sajtótájékoztatóján Alföldi azt mondta, példa nélküli, hogy az új vezetés lenullázta a repertoárt, valamint Kósa Lajost és Kerényi Imrét is bírálta.
Mégsem búcsúzik Alföldi
Szombaton könnyek közt búcsúzott a Nemzeti Színház a Mephisto című darabtól. A rendező, Alföldi Róbert is megsiratta az utolsó előadást, amely egyben a színház igazgatói éveinek utolsó pillanata is volt. Úgy tűnik, hogy Alföldi rendezése mégis tovább él.
- címkék:
- Alföldi Róbert
- rendező
- vallomás
- búcsú
- Címkefelhő »
Könnyek között búcsúzott Alföldi Róbert
2013. június 22-én búcsúzott el Alföldi Róbert a Nemzeti Színháztól és a közönségtől. A leköszönő igazgató által rendezett Mephisto utolsó előadásának végén hatalmas, majd húsz perces vastapssal, virágokkal és "köszönjük" táblákkal búcsúztatta a közönség Alföldi Róbertet, aki színésztársaival együtt könnyek között hajolt meg.
Búcsú és zokogás a Nemzeti Színház színpadán
Június 22-én, szombaton este tartotta búcsú előadását az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház és társulata. A színészek a Mephisto című darabbal búcsúztak szeretett közönségüktől, akik húsz percen keresztül állva tapsolták meg a művészeket.
Húszperces taps Alföldinek az utolsó előadásán
Szombaton játszották utoljára a Mephistót a Nemzeti Színházban, ezzel véget ért az Alföldi-korszak. A törzsközönség készült, transzparensekkel és élő trombitaszóval búcsúztak a társulattól.
Alföldi kap egy színházat, ha jó fiú lesz
Több nyilatkozatából úgy tűnt, hogy maga Alföldi Róbert is letett róla, de az Origo információi szerint a Nemzeti Színház távozó igazgatója jövő évtől mégis kaphat egy fővárosi játszóhelyet. A kormány első körben az új teátrum beindításához szükséges forrásokat is biztosítaná, de a miniszterelnök hosszú távon magánszínházként képzeli el a jövőjüket.
Magamat nem tartom okos fiúnak
Csányi Sándor a Radnóti Színház vezető színésze volt tíz évig, most művészeti vezetőnek szerződött a Tháliába, ahol piaci rést keresve a színházi kínálatban múlt század eleji kosztümös darabokról álmodik. Közben végre forgat is, meleg amorózót játszik Karalyos Gábor mellett Orosz Dénes új filmjében, bár csókolózni nem fog. Mi köze van a homofóbiának a spenóthoz? Miért fontos a táska a párkapcsolatban? Hogyan dönt a könyvelő a tévés táncműsorokról? Csányi Sándor melegekről, kultúrpolitikai balhékról és az ő színházeszményéről mesél.
- címkék:
- Alföldi Róbert
- Kálomista Gábor
- Nagy Zsolt
- Csányi Sándor színész
- Tompos Kátya
- Vidnyánszky Attila
- Eperjes Károly
- Benedek Miklós
- Kállai Ferenc
- Tenki Réka
- magyar film
- Nemzeti Színház
- Radnóti Színház
- Thália Színház
- A tanú
- Cirque du Soleil
- Orlai Produkciós Iroda
- Coming out
- Esküvőtől válóperig
- Címkefelhő »
Ezért lett mentor Alföldi Róbert
Felkerültek a hivatalos mentorfotók az X-Faktor 2013 hivatalos rajongói oldalára, ahol kiderül az is, a mentorok miért vállalták el a felkérést. Alföldi Róbert például többek között azért lett mentor, hogy jobban lássa, mi érdekli a fiatalokat.
Tarlós tagadja, hogy az Újszínházat ígérték Alföldinek
Nem igaz, hogy a főváros azzal kereste meg tavaly év végén Alföldi Róbertet, hogy vegye át a Dörner György által vezetett Újszínházat - állította Tarlós István főpolgármester csütörtök este a Klubrádióban. A főpolgármester szerint személyesen soha semmit nem ígért Alföldinek, csak egy helyettese beszélt a színházigazgatóval, de ő sem az Újszínházról.
Tarlósék az Újszínházba hívták Alföldit
Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében összemossa a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival, és ezzel is igazolja az Újszínház nézőszámának harmadával való csökkenését. A Nemzeti Színház idén távozó igazgatója a közleményében azt is elárulta, hogy tavaly év végén a fővárosi kulturális vezetés azzal kereste meg, hogy vegye át a most Dörner György által vezetett Újszínházat, de ő nem vállalta.