Alexandria Ocasio-Cortez

címke rss

Meg kell enni a kisbabákat a Föld védelméért

Újabb szintre emelkedett a klímahisztéria. A klímaszorongás néhány embernek teljesen elvette az eszét. Ez történt azzal az amerikai nővel is, aki Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselő fórumán szólalt fel. A nő hisztérikus állapotban azt kezdte el ecsetelni, hogy mivel már túl sokan vagyunk a Földön, ezért meg kell ennünk a kisbabákat. A klímaháborodott nő felszólalásáról videó is készült – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Levágott disznófejet gyújtottak fel a bíróság épületét ostromló radikális baloldali tüntetők Portlandben - videó

Nagyvilág2020.08.02, 10:04

A radikális baloldali Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti kongresszusi képviselő kijelentette, hogy a hawaii őslakos leprásokat ápoló Molokai Szent Damján – akit a hawaii emberek nagyon tisztelnek – a fehér felsőbbrendűség egyik jelképe, helyette pedig az amerikaiak ellen harcoló Liliuokalani hawaii királynőnek kell szobrot állítani, mégpedig a washingtoni Capitolium épületében. A radikális baloldal, az Iszlám Állam terroristáihoz hasonlóan, minden történelmi emlékben a nyugati hódító hatalmát akarják láttatni. Azaz, folytatódik a katolikus egyház elleni őrület is az Egyesült Államokban. Közben a nagyjából 60 napja folyó egyik ...

A radikális baloldalt segítené Joe Biden győzelme a republikánusok fekete, női képviselőjelöltje szerint

Nagyvilág2020.10.30, 13:41

A Newsmaxnak adott interjút az amerikai sajtó által a Republikánus Párt új, fekete ikonjának nevezett Kimberly Klacik, aki az évtizedek óta demokrata párti politikusok által irányított Baltimore-ban indul a választáson.

Levelet írtak a szélsőbaloldali amerikai aktivisták Bidennek, kérik a jutalmukat az utcai háborúkért

Nagyvilág2020.11.14, 09:01

Az erőszakos megmozdulásokért és rombolásokért felelős, radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) társalapítója levelet írt a demokratáknak, amiben az áll, hogy mivel segítettek nekik a győzelemben, most kérik a jutalmukat, ráadásul komoly elvárásaik vannak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ugyanakkor a demokraták megosztottak abban, hogy a szélsőbaloldal mennyit is segített nekik, sokan úgy vélik, hogy a mérsékeltebbek éppen a radikális baloldali szervezet miatt vesztettek el fontos és biztosnak vélt képviselői helyeket, és ezért nem tudták átvenni a szenátus irányítását. Az viszont egyértelműen bebizonyosodott, hogy a széllsőbaloldal ...

"Adóztassuk meg a gazdagokat" feliratú ruhában ment a radikális baloldali képviselő a gálára, amelyre 9 millió forint a belépőjegy

Nagyvilág2021.09.14, 11:16

Az Egyesült Államok egyik radikális baloldali képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez az év egyik legelőkelőbb eseményén jelent meg egy olyan ruhában, amelyre az "adóztassuk meg a gazdagokat" feliratot festették fel. Kicsit ellentmondásos viszont, hogy mindezt egy olyan rendezvényen tette, amelyre a belépőjegy ára 30 ezer dollár, vagyis közel 9 millió forint.

Előző
  • 1
Következő