Alexander Soros

címke rss

Trónöröklés: Alexander Soros radikalizálni fogja az apja témáit

8882023.06.12, 16:30

Alexander Soros már nyílt sisakkal játszik, mert úgy látja, eljött az ideje annak, hogy a világelit színre lépjen és nyílt kártyákkal játsszon – mondta Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója a 888 kérdésére.

Biden embere, az amerikai nagykövet azonnal védelmébe vette Soros György fiát 

Nagyvilág2023.06.13, 13:34

Soros György átadja a közel 30 milliárd dolláros pénzügyi birodalma feletti irányítást fiának, Alexander Sorosnak, aki erről egy, a The Wall Street Journal című lapban vasárnap megjelent interjúban számolt be. Azóta többen reagáltak a hírre, így Orbán Viktor miniszterelnök is, aki egy videót osztott meg a közösségi oldalán. Elképesztő, hogy ezután az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman - aki az utóbbi időben gyomorforgató módon támadja Magyarországot szinte mindenért -, egyből védelmébe vette a háborúpárti milliárdos fiát, hiszen ő maga is háborúpárti, ahogyan a kormánya. Pressman és Alexander Soros egyébként több ...

Nem is titkolják: mutatjuk, kiket befolyásol a Soros-birodalom új vezére

8882023.06.13, 13:20

Átvette Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns birodalmának irányítását fia, Alexander Soros. A fiatal trónörökös egy lapinterjúban kifejtette, hogy minden megy tovább ugyanúgy, csak még radikálisabban és még hangosabban. Soros György az elmúlt években módszeresen képezte ki a fiát az öröklésre, aki még a látszatra sem ad, nem próbálja titkolni sem befolyását a világ vezető politikusaira. Összegyűjtöttük, kik azok a baloldali politikusok, akik úgy keresik a Soros-birodalom kegyeit, mintha a pályafutásuk múlna rajta. 

Alex Soros totális háborút akar Ukrajnában

Nagyvilág2023.06.15, 08:27

Alexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy szerinte a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kéne részesíteniük Ukrajnát, és jelentősebb szerepet kéne játszaniuk a háborúban. Ezen túl minden eszközzel segíteni fogja a háborúpárti erőket, és támadni azokat a vezetőket, illetve politikusokat, akik a béke ügy mellé állnak – mondta Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője az Origónak adott interjúban. Zila úgy látja, hogy Alexander, az „új keresztapa" már egy működő szervezet irányítását veszi át, Joe Biden hivatalba lépése óta bejáratos a Fehér Házba, emellett szoros kapcsolatot ápol a brüsszeli bürokrácia vezetőivel is, ...

Fokozhatja a politikai nyomást a Soros-birodalom örököse

Itthon2023.06.18, 16:52

Fokozhatja a politikai nyomást a Soros-birodalom örököse, Alexander Soros. Az üzletember fia különösen érdeklődik Magyarország iránt, és vannak kapcsolatai az itteni ellenzékkel is - mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Lánczi Tamás politológus.

Alexander Soros még apjánál is elvakultabban fog harcolni a céljaiért

Itthon2023.06.21, 11:06

Háborús időkben védelmi költségvetésre van szükség, ennek megfelelően alakult a 2024-es büdzsé – mondta az Origónak adott interjújában Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a költségvetési törvényjavaslat keddi, általános vitájának vezérszónoka. A Fidesz képviselője beszámolt lapunknak arról, mire számít a baloldali pártösszefogást érintő, „guruló dollárokat" vizsgáló ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatban, és kitért arra is: úgy véli, minden rosszra fel kell készülni, miután Soros György amerikai-magyar spekuláns fia, Alexander Soros kezébe adta át birodalma irányítását.

Örül a baloldal, hogy Soros fia viszi tovább az üzletet

Nagyvilág2023.06.23, 14:02

A baloldal pozitívan értékelte, hogy a politikai kérdésekben aktívabb Alexander Soros váltja apját az évente dollármilliárdok felett diszponáló Nyílt Társadalom Alapítványok élén – derül ki a DK TV legutóbbi adásából, ahol ellenzéki politikusok vitatták meg a kérdést. Kuncze Gábor volt SZDSZ-es belügyminiszter pozitívan szólt arról, hogy Sorosék folytatják a megkezdett munkát. Juhász Péter szintén lelkes a vezetőváltás kapcsán, ami nem csoda, hiszen vállalkozásának nagy szüksége van adományokra.

Alapjogokért Központ: Sorosék kiadták az ukázt a baloldalnak

Itthon2023.06.24, 01:01

Parancsnak is tekinthető stratégiai jelentést szerzett meg a BENNFENTES, amely egy titkos Demokrata háttértárgyalás összefoglalója, és azt tartalmazza, hogyan lehetne a Nyílt Társadalom ideológiájának és a "civil" üzeneteknek a célba juttatásán javítani a baloldal érdekében.

A Soros-alapítványok itt maradnak Budapesten, csak más formában

Itthon2023.08.16, 10:39

A Nyílt Társadalom Alapítványok itt maradt Budapesten más formában, leányszervezetein keresztül – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy bejelentették, kivonul Európából a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundations. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint az EU intézményi világa és fontos politikai szereplői már kiépítették a maguk hosszabb távú kapcsolatait az NGO-kkal, vagy éppen most partnerségeket alakítanak ki, de itt már inkább „finomhangolás" történik, hogy leküzdjék a hatalmi egyensúlyhiányokat, és még hatékonyabbá tegyék a gépezetet. Soros György jelenléte tehát nem vész el,, ...

Parlamenti választás: egyre durvább politikai feszültségek a Soros-befolyás miatt Szlovákiában

Nagyvilág2023.09.29, 16:15

A szeptember 30-i szlovákiai választásokat Robert Fico korábbi miniszterelnök – jó eséllyel várható, valószínűsíthető – kormányzati visszatérése miatt Európa-szerte nagy figyelem övezi. Egy Smer-győzelem akár a közép-európai szuverenista irány megerősítését is szolgálhatja. A friss felmérések alapjánmegalapozottnak tűnnek a voksolás kimenetelével kapcsolatos ilyen várakozások: Fico pártjának támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 20 százalék körül van, és valószínűleg megnyerik a választásokat. Az államfő időközben rágalmazási pert indított Fico ellen, a Smer pedig bejelentette, hogy – kormányra kerülésük esetén – vádemelésii ...