Alex Soros

címke rss

Így szállta meg a Soros-birodalom Lengyelországot

Itthon2024.01.19, 13:17

„Lengyelország ékszer Soros György koronáján, hiszen viszonylag nagy és népes országként domináns szerepet tölt be a térségben. Innen más országokra, de még az uniós elitekre is hatni lehet" - hangsúlyozta Stanisław Janecki, a konzervatív wPolityce publicistája. Amint az elmúlt hetek arra rámutattak, Donald Tusk és kormánya a hatalom megszerzését követően - a lengyel alkotmányos rend és a hatályos törvények megsértésével - azonnal brutális, politikai alapú tisztogatásba kezdett.

Alex Soros eligazítást tartott Davosban

Nagyvilág2024.01.19, 10:22

Január 14. és 19. között került megrendezésre a Davosi Világgazdasági Fórum. A világ vezető politikusai mellett, szokás szerint képviseltette magát a Soros-hálózat színe-java is. Alex Soroson kívül olyan nagyágyúk vettek részt a fórumon, mint például Radek Sikorski, az újdonsült Tusk-kormány külügyminisztere, Anne Applebaum férje. Mark Leonard a Soros György által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) igazgatója, Timothy Snyder, a Korányi Dávid-féle Action for Democracy tanácsadó testületének tagja.

Alex Soros még radikálisabb és veszélyesebb lehet, mint az apja

Nagyvilág2023.11.23, 07:04

Soros György átadta a stafétabotot fiának, így Alex Soros lett a 25 milliárd dolláros birodalma új ura. Ez júniusban történt, amikor a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) vezetését a magát sokkal inkább politikusi alkatnak valló Alex Soros átvette.

Soros György fia irányíthatja a gyermekvédelmi törvény elleni támadásokat

Itthon2023.11.20, 09:14

Az elmúlt években a Soros-hálózat szervezetei folyamatosan támadták hazánkat a gyermekvédelem ügyében. A tavalyi népszavazás érvénytelenségéért még kampányt is szerveztek. Több olyan Brüsszelben befolyásos politikus is rárontott a magyar gyermekvédelmi törvényre, akik kapcsolatban vannak a Soros-birodalom örökösével - írta a Magyar Nemzet.

Hidvéghi Balázs komoly ügyben vár magyarázatot Brüsszeltől

Nagyvilág2023.11.17, 17:07

Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő reagált arra, hogy Alex Soros nemrég Ukrajnában tárgyalt ukrán tisztviselőkkel Ukrajna európai uniós csatlakozásáról − írja a Magyar Nemzet.

Minden eddiginél erőszakosabb akciókba kezdett az "elkényeztetett kis degenerált"

Nagyvilág2023.09.20, 12:22

Továbbra is rendkívül aktív a nemzetközi politikában, és Európában is Alex Soros, tehát hazugságnak minősültek azok az értesülések, miszerint a Soros-alapítványok visszafognák a tevékenységüket. Sőt. Maga Soros György fia nyilatkozta azt, hogy a kelet-európai térségben még aktívabbak lesznek. Alex Soros ott van az ENSZ évenkénti szokásos New York-i közgyűlésén is, de szinte állandó bejárása van a Joe Biden vezette Fehér Házba is. A Soros-birodalom örököse tervei szerint a családi vagyont továbbra is arra használná, hogy baloldali amerikai politikusokat támogasson, és mindent elkövet, hogy Donald Trumpot ne válasszák meg 2024-ben az ...

Donald Trump „elkényeztetett kis degeneráltnak” nevezte Soros fiát

8882023.09.12, 14:19

A volt amerikai elnök élesen kritizálta Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns birodalmának trónörökösét, Alexander Sorost a Politicóban megjelentetett cikke miatt. Az örökös szerint a jövő évi lehetséges republikánus győzelem „jobban fájhat Európának, mint az USA-nak".

Lebukott a Soros-hazugság: Brüsszelen keresztül fizetnek

Nagyvilág2023.09.06, 17:56

A dollármédia a Soros-birodalom átszervezéséről szóló cikkekkel el akarta terelni a figyelmet arról, hogy az Európai Unió minden korábbinál nagyobb összegekkel finanszírozza a Soros György személyéhez köthető projekteket. Vagyis egyszerűen Brüsszel adja majd a pénzt Sorosék helyett és nevében - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A dollármédia csupán azt a parancsot követi, amit Soros kiadott számukra, megpróbálják áthelyezni a hangsúlyt Brüsszel és a Soros-birodalom egyre erősebb összefonódásáról az átszervezésre. A Soros-birodalom legújabb tervének része, hogy a jövőben elsősorban a közép-kelet-európai térségre fókuszálnak, itt próóbálják ...

Előző
Következő