Aleska Diamond

címke rss

Mindent megmutat a volt pornós, Aleska Diamond apró bikinije - kép

Tévé2023.06.20, 16:24

Beköszöntött a valódi nyár, elindult a strandszezon, így a volt pornószínésznõ, Aleska Diamond is megszabadult ruháitól és felvette a legkisebb bikinijét. Az elsõ strandolás nem maradhatott fotó nélkül, amit boldogan mutatott meg a közösségi oldalán is, nem zavartatva magát azzal, hogy itt-ott elég sokat enged láttatni a falatnyi rózsaszín bikinije. Aleska Diamond, azaz Sáfrány Emese szemmel láthatólag nagyon várta már a nyarat, hiszen nevetve pózolt a kamerának.

Nemrég mûtötték, mégis bulizni ment a drogszeánsz után félholtan talált VV Anett

Tévé2023.05.08, 19:47

Mint azt korábban írtuk, áprilisban újabb mûtétre szorult Béres Anett, azaz VV Anett, akit tavaly nyáron találtak törött csontokkal a siklósi erdõben, miután egy hallucinogén teakeveréket fogyasztott egy szeánsz alkalmával. Az egykori valóságshow-szereplõnek majdnem egy évvel késõbb távolították el a gerincét tartó csavarokat, most mégis szórakozni ment a drogszeánszon szintén részt vevõ Aleska Diamonddal.

Hiába szakítottak, ma még együtt szerepelnek a TV2 mûsorában - videó

Tévé2023.05.03, 08:57

Mint írtuk, egy év után szakított a volt pornós Aleska Diamond és a TNT-bõl ismert Inti, az Ütõs Ötös szerdai adásában azonban még együtt szerepelnek – mivel a felvétel már korábban lezajlott. A pár egyébként Mészáros Árpád Zsolttal és csapatával csapott össze, nézze meg a TV2 elõzetését!

Szakítása miatt magyarázkodik a volt pornós Aleska Diamond

Tévé2023.05.02, 21:40

Mint írtuk, újabb fordulat a volt pornós Aleska Diamond és a TNT zenészének kapcsolatában:  bevallották, hogy már nincsenek együtt.

Ezért szakított Aleska Diamond és Inti, durva dolgokat mondott egy ismerõs

Tévé2023.05.02, 20:14

Korábban már írtunk róla, szakított Sáfrány Emese volt pornós és Inti, a TNT zenésze. Most kiderült, miért. 

Megszólalt a párkapcsolatáról Aleska Diamond

Tévé2023.04.23, 20:33

Aleska Diamond reagált a találgatásokra, elárulta, hogy együtt vannak-e a TNT-s Intivel.

Aleska Diamond nem tudja lezárni a múltat - fotó

Tévé2023.04.23, 06:42

Egy ideje azt pletykálják, zátonyra futhatott Sáfrány Emese és TNT Inti kapcsolata. A sztárpár mélyen hallgatott a pletykák felröppenése óta, nem is mutatkoztak együtt, most azonban hosszú idõ után újra közös fotón tûntek fel.

A legemlékezetesebb vetkõzések a magyar tévékbõl - meztelen képek, videók

Tévé2023.04.15, 21:26

Rengeteg magyar híresség vált meg ruháitól különbözõ magazinok kedvéért, de természetesen sorozatokban, filmekben is látni ismert színésznõket teljesen meztelenül. Nézzük, melyek voltak a legemlékezetesebb vetkõzések a tévébõl.

Elárulta a volt pornós Aleska Diamond, hogy milyen férfira vágyik

Tévé2023.03.18, 16:21

A korábbi Aleska Diamond, Sáfrány Emese az ismerkedés nehézségeirõl elmélkedett a közösségi oldalán.

Sáfrány Emese nem titkolja múltját, õszintén elmeséli kisfiának, mivel foglalkozott régen

Life.hu2023.03.14, 20:20

Egy idõben sokan csak Aleskaként emlegették a médiában Sáfrány Emesét, aki azonban már a háta mögött hagyta egykori foglalkozását. Ma már sikeres üzletasszony és nem utolsósorban büszke édesanya.

Nem titkolózik kisfia elõtt a volt pornós Aleska Diamond

Tévé2023.03.14, 09:00

Aleska Diamond nem akrja eltitkolni a kisfia elõl a múltját.

Pornós múltja miatt magyarázkodik Aleska Diamond

Tévé2023.03.13, 19:30

Meglepõ bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán Sáfrány Emese, azaz egykori mûvésznevén Aleska Diamond, akit sokan faggatnak arról, hogy mit mond majd kisfiának, ha rájön, anyja egykor mivel kereste a kenyerét. Az egykori pornószínésznõnél betelt a pohár és úgy döntött, kiadja magából a múlttal kapcsolatos véleményét és érzéseit, de errõl többé nem szeretne beszélni.

A drogszeánszon majdnem meghalt VV Anett buktatta le az egykori pornósztárt, Aleska Diamondot

Tévé2023.03.04, 14:21

Két férfival szórakozott Sáfrány Emese, TNT Inti sehol nem volt.

Megdöbbentõ: így nézne ki Zimány Linda plasztikai mûtétek nélkül

Tévé2023.02.28, 09:06

Egyes sztárok csak hiúságból változtatgatnak a testükön, mivel megtehetik, míg másoknak nyomós okból szükséges a sebészkés alá feküdni. Persze vannak olyanok is, akik nem tudnak határt szabni önmaguknak, plasztikafüggõk lesznek és folyton változtatni akarnak magukon. Az alábbi sztárok között akad olyan is, aki szörnyû tragédia következtében kapott teljesen új arcot, míg mások csak kedvtelésbõl döntöttek úgy, hogy mást szeretnének látni a tükörben. Persze sokan nem vállalják nyíltan a beavatkozásokat, vagy csak kevesebbet vallanak be azokból, de a régi és új képeik elárulják õket.

Elképesztõ pózban fotózták a volt pornós Aleska Diamondot - kép

Tévé2023.02.22, 08:51

Az Aleska Diamond néven ismertté vált pornós, Sáfrány Emese, egy ideje légtornászként is aktív, a közösségi oldalán pedig meg is mutatja, mire képes a levegõben. Mostanában nem sokat mesél a lapoknak a magánéletérõl, de egyre jobban úgy tûnik, nem alkot már egy párt Zuber Krisztiánnal, a TNT énekesével  - errõl itt olvashat.

Megszólalt a szakításról szóló pletykákról a volt pornós, Aleska Diamond

Tévé2023.02.21, 14:37

Mint korábban írtuk, újabb sztárpár szakíthatott, mégpedig a volt pornószínésznõ, Sáfrány Emese és Zuber Krisztián, azaz TNT Inti kapcsolata érhetett véget. Bár korábban már elhintették, hogy több privát szférát szeretnének maguknak, de egyre többen gyanakszanak arra, hogy már egyáltalán nincsenek együtt.

Újabb magyar sztárpár szakíthatott

Tévé2023.02.21, 11:38

Eltûntek a közös fotók, egyik sem követi a másikat.

Nem akárhogy tornázik a volt pornós, Aleska Diamond - fotó

Tévé2023.01.30, 18:35

Az egykori pornószínésznõ, Sáfrány Emese ma már légtornászként ismert, saját stúdiójában dolgozik, ahová nagyon szívesen jár be edzeni. Legutóbbi tréningjérõl több felvételt is mutatott a közösségi oldalán, hiszen remek formában van. Egy szûk, tûzpiros leggingsben és egy hozzá illõ haspólóban végzett gyakorlatokat az egyik gépen, amirõl videót is mutatott egy ideiglenesen elérhetõ Instagram-történetben, de képeket is osztott meg közösségi oldalán a merész piros edzõszettben pózolva.

Nagyon sokat nõtt a volt pornós, Aleska Diamond kisfia - kép

Tévé2023.01.29, 17:54

Az Aleska Diamond néven is ismert Sáfrány Emese mostanában keveset beszél a szerelmi életérõl, de annyit tudni, hogy miután szakított gyereke apjával, TNT Inti mellett kezdett új életet. A kisfiáról sokat mesél az oldalán, most pedig egy fotón is megmutatta, hogy mennyit nõtt az elmúlt idõszakban.

Sejti a volt pornós Aleska Diamond, hogy kik törtek be hozzá karácsonykor

Tévé2023.01.06, 08:55

Sáfrány Emese újabb részleteket árult el a karácsonyi betörésrõl, sejti, hogy kik károsították meg.

Szakíthatott a volt pornós Aleska Diamond és zenész barátja

Tévé2022.12.27, 20:03

Gyanús dolog történt a volt pornós, Aleska Diamond közösségi oldalán, ugyanis törölte a szerelmével, TNT Intivel készült közös fotókat. A ma már légtornával foglalkozó Sáfrány Emese elárulta, hogy mi történt közöttük.

Az elsõ közös karácsonyra készül a volt pornós Aleska Diamond és barátja

Tévé2022.12.24, 10:09

Kisfiával és új párjával ünnepel a volt pornós Aleska.

Drámai bejelentést tett a volt pornós Aleska Diamond párja

Tévé2022.11.11, 16:53

Egészségi állapotáról beszélt Aleska Diamond, vagyis Sáfrány Emese párja, a TNT-bõl ismert Inti.

A volt pornós, Aleska Diamond így láncolja magához a barátját

Tévé2022.11.08, 22:10

Aleska Diamond, azaz Sáfrány Emese és barátja, a TNT-s Inti, vagyis Zuber Krisztián kapcsolata szerintük nagyon jó. A Tények Pluszban adták életük elsõ közös riportját. 

"Három helyen véreztem..." - pornós múltjáról vallott Sáfrány Emese (18+)

Life.hu2022.10.31, 19:00

Sáfrány Emese õszintén beszélt arról az idõszakról, amikor a pornózás miatt még Aleska Diamondként ismerték az emberek.

Pornós karrierjérõl mesélt Aleska Diamond

Tévé2022.10.30, 18:05

Az Aleska Diamond néven is ismert Sáfrány Emese pár éve részletesen mesélt a pornós karrierjérõl, ezt a beszélgetést elevenítette fel most a Bors. 

Meglepõ dolgokat mondott új kapcsolatáról a volt pornós, Aleska Diamond

Tévé2022.10.12, 20:17

Idén nyáron bukott le Sáfrány Emese és új párja, TNT Inti egy közös séta során, ahol járókelõk felismerték õket. Gyorsan fel is röppentek a pletykák, hogy egy párt alkotnak. Akkor még vonakodva, de elismerték, hogy valóban ismerkednek, azóta viszont úgy tûnik komolyra fordultak a dolgok közöttük. Most az egykori pornószínésznõ elmondta, hogy milyen feltételei voltak annak, hogy új kapcsolatot kezdjen röviddel a volt párjával történt szakítása után.

A volt pornós, Aleska Diamond mellei majd szétfeszítik szûk pólóját - fotó

Tévé2022.09.29, 12:00

A volt pornós, Aleska Diamond egy olyan képet posztolt magáról, ahol szûk felsõje alatt láthatóan szépen kerekednek mellei. 

Újabb hírek a volt pornós, Aleska Diamond barátjának állapotáról

Tévé2022.09.21, 19:49

Ahogy korábban megírtuk, a TNT zenekar tagja, Zuber Krisztián kórházi ellátásra szorult újból kialakult szívelégtelensége miatt, mellyel még gyerekkorában diagnosztizálták. A hosszadalmas kezelések után kiengedték a kórházból, azóta már fellépése is volt a zenésznek. Azonban sok változás szükséges az életmódjában azért, hogy ne súlyosbodjon az állapota.

Újra együtt van a volt pornós Aleska Diamond és súlyos beteg szerelme

Tévé2022.09.19, 08:05

A TNT zenekar egyik tagja már gyerekkora óta szívelégtelenséggel küzd, és mivel nagyon leromlott az állapota, szeptember elején kórházba került. Inti már otthon van, barátnõjével pedig már kirándulni is elmentek. "Hosszú volt ez a két hét különlét... De végre újra együtt" - írta közös képük mellett a volt pornós Aleska Diamond.

Újra színpadra áll a volt pornós Aleska szívbeteg szerelme

Tévé2022.09.17, 07:17

Visszatér a teljes TNT. Inti a Borsnak árulta el, hogy jobban van, és szombaton már a színpadról köszönti majd rajongóit szívproblémái után.

A volt pornós Aleska elmondta, hogyan jött össze a TNT-s Intivel

Tévé2022.09.15, 09:56

Listája van arról, milyen férfit enged be az életébe.

Újra kell indítani a volt pornós Aleska Diamond párjának szívét

Tévé2022.09.09, 17:58

Szeptember elején került kórházba Zuber Krisztián, akinek a koncertjeit is le kellett mondania betegsége miatt. A TNT zenekar egyik tagja már gyerekkora óta szívelégtelenséggel küzd, mára nagyon leromlott az állapota.

Friss hírek érkeztek a volt pornós Aleska Diamond kórházban fekvõ szerelmérõl

Tévé2022.09.07, 10:59

Ahogy írtuk , a TNT egyik tagja, Zuber Krisztián, kórházba került a szívbetegsége miatt, de eddig nem sokat lehetett tudni az állapotáról.

Kiderült, milyen férfit keresett a volt pornós, Aleska Diamond

Tévé2022.09.06, 13:38

Mint  írtuk , az Aleska Diamondként megismert egykori pornósztár, Sáfrány Emese nemrég összejött a TNT egyik tagjával, az Intinek becézett Zuber Krisztiánnal. Most arról mesélt, hogy mi a legfontosabb szempont neki a párválasztásnál.

"Emese megmentette az életemet" - kicsin múlt, hogy Inti megúszta maradandó károsodás nélkül

Life.hu2022.09.06, 09:38

Kórházba került a TNT-bõl ismert Inti. Párjának, Aleskának köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj.

Ezt üzente kórházban fekvõ barátjának a volt pornós, Aleska Diamond

Tévé2022.09.03, 16:35

Aggódik kórházban fekvõ szerelméért Aleska Diamond, azaz Sáfrány Emese. 

A TNT-s Inti a volt pornós Sáfrány Emesérõl áradozott

Tévé2022.09.02, 23:20

A TNT tagja, Zuber Krisztián Inti fülig belezúgott Sáfrány Emesébe, régi nevén Aleska Diamondba, melyrõl most bizonyítékot is megosztott. 

Nagy változásokra készül a volt pornós, Aleska Diamond

Tévé2022.09.01, 20:19

Sáfrány Emese, az egykori Aleska Diamond is elbúcsúztatta a nyarat egy nyilvános bejegyzésben, bár kicsit szomorúan vette tudomásul, hogy már szeptember van. Viszont elmondása szerint ez egyfajta lendületet is adott számára, nagy tervei vannak a jövõre nézve.

TNT Inti nyilvánosan vallott szerelmet a volt pornós Aleska Diamondnak

Tévé2022.08.28, 15:22

Még  július elején bukott le  az egykori pornós, Sáfrány Emese és új párja, Zuber Krisztián, azaz TNT Inti, hogy egyre több idõt töltenek egymás társaságában. Nem sokkal késõbb kiderült, hogy egy párt alkotnak, azóta pedig közös, tengerparti nyaraláson is jártak. Az énekes most közös képet mutatott, mellette pedig sok szív társaságában elárulta, hogy "nagyon bírják egymást."

TNT Inti arcába tolva melleit fotózkodott a volt pornós, Aleska Diamond - kép

Tévé2022.08.23, 21:16

Még július elején bukott le az egykori pornós, Sáfrány Emese és új párja, Zuber Krisztián, azaz TNT Inti, hogy egyre több idõt töltenek egymás társaságában. Sáfrány hamarosan be is ismerte, hogy még nagyon a kapcsolat elején vannak, de úgy tûnik, hogy azóta elég komolyra fordultak köztük a dolgok.

Elõször mutatott közös képet új szerelmével a volt pornós Aleska Diamond

Tévé2022.08.12, 08:59

Sáfrány Emese, pornós nevén Aleska Diamond is ott volt az illegális szeánszon, amely után meztelenül, törött csontokkal találtak rá a VV Anett néven ismert realitycelebre, de nem csak a botrányos eset miatt foglalkozik vele mostanában többet a sajtó. Szakítottak a kisfia apjával, majd nem sokkal késõbb kiderült, hogy egy ismer zenész az új párja.  Aleska TNT Intivel romantikázott, és már nem tagadja, hogy együtt vannak: ezúttal Gyõrben jártak, és közös fotók is készültek róluk.

Kihallgatták a pornós Aleskát a meztelenül talált RTL-sztár miatt

Tévé2022.08.11, 20:11

Az atv.hu információi szerint ismeretlen tettessel szemben nyomoz a rendõrség a súlyos következményekkel járó "teaszeánsz" ügyében. Sáfrány Emese, az az Aleska eközben a terveirõl is mesélt a portálnak.

Közös fotókkal köszönti a volt pornós, Aleska Diamondot a drogszeánszon megsérült barátnõje

Tévé2022.08.06, 16:40

Augusztus 6-án ünnepli születésnapját az egykori pornós, Sáfrány Emese, aki ma tölti be a 34-et. A jelenleg édesanyja otthonában lábadozó barátnõje, Béres Anett nyilvánosan is köszönti barátnõjét.

Fordulat Baukó Éva és a volt pornós, Aleska Diamond háborújában

Tévé2022.07.22, 08:54

Az elmúlt hetekben nagy visszhangot kapott a két celeb közötti vita, mely Baukó sokatmondó véleményével vette kezdetét. Most úgy tûnik, hogy az egykori realitysztár kihátrál a balhéból, sõt mi több, teljes visszavonulását fontolgatja.

Elõször posztolt a volt pornós Aleska Diamond a botrányos drogszeánsz óta

Tévé2022.07.16, 09:47

Sáfrány Emese, pornós nevén Aleska Diamond is ott volt az illegális szeánszon, amely után meztelenül, törött csontokkal találtak rá a VV Anett néven ismert realitycelebre. 

"Nem vagyunk drogosok" - Sáfrány Emese megszólalt a teaszertartásról

Life.hu2022.07.15, 22:13

Sáfrány Emese, vagyis Aleska és VV Anett voltak ott azon a siklósi teaszertartáson, amin a volt valóságshow-sztár súlyosan megsérült. Aleska most további részleteket árult el az ott történtekrõl.

Kíméletlenek a kommentelõk Aleskával a drámai, drogos szeánsz után

Tévé2022.07.13, 20:59

Õ nem fogyasztott, azt állítja, de követõi nem kegyelmeznek.

Vérfagyasztó képpel reagált Baukó Éva VV Anett és Aleska drogos szeánszára

Tévé2022.07.13, 19:45

Egy fiktív film poszterével reagált a valóságshow-szereplõ a drámai véget ért ayahuasca-szertartásra, melyen két ismert celeb is részt vett. 

Elõzõ
Következõ