alelnökség

címke rss

Rám szakadt a hold, a csillagok és az összes bolygó

Amikor 1945. április 12-én meghalt Roosevelt amerikai elnök, a korábban csak emléktáblák avatására járó, a fontos dolgokról mit sem tudó alelnökre "rászakadt az ég". Trumannak hirtelen olyan dolgokban kellett döntenie, mint az atombomba ügye vagy éppen a háború utáni világ rendjével kapcsolatos kérdések. Az amerikai történelemben összesen nyolc alkalommal fordult elő, hogy az elnök halála után az alelnök vette át a feladatait. Ez általában drámai körülmények között történt: Calvin Coolidge alelnök például vakáció közben lett elnök, Truman hatalomátvétele pedig alapvetően változtatta meg az alelnök szerepét az amerikai politikában.

Pokorni vállalja az alelnökséget a Fideszben

Itthon2003.02.22, 09:32

Pokorni Zoltán elvállalná a Fidesz alelnöki posztját, így ha megválasztják majd, akkor több mint fél év után visszatér a Fidesz vezetésébe, ahonnan édesapja III/III-as múltja miatt távozott. Orbán várhatóan a jövő héten jelenti be, hogy elfogadja-e az elnöki posztot.

Előző
  • 1
Következő