Alekosz

címke rss

Delhusa udvarlása, Zámbó éneke - 2012 kínos pillanatai a tévéből

Tévé2012.12.26, 11:52

Idén nemcsak jó nőkből volt megfelelő kínálat a tévében, de számos kínos pillanatnak is szemtanúi lehettünk: a tüntetők nélküli tüntetésről vagy Zámbó Krisztián botrányos fellépéséről mém is született, a tengerentúlon pedig többek között az amatőr olimpiai közvetítés és az utóbbi idők legvaskosabb spoilere borzolta fel a kedélyeket. Íme, tíz képernyős - vagy a tévé világához köthető - mozzanat 2012-ből, melyek láttán-hallatán bizony fogtuk a fejünket.

Döbbenetes! Alekosz főiskolai előadóként debütált

Life.hu2012.12.10, 21:30

A ValóVilág 4. szériájának győztese, Alekosz órát adott egy kommunikációs főiskolán, ahol megosztotta komoly médiás tapasztalatait a kíváncsi kommunikáció szakos hallgatókkal.

Főiskolán tartott órát Alekosz

Tévé2012.12.10, 08:21

A Budapesti Kommunikációs Főiskolán látták kétszer is a Való Világ 4 győztesét, akire kétszázan voltak kíváncsiak a napokban.

Mindenét pénzzé teszi Alekosz

Life.hu2012.10.24, 16:27

Mindenét, többek közt nyereménylakását is pénzzé tenné Alekosz, aki nagy hasznot ígérő befektetésekbe szeretné forgatni millióit. Csakhogy a ValóVilág negyedik szériájának győztese perben áll az RTL Klubbal, és a csatorna épp az egykori nyereményeket akarja elperelni tőle. Alekosz azonban nem fél: ügyvéddel és tanácsadókkal vette körbe magát és magabiztosan áll a bírósági tárgyalások elébe.

VV Cristofel: "Alekosztól abszolút be vagyok sz...va"

Archívum2012.09.17, 08:06

Mindenkit meglepett a két nagyszájú egykori Való Világ szereplő veszekedése a Frizbiben, akik vasárnap este estek egymásnak a TV2-n. Alekosz és Cristofel a való életben sem kedvelik egymást, de Hajdú Péter most ismét kihozta az állatot mindkét botrányos celebből.

Összebalhézott Alekosz és VV Cristofel

Archívum2012.09.13, 07:58

Egymásnak feszült Alekosz és VV Cristofel a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorának felvételén.

Emlékszel még? Pikáns képsorok a VV4-ből - videó (+18)

Archívum2012.09.10, 20:30

Anno a VV4 nem szűkölködött erotikus jelenetekben - íme széria néhány emlékezetes pillanata.

A ValóVilág egykori sztárja szex előtt néha leitatja szerelmét

Life.hu2012.09.04, 22:27

Alekosz elárulta, hogy annyi kicsapongó hónap után most végre mégis megállapodott kedvese, Betty oldalán. A 20 éves lány állítólag minden jó tulajdonságát kihozza a görög macsóból, aki egy mellnagyobbító műtéttel hálálta meg szerelme kitartását.

Vége! Elviszi Alekosz lakását az RTL Klub

Life.hu2012.08.08, 08:50

Az RTL Klub illetékesei komolyan gondolták , amikor azt ígérték, hogy minden nyereményét megpróbálják visszaszerezni csalfa sztárjuktól, Alekosztól.

Alekoszt megrázta egykori udvarlója tragédiája, de nem megy be hozzá a kórházba

Archívum2012.07.30, 17:28

Alekosz később szívesen elbeszélgetne a néhány napja öngyilkosságot megkísérelt Anitával...

Nyolc emeletet zuhant Alekosz háremhölgye

Life.hu2012.07.26, 21:49

Szörnyű dolog történt Alekosz egykori "háremhölgyével", Anitával.

Lenyúlta Alekosz millióit barátnője, Betty, majd szakítottak

Archívum2012.06.19, 14:18

Alekosz lerántotta a leplet drámai módon tönkrement kapcsolatáról. Az okostojás teljesen összeroppant egykori szerelme, Betty - ahogyan ő fogalmazott - fondorlatos, ravasz és gusztustalan anyagi és lelki kifosztásától.

Alekosz több százezres ajándékkal lepte meg szerelmét

Life.hu2012.05.12, 23:29

Régi álma teljesülhet Bettynek, és talán az önbizalma is visszatér - párja, Alekosz vadonatúj mellekkel lepi meg a szőke szépséget.

Börtönbe kerülhet Alekosz?

Life.hu2012.05.06, 11:34

Alekosz méltánytalannak találja az ellene indult rendőrségi eljárást, amitől nagyon stresszes lesz a következő időszaka.

Nem tud mit kezdeni a TV2 Alekosszal

Tévé2012.05.02, 19:12

Nagy Alekosz átigazolása miatt perre is ment az RTL Klub, ugyanakkor a TV2 nem tud műsort adni a Való Világ 4 győztesének.

Elkezdődött az RTL Klub kontra Alekosz per

Tévé2012.04.24, 13:55

Választott bíróság előtt zajlik a procedúra, a sajtó kizárásával, a felek egyelőre nem nyilatkoznak. A későbbiekben tanúkat is meghallgatnak, és utána derül csak ki, hogy a VV4 győztesének vissza kell-e adnia a nyereménylakását és autóját a felperesnek, az RTL Klubnak.

Alekosz a próbafelvételek után leülné újabb büntetését

Tévé2012.04.16, 15:04

A VV4 nyertese túl van pár felvételen, szerinte hamarosan indul új műsora. Időközben egy hónap alatt négyszer is megbüntették a rendőrök, tárgyalásra kell mennie, és ha utána is pénzbírságot kap, inkább fogházba vonul.

Alekosz szerint Évának csak hetei vannak hátra

Life.hu2012.03.27, 13:06

Megdöbbentő kijelentést tett Alekosz: szerinte VV Évának - ha így folytatja - már csak hetei vannak hátra.

Volt riválisa beköltözne az Alekosztól elperelt lakásba

Tévé2012.03.26, 08:17

Amennyiben az RTL Klub jogi úton visszaveszi a Való Világ negyedik szériája győztesének nyereménylakását, a második helyezett Jerzy tartana rá igényt.

Alekoszt tönkretették a nők és pszichológushoz jár

Life.hu2012.03.18, 10:56

A görög hős képtelen egyedül megbirkózni azzal a hatalmas lelki teherrel, amit Betty és Tünde akasztott a nyakába. A folyamatos őrlődés és idegeskedés olyan méreteket öltött az okostojásnál, hogy súlyosan megbetegedett, és képtelen kikeveredni az influenzából.

Öngyilkossággal fenyegetőzik Alekosz szerelme

Life.hu2012.03.08, 11:55

Alekoszt új szerelme megcsalta, a régi pedig öngyilkossággal zsarolja.

Megjátszották magukat a hírességek

Life.hu2012.02.24, 15:26

A Life.hu riportere elhatározta, leteszteli a hírességeket, mennyire tudják jól eljátszani a szerepüket. A celebpartin kiderült, hogy Dopeman uralni tudja önmagát, Hajdú Pétert azonban a sírás fojtogatta. Alekosz egyszerűen csak hozta a formáját, Szabó Zsófinak pedig még a legnagyobb fájdalmaiban is játszania kell...

Alekosznak nincs munkája, nyereményeit pedig nem adja vissza az RTL Klubnak

Life.hu2012.01.30, 14:25

Alekosz továbbra sem foglalkozik azzal, hogy az RTL Klub visszakéri tőle az autót és a belvárosi luxuslakást, amit a ValóVilág 4 megnyerése után kapott.

Rengeteget szexel a híres magyar fitneszházaspár

Life.hu2012.01.06, 13:38

Nemrég a TV2 Aktívjában ismert magyar sztárok vallottak kendőzetlenül a szexuális életükről. Rubint Réka nimfománnak tartja magát, és ha egy-két napig nem fekszik le a férjével, akkor ember legyen a talpán, aki elviseli őt. Kiszel Tünde a mennyiség helyett inkább a minőségre hajt, Alekosz pedig hosszú órákig kényezteti kedvesét. Íme a pikáns videó!

Alekosztól elperli összes nyereményét az RTL Klub!

Life.hu2012.01.06, 13:41

Alekosz készülhet: beperelte őt az RTL Klub - a csatorna, ami kiemelte őt a névtelenségből...

Beperelte az RTL a TV2-n új műsorra készülő Alekoszt

Tévé2012.01.05, 19:46

Nem csak fenyegette az RTL Klub Alekoszt azzal, hogy hűtlensége miatt beperli, hanem már el is indította a pert. 2011 legismertebb valóságshow-szereplője azonban látszólag nem aggódik, bejár a TV2 székházába, és valami nagy dobásra készül. Többet erről nem akart mondani, mert a "magas színvonalú meglepéseket nagyon támogatja".

Az RTL Klub bekeményített - Alekosz nem kapja meg nyereményútját?

Archívum2011.12.23, 10:23

Alekoszt a Life.hu riportere is elkísérte a karácsonyi ajándékvásárlására. A valóságshow-hős pedig mesélt barátnőkről, a közelgő peréről az RTL Klubbal és exszerelméről, Veronikáról is.

Csenge és Peti cukormáza nyert a döntőben

Life.hu2011.12.17, 10:28

A Tv2 ÖsszeEsküvők című társkereső showjának döntőjébe három páros jutott: Csenge (Kiki lánya) és Peti, Niko és Ricsi illetve a kénytelenül összeállt Mása-Alekosz duó. A konkurenciától átcsábított görög félisten és "arája" estek ki elsőként, a győzelemre esélyes párok közül végül a visszafogottabb Csenge-Peti duó nyerte a műsort 55 %-kal. Képek a döntőről.

ÖsszeEsküvők: Mása igent mondott Alekosznak, így három pár verseng a fődíjért

Life.hu2011.12.16, 00:17

Utolsó hét, ez bizony már a finis. Két pár, valamint Mása és Alekosz maradtak játékban a mesés főnyereményért. Csenge unja Petit, Alekosz süketel, amit Mása kénytelen hallgatni, Nikóék pedig turbékolnak. Ez a hét eddigi mérlege. Valamint hogy Mása bevállalta: álmai megvalósítása érdekében összeáll Alekkal.

Mása igent mondott Alekosznak az ÖsszeEsküvőkben

Tévé2011.12.14, 22:55

A Tv2 valóságshow-jának december 14-i adásából kiderült, miért maradt játékban Mása, mi tartotta benn a játékban úgy is, hogy reménytelennek látszott a fődíj.

ÖsszeEsküvők: Ötödször is Mása maradt játékban

Archívum2011.12.03, 11:57

Zajlanak az esküvői előkészületek a rezidencián, hiszen mindenki szeme előtt a döntő lebeg. Alekosz hol Mását ostromolja, hol ostorozza. Renike terve bejött, mivel a szombatot már Szilóval töltheti.

ÖsszeEsküvők: Alekosz kimutatta a foga fehérjét, Marci Ricsivel méri össze az erejét

Life.hu2011.11.24, 10:02

A puszta véletlen hozta így, vagy lehet hinni az összeesküvés-elméleteknek Dóra beköltözésével kapcsolatban? Egy biztos, Alekosszal nem fognak egy párt alkotni, ahogy a görögre a többi lány sem kíváncsi. Marcit a menyasszonyjelöltek választották, Ricsire pedig a fiúk tették a legtöbb voksot, így Niko párja és Alekosz legjobb barátja mérik össze népszerűségüket a pénteki összecsapáson.

Bochkor Gábor szerint Alekosz már kiégett

Life.hu2011.11.21, 17:06

A Neo FM reggeli Bumerángjában vendégeskedett Alekosz és Marci, az ÖsszeEsküvők két macsója. Még Bochkor Gáborékat is meglepte az érdi biztonsági őr személye, aki őszintén vallott megdöbbentő csajozási szokásairól és arról, hogy valóságshow-függővé vált az elmúlt egy évben.

Boldog 1. születésnapot Life.hu!

Life.hu2011.11.21, 23:02

Első születésnapunk alkalmából több hazai híresség is felköszöntött bennünket. Hajdú Péter és Demcsák Zsuzsa nem szerette volna megcsillogtatni énekhangját, de a Schobert házaspár, VV Gigi és Alekosz is örömmel énekelte el a Boldog születésnapot! című dalt a Life.hu riporterének.

Rövidített adás és Niko győzelme az ÖsszeEsküvőkben

Life.hu2011.11.22, 13:50

Kurtán-furcsán rendezte a TV2 az ÖsszeEsküvők egyik sorsdöntő párbaját. Mónika, Ricsi exe és Niko, jelenlegi párja "küzdöttek" volna meg a továbbjutásért, de ez az adás a maga 40 percével semmit sem engedett láttatni, a műsor után a szokásos Pro4-es közvetítés és a netes élő adás sem ment. Mi történhetett?

ÖsszeEsküvők: Alekosz és édesanyja nem kívánt személyek a rezidencián

Archívum2011.11.17, 12:11

Nem mondhatni, hogy Alekosz és anyukája túl népszerűek lennének a rezidencián és a nézők körében. A legnépszerűbb közösségi portálon már alakult is egy klub, ahol az ÖsszeEsküvők szerkesztőit arra kérik, tegyék ki a görögöt és az anyját. A szembesítésen Mónikát választották a lányok, szerdán a fiúk pedig Nikóra voksoltak: küzdjön meg a két lány Ricsi kegyeiért és a főnyereményért.

Kiskorút zaklatott Alekosz?

Life.hu2011.11.15, 12:55

Tizennégy éves kislánnyal akart összejönni Alekosz. A férfi üzenetekkel zaklatta a gyermeket, aminek a rendőrség vetett véget. A lány szülei ugyanis feljelentést tettek.

Alekosszal már nem lehet nézettséget nyerni

Tévé2011.11.15, 12:47

A Tv2 valóságshow-jába beköltöző Alekosz valamelyest feljebb húzta a nézettséget, de a reality még így is kikapott a Fókusz-tól.

Hajdú Péter Alekosz rajongóit várja a TV2-re

Archívum2011.11.14, 15:08

Mindenki nagy meglepetésére vasárnap este a Tv2-n Alekosz volt a Frizbi sztárvendége, aki a hirtelen tett bejelentése után a stúdióból máris az ÖsszeEsküvők rezidenciájára ment édesanyjával együtt. Az adás felvétele után Hajdú Péter önérzetesen elmesélte a Life.hu-nak, hogy a híresztelésekkel ellentétben milyen is reality show-jának nézettsége, és mit várnak a görög csődörtől új csatornáján.

Sebestyén Balázs: "Az ÖsszeEsküvők egy bukott műsor"

Life.hu2011.11.12, 21:40

Sebestyén Balázs etikátlannak tartja, hogy Alekosz megszegte RTL klubos szerződését, amely három évig tartott volna még. A műsorvezető szerint az ÖsszeEsküvők egy bukott műsor, amelyet még a ValóVilág 4 nyertese sem menthet meg szereplésével a TV2-n.

Alekosz nem tudja, hová ment

Tévé2011.11.12, 09:00

A Való Világ 4 győztese, Alekosz és édesanyja november 10-én beköltöztek a Tv2 valóságshow-jába, de az első élő bejelentkezésből kiderült, hogy a reality-szereplő nincs egészen tisztában a lehetőségeivel.

Nem várt fordulat: Alekosz a TV2 show-jában folytatja

Life.hu2011.11.10, 16:53

Alekosz a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában folytatja tévés szereplését. Az RTL Klub okostojása ezzel a döntésével nemcsak a nézőszám növekedésére, de milliós perekre is számíthat.

Alekosz felrúgta RTL-es szerződését, anyjával együtt ment a Tv2-re

Tévé2011.11.10, 16:36

A Való Világ 4 nyertese, Alekosz, anyjával együtt beköltözött az ÖsszeEsküvők című párkereső valóságshow-ba.

Alekosz felsült - a kutyát sem érdekli a VV nyertes

Life.hu2011.10.10, 15:58

Alekosz operatőre és rendezője lenne legelső pornófilmjének. Úgy tűnik, hogy nem sokan káváncsiak a VV győztes és Kovi első felnőttfilmjére, hiszen a castigra mindössze egyetlen hölgy érkezett. Alekosz elárulta, már gyermekkora óta a pornófilmek nagy rajongója, és elmondta azt is, egykori villatársát, Gigit - korábbi erotikus munkái ellenére - teljesen alkalmatlannak tartja az ő elképzeléseinek a megvalósításához...

Alekosz saját pornófilmjéhez castingolt

Life.hu2011.10.10, 10:41

Alekosz első felnőtteknek szóló filmjéhez keresett szereplőket. A szexmániás valóságshow-hős Kovi szárnyai alatt igyekszik megvetni a lábát a pornóbizniszben. A válogatásra meglepő módon csak egy hölgy érkezett, de ez Alekoszt cseppet sem zavarta, szóban és vizuálisan is megismerkedett a lánnyal. Képek a castingról.

Exkluzív részletek Alekosz pornófilm-forgatásáról - A görög maga is aktív lesz (18+)

Life.hu2011.10.09, 09:09

Alekosz személyesen vetkőzteti le az első pornófilmjére főszereplőnek jelentkező lányokat. A szexmániás valóságshow-hős Kovi szárnyai alatt igyekszik megvetni a lábát a pornóbizniszben.

"A nyitó lépést mind elhibázták, a nők egyformák" - Alekosz a VV5-ről

Tévé2011.10.03, 12:58

A Való Világ 5 beszavazóshow-inak egy részét az előző széria nyertese, Alekosz is végignézte: szerinte az általa látott játékosok már a nyitó lépést elhibázták, és nemigen lát a mostani csapatban olyat, akit érdekfeszítőnek tartana. Korábbi választottját, a Szerelem a legfölsőbb szinteken-ben feltűnt Veronikát méltatlannak tartja a Való Világ-ban való szereplésre, a megújult villa szerinte kevéssé élhető, és meggyőződése, hogy a játékot az fogja megnyerni, aki a legjobban ismeri önmagát.

Pornófilmet rendez Alekosz

Life.hu2011.10.26, 16:01

Október 9-én 15 órakor tartják annak a pornófilmnek a szereplőválogatását, amelynek a rendezője Alekosz lesz.

Alekoszt nem akarják megismerni a nők

Archívum2011.09.21, 08:04

Alekoszt szeretni még mindig trendi a szórakozóhelyeken, ahol ő megjelenik szintetizátorával. A milliomos görög büszke rá, hogy példakép lett a fiatalok körében, de leginkább azt szeretné, ha a nők jobban megismernék őt és a belső értékeit, az alkoholmámorban átmulatott éjszakákon.

Könyvet írt a villáról Alekosz

Tévé2011.08.23, 09:51

A Való Világ 4 győztese taktikázó ellenfelekre számított a műsorban, de gyengének találta lakótársait, akik közül egyet alaposan ki is használt, hogy megnyerje a fődíjat. Élményeiről könyvben számolt be.

VV Bécihez dől a pénz, és összeköltözik szerelmével

Life.hu2011.08.21, 17:01

VV Bécinek, azaz művésznevén Young G-nek bejött az élet: a ValóVilág4 főnyereményéről ugyan alaposan lecsúszott, de az Alekosz árnyékában szerzett hírnevét ügyesen kihasználva robog vele a szekér.

Alekosz kiakadt: beperli egykori menyasszonyát, Veronikát

Life.hu2011.08.06, 10:31

Rosszul járhat Veronika, Alekosz "menyasszonya". A görög úgy döntött beperli, amiért a lány kiteregette intim tikait.

Újabb hatvanmilliós bírságot kapott az RTL Klub a VV4 miatt

Tévé2011.07.19, 16:09

A Médiatanács újabb ötvenmillió forintra büntette az RTL Klubot a Való Világ legutóbbi, negyedik szériája miatt. A csatornának az ötvenmillión kívül tízmilliót kell fizetnie a műsor előzetesei miatt is. A Médiatanács szerint az RTL Klub kilencszázszor sértette meg a médiatörvényt február óta, azzal, hogy 16-os helyett 12-es karikával sugározta a műsort. A hatóság további hatmillióra büntette a csatornát Alekosz társkereső műsorának előzetesei miatt.

Vége a barátságnak? Botrányba fulladt Alekosz lakásavató bulija

Life.hu2011.07.07, 08:53

Nem sikerült túl jól Alekosz lakásavatója - igaz, négy lány is szórakoztatta egyszerre a görögöt, de egykori barátja, Olivér és Éva sem mentek el a VV4 nyertesének bulijára.

Megutálták a villatársai - Fenn hordja az orrát Alekosz!

Life.hu2011.07.02, 14:54

Alekosz már szinte szóba sem áll egykori játékostársaival. Nemcsak egykori ellenségei, de jóbarátai, Éva és Olivér is elfordultak a millimossá lett görögtől, aki alig tartja már a kapcsolatot a VV4 egykori lakóival.

Alekosz új kedvese a lányokat is szereti

Life.hu2011.07.01, 21:14

Újra boldog Alekosz - jelenlegi barátnője ugyanis a lányokat sem veti meg, így hamarosan megvalósulhat a görög régi vágya, a hármas szex is.

Hiába a milliók, örök nyomor vár az RTL Klub sztárjára!

Life.hu2011.06.30, 10:35

Alekosz hiába kapja az álomfizetését, egy fillért sem költött még a nyereményéből. Eddig egyetlen cipőt vett magának, azt is azért, mert le volt értékelve.

Megpofozták Alekosz egykori menyasszonyát

Life.hu2011.06.28, 14:02

Csúnyán megverték Alekosz exmenyasszonyát a hétvégén - Veronikára az egyik budai szórakozóhelyen támadt rá két felbőszült lány.

Alekosz volt menyasszonya a VV 5-be vágyik

Life.hu2011.06.27, 13:53

Alekosz egykori menyasszonya, Veronika is jelentkezett az augusztusban induló ValóVilág újabb szériájába, mert imádta a villát, és már most vissza is menne.

Tetszik neki az ötlet! Pornófilmes munkát ajánlottak Alekosznak

Life.hu2011.06.26, 15:48

Alekosz személye nem csak az RTL Klub, hanem Kovács István pornófilm-rendező érdeklődését is felkeltette. A Blikkhez ugyanis eljutott több olyan fotó, melyen jól látszik: komolyan tárgyalt a két férfi egymással egy bevásárlóközpontban. Ráadásul Kovi és Alek is elismerte: bizony, munkáról beszélgettek.

Alekosz a fiatal lányokat választotta Tünde helyett

Life.hu2011.06.25, 11:27

A ValóVilág4 nyertes milliomosa bármennyire is hangoztatta, hogy régi szerelmével tervezi közös életét, most mégis lapátra tette Tündét.

Döbbenetes titok derült ki Alekosz volt menyasszonyáról

Life.hu2011.06.22, 10:55

Veronika még vőlegényének sem mesélte el titkát - pszihológus is kezelte a lányt.

Alekosz átvette új autóját és első millióját

Tévé2011.06.17, 12:46

A Való Világ 4 nyertese, Alekosz már megkapta új lakása kulcsait, de az RTL Klubtól csak június 16-án vehetette át a nyereményautót és első havi apanázsát.

Visszafogottan, Alekosz-interjúval búcsúzott Fábry

Tévé2011.06.17, 11:30

A VV4, az Alekosz-féle valóságshow és a Csillag születik után 2011 tavaszára véget ért az RTL Klubon az Esti Showder is, jónak mondható, 29,5 százalékos közönségaránnyal.

"Hűséges és jó apa leszek" - Alekosz nem fél az apaságtól

Life.hu2011.07.25, 16:52

Úgy tűnik, Alekosz valóban Tündével képzeli el a jövőjét, a családalapítás is gyakori téma náluk. A kérdés csak az, hogy mikor látják úgy, eljött az idő a gyermekvállalásra.

Alekosz dobta Veronikát, és visszatér exéhez

Life.hu2011.06.14, 11:22

Véget ért Alekosz és Veronika álomnyaralása, ezzel együtt pedig a kapcsolatuk is befejeződött...

Alekosz jelenetet rendezett! Féltékeny a szexkiborg!

Life.hu2011.06.12, 10:24

Alekosz nem tűrhette szó nélkül a közös nyaralás alatt, hogy Veronika görög férfiakkal flörtölt és fotózkodott.

Alekosz durván sértegette Veronikát

Life.hu2011.06.10, 14:09

Alekosz még a nyaraláskor sem tudja tűrtőztetni magát. Hiába a csinos barátnő és a festői táj, a görög hősszerelmes képtelen egy napig is kritizálás nélkül élni.

Legjobban a Tv2 örül Alekosz eltűnésének

Tévé2011.06.08, 12:53

A Való Világ és Alekosz párkereső műsora alatt a Tv2 rendre elbukta a hetes műsorsávot, de amint vége lett a valóságshow-knak az RTL-en, szárnyalni kezdett az Aktív.

Alekosz hármas szexet akar

Life.hu2011.06.07, 10:53

Már most fél az egyhetes görögországi nyaralástól Alekosz és menyasszonya, Veronika - mindketten különböző egyéniségek, így attól tartanak, nem fogják tudni elviselni egymás rigolyáit, míg össze lesznek zárva.  

Átverték Alekoszt? Elégedetlen az új lakásával!

Life.hu2011.06.04, 11:59

A görög hősszerelmes többet várt a nyereménytől - nem elégedett a harminc milliós vadiúj lakásával.

Alekosz elégedetlen a nyereményével

Life.hu2011.06.04, 11:14

A görög hősszerelmes többet várt a nyereménytől - nem elégedett a harminc milliós vadiúj lakásával.  

Műteni kell Alekosz gerincét?

Life.hu2011.06.04, 03:24

Sebestyén Balázs a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban mondta azt, hogy Alekosz nem is lenne Alekosz a "támadó kobra" tartás nélkül, de kevesen tudják, hogy a pókhasú görög macsó rossz tartásának hátterében komoly gerincbetegség áll.

Alekosz visszatér volt kedveséhez?

Life.hu2011.06.02, 12:03

Csak színjáték volt Alekosz Veronika iránti rajongása? Úgy tűnik, igen, hiszen az érdi amorózó állítólag csakis exbarátnőjét, Tündét tudja elképzelni gyermekei anyjának...

Alekosz átvette a kulcsokat, beköltözött a nyereménylakásba - képek

Tévé2011.06.02, 21:17

A Való Világ győztese ma átvette lakása kulcsait, és a hivatalos papírok aláírása után birtokba is vette élete első saját lakását. A Corvin sétányon található az 51 négyzetméteres ingatlan, amelyhez egy 65 négyzetméteres terasz is tartozik. Mint az [origo]-nak elmondta, ingázni fog korábbi érdi otthona és az új lakás között.

Alekosz őszintén bevallott mindent!

Life.hu2011.06.01, 12:57

Az érdi biztonsági őr fura szokásairól és milliós nyereményének sorsáról vallott a Life.hu-nak. Veronika pedig zokon vette, hogy Alekosz a ValóVilággal nyert Maldív-szigeteki álomutazásra volt barátnőjét, Tündét, és nem újdonsült menyasszonyjelöltjét akarja elvinni: mielőtt a görög szembesült volna a fekete pösze döntésével, a lány máris szakított vele.

Alekosz: Én a sakktábla vagyok, a többiek a bábuk - videó

Tévé2011.06.01, 16:19

A Való Világ 4 nyertese még nem kapta meg nyereménylakását, de a héten birtokba veheti. A régi társak közül mindenkivel megbékélt, a nagy ellenség Bécivel még pálinkázni is elmenne. A hazai realityrekorder nem tudja, mit kezdjen az életével, de leginkább a zene érdekli.

Alekosz elküldte Veronikát már az első közös estéjükön

Life.hu2011.07.25, 13:42

Nem egy ágyban töltötte első közös estéjét Alekosz és új barátnője, Veronika. A görög állítólag már a műsor utáni buliba sem vitte magával friss menyasszonyát, és a szabadulásukat követő órákat is külön töltötték.

Alekosz kiválasztotta feleségét

Life.hu2011.05.30, 11:01

A görög milliomos csók és szex nélkül majdnem fél évet töltött el a luxusvillában. Majd egyszer csak lehetősége nyílt arra, hogy 20 napon keresztül 16 lányt engedjen közel magához. A három hét alatt sokat töprengett, harcolt magával és természetesen ismerkedett, hogy aztán 16 hölgy közül kiválassza azt az egyet, akivel szabadjára engedheti a boldogság narancssárga madarát. Az érdi Ciceró végül Veronikát választotta menyasszonyának, az orosz colostól pedig egy gyönyörű Piramis dallal búcsúzott. Sok boldogságot nekik!

Elbúcsúzott a képernyőtől a magyar valóságshow-rekorder Alekosz

Tévé2011.05.29, 22:17

Május 29-én ért véget a Szerelem a legfölsőbb szinteken című párkereső reality, amely egyfajta spinoffja a Való Világ-nak. Alekosz nem a hideg-rideg Olgát választotta, hanem a fiatalabb és lelkesebb Veronika mellett voksolt.

Szerelem a legfölsőbb szinteken: A fekete szépségbe bolondult bele Alekosz! - Vele folytatja

Life.hu2011.05.30, 11:06

Alekosz még az este elején sem tudta, hogy az orosz colost viszi-e haza, vagy Tubi-tubival szeretné folytatni. Az a valószínűsíthető vágy sem volt a segítségére, amit a villából való szabadulás iránt érezhetett.

Szerelem a legfölsőbb szinteken: Alekosz takaró alatt kényeztette Veronikát (18+)

Life.hu2011.05.28, 09:54

A görög amorózó nem bírt magával, az álomrandi elején, közepén és végén is az orosz colost emlegette fel. Ettől Veronika totál kiborult, és a szemére hányta Alekosznak. Pedig nem lehetett oka panaszra, Alekosz a paplan alatt kényeztette a fekete hajú lányt.

Elfogytak a nagyot bakizó Alekosz kalandjai

Tévé2011.05.28, 13:40

Az RTL Klub párkereső műsora a végéhez közeledik: május 28-án már csak egy "best of" adás lesz, Sebestyén Balázzsal.

Szerelem a legfölsőbb szinteken: Lekerültek a ruhák...

Life.hu2011.05.27, 09:02

Az orosz colos felelőtlen kijelentést tett Alekosz rezidenciáján, méghozzá az ágyban. A rózsaszirmok leszórása kiverte nála a biztosítékot, azt mondta, csalódott a görög amorózóban, és nem vágyik a főhős szívére.

Egy kiesett nőt visszahozott, kettőt hazaküldött Alekosz

Tévé2011.05.26, 12:04

Az RTL Klub párkereső valóságshow-jában a főszereplő kérésére visszatért az orosz Olga, többiek közül pedig Veronika jutott be a vasárnapi döntőbe.

Hatalmas meglepetés! Kiesett menyasszonyt hívott vissza Alekosz!

Life.hu2011.05.26, 08:37

Alekosz visszakönyörögte a menyasszonyjelöltek közé Olgát, az orosz colost, Magdi és Barbara szűrét pedig kirakta. Már csak két lány küzd a görög amorózó szívéért, két hölgy, akik szöges ellentétei egymásnak: Olga és Veronika.

Kiderült Barbara kétes múltja!

Life.hu2011.05.25, 09:50

Barbara kínos perceket élt át, amikor a görög hősszerelmes szembesítette egykori escort múltjával. Fájdalmas vallomásnak és könnyeknek lehettünk szemtanúi.

Gigi a szexvideói és a műsorvezetés után most énekesnő akar lenni

Life.hu2011.05.24, 13:03

VV Gigi tudja, mit akar. Élvezi a csillogást és a celeblétet, és nem tágít a reflektorfényből. Most az Alekosznak való egyik műsorvezetője, de későbbi tervei között az éneklés is szerepel.

Gyerekek is nézik Alekosz csajozós műsorát - videó

Tévé2011.05.24, 19:30

A médiahatóság szerint 2011 januárjában a négy és tizenhét éves kor közti tévéző gyerekek harmada követte rendszeresen a Való Világ-ot. Az [origo] arra volt kíváncsi, a spinoffot, Alekosz párkereső műsorát nézik-e, és mit gondolnak erről a szüleik. Van, aki szerint a 12-es karika mehetne följebb is, más szerint ferde értékrendet állít fel a műsor. "Hét órakor megy, a gyerek így is, úgy is nézi" - magyarázta mentegetőzve egy szülő.  Nézze meg videónkat!

Alekosz szerint csak ártalmatlan hobbijai vannak, nem betegsége

Tévé2011.05.27, 13:43

Egy Asperger-szindrómás blogger szerint Alekosz a betegség jeleit mutatja, a VV4-et megnyerő férfi szerint azonban talán furcsának tűnnek a dolgai, de nem tartja magát orvosi esetnek. A szereplését egy társkereső műsorban folytató Alekosz az [origo]-val azt közölte, viselkedése azért tűnhet zavarosnak mások számára, mert "szeret gondolatban egy lépéssel mindig mások előtt járni". Az RTL Klub szerint a VV4-be csak olyan szereplők kerültek be, akiket pszichológusok rendben találtak.

Szerelem a legfölsőbb szinteken: Kinek a csókjától ájult el Alekosz? (18+)

Life.hu2011.05.24, 09:36

Pár órás hezitálás után Alekosz úgy döntött, hogy Andreának nincs keresnivalója a szívében. A döntés oly nehéz volt, hogy a görög dumagép még a szívceremóniát is lemondta, majd barátai tanácsát kikérve jutott dűlőre.

A régi társak nem segítettek, Alekosz kirakott egy nőt

Tévé2011.05.23, 20:52

Alekosz kirakta Andreát a villából, már csak három nő marad versenyben az RTL Klub valóságshow-jában.

Szerelem a legfölsőbb szinteken: Próbára tették Alekosz férfiasságát!

Archívum2011.05.21, 21:03

Alekosz, a kanos lúzerből arisztokrata szívtipróvá avanzsált valóságshow-hős "gyötrelmes" szívceremóniája után újra hódításra kész. Olgát, a szoborarcú orosz langalétát, és Brigittát, az escortos törpillát már hazaküldte, így csak négy szerelmes nő van versenyben: Andi, Barbara, Magdi és Veronika.  

Szandika visszatért a VV-villába

Tévé2011.05.20, 08:14

A korábbi Való Világ-szereplők közül Szandika és Gombi is visszatértek a bekamerázott objektumba, hogy erotikus táncot tanítsanak Alekosz háremhölgyeinek.

Nem zavarja, ha a szexiparban is megfordult a nő - ismerősök Alekosz párkereséséről

Tévé2011.05.19, 12:15

A Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban Alekosz - aki magyar realityrekorder, jó fél éve nem volt otthon - néha egészen másnak mutatja magát, mint amilyennek a Való Világ-ban megismerte a tévéző. Ismerőseit kérdeztük, milyen volt korábban, szerintük is megváltozott-e, és arra is kíváncsiak voltunk, szerintük fog-e menyasszonyt találni a műsorban. Alekosz édesanyja, Kutak István nevű kollégája és barátja, valamint három volt villalakó, Zsófi, Leonidasz és Gombi mesél.

Csökkent Alekosz műsorának nézettsége

Tévé2011.05.19, 11:45

Az RTL Klub valóságshow-jának nézettsége a kezdeti 40-42 százalékos közönségarányról egy hét alatt leesett 32-33-ra, de ez még így is megfelelő az RTL Klubnak: biztosan veri Alekosszal és Olivérrel az Aktív-ot, és hasonlót hoz a régi, megbízható zászlóshajó, a Barátok közt is.

Olivér elsírta magát a szívceremónián

Life.hu2011.05.19, 12:50

A görög hódító kiadta a hűtlen Beatrix útját, Magdi nővére nélkül is folytatja a játékot. A szívceremónia közben Olivér sírt, de nem a meghatódottságtól. Konkrétan nevetőgörcsöt kapott, majd a tivornyázás közepén Alekosz szinte az összes nőt lesmárolta a mosdóban.

Hat panasz érkezett a médiahatósághoz Alekosz női miatt

Tévé2011.05.17, 11:07

Akárcsak a VV4, az RTL Klub új valóságshow-ja, a Szerelem a legfölsőbb szinteken is tizenkettes karikával van a képernyőn: eddig hat tévéző jelezte nemtetszését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál az általuk erotikusnak tartott jelenetek miatt.

Számító prosti akarja behálózni Alekoszt

Life.hu2011.05.17, 12:21

A villa két szőke menyasszonyjelöltjének esze ágában sincs hozzámenni az okostojáshoz, csupán a hírnév kedvéért vállalkoztak arra, hogy beköltöznek a luxusbörtönbe.

Összetörte jegygyűrűjét Alekosz menyasszonya

Life.hu2011.05.19, 12:53

Kalapáccsal törte össze Alekosztól kapott jegygyűrűjét volt szerelme, Mónika.