Alba Volán

címke rss

Háromgólos hátrányból egyenlített, majd elbukott a Volán

Archívum2008.10.03, 21:51

Az Alba Volán büntetőkkel kikapott a vendég szlovén Jesenicétől az osztrák jégkorongliga pénteki fordulójában. A hazaiak 40 perc után 4-1-es hátrányban voltak, mégis kiharcolták a hosszabbítást.

Megállíthatatlan az Alba Volán hokicsapata

Sport2008.09.28, 21:27

Negyedik mérkőzését is megnyerte az Alba Volán az osztrák jégkorong ligában. A magyar együttes korábbi három találkozójához hasonlóan vasárnap is 3-2-re győzött.

Álomszerű Volán-rajt az osztrák hokiligában

Archívum2008.09.19, 22:30

Győzelemmel kezdte szereplését a jégkorong osztrák ligában az Alba Volán: a székesfehérvári együttes Linzben győzött az első forduló pénteki játéknapján.

EBEL-rájátszásba jutna idén az Alba Volán

Sport2008.09.17, 18:36

A rájátszást érő nyolc közé jutást tűzte ki célul az Alba Volán jégkorongcsapata az osztrák bajnokságban (EBEL). A székesfehérvári klub sajtótájékoztatóján elhangzott, az EBEL pénteken indul, a Volán Linzben kezd, majd vasárnap, az első hazai összecsapásán a bajnok Salzburgot fogadja.

Mérföldkőhöz érkezett a magyar hokiliga

Sport2008.09.08, 16:13

Kedden az élvonalban újonc Budapest NZ Stars és a Dunaújváros mérkőzésével elindul a közös magyar-román jégkorong-bajnokság, a MOL Liga. Amint az az új, rangos sorozat hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, Magyarország és Románia összesen tíz csapatával vesz részt a 2008/09-es szezon küzdelmeiben.

Vörös és a Volán az öttusabajnok

Archívum2008.06.20, 19:41

Vörös Zsuzsanna nyerte a nők versenyét az öttusázók székesfehérvári öttusa országos-bajnokságán. Csapatban az Alba Volán-Bericap A együttese végzett az élen.

Az A csoportos vébén is Cortina vezeti a hokiválogatottat

Sport2008.06.09, 23:58

Pat Cortina maradt a világ élvonalába feljutott magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.

Ocskay és Sator marad a Volánban

Sport2008.06.03, 15:56

Ted Sator, az NHL-t is megjárt edző, Ocskay Gábor és több alapjátékos is marad az Alba Volán jégkorongcsapatánál.

Palkovics: Lehet, egyszer hokinemzetté válunk

Vendégszoba2008.05.19, 18:44

Pályafutása 15. világbajnokságán harcolta a ki a magyar jégkorong-válogatott az A csoportba velő feljutást, Palkovics Krisztián azóta napi kettő-három interjút ad, újságban és tévében szerepel. Az Alba Volán csatára nem hagyta ki az [origo] meghívását sem, s a Vendégszobában mesélt az oroszlánbarlanghoz hasonló öltözői illatról, az esetleges olimpiai esélyekről, s arról, hogy nagyon szeret Székesfehérváron élni, illetve jégkorongozni.

Megint indul a Volán az osztrák bajnokságban

Archívum2008.04.04, 17:41

A magyar bajnok és múlt héten Szuperkupa-győztes Alba Volán jégkorongcsapata a következő idényben is elindul az osztrák pontvadászatban (EBEL).

Nyugatról és Csíkszeredából is csábítják a Volán klasszisait

Sport2008.04.01, 14:34

Sokat fejlődött a csapat, ám a jövőt illetően sok a kérdőjel, ki megy, ki marad - fogalmazott id. Ocskay Gábor, az Alba Volán jégkorongcsapatának szakosztály-igazgatója a szezonzáró sajtótájékoztatón.

Csak csíki csoda tehet be a hokis Szuperkupának

Archívum2008.03.20, 14:53

Március 27-én rendezik a jégkorong Szuperkupát, amelyen a házigazda Dunaújváros és az Alba Volán csap össze.

A bajnoki cím küszöbén a Volán, bronzérmes az SC Csíkszereda

Archívum2008.03.18, 21:17

A címvédő Alba Volán könnyedén nyert a vendég HC Csíkszereda ellen a jégkorong ob I bajnoki fináléjában, így összesítésben már 3-0-ra vezet, és már csak egyetlen siker választja el a végső győzelemtől.

Már 2-0-ra vezet a Volán a hokidöntőben

Sport2008.03.16, 10:49

A címvédő Alba Volán - Ftorek négy góljával - ismét nyert a HC Csíkszereda otthonában, így már 2-0-ra vezet a jégkorong ob I négy győzelméig tartó fináléjában.

A HC Csíkszereda lesz a Volán hokidöntős ellenfele

Archívum2008.03.10, 20:34

A HC Csíkszereda lesz a címvédő Alba Volán ellenfele a jégkorong ob I fináléjában, miután az elődöntő negyedik mérkőzésén hosszabbításban legyőzte a Dunaújváros együttesét, így 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot. A mindent eldöntő gólt az összecsapás 63. percében Szabó István szerezte.

Csíkszereda lehet a magyar-román hokifellegvár

Sport2008.02.22, 20:39

Papíron akár az is előfordulhatott volna a 2007-2008-as magyar jégkorong-bajnokságban, hogy három aktuális bajnokcsapat is részt vesz a küzdelemsorozatban. Például, ha az Alba Volán megnyerte volna az osztrák ligát, valamelyik csíkszeredai csapat a román aranyérmet, egy magyar együttes pedig a hazai pontvadászatot. Erre a szélsőséges szituációra persze már semmi remény, hiszen a Volán nem jutott be az EBHL rájátszásába, de két bajnok még így is lehetséges. Vajon hogyan?

Vb-feljutásért szaltózna a hokisok gyúrója

Sport2008.02.19, 16:10

2002 óta Bagonya Imre tölti be a magyar jégkorong-válogatott mellett a gyúró szerepkörét. A gyógytornász végzettségű szakember nyolc éve az Alba Volán csapatánál ismerkedett meg a sportággal, s mivel sportoló múltja a szertornához kötötte, egyszer már szaltóval köszöntötte a fehérvári bajnoki aranyat. Most megígérte, ismét szaltót ugrik, ha a hokiválogatott kiharcolja az A csoportos részvételt.

Jövőre is számítanak az osztrákok a Volánra

Archívum2008.02.08, 14:57

"Nem vallottunk szégyent" - mondta idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán jégkorongcsapatának szakosztály-igazgatója, aki a fehérváriak első, osztrák bajnokságban töltött idényét értékelte az [origo] kamerái előtt. Ocskay reméli, hogy nem egyszeri alkalom volt az osztrák kaland, amiben megerősítheti, hogy a liga elnöke kijelentette, jövőre is számít a Volánra. Hogy mi kell a jobb szerepléshez, és a feltételek teljesüléséhez, az kiderül, ha megnézik a videót!

Távozott az Alba Volán szlovén szélsője

Sport2008.02.06, 12:45

Az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) kvalifikációs körének befejeztével változás történt az Alba Volán játékoskeretében, Matic Kraljt nem láthatjuk többé Volán-mezben.

Ocskay-büntetővel nyert Grazban a Volán

Archívum2008.02.03, 21:23

Büntetőkkel nyert az Alba Volán az osztrák jégkorongliga alsóházában: a vasárnapi grazi mérkőzésen Ocskay Gábor szerezte a büntetőpárbaj során a magyar csapat győztes találatát.

Cortina pihenteti legjobb hokisainkat

Archívum2008.01.31, 14:58

Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a jövő hétvégi, tilburgi tornára. Az áprilisi, divízió I-es világbajnokságra készülő csapat sorrendben az ukrán, a házigazda holland, majd a horvát együttessel mérkőzik.

Négy Alba Volán-játékos az osztrák All Star-gálán

Archívum2008.01.21, 12:55

Az Alba Volán négy játékosa is szerepelhet az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) szombati, bécsi All Star-gáláján. Az EBEL-ben elsőéves és sereghajtó székesfehérváriaktól Tokaji Viktor és Guntis Galvins védők, valamint Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián csatárok léphetnek jégre a légiósok csapatában, amelynek egyik trénere a Volán mestere, Ted Sator lesz. A légiós hátvédek közt Tokaji, a támadók mezőnyében Palkovics a második legtöbb szavazatot kapta.

Bravúros Volán-diadal az osztrák hokiligában

Archívum2008.01.11, 22:52

Bravúros győzelemmel rajtolt az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszában, az alsóházban az Alba Volán csapata.

Nem adta fel álmait az Alba Volán hokicsapata

Sport2008.01.09, 19:57

Abban bízik az Alba Volán jégkorongcsapata, hogy bekerül a legjobb nyolc közé az osztrák bajnokságban. A székesfehérvári együttes az alapszakaszt az utolsó, tizedik helyen zárta, ám most kezdődik az utolsó négy alakulat számára egy újabb kör, amelynek első két helyezettje csatlakozik a legjobb hat mezőnyéhez.

Szlovén csatárral erősített a Volán

Sport2008.01.04, 13:57

A hét közepén két légiósától is elköszönt az Alba Volán jégkorongcsapata, s viharos gyorsasággal szerződtetett is egy új csatárt. Amennyiben sikerül elintézni a szükséges papírokat, a szlovén válogatott Matic Kralj már pénteken, a Vienna Capitals ellen bemutatkozhat.

NHL-edzővel verte a Salzburgot a Volán

Archívum2007.12.18, 22:29

Az Alba Volán hazai környezetben 4-1-re nyert a címvédő Red Bull Salzburg ellen az osztrák jégkorong-bajnokságban. A székesfehérváriak kispadján ezen a mérkőzésen debütált Ted Sator, a gárda új vezetőedzője.

Jobb Volánt ígér az amerikai hokiedző

Archívum2007.12.18, 08:26

Megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját Ted Sator, a bajnoki címvédő Alba Volán jégkorongcsapatának új vezetőedzője.

Bravúros Volán-siker az osztrák hokiligában

Archívum2007.12.02, 21:47

Bravúros győzelmet aratott az Alba Volán az osztrák jégkorong-bajnokságban: a székesfehérvári csapat az élmezőnyhöz tartozó Villach otthonából hozta el a két pontot.

A hét sportsztorija: Talmácsi mindenkit lesöpört

Sport2007.11.05, 12:52

Nem történhetett olyan esemény a héten, amely elhomályosíthatta volna Talmácsi Gábor sikerét: az első magyar gyorsaságimotoros-világbajnok Valenciában biztosította be összetettbeli elsőségét. Nemzetközi szinten David Nalbandian remeklését emeltük ki, az argentin teniszező az egész évi ramaty szereplés után az utolsó két Masters-viadalt megnyerte, mindkétszer legyőzve Federert és Nadalt, a világranglista élén álló két klasszist. Szubjektív válogatásunk dobogósa lett az Alba Volán, amely végre győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit az osztrák ligában.

Kanadait kanadaira cserélt a Volán hokicsapata

Archívum2007.11.03, 16:19

Két gól és egy gólpassz, mindössze ennyit tudott 12 mérkőzésen felmutatni az Alba Volán jégkorongcsapatának nagy reményekkel igazolt kanadai csatára, David Gosselin, akivel a székesfehérvári klub szerződést bontott. Helyére egy újabb NHL-tapasztalattal rendelkező játékos érkezett Chris Allen személyében.

Palkovics-tripla hozta meg a Volán-csodát

Archívum2007.11.02, 22:46

Megszerezte első győzelmét az osztrák Erste Bank Ligában az Alba Volán SC jégkorongcsapata, amely a 16. fordulóban, hazai pályán Palkovics Krisztrián három góljának köszönhetően 3-2-re verte a Villach együttesét.

Patthelyzet Alba Volán-ügyben

Archívum2007.10.26, 17:35

Továbbra sem sikerült lezárni az Alba Volán ügyét, a székesfehérvári hokiklub a hónap elején háromszor sem tudott kiállni a HC Csíkszereda otthonában, amiért először kizárta a Magyar Jégkorong Szövetség, majd később 300 ezer forintos pénzbüntetésre módosította a döntést. A Volán riválisai azonban nem nyugodtak bele a döntésbe, és azt szerették volna, hogy a bajnok játssza le az elmaradt meccseket, de a helyzetet bonyolítja, hogy a Csíkszereda december végéig nem tud időpontot ajánlani a Fejér megyeieknek, mivel a román bajnokságban is érdekelt.

Módosították a hokiliga versenykiírását

Archívum2007.10.24, 17:34

Módosították a jégkorong ob I mostani szezonjának versenykiírását. Az érintett csapatok tulajdonképpen ezzel elismerték, hogy az idény előtt meghozott rendeletbe hiba csúszott, ám nagy valószínűség szerint most elejét vették egy újabb botránynak. Annyi a változás, hogy az alapszakasz első helyezettje az elődöntőben nem a legrosszabb állva maradttal találkozik, hanem azzal, akit magának választ.

Ocskayék zsebből fizették ki a Volán-büntetést

Archívum2007.10.09, 16:44

Új, többszemélyes szakosztályvezetés, zsebből fizetett pénzbírság és fokozottabb figyelem - ezek a következményei az Alba Volán jégkorongcsapata ob I-es kizárásának, majd visszavételének.

Komolyan veszi a Sportklub a hokiligákat

Sport2007.08.06, 19:05

Megerősített kerettel vág neki a következő idénynek a Csíkszeredai Sportlub jégkorongcsapata: a román bajnokságot és kupát megnyerő, illetve a magyar Borsodi Ligában bronzérmes együttes öt szlovák és két csíkszeredai születésű játékost igazolt.

Súlyos milliókba kerül a Volánnak az osztrák bajnokság

Sport2007.05.18, 07:14

Minimálisan 50 millió forintos többletköltséget jelent a magyar bajnok és kupagyőztes Alba Volán-FeVita számára, hogy a 2007/2008-as szezonban indul az osztrák jégkorong-bajnokság élvonalában. Többek között erről beszélt id. Ocskay Gábor szakosztályvezető a csütörtöki, székesfehérvári sajtótájékoztatón.

Rábólintottak a Volán osztrák szereplésére

Sport2007.05.15, 17:58

A magyar bajnok és kupagyőztes Alba Volán-FeVita szerepelhet az osztrák élvonalban - döntött keddi ülésén az Osztrák Jégkorong Liga. A székesfehérvári klub tizedikként csatlakozik a hazainál jóval erősebb pontvadászathoz.

Ukrajna lesz a magyarok hoki-vb-ellenfele

Sport2007.05.07, 12:57

Az ukrán és az osztrák válogatott búcsúzott az élvonaltól a moszkvai jégkorong-világbajnokságon. Előbbi gárda jövőre a  magyarokkal játszik a divízió I-es vb-n.

Közel az osztrák ligához az Alba Volán

Archívum2007.05.03, 17:08

Május 15-én dönt az Osztrák Jégkorong Liga arról, hogy az Alba Volán-FeVita indulhat-e a helyi élvonalbeli bajnokságban. A székesfehérvári csapat csütörtöki sajtótájékoztatója előtt az osztrákok pályabejárást tartottak, majd tárgyaltak a magyar bajnok és kupagyőztes gárda vezetőivel és ismételten elmondták igényeiket.

Cortina kijelölte a vb-re utazó hokikeretet

Sport2007.04.12, 16:40

Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 22 fős keretét a vasárnap kezdődő ljubljanai divízió I-es világbajnokságra.

Edzőtáborban készül a vébére hokicsapatunk

Archívum2007.03.19, 13:18

Keddtől edzőtáborba vonul az április 15-én kezdődő ljubljanai divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott.

Interliga-döntős az Alba Volán

Archívum2007.01.24, 21:18

Az Alba Volán-FeVita jutott a jégkorong Interliga döntőjébe, miután a mindent eldöntő mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott az Újpest ellen.

Interliga-elődöntős az újpesti hokicsapat

Sport2007.01.10, 21:52

Keddi győzelme után szerdán is nyert az Újpest a horvát Medvescak Zagreb ellen a jégkorong Interligában, s így 2-0-s összesítéssel jutott a sorozat elődöntőjébe, ahol az Alba Volánnal találkozik majd.

Kontinentális-kupa: a Minszk nyert, 4. a Volán

Sport2007.01.07, 23:53

A fehérorosz Junoszty Minszk nyerte a jégkorong Kontinentális-kupa székesfehérvári négyesdöntőjét, miután a vasárnapi zárófordulóban gól nélküli mérkőzés után, a büntetőpárbajban legyőzte az orosz Avangard Omszk csapatát. A házigazda Alba Volán-Fevita a negyedik helyen végzett, miután az utolsó mérkőzésen 5-1-re kikapott a finn Ilves Tamperétől.

Újabb Volán-vereség Kontinentális-kupán

Sport2007.01.07, 19:47

A második mérkőzésén is vereséget szenvedett a házigazda Alba Volán-Fevita a jégkorong Kontinentális-kupa négyesdöntőjében: a székesfehérváriak ezúttal az esélyesebb fehérorosz Junoszty Minszktől kaptak ki 5-2-re.

Tisztes helytállásban bízik az Alba Volán

Sport2007.01.04, 19:32

A tisztes helyállásban és egy mérkőzés megnyerésében bízik az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata, amely példátlan módon sorozatban harmadik alkalommal ad otthont a Kontinentális Kupa négyesdöntőjének.

Rózsaszínbe öltözik az Alba a Kontinentális-kupán

Sport2006.12.12, 14:19

Jövő hétfőn kezdődik el a jegyárusítás a jégkorong Kontinentális-kupa négyesdöntőjére, amelyre január 5. és 7. között kerül sor Székesfehérváron.

Magyar hokikeret a Szlovén-kupára

Sport2006.12.11, 16:49

Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte csapatát a péntektől vasárnapig tartó bledi Szlovén-kupára.

Elkészült a Kontinentális-kupa sorsolása

Sport2006.11.29, 21:26

Elkészült a január 5-7-e között Székesfehérvárott megrendezésre kerülő jégkorong Kontinentális-kupa négyes döntőjének sorsolása. A viadalon a házigazda Alba Volán FeVita mellett az orosz Avangard Omszk, a finn Ilves Tampere és a fehérorosz Junoszt Minszk vesz részt.

A Volán nyerte a megyei hokirangadót

Sport2006.10.05, 19:27

Székesfehérváron kapott ki 4-2-re az Alba Volántól a Dunaújváros jégkorongcsapata. A vendégek egészen az utolsó harmadig jól tartották magukat a bajnokcsapattal szemben, de Ondrejcik és Holéczy góljaival végül kétgólos hazai sikerrel fejeződött be a találkozó.