Alba Volán

címke rss

Palkovics-tripla hozta meg a Volán-csodát

Archívum2007.11.02, 22:46

Megszerezte első győzelmét az osztrák Erste Bank Ligában az Alba Volán SC jégkorongcsapata, amely a 16. fordulóban, hazai pályán Palkovics Krisztrián három góljának köszönhetően 3-2-re verte a Villach együttesét.

Patthelyzet Alba Volán-ügyben

Archívum2007.10.26, 17:35

Továbbra sem sikerült lezárni az Alba Volán ügyét, a székesfehérvári hokiklub a hónap elején háromszor sem tudott kiállni a HC Csíkszereda otthonában, amiért először kizárta a Magyar Jégkorong Szövetség, majd később 300 ezer forintos pénzbüntetésre módosította a döntést. A Volán riválisai azonban nem nyugodtak bele a döntésbe, és azt szerették volna, hogy a bajnok játssza le az elmaradt meccseket, de a helyzetet bonyolítja, hogy a Csíkszereda december végéig nem tud időpontot ajánlani a Fejér megyeieknek, mivel a román bajnokságban is érdekelt.

Módosították a hokiliga versenykiírását

Archívum2007.10.24, 17:34

Módosították a jégkorong ob I mostani szezonjának versenykiírását. Az érintett csapatok tulajdonképpen ezzel elismerték, hogy az idény előtt meghozott rendeletbe hiba csúszott, ám nagy valószínűség szerint most elejét vették egy újabb botránynak. Annyi a változás, hogy az alapszakasz első helyezettje az elődöntőben nem a legrosszabb állva maradttal találkozik, hanem azzal, akit magának választ.

Ocskayék zsebből fizették ki a Volán-büntetést

Archívum2007.10.09, 16:44

Új, többszemélyes szakosztályvezetés, zsebből fizetett pénzbírság és fokozottabb figyelem - ezek a következményei az Alba Volán jégkorongcsapata ob I-es kizárásának, majd visszavételének.

Komolyan veszi a Sportklub a hokiligákat

Sport2007.08.06, 19:05

Megerősített kerettel vág neki a következő idénynek a Csíkszeredai Sportlub jégkorongcsapata: a román bajnokságot és kupát megnyerő, illetve a magyar Borsodi Ligában bronzérmes együttes öt szlovák és két csíkszeredai születésű játékost igazolt.

Súlyos milliókba kerül a Volánnak az osztrák bajnokság

Sport2007.05.18, 07:14

Minimálisan 50 millió forintos többletköltséget jelent a magyar bajnok és kupagyőztes Alba Volán-FeVita számára, hogy a 2007/2008-as szezonban indul az osztrák jégkorong-bajnokság élvonalában. Többek között erről beszélt id. Ocskay Gábor szakosztályvezető a csütörtöki, székesfehérvári sajtótájékoztatón.

Rábólintottak a Volán osztrák szereplésére

Sport2007.05.15, 17:58

A magyar bajnok és kupagyőztes Alba Volán-FeVita szerepelhet az osztrák élvonalban - döntött keddi ülésén az Osztrák Jégkorong Liga. A székesfehérvári klub tizedikként csatlakozik a hazainál jóval erősebb pontvadászathoz.

Ukrajna lesz a magyarok hoki-vb-ellenfele

Sport2007.05.07, 12:57

Az ukrán és az osztrák válogatott búcsúzott az élvonaltól a moszkvai jégkorong-világbajnokságon. Előbbi gárda jövőre a  magyarokkal játszik a divízió I-es vb-n.

Közel az osztrák ligához az Alba Volán

Archívum2007.05.03, 17:08

Május 15-én dönt az Osztrák Jégkorong Liga arról, hogy az Alba Volán-FeVita indulhat-e a helyi élvonalbeli bajnokságban. A székesfehérvári csapat csütörtöki sajtótájékoztatója előtt az osztrákok pályabejárást tartottak, majd tárgyaltak a magyar bajnok és kupagyőztes gárda vezetőivel és ismételten elmondták igényeiket.

Cortina kijelölte a vb-re utazó hokikeretet

Sport2007.04.12, 16:40

Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 22 fős keretét a vasárnap kezdődő ljubljanai divízió I-es világbajnokságra.