alapszabály

címke rss

Megélhetési válságtól tart a Fidesz

Itthon2006.10.21, 14:17

Rendkívüli kongresszust hív össze novemberben a Fidesz, ahol a tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, hogy létrehozzák az önkormányzati képviselők országos gyűlését - derült ki a párt országos választmányának ülésén. A szombati tanácskozáson Orbán Viktor nem vett részt, mert Finnországban rekedt. Helyette Varga Mihály értékelte a helyzetet és arra a következtetésre jutott: jövőre a családok megélhetési válság elé néznek.

Ellentmondásos pártszabályzatok az MSZP-nél

Itthon2004.09.17, 07:27

Másfél évig tartó munka után könnyen lehet, hogy mégsem kerül a kongresszus elé az MSZP alapszabályának módosítása, illetve szervezeti-működési korszerűsítése - írja a Népszabadság. Az elkészült két tervezet ugyanis annyira különbözik egymástól, hogy nem valószínű, hogy össze lehet egyeztetni őket.

Külföldről kénytelenek rabbikat hívni a hazai zsidó hitközségek

Itthon2004.07.03, 09:33

Új alapszabályt fogadott el a Mazsihisz közgyűlése, amelynek az egyik legfontosabb változtatása, hogy a magyarországi rabbikat ezentúl nem a szövetség központja nevezi ki, hanem a zsidó közösségek maguk választják - írja a Népszabadság.

Eötvös Pál a MÚOSZ új elnöke

Itthon2004.02.28, 23:02

A Népszabadság napokban távozott főszerkesztője, Eötvös Pál lett a következő három évre a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. A küldöttek egész napos vita után elfogadták az újságíró-szövetség módosított alapszabályát is.

A Fidesz története a kongresszusokon keresztül

Itthon2003.05.15, 14:30

A Fidesz - Magyar Polgári Párt május 17-én tartja XVII., tisztújító kongresszusát, amelyen alapszabályt módosítnak. Várhatóan megváltozik a párt neve, kibővül struktúrája, és elnökké választják Orbán Viktor volt miniszterelnököt. Az alábbaiakban a párt eddigi kongresszusainak legfontosabb döntéseiről olvashatnak.

Központosított párttá válhat a Fidesz

Itthon2003.04.24, 08:47

A Fidesz a jövőben nyitott, de centralizált párt lesz, a szövetség elnökének, Orbán Viktornak pedig rendkívül nagy lesz a politikai befolyása - ez olvasható ki az alapszabály-módosítás tervezetéből. A Fidesz májusi kongresszusán nem lehet nagy meglepetésre számítani, az új alapszabály tervezete szól a párt új nevéről, a kettős párttagságról, a tagozatokról, és lehetővé tenné a Fidesz tiszteletbeli elnöki tisztének a létrehozását.

ÁSZ: Hiányosságok a Fidesz gazdálkodásában

Itthon2003.03.18, 20:15

Az Állami Számvevőszék vizsgálata több hiányosságot is talált a Fidesz gazdálkodásában. Többek között rossz helyen tüntették fel a nemzetközi tagdíjakat, nem fizettek adót a párt autói után, és nem módosították a szervezet alapszabályát a korábbi ÁSZ-jelentés ajánlásainak megfelelően. A párt gazdálkodását ezeken kívül nagyrészt megfelelőnek találta az ÁSZ. A szervezet felhívta a párt elnökét, tegyen intézkedéseket a hiányosságok kiküszöbölésére.

A csatlakozás után ismét enyhülhet az autóimport

Gazdaság2003.01.22, 09:15

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása után jelentősen enyhülhet az idén január elejétől megszigorított használtautó-behozatal, ugyanis az uniós alapszabályok közé tartozik a szabad árumozgás korlátozásának tilalma - írta a Világgazdaság.

Nyitni kíván a Centrum párt

Itthon2002.11.29, 19:19

Az új tagok előtti nyitásról döntött a Centrum párt pénteki kibővített közgyűlése Budapesten. A párt decemberben módosítja alapszabályát, új tagok felvételére januárban kerülhet sor.

Alapszabályt módosít a Fidesz Orbánért

Itthon2002.06.14, 13:24

Szombati kongresszusán szavaz a Fidesz az alapszabály módosításáról. Ennek lényege, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök - bár nem tölt be hivatalosan semmilyen nevesített pozíciót a pártban - a következő négy évben automatikusan tagja legyen az elnökségnek. Emellett megvitatják a parlamenti választásokról szóló beszámolót.

Előző
Következő