alapkamat

címke rss

Így biztos nem vehet már fel többé olcsó kölcsönt a cégétõl

Gazdaság2019.02.18, 16:00

A Bírósági Határozatok Gyûjteményében megjelent jogeset szerint egy cég elõször 26 millió, késõbb még egyszer 25 millió forint kölcsönt adott az ügyvezetõjének 2009-ben, illetve 2013-ban. A kölcsön kamata 9,5 százalék volt, amely az akkori jegybanki alapkamatnál alacsonyabb volt. Az elsõ kölcsönt 3 év alatt három részletben visszafizette az ügyvezetõ, a másodikból pedig 19 milliót törlesztett egy év alatt, de kamatot egyik után sem fizetett. A cég a hiányzó kamatot lekönyvelte és errõl az ügyvezetõt is értesítette, de a NAV nem elégedett meg ennyivel.

Az Equilor idén gyengülõ forintra és 1,1 százalékos alapkamatra számít

Gazdaság2019.01.24, 15:28

Az Equilor Magyarországon idén a gazdasági növekedés lassulására számít, várakozásuk szerint a forint az év eleji erõsödés után gyengülõ pályára állhat, és elérheti az euróval szemben a 324-es szintet, az alapkamat pedig húsz bázisponttal, 1,1 százalékra emelkedik.

Kamatot emelt az amerikai jegybank

Gazdaság2018.12.20, 10:17

Fontos döntés született, ugyanis az amerikai jegybankként szolgáló Fed változtatott az alapkamaton. Az irányadó ráta immáron negyedszer változott az elmúlt három éves idõszakban.

Nincs meglepetés, maradt az alapkamat

Gazdaság2018.12.18, 14:34

Nem módosított az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a monetáris tanács keddi ülésén, és a kamatfolyosó sem változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hogyan kell felszámítani a késedelmi kamatot?

Gazdaság2018.12.11, 10:08

Milyen esetekben lehet felszámítani a késedelmi kamatot, és hogyan alakul ez a cégek, illetve a magánszemélyek esetében? A Piacésprofit.hu utánajárt a szabályoknak.

Nincs meglepetés, maradt az alapkamat mértéke

Gazdaság2018.11.20, 15:43

Nem módosított az alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Monetáris Tanács keddi ülésén, és a kamatfolyosó sem változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Évente legalább 600 milliárdot spórolunk az alapkamat-csökkentéssel

Gazdaság2018.11.08, 14:39

Nemcsak az átlagos hitelfelvevõ, hanem a magyar állam is évrõl évre többet takarít meg a jegybank több éven át tartó, 610 bázispontos kamatcsökkentése következtében. Korábban a magas kamat óriási terhet jelentett a költségvetés számára: a csúcs 2013-ban volt, amikor egyetlen évben mintegy 1360 milliárd forintot költött erre az állam, vagyis a GDP majdnem 4,5 százaléka ment el kamatra, ma ez három százalék körül alakul.

Lakásfelújításra is kiterjesztik a csokot, és nõttek az aranytartalékok

Gazdaság2018.10.21, 12:14

Augusztusban is jelentõsen nõtt az átlagkereset, Érden pedig több millió eurós beruházás indul. A héten csõdöt jelentett az Egyesült Államok egyik legnevesebb áruházlánca, és utánajártunk annak, hogy mennyibe kerül a fúrt kutak engedélyeztetése.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2018.10.16, 15:44

Nem módosított az alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Monetáris Tanács keddi ülésén, és a kamatfolyosó sem változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Matolcsy: Az alapkamat csökkentése 1600 milliárdos megtakarítást hozott

Gazdaság2018.10.09, 13:09

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyûlés Gazdasági bizottságának ülésén szólalt fel. Itt a jegybank elnöke elmondta, hogy mennyi pénzt köszönhetett Magyarország annak, hogy csökkentette az alapkamatot.

Továbbra is marad az alapkamat jelenlegi mértéke

Gazdaság2018.09.18, 14:29

Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a monetáris tanács keddi ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Nem történt változás, maradt az alapkamat

Gazdaság2018.08.21, 16:35

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetlen horgonya az infláció, az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása továbbra is szükséges – indokolta a monetáris tanács a kamat szinten tartását a keddi ülést követõen kiadott közleményében.

A hét, amikor padlóra került Görögország, a Ryanair és a Facebook is

Gazdaság2018.07.29, 18:05

A héten inkább a negatív hírek jellemezték a gazdaság világát. Görögországot történelmi katasztrófahullám sújtja, ez kihatással lesz a turizmuson keresztül az ország gazdaságára is. Rossz híreket közölt a Facebook, és a legendás elnökét elvesztõ Fiat-Chrysler csoport is. Bajban van a Ryanair, amely több száz járatát törölte a sztrájkok miatt. Heti gazdasági összefoglaló.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2018.07.24, 16:00

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte az MNB.

Nincs meglepetés, változatlan maradt az alapkamat mértéke

Gazdaság2018.06.19, 14:13

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Nincs meglepetés, maradt az alapkamat

Gazdaság2018.06.06, 16:23

A Monetáris Tanács tagjai ellenszavazat nélkül támogatták az alapkamat 0,9 százalékon tartását a legutóbbi ülésen. 

Nincs meglepetés, maradt az alapkamat

Gazdaság2018.05.22, 14:22

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma kamatdöntõ ülést tartott. Ahogy immár két éve mindig, ezúttal sem változott az irányadó ráta.

Most sem változott az alapkamat

Gazdaság2018.04.24, 14:35

Április 24-én összeült a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, és ezúttal sem történt meglepetés. Maradt a már lassan két éve meglévõ irányadó ráta.

Nincs meglepetés, változatlan maradt az alapkamat mértéke

Gazdaság2018.04.11, 15:44

A jegybank monetáris tanácsa ellenszavazat nélkül döntött a jegybanki alapkamat 0,90 százalékon tartásáról és a változatlan kamatfolyosóról a legutóbbi, március 27-i kamat-meghatározó ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján szerdán.

Nincs meglepetés, nem változott az alapkamat

Gazdaság2018.03.27, 15:42

A Monetáris Tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Történelmi szinten a magyar beruházások, rekord alacsony a munkanélküliség

Gazdaság2018.03.04, 15:34

A héten papíron beköszöntött a tavasz, igaz, a hõmérséklet még a zord telet idézi. Azonban a március  nemcsak egy új évszak érkezését jelenti, hanem egy új magyar fizetõeszközét is. A hó elejétõl lehet találkozni a forgalomban az új, modern 1000 forintossal. A héten több jó hír érkezett a magyar gazdaságról, míg külföldön inkább bizonyos dolgok hiánya keltett nagy felzúdulást. Heti gazdasági összefoglaló.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2018.02.27, 15:25

A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megítélése szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges.

A Fed nem változtatott az alapkamaton

Gazdaság2018.02.01, 10:17

Változatlan szinten, 1,50 százalékon tartotta az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltõ szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Gazdaság2018.01.30, 14:35

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Itt az új kamatdöntés

Gazdaság2017.12.19, 14:40

Nincs változás, továbbra is tartja az 1 százalék alatti alapkamatszintet a jegybank. Már másfél éve nem történt változás az irányadó ráta tekintetében.

Idén már harmadszor emelt alapkamatot a FED

Gazdaság2017.12.14, 11:39

Az Amerikai Egyesült Államok központi bankja a várakozásoknak megfelelõen emelte az alapkamatot. Nem csak az irányadó ráta növekedett, hanem az infláció és a gazdasági növekedésre vonatkozó elõrejelzés is. Szóba került a bitcoin is.

Itt a döntés az alapkamatról

Gazdaság2017.11.21, 14:24

Nem történt meglepetés, továbbra is egy százalék alatt az irányadó ráta.

Nincs meglepetés, maradt az alapkamat

Gazdaság2017.10.24, 15:35

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2017. október 24-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat mértékét, az alapkamat továbbra is 0,9 százalékos.

Ki az, aki fizet azért, hogy odaadhassa a pénzét?

Gazdaság2017.10.24, 14:02

Miért fizetnek a befektetõk azért, hogy megtakarított pénzüket állampapírokban, kötvényekben tartsák? Látszólag nonszensz ilyen eszközöket vásárolni, hosszú távon azonban a jelenlegi kamatkörnyezet mellett még így is megéri. A gazdaság fellendítésére bevetett kormányzati és jegybanki politikák a negatív kamatokkal minden áron a fogyasztás felé terelik a pénzeket, kérdés, nem egy újabb lufit fújnak-e ezzel a politikával.

Nem változott a jegybanki alapkamat

Gazdaság2017.09.19, 15:25

Változatlan maradt a jegybanki alapkamat mértéke a monetáris tanács döntése nyomán. Az egynapos MNB-betét kamata ugyanakkor tovább csökkent.

Jön az új ezres, míg Izlandnak és egy dadának nehéz dolga lesz

Gazdaság2017.08.27, 15:08

A nyári szünet végének közeledtével a gazdaság világa is élénkülni látszik. A Magyar Nemzeti Bank tovább folytatja a bankjegyek cseréjét, az ezres lesz a következõ megújuló címlet. Emellett rengeteg pályázat pörög, amitõl energiahatékonyabbak lehetnek a hazai háztartások. Emellett írunk az olcsó magyar húsról, az izlandi turizmusról, de szó lesz egy dadáról is, aki 34 millió forintot kereshet egy évben. Heti gazdasági összefoglaló!

Nincs meglepetés, maradt az alapkamat

Gazdaság2017.08.22, 15:44

Ma tartotta kamatdöntõ ülését a jegybank, ahol nem született meglepetés, az alapkamat ismét változatlan maradt. Kiderült az is, hogy mikorra várható a 3 százalékos inflációs cél elérése.

Fantasztikus ábrán a brit alapkamat történelme

Gazdaság2017.08.17, 15:20

A Bank of England a világ egyik legrégebbi jegybankja. A britek már a kezdetektõl fogva meghatározzák az alapkamatot, amely 2009-ben egy olyan határt tört át, amit korábban soha. A csökkenõ tendencia még mindig kitart, és senki sem tudja, hogy hol áll meg.

A monetáris tanács egyhangú döntéssel tartotta az alapkamatot

Gazdaság2017.08.02, 15:59

A nyolc tagú monetáris tanács egyhangúan igennel szavazott az alapkamat 0,90 százalékon és az egynapos jegybanki betét kamatának -0,05 százalékon tartása mellett július 18-án.

A Monetáris Tanács nem változtatott az alapkamaton

Gazdaság2017.07.18, 14:56

A monetáris tanács nem változtatta meg a jegybanki alapkamat 0, 90 százalékos szintjét és a kamatfolyosón sem történt módosítás - közölte a kamatdöntõ ülést követõen a jegybank.

Magyar csokisiker, katari ultimátum és egy milliomos tinédzser

Gazdaság2017.06.25, 11:12

A magyar gazdaságban több jó dolog is történt a héten: kiderült, hogy a magyarok átlagfizetése elõször lépte át a 300 ezer forintos határt, míg a jegybank növekedési hitelprogramjának összesen 20 ezer munkahely köszönhetõ. Bajban van azonban Katar, amely egyfelõl OPEC-tagországként is szenved az olajtúlkínálat miatt, másfelõl a szomszédos országok ultimátumot küldtek neki. Emellett beszámolunk egy magyar csokisikerrõl is, valamint egy amerikai tinédzserrõl, aki okosan fektette be nagymamájától kapott zsebpénzét. Heti gazdasági összefoglaló.

Nem nyúlt a jegybank az alapkamathoz

Gazdaság2017.06.20, 15:50

Nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén és a kamatfolyosó sem változott.

Az MNB nem nyúlt az alapkamathoz

Gazdaság2017.05.23, 14:37

Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén, a kamatfolyosó sem változott.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2017.04.25, 15:26

Továbbra is 0,9 százalék a jegybanki alapkamat, miután a Monetáris Tanács nem változtatott az irányadó rátán április 25-i ülésén.

Fontos adatokat közölt a jegybank

Gazdaság2017.09.19, 16:54

Nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank, hiszen nem változtatta meg a jegybank Monetáris Tanácsa az alapkamatot. Az MNB a 2016-os inflációs várakozást 2,6 százalékra emelte.

Mi lesz, ha véget ér az olcsó pénz kora?

Gazdaság2017.03.22, 16:24

Nagyot fordulhat a világ, ha az amerikai példát követve más központi bankok is a lassú kamatemelések felé indulnak el a válság óta elõször. Az „ingyenhitel" megszüntetése és az élénkítõ programok fokozatos leállítása után azonban kétséges, mi hajtaná a hitelekbõl elindított gazdasági fejlõdés motorjait a fejlett államok jelentõs részében.

Monetáris tanácsi tagokat választott a parlament

Gazdaság2017.03.21, 10:29

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfõbb döntéshozó szervébe azért kellett új tagot választani, mert Cinkotai János Béla mandátuma 2017. március 22-én lejár. Az õ helyét Parragh Bianka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa tölti be a továbbiakban, Kocziszky György pedig jelenleg is a monetáris tanács tagja, de mandátuma lejár 2017. április 5-én, ezt meghosszabbították.

Kamatot emelt az amerikai jegybank

Gazdaság2017.03.16, 11:10

Az Egyesült Államok központi bankja (Fed) 0,25 százalékponttal megnövelte az irányadó kamatra vonatkozó sávot. Tovább folytatódik a kamatemelési ciklus, a hosszabb távú várakozások 3 százalékos alapkamattal számolnak.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat tartásáról

Gazdaság2017.03.15, 14:45

A jegybank monetáris tanácsának februári kamatdöntõ ülésén a 0,90 százalékos alapkamatszint tartása mellett minden tanácstag támogatta az egynapos hitelkamat, egynapos betéti kamat és az egyhetes hitelkamat tartását is - olvasható a monetáris tanács február 28-ai ülésérõl az Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent rövidített jegyzõkönyvben.

Nem nyúlt az alapkamathoz az Európai Központi Bank

Gazdaság2017.03.09, 14:24

A kamattartó döntés indoklásában az EKB megerõsítette szándékát az eszközvásárlási program folytatására márciusban még havi 80 milliárd eurós kerettel, majd azt áprilistól az év végéig havi 60 milliárd euróra csökkentve.

Nem változtatott az alapkamaton az MNB

Gazdaság2017.02.28, 15:19

A várakozásoknak megfelelõen az Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 0,9 sázalékon hagyta az alapkamatot mai ülésén, valamint változatlanul hagyta az egynapos betéti és hitelkamatlábakat is. 

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2017.01.24, 14:54

Változatlanul hagyta az alapkamat 0,9 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kamatdöntõ ülésén, és nem változtatott a testület a kamatfolyosó kondícióin sem.

Nem nyúltak az alapkamathoz

Gazdaság2016.12.20, 14:21

Nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa mai kamatdöntõ ülésén, és nem módosított a testület a kamatfolyosó feltételein sem. Az alapkamat tartása megfelelt az elemzõi várakozásoknak.

Nem változtat stratégiát az EKB

Gazdaság2016.12.08, 15:40

Minden marad úgy mint eddig? Januártól lesznek változások. A kötvényeket veszik, a kamatláb nulla, az euró zuhant, Mario Draghi pedig beszélt.

Az alapkamat nem változott, de a kamatfolyosó igen

Gazdaság2016.11.22, 15:40

Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén, de tovább, 1,1 százalékról 0,95 százalékosra szûkítette a kamatfolyosót.

Matolcsy: 2019-ig is maradhat az MNB laza monetáris politikája

Gazdaság2016.11.08, 11:49

Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.

Nõttek a fizetések, újabb felminõsítés a láthatáron

Gazdaság2016.09.25, 10:26

A felminõsítés után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter többször is elismerõen nyilatkozott a magyar gazdaság állapotáról, ráadásul elemzõk szerint a három nagy hitelminõsítõ közül a harmadik is befektetésre ajánlott sávba fogja emelni Magyarország adósbesorolását. Nõttek a keresetek, több lakás épült, nem változott az alapkamat. A Palóc Nagykernél elrendelték a csõdeljárást. Ez volt a héten a gazdaságban.

Fellélegeztek a piacok: nem szigorít a Fed

Gazdaság2016.09.22, 10:47

Zöldbe borultak a tõzsdék Ázsiában: az amerikai központi bank szerepét ellátó Fed ugyanis nem emelte az alapkamatot, bár decemberben már valószínûleg elkezdenek kis lépésekben felfelé araszolni, a jelenlegi 0,25-0,5 százalékos szintrõl. Az indoklás szerint az amerikai gazdaságnak még kell tér a bõvüléshez.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2016.09.20, 16:00

Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács keddi ülésén, így az irányadó ráta változatlanul 0,90 százalék, ugyanakkor bejelentették, hogy 900 milliárd forintban korlátozták a három hónapos jegybanki betét év végi állományát. Ugyancsak a kedden közölt inflációs jelentés fõ számaiból az is kiderült, hogy az MNB az idén és jövõre is alacsonyabb inflációra számít, mint korábban.

Ezért szenvednek ma a tõzsdék

Gazdaság2016.09.12, 17:17

Alaposan megtépázta a tõzsdéket, hogy az amerikai központi bank feladatkörét ellátó Fed egyik döntéshozója pénteken, Eric Rosengren az alapkamat-emelés lehetõségérõl beszélt. Szavai az amerikai kereskedést azonnal magával rántotta, és a hét vége után Ázsiában és Európában is pirosba borultak a tõzsdék.          

Egyhangúlag döntött a Monetáris Tanács az alapkamatról

Gazdaság2016.08.10, 15:02

A Monetáris Tanács egyhangú döntése szerint maradt 0,90 százalék az alapkamat.

Félbe vágták a brit alapkamatot

Gazdaság2016.08.04, 14:04

Az általános elemzõi várakozásoknak megfelelõen történelmi mélypontot jelentõ 0,25 százalékra csökkentette alapkamatát a brit jegybank a több mint hét éve érvényben lévõ 0,50 százalékról.

Nem változott az alapkamat

Gazdaság2016.07.26, 14:14

Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács július 26-ai, keddi ülésén, így a ráta változatlanul 0,90 százalék.

Mindenki a britek döntésérõl beszél

Gazdaság2016.06.26, 16:15

A britek népszavaztak a héten az uniós tagságukról, és úgy döntöttek, hogy elhagyják az Európai Uniót. Az MNB nem nyúlt az alapkamathoz, az állam bankot vett, magyar kutatók rákgyógyszert fejlesztettek ki, míg Wáberer évtizedek után otthagyja a kamionbizniszt. A Moody's leminõsítheti, az MNB feljelentheti a Spéder Zoltán vezette FHB-t. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Nagy gondban a magyar találmány

Gazdaság2016.05.29, 10:10

A hétre több rekord is jutott, egyrészt a Dagály Úszóaréna hét év helyett két év alatt épül fel a vizes világbajnokságra, ilyen rövid idõ alatt még sehol sem készültek fel egy ekkora eseményre. Csúcsokat döntött a kecskeméti Mercedes-gyár is, valamint van egy 12 éves negatív rekord is a munkanélküliségi adatokban. Illetve ilyen alacsonyra sosem vágta még az alapkamatot a Monetáris Tanács és egy világgazdasági csúcs is volt a héten Japánban. Összeültek a G7-ek. Ez történt a 21-dik héten a gazdaságban.

MNB-alelnök: Vége a kamatvágási ciklusnak

Gazdaság2016.05.26, 10:15

Vége a kamatcsökkentési ciklusnak, jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A jegybank csak akkor fog változtatni az alapkamaton, ha azt az infláció alakulása indokolja.

Véget érhetett a kamatcsökkentési ciklus

Gazdaság2016.05.24, 16:51

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az inflációs kilátások és a reálgazdaság ciklikus pozíciója az alapkamat 0,9 százalékos szintjének tartós fenntartása irányába mutat, írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntõ ülésérõl kiadott közleményében. Hasonlóan vélekednek az elemzõk is, akik szerint hosszabb távon maradhat a rekordalacsony alapkamat, ugyanakkor vannak olyanok is, akik szerint a nyáron még vág egyet a jegybank.

Tovább csökkentheti a kamatot az MNB

Gazdaság2016.05.20, 12:54

Kamatcsökkentést várnak a Reuters hírügynökség által megkérdezett piaci elemzõk a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának jövõ heti, május 24-i kamatdöntõ ülésétõl.

Nem volt kérdéses az alapkamat csökkentése

Gazdaság2016.05.11, 17:56

Kilencbõl ismét nyolc monetáris tag szavazott az alapkamat 15 bázispontos csökkentése mellett a jegybank legutóbbi, április 26-ai kamatdöntõ ülésén, egy tag, Cinkotai János újra csak 10 bázispontos csökkentésre szavazott, olvasható az ülés rövidített jegyzõkönyvében, amelyet a Magyar Nemzeti Bank szerdán tett közzé.

Még a jegybank támadásait is bírja a forint

Gazdaság2016.04.28, 13:09

Csökkenõ alapkamatra és stabil forintárfolyamra számítanak a CIB Bank elemzõi, akik szerint az MNB lépései hiába gyengítik a magyar fizetõeszköz árfolyamát, számottevõ forintgyengülésre nincs kilátás.

Hûti a kamatcsökkentési várakozásokat a jegybank

Gazdaság2016.04.28, 11:42

Túlzóak a kamatcsökkentési ciklus aljával kapcsolatos piaci várakozások, a jegybank ezt enyhíteni akarja - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy háttérbeszélgetésen. Kora reggel még a 312 forintért adták az eurót Nagy Márton nyilatkozata után már a 310-es szinten volt az árfolyam.

Matolcsyék megint vágtak

Gazdaság2016.04.26, 15:10

A jegybank monetáris tanácsa folytatta a márciusban elkezdett kamatcsökkentési ciklust, és újabb 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Az alapkamat így 1,05 százalék lett.

Százmilliárdokat bukhatna Magyarország a brexittel

Gazdaság2016.04.26, 11:42

A magyar gazdaság százmilliárdokkal lenne karcsúbb egy esetleges brexittel, azaz a britek távozásával az Európai Unióból. Az Equilor szakértõi szerint azonban erre nem fog sor kerülni, a szigetország kilépése nem tûnik reálisnak. A magyar GDP 2,2 százalékkal bõvülhet az idén 0,6 százalékos infláció mellett, míg a forint árfolyama érdemben nem változik az idén.

Az EKB nem akar alacsony inflációt

Gazdaság2016.04.21, 16:28

Az EKB az euróövezeti gazdasági fellendülés támogatása, a lakossági fogyasztás és a vállalati beruházások ösztönzése érdekében mindaddig kitart a laza monetáris politika folytatása mellett, ameddig azt szükségesnek tartja és ehhez mandátuma keretein belül minden rendelkezésére álló eszközit igénybe is vesz, közölte Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki kamatdöntést követõen.

Ne nagyon számítson már kamatcsökkentésre

Gazdaság2016.04.16, 13:30

Egyre szûkebb tere van a további alapkamat-csökkentésnek Magyarországon Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelõs ügyvezetõ igazgatója szerint.

Az MNB megindokolta meglepõ döntését

Gazdaság2016.03.24, 10:51

Az olcsó olaj, a magyar és nemzetközi gazdasági folyamatok alapján a jegybank úgy látta, a korábbi alapkamat mellett nem lesz meg a 3 százalékos inflációs cél, ezért döntöttek az alapkamat csökkentése mellett.

Az MNB meg akarta lepni a piacokat

Gazdaság2016.03.23, 11:01

„A meglepetés direkt volt" – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen. A jegybank alelnöke az elmúlt idõszakban többször utalt már arra, hogy lesz majd kamatcsökkentés, ezt lépte meg kedden a jegybank.

Alapkamatot csökkentett az MNB

Gazdaság2016.03.22, 15:51

A jegybank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,2 százalékra csökkentette az alapkamatot a keddi ülésén. Elemzõk nem tartották kizártnak a csökkentést, de késõbbre várták.

Történelmi mélységben maradt a fontkamat

Gazdaság2016.03.17, 17:11

Az éppen hét éve érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

Szebbnek látszik a magyar gazdaság Angliából

Gazdaság2016.03.15, 08:03

Javították a magyar gazdaság idei és jövõ évi teljesítményére adott becslésüket felülvizsgált hétfõi elõrejelzésükben londoni pénzügyi elemzõk, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank várhatóan ismét kamatcsökkentésekre szánja el magát a céltól messze elmaradó infláció és az eurójegybank enyhítési lépései miatt, így akár 1,00 százalékig csökkenhet az alapkamat.

A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek

Gazdaság2016.03.12, 16:57

A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte õket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelsõ ...

Ha Matolcsyék vágni fognak, a baltához nyúlnak

Gazdaság2016.02.24, 11:18

A jegybank alelnöke szerint lehet 2016-ban alapkamat-csökkentés, de legkorábban nyáron. A csökkentésnek csak ciklusban lenne értelme és nagy lépésekben.

Nem változtattak az alapkamaton

Gazdaság2016.02.23, 15:09

Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács a keddi ülésén, így a ráta változatlanul 1,35 százalék.

A piacok most épp Irak miatt fogják a fejüket

Gazdaság2016.01.26, 08:59

Az olaj ára a pár napig tartó emelkedés után újra zuhanni kezdett, most épp azért, mert kiderült, Irak 2015 decemberében rekordmennyiséget termelt ki, 2016-ban pedig még tovább nõhet a kitermelése. Január 25-én, hétfõn estek az amerikai és az európai tõzsdék (beleértve a magyart is), kedden gyengén nyitottak az ázsiai piacok. Kedden több fontos gazdasági mutatót hoznak nyilvánosságra az Egyesült Államokban, Magyarországon a jegybank monetáris tanácsa dönt az alapkamatról. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Rekordalacsony szinten marad a font alapkamata

Gazdaság2016.01.14, 14:32

A mostani ülésen sem változtatott a Bank of England a font alapkamatán. A 0,5 százalékos, rekordalacsony alapkamat már hét éve érvényben van.

Nem okozott meglepetés az MNB

Gazdaság2015.11.17, 14:58

Változatlanul, 1,35 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén.

Jövõre sem lesz jelentõsebb drágulás

Gazdaság2015.09.17, 15:40

Az olajárak folytatódó gyengülése olyan mértékben csökkentette a magyarországi inflációra hosszabb távon ható felhajtóerõt, hogy londoni elemzõk szerint valószínûtlenné vált a monetáris politika jövõ évi szigorítása, így nem várnak kamatemelést a Magyar Nemzeti Banktól.

Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború

Gazdaság2015.08.29, 15:46

Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csõdje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nõtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyibõl vesz új formaruhákat. Nõtt a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, de tovább tart állást találni. Ez volt a héten a gazdaságban.

Közeledik a várva várt döntés

Archívum2015.08.20, 12:57

Nem adott egyértelmû jelzést a Fed azzal kapcsolatban, hogy csaknem egy évtized után mennyire van közel az elsõ kamatemelés az Egyesült Államokban. A hírre estek a tõzsdék.

Egyetlen ember mondott nemet Matolcsyéknál

Gazdaság2015.08.05, 15:40

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjai egy, a tartásra vonatkozó szavazat kivételével egyetértettek az alapkamat 15 bázispontos csökkentésével és egyúttal a kamatcsökkentési ciklus lezárásáról döntöttek a testület legutóbbi kamatdöntõ ülésén. Ennek eredményeként újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkent alapkamat - derül ki az ülés rövidített jegyzõkönyvébõl.

Ingyen kaphat valamit, ha bemegy az IKEA-ba

Gazdaság2015.07.27, 15:22

Az IKEA ingyen ad rögzítõcsomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dõlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a bankok, de maradtak a tõkekorlátozások. Ez volt a héten a gazdaságban.

Matolcsyék elmondták, lesz-e még kamatcsökkentés

Gazdaság2015.07.21, 15:40

A jegybank Monetáris Tanácsa szerint az alapkamat elért a megfelelõ szintre, vagyis egy ideig nem fognak változtatni rajta. Az elemzõk is erre számítottak, legkorábban 2016 õszén kezdõdhet lassú emelés.

Tovább csökkenhet a jegybanki alapkamat

Gazdaság2015.07.19, 08:30

Várhatóan kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa jövõ keddi kamatdöntõ ülésén, legalábbis a Reuters hírügynökség által a napokban megkérdezett 19 szakértõ döntõ többsége ezt jósolta.

Hasít a kereskedelem, mégis kevesebben dolgoznak benne

Gazdaság2015.06.27, 15:10

Több eurócsoport-ülés és uniós csúcs után sem sikerült megegyezniük a görögöknek a hitelezõkkel. Elfogadták a jövõ évi büdzsét, az ideiben pedig pénzt csoportosítottak a Miniszterelnökség Várba költözésére. Budapest odaadta az államnak a Dagályt a BKV adósságáért cserébe. Kasztrálták az Ubert, szigorúbban felügyelik a brókereket, csökkent az alapkamat és a kereskedelemben dolgozók száma, hiába teljesít jól a szektor. Ez volt a héten a gazdaságban.

Matolcsyék tovább vágták az alapkamatot

Gazdaság2015.06.23, 14:35

Újabb történelmi mélypontra, 1,5 százalékra csökkentette a jegybank Monetáris Tanácsa az alapkamatot. Ez megfelel az elemzõi várakozásoknak, van olyan szakember, aki az 1,2-1,3 százalékos alapkamatot sem tartja kizártnak 2015 végére.

Az alapkamatot is a görögök rángatják

Gazdaság2015.06.22, 13:19

Londoni pénzügyi elemzõk szerint a görögországi válság hatásai lerövidíthetik a Magyar Nemzeti Bank monetáris enyhítési ciklusát. Az MNB alapkamata most 1,65 százalékon áll, kedden van kamatdöntõ ülés.

Alapkamat: új mélypontot várnak az elemzõk

Gazdaság2015.06.17, 16:31

A jövõ héten kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank a Reuters hírügynökség által megkérdezett 20 szakértõ mindegyike szerint.

Csábító kamatok

Gazdaság2015.05.18, 10:55

Az utóbbi hetekben egyre több vonzó betéti ajánlat jelent meg a piacon, esetenként évi három-négy százalékos kamatláb mellett. A piac élénküléséhez hozzájárulhat az elszámolás is.

Elõzõ
Következõ