alapkamat

címke rss

Változatlanul hagyta az alapkamatot a jegybank

Gazdaság2010.06.21, 14:44

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank, így továbbra is 5,25 százalékon áll. A monetáris tanács május végi ülésén hosszú idő után először nem csökkentette az alapkamatot.

Várhatóan marad az alapkamat

Archívum2010.06.21, 08:10

Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az elemzők egységesen az 5,25 százalékos jegybanki alapkamat szinten tartására számítanak.

Kamattartást várnak az elemzők

Archívum2010.06.17, 14:54

Júniusban nem lesz kamatcsökkentés az MNB jövő hétfői kamatdöntő ülése előtt megkérdezett elemzők véleménye szerint. A felmérés azt mutatja, jóval alacsonyabb hiányra számítanak, mint eddig.

Az Orbán-beszéd sem tette divatcikké a magyar állampapírt

Archívum2010.06.12, 13:13

Ritka dolog történt a héten: az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetett 12 hónapos kincstárjegyekből nem adta el a tervezett mennyiséget, azaz nem sikerült annyi kölcsönt kapni, amennyi a terveiben szerepelt. Ez azt jelzi, az államcsődöt meglebegtető kormánypárti nyilatkozatok után kiürülő állampapírpiac felélénkítésére nem volt elég Orbán Viktor keddi beszéde.

Morgan Stanley: Sebezhető marad a forint, nem lesz kamatcsökkentés

Archívum2010.06.07, 16:49

Londoni elemzők szerint Magyarország problémái nem újak, de a politikusok nyilatkozatai összezavarták a befektetőket, a kialakult bizonytalan helyzetben pedig a magyar jegybank nem fog kamatot csökkenteni és drágább lesz az ország finanszírozása.

Fed: Az amerikai kamat a lassú Európára vár

Archívum2010.05.31, 07:59

Két helyi Fed-elnök is arról beszélt, hogy az USA nem tud kamatot emelni addig, amíg Európa gazdaságai szenvednek; az amerikai jegybanki hálózat és az Európai Központi Bank elnöke szerint a fejlődő országok kulcsszerepben vannak a világ gazdasági fejlődésében; Franciaország elismerte, hogy le fogják minősíteni, ha nem végez megszorításokat a költségvetésén - gazdasági lapszemle.

Az árfolyamkockázat közvetve a forinthitelnél is megmarad

Gazdaság2010.05.31, 13:45

Bár a devizahitelek forintalapúra váltása, amit az új kormány támogatni szeretne, elméletben kiküszöböli a törlesztőrészletet alapvetően befolyásoló árfolyamkockázatot, mégis megmarad ez a rizikó. A forintkölcsönök terhe ugyanis a kamatszinttől függ, a jegybank pedig a kamat mozgatásával befolyásolja a forint árfolyamát és az infláció alakulását.

Reuters: Az elemzők többsége nem vár további alapkamat-csökkentést

Gazdaság2010.05.27, 12:44

A végéhez ér hétfőn a jegybanki alapkamat csökkentésének 2009 júliusa óta, megszakítás nélkül tartó sorozata; a Reuters csütörtökön közzétett felmérése szerint a megkérdezett 23 elemző közül 17-en azt várják, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a következő kamatdöntő ülésen a tartás mellett szavaz és a jelenlegi 5,25 százalékos szinten marad az alapkamat.

A forintgyengülés ellenére belefér egy kamatvágás külföldi elemzők szerint

Gazdaság2010.05.22, 09:26

Bár a forint gyengült az utóbbi időben, londoni elemzők szerint a magyar jegybank május végén csökkentheti az alapkamatot. Bihari Péter, a monetáris tanács tagja szerint viszont a piaci pesszimizmus miatt nincs lehetőség a kamatvágásra. 

Orbán után Varga Mihály is nekiment Simornak

Gazdaság2010.05.05, 09:27

A monetáris politika vezetésére méltó embereknek kell vezetniük a magyar jegybankot - mondta Varga Mihály egy reggeli tévéműsorban. A fideszes politikus hozzátette: az elnök elmozdítása nehéz feladat, tapintatosan kell eljárni.

Jelentősen csökkent a forinthitelek kamata márciusban

Gazdaság2010.04.30, 15:29

Márciusban folytatódott a forinthitelek térnyerése, ami elsősorban a csökkenő kamatszintnek köszönhető - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentéséből.

Újabb kamatvágást várnak az elemzők

Gazdaság2010.04.22, 14:22

Ha a Reuters által megkérdezett elemzők elsöprő többsége nem téved, hétfőn még lejjebb szállítja a már így is rekord alacsony szinten, 5,50 százalékon lévő alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. Az év végéig viszont már kevés további vágás várható.

Ki lehet az MNB következő elnöke a piacok szerint?

Gazdaság2010.04.14, 10:34

A választások utáni első napon felvetették az elemzők, hogy a jegybankelnök és a Fidesz korábbi konfliktusai miatt távozásra kényszerülhet az MNB első embere. Simor Andrást azonban védi a törvény, és az is kérdéses, hogy a Fidesznek érdeke-e a bankár gyors eltávolítása, ami lejtőre küldheti a piacokat. Az elemzők többsége szerint Szapáry György lenne a legjobb választás, de szóba jöhet Járai, Surányi, Hamecz és Auth is.

Nagyon eltérő londoni előrejelzések a magyar drágulásra

Gazdaság2010.04.12, 17:18

Meglehetősen széles sávban szóródó előrejelzéseket adtak londoni elemzők a márciusi magyarországi inflációra. A legjobb prognózis 5,2, a legrosszabb 5,8 százalékos inflációt vár.

Soha nem látott mélységben a magyar kamat

Gazdaság2010.03.29, 15:19

Újabb 25 százalékos vágás mellett döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa hétfőn. Ezzel az alapkamat 1990 óta újabb történelmi mélypontra, 5,5 százalékra csökkent. A piaci elemzők döntő többségét nem lepte meg a döntés.

Újabb kamatvágást vár a piac

Gazdaság2010.03.26, 08:32

Az utóbbi hetek fejleményei alapján valószínűleg hétfőn is csökkenti az alapkamatot a jegybank - véli az elemzők többsége. A megkérdezettek zöme idén legalább még egy vágásra számít.

Bank of America: Túlzottak a magyar hiány miatti aggodalmak

Gazdaság2010.03.16, 18:32

Túlzottak a magyarországi államháztartással kapcsolatos piaci aggodalmak, ezért bőven van tér a kamatcsökkentésre - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch befektetési bank elemzéséből, amely szerint 4,5 százalékra süllyedhet a magyar alapkamat.  

Még vár a kamatemeléssel az amerikai jegybank

Archívum2010.03.16, 19:52

Az amerikai jegybank (Fed) a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatszinten kedden. A kamatdöntéshez fűzött kommentár a piac elemzők szerint arra utal, hogy még várni kell az esetleges kamatemelésre.

Még faragna a kamatból egy magyar jegybankár

Archívum2010.03.02, 18:37

Újabb kamatcsökkentésre lát lehetőséget Csáki Csaba a magyar jegybank monetáris tanácsának egyik tagja.

Soha nem l�tott szintre cs�kkent az alapkamat

Gazdaság2010.03.02, 19:03

A v�rakoz�soknak megfelel�en, a�rendszerv�lt�s �ta nem l�tott szintre, 5,75 sz�zal�kra cs�kkent h�tf�n az alapkamat, de a r�ta j�v�je bizonytalan egyebek k�z�tt a k�lf�ldi k�rnyezet �s a v�laszt�sok miatt.

V�gott az MNB - hat sz�zal�kon az alapkamat

Gazdaság2010.01.25, 16:15

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa 2010. janu�r 26-i hat�llyal 25 b�zisponttal 6,00 sz�zal�kra cs�kkentette a jegybanki alapkamat m�rt�k�t. A rendszerv�lt�s �ta egyszer volt ilyen alacsony a kamatszint. Az elemz�ket nem lepte meg a d�nt�s.

Hétfőn 6 százalékra csökkenhet a kamat

Archívum2010.01.21, 16:22

Hétfőn 25 bázisponttal 6 százalékra csökkentheti az alapkamatot a magyar jegybank - derül ki a Reuters felméréséből.

H�sz�ves m�lys�gbe s�llyedhet a kamat

Gazdaság2009.12.21, 13:19

H�tf�n d�lut�n d�nt a kamatszintr�l a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Ha a�magyar jegybank�rok az elemz�i konszenzusnak megfelel�en d�ntenek, akkor hat sz�zal�kra cs�kken a kamatszint, enn�l alacsonyabb r�t�ra pedig nem volt p�lda a rendszerv�lt�s �ta.

A v�rtn�l kisebbet v�gott az MNB

Gazdaság2009.12.21, 15:38

A piaci v�rakoz�sokn�l kisebb m�rt�kben, 25 b�zisponttal�6,25 sz�zal�kra cs�kkentette a kamatszintet h�tf�n a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monet�ris Tan�csa. Az ut�bbi h�napokban rendre�f�l sz�zal�kpontos cs�kkent�st v�grehajt� jegybank az�rt lett �vatosabb, mert az ut�bbi hetekben romlott Magyarorsz�g kock�zati meg�t�l�se.

Egy éve van minimumon a japán kamat

Archívum2009.12.18, 08:10

Változatlan szinten, 0,1 százalékon tartotta az alapkamatot pénteki döntésével a japán központi bank, a szakértői várakozásoknak megfelelően. Ezzel a kamat 12. hónapja maradt egy helyben.

Reuters: J�het a 6 sz�zal�kos kamat

Gazdaság2009.12.17, 19:36

A piac szerint�h�tf�n a jelenlegi 6,50 sz�zal�kr�l�6 sz�zal�kra cs�kkenti alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank�- der�l ki a Reuters h�r�gyn�ks�g felm�r�s�b�l, amely szerint a piac elemz�k a j�v� �vi gazdas�gi n�veked�st optimist�bban l�tj�k, mint a jegybank.

Bihari: Csak óvatosan a kamatvágással

Archívum2009.12.10, 17:07

A jegybank monetáris tanácsának tagja, Bihari Péter szerint az alacsony inflációs nyomás a recesszió sújtotta Magyarországon további kamatcsökkentést tehet lehetővé, de az ezzel kapcsolatos piaci várakozások túlmentek a realitáson.

Újabb kamatcsökkentés Izlandon

Archívum2009.12.10, 11:02

Az izlandi központi bank csütörtökön 1 százalékponttal csökkentette a kamatot, már az egymást követő második hónapban, hogy további lendületet adjon a válság által erősen megtépázott gazdaságnak.

Beszor�totta az infl�ci� az EKB alapkamat�t

Gazdaság2009.12.03, 16:09

Az Eur�pai K�zponti Bank (EKB)�1 sz�zal�kon tartotta az alapkamat�t, ahogy azt a piaci konszenzus val�sz�n�s�tette. A kamatot nem tudja emelni a jegybank, am�g az infl�ci�s r�ta ilyen alacsony.

Maradt a lengyel kamat

Archívum2009.11.25, 14:41

A piaci prognózisoknak megfelelően a lengyel központi bank nem változtatott az alapkamaton szerdán.

6,5 sz�zal�kra cs�kkent az alapkamat

Gazdaság2009.11.23, 15:54

A magyar jegybank�rok a v�rakoz�soknak megfelel�en 50 b�zisponttal 6,5 sz�zal�kra cs�kkentett�k az alapkamatot h�tf�i �l�s�k�n. A forint gyakorlatilag nem reag�lt a kamatd�nt�sre.

Kamatdöntés, szegények bankja a válsághíradóban

Archívum2009.11.23, 23:12

A várakozásokkal összhangban 50 bázisponttal csökkentette a jegybank az alapkamatot. A Fidesz törvénymódosíó javaslatai közül egyiket sem szavazta meg az országgyűlés hétfőn. A MÁV egyelőre nem épít le, menesztették az egyik MNV-vezért. Jól zárt a tőzsde és tartotta magát a forint, Demján szerint a válság mentette meg Magyarországot a csődtől - hajnali válsághíradó.

Maradt a szerb kamat, csökkent az infláció

Archívum2009.11.13, 14:22

A szerb jegybank nem változtatott az alapkamaton pénteken, miközben csökkentette a dinárban jegyzett kötelezettségek után képzendő tartalék mértékét. Ugyancsak pénteki közlés szerint látványosan csökkent az októberi éves szintű infláció szeptemberhez képest.

London 4,5 százalékos magyar alapkamatra számít

Archívum2009.11.02, 17:05

Lefelé módosították a magyar jegybanki kamatszint várható mélypontjára adott előrejelzésüket londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint jövőre 5 százalék alá csökkenhet az MNB alapkamata.

Nem változtatott Varsó az alapkamaton

Archívum2009.10.28, 14:29

A lengyel jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul, 3,5 százalékon hagyta az alapkamatot szerdán.

Kitol�dott az eur�bevezet�s v�rt id�pontja

Gazdaság2009.09.28, 10:20

Apr� javul�st jelentenek a Reuters �ltal megk�rdezett, z�m�ben magyar elemz�k a hazai gazdas�gi mutat�kat tekintve. Az infl�ci� 2010 �v v�g�re 2,87 sz�zal�kra szorulhat vissza �ves �sszehasonl�t�sban. A v�lt eur�bevezet�s kitol�dott 2015 elej�re. A szak�rt�k t�bbs�ge szerint az MNB h�tf�n 50 b�zisponttal cs�kkenti majd az alapkamatot.

Tavaly �prilisi szintre cs�kkent a kamat - Er�s maradt a forint

Gazdaság2009.08.24, 15:53

Holnapt�l 8 sz�zal�k lesz a magyar alapkamat - �gy d�nt�tt a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n. A piaci v�rakoz�soknak megfelel� d�nt�s eredm�nyek�nt tavaly �prilisi szintre m�rs�kl�d�tt a kamatszint. A mostani monet�ris laz�t�s �s a j�v�beni esetleges �jabb kamatv�g�sok kedvezhetnek az ut�bbi �vekben h�tt�rbe szorul�, az eur�- �s frankhitelekhez k�pest jelenleg m�g igen dr�ga forinthiteleknek.

Óvatoskodnak külföldön a jegybankok

Archívum2009.08.24, 07:54

Az amerikai Federal Reserve évente megrendezésre kerülő konferenciáján, amelynek meghívottjai a világ különböző országainak jegybank elnökei, egy konkrét üzenete volt: senki se reménykedjen abban, hogy egyhamar emelkednek az alapkamatok.

Simor kisebbet v�gott volna

Gazdaság2009.08.12, 15:24

�pphogy megvolt a t�bbs�ge a legut�bbi, 100 b�zispontos kamatv�g�snak, az eln�k �s egyik aleln�ke is kisebb m�rt�kben cs�kkentette volna a jegybanki alapkamatot.

Maradt 1 sz�zal�kon az eur��vezeti alapkamat

Gazdaság2009.08.06, 15:42

Az Eur�pai K�zponti Bank (EKB) cs�t�rt�k�n, a t�bbs�gi piaci v�rakoz�snak megfelel�en, egy sz�zal�kon hagyta alapkamat�t. A bank utolj�ra m�jusban cs�kkentette a kamatot, negyed sz�zal�kponttal 1,00 sz�zal�kra, rekord m�lys�gbe.

Szárnyalt az OTP, botrány a francia bankárprémiumok miatt - válsághíradó

Archívum2009.08.06, 23:13

Közel egy százalékkal gyengült a forint, az OTP szárnyalása felhúzta a BUX-ot, összeesőben a hazai lízingpiac, csúcson a bedőlt cégek száma. Maradt az egyszázalékos alapkamat az euróövezetben, ismét botrány tört ki a francia bankárok tervezett prémiuma miatt, a brit jegybank kiütötte a fontot - válsághíradó.