Alapítvány

címke rss

Jótékonykodásra fordítják béremelésüket a miniszterek

Itthon2003.12.23, 16:10

A kormány múlt heti döntése értelmében a miniszterek és államtitkárok jövő évi fizetésemelésüket valamilyen jótékony célra ajánlják fel. A legtöbb állami vezető fogyatékosokat és hajléktalanokat segítő alapítványoknak ajánlotta a pénzt. Bársony András külügyi államtitkár egy nyomdász alapítványt segítene, melynek egyik alapítója ő maga volt. A pénz átutalását mindenki maga intézi majd, így a jótékonykodás egyfajta becsületkassza elvén működik majd.

Átadták az idei Tolerancia-díjakat

Itthon2003.12.10, 20:05

A Másság Alapítvány Tolerancia-díjait szerdán, az emberi jogok napján adták át Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában. A Tolerancia-díj zsűrije az idén Magánbűnök, közerkölcsök címmel hirdette meg a nyílt újságírói pályázatot az előítéletek feloldásáért.

Vizsgálják a romák kárpótlását

Itthon2003.10.30, 18:57

Folytatja a vizsgálatot az adatvédelmi biztos a romák kárpótlása témájában az érintettek egészségi állapotáról gyűjtött és külföldre továbbított információk ügyében - nyilatkozta Zombor Ferenc, az ombudsman hivatalának egyik munkatársa.

Az ügyeskedők nyerhetnek a minisztérium roma-pályázatán

Itthon2003.10.20, 09:51

Roma kisvállalkozások támogatására hirdetett pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A pályázattal 3 millió forintot lehet nyerni technológiai fejlesztésekre. Szakértők szerint azonban a pályázat éppen a rászorulókhoz nem jut majd el. Ehelyett azok jutnak majd pénzhez, akik jól lobbiznak a roma önkormányzatoknál. Mint mondják, a pályázat jelenlegi formájában magára hagyja a roma kisvállalkozókat.

Tiszaföldvár jegyzője a jászladányi alapítványi iskolát vizsgálja

Itthon2003.09.12, 21:37

Tiszaföldvár jegyzője pénteken elmondta: ő vizsgálja ki azon roma szülők panaszát, akik azt kifogásolják, hogy gyermekeiknek a származásuk miatt elszenvedett hátrányos megkülönböztetés miatt nem jutott hely a jászladányi Antal Mihály Alapítványi Iskolában.

Kulcsár más bizonyítványával igazolta végzettségét

Itthon2003.08.05, 20:22

Ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás megindítását kezdeményezte a BRFK-nál Csuka László, a K & H brókercégének felfüggesztett vezetője miután arról értesült, hogy Kulcsár Attila az ő szakképesítési bizonyítványának sorszámával megegyező közokirattal igazolta végzettségét a K & H brókercégénél.

Kizárta a kamara a kutyakínzó őröket

Itthon2003.07.28, 08:02

Kizárta tagjai sorából a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara azokat a biztonsági őröket, akik Fadd-Domboriban halálra kínoztak egy kutyát. Az állatkínzást magára vállaló őrt várhatóan 150 ezer forintra büntetik. A pénzbüntetést az állatvédők túl enyhének tartják, ezért a szigorúbb jogszabályért hétfőtől aláírásokat gyűjtenek.  

Kijelölte céljait a regionális roma konferencia

Itthon2003.07.01, 20:13

A romák integrációjával foglalkozó kormányközi munkacsoport felállításáról állapodott meg kedden Budapesten a Világbank és a Nyílt Társadalom Alapítvány konferenciáján részt vevő kilenc térségi állam kabinetjének képviselője - jelentette be a tanácskozás záró sajtótájékoztatóján Medgyessy Péter miniszterelnök.

Csőd szélén a Katolikus Kereszt Alapítvány idősek otthona

Itthon2003.06.24, 20:05

A Pest Megyei Önkormányzat feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen gazdasági bűncselekmények alapos gyanújával a Katolikus Kereszt Alapítvány által fenntartott idősek otthonának ügyében a megyei rendőr-főkapitányságon. Az alapítvány ígérete ellenére nem tudja ellátni az ezért fizető idős embereket.

Romák és gyámügyesek összetűzése Kőbányán

Itthon2003.06.19, 17:16

Egész nap házon kívül tartják gyermekeiket a kőbányai Szállás utcában élő romák, akik attól tartanak, hogy az önkormányzat munkatársai állami gondozásba veszik őket. Eddig két gyermeket vittek el a kedd hajnalban rendőrökkel érkező gyámügyi szakemberek. Ha a családok nem költöznek el, néhány napon belül újabb gyermekek kerülnek állami gondozásba. Az egykor ipari telepként működő udvarban víz még van, villany már nincs.

Veszélyei is lehetnek a donorigazolványnak

Itthon2003.06.11, 15:55

Donorigazolvány bevezetését tervezi a transzplantációra várók megsegítésével foglalkozó Donor Alapítvány. Aki az igazolványt kitölti, egyben felajánlja, hogy halála esetén felhasználhatják szerveit. Az erről szóló sajtótájékoztató kis híján botrányba fulladt, egy szervátültetetteket tömörítő egyesület újságíróként érkező vezetője ugyanis támadni kezdte az alapítványt. Szerinte az igazolvány bevezetése csökkenteni fogja a transzplantációk számát, és ezzel veszélybe sodorja több száz ember életét.

Országos hálózat a családon belüli erőszak kezelésére

Itthon2003.06.03, 14:12

Országos szakemberhálózatot szeretne kiépíteni az Eszter Alapítvány a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére. A szervezet ezért - és hogy a vidéki áldozatok is könnyebben elérhessék a segítséget - továbbképzéseket tart a családon belüli erőszak kezeléséről, főleg vidéki szakemberek részére.

700 milliárdos kárt okoz az alkoholizmus

Itthon2003.05.30, 08:13

A WHO adatai szerint közel 700 milliárd forintos kárt okoz a magyar államnak az alkoholizmus. Magyarországon jóval kevesebb figyelem irányul az alkoholistákra, mint a drogosokra, jóllehet számuk az utóbbiakénál nagyságrendekkel több. A 150 ezer drogfogyasztóhoz képest 2-2,5 millió ember tekinthető problémaivónak, és egymillió alkoholistának - írja a Magyar Hírlap.

Ügyészség: Törvénytelen a jászladányi alapítványi iskola

Itthon2003.05.15, 17:26

Nem hozhatott létre és nem működtethetett alapítványi iskolát a jászladányi Zana Sándor Imre Nevelési, Oktatási Közhasznú Alapítvány - állapította meg a legfőbb ügyész vizsgálata. Az ügyészi vizsgálat, amelyet a tárca tavaly novemberben kért, felhívja a figyelmet arra, hogy az alapítvány alapító okiratában nem jelölte meg célként iskola létrehozását.

Több mint kétmilliárd forintot kapott Tőkés Orbánéktól

Itthon2003.03.11, 12:07

Közel 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott a Tőkés László püspök vezette Királyhágói Református Egyházkerület a magyar költségvetéstől 1998 és 2002 között. Egy tavalyi ötnapos rendezvényükre például 242,5 millió forintot kaptak az államtól.

Milliárdokat ajánlanak fel közcélra

Itthon2003.03.04, 10:07

Tíz milliárd forint fölé emelkedett az az összeg, amit évente adományoznak magánszemélyek civil szervezeteknek. Az adakozó kedv évről évre növekszik, de meg sem közelíti a Nyugat-Európában, illetve az Egyesült Államokban megszokott mértéket. Az adakozók többsége nem szívesen vallja be az adóhatóságnak a jótékonykodást, erre az igénybe vehető adókedvezmények sem sarkallják.

Nem anyakönyvezték az otthon született gyerekeket

Itthon2003.02.28, 15:11

Az utóbbi egy hónapban öt szülő találkozott azzal a problémával, hogy nem hajlandók anyakönyvezni otthon született gyerekeiket. Az egyik édesapa az állampolgári jogok biztosához fordult, ugyanis lassan egy hónapos gyereke papíron még mindig nem létezik, nincs személyi és taj-száma sem. Az otthon szüléseket koordináló alapítvány korábban nem találkozott ilyen problémával.

Visszaélnek a Gyermekrák Alapítvány nevével

Itthon2003.02.26, 14:08

A Gyermekrák Alapítvány nem zaklat magánszemélyeket otthonaikban és nem árul képeslapokat - áll a szervezet közleményében. Tudomásuk van ugyanakkor arról, hogy szélhámosok a nevükben gyűjtenek pénzt.

Kitiltották a Vigadóból a Sztálin-koncertet

Itthon2003.02.20, 17:41

Nem tarthatja meg különleges Sztálin-hangversenyét a Nyílt Társadalom Archívum a Vigadóban, miután a működtető Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány igazgatója nem kívánja politikai felhangokat sem nélkülöző rendezvény céljára rendelkezésre bocsátani a koncerttermet. Az archívum közleményében az áll, hogy a koncert és a hozzá kapcsolódó kiállítás nem emléket állít a diktátornak, hanem politikától mentesen, tudományos szempontból elemzi és eleveníti föl a Sztálin halálakor történt eseményeket.

Jutányos áron jutnak a polgári körök székházukhoz

Itthon2003.01.08, 16:55

A polgári körök kiszemelt VIII. kerületi székházát egy külföldi tulajdonú cégtől veszik meg. Egyelőre csak a vételár egy része, körülbelül 60 millió forint áll a Szövetség a Nemzetért Alapítvány rendelkezésére, ennek több, mint duplájára van szükség a ház megvásárlására és felújítására. A vételárat részletekben fizetik ki a további adományokból, ehhez a számlavezető bankjuk ad garanciát. A polgári körök szóvivője azt reméli, hogy fél év múlva beköltözhetnek az ingatlanba.

Hárommillión múlhat a pécsi hajléktalanok sorsa

Itthon2002.12.12, 12:05

Minisztériumi támogatás hiányában még a hajléktalanok utcai ellátásának megoldására - meleg étel, ital és pokróc biztosítására - sem lesz képes a pécsi Támasz Alapítvány. Az alapítvány - amely Pécsett egyedül végzi az otthontalanok ellátását - hárommillió forintot kért a szociális minisztériumtól, pályázatát azonban elutasították. A tárca ígéri, külön támogatást ad a szervezetnek, azt azonban nem tudni, hogy az alapítvány mikor jut hozzá ehhez a pénzhez.

Rendőri segítség a hajléktalanoknak

Itthon2002.12.08, 11:10

A budapesti rendőrfőkapitány a hajléktalanok segítésére utasította a BRFK munkatársait. A rendőröknek kihűlés veszélye esetén értesíteni kell a karitatív szervezeteket, és szükség esetén rendőri támogatást kell nyújtani nekik. Emellett tájékoztatniuk is kell az otthontalanokat az őket segítő intézményekről.

Legtöbbször a tanárok jelentik fel a drogozó diákokat

Itthon2002.11.29, 15:10

A drogosokkal foglalkozó szakmai és civil szervezetek egyetértenek a kábítószert fogyasztók büntetésének enyhítésével. A Drogambulanciák Szakmai Szövetsége, a Magyar Narkológiai Társaság, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete és a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet szerint nem igazak az ellenzéki politikusok vádjai, miszerint a változtatás drogfogyasztásra ösztönzi a diákokat, és egyúttal kiskapu nyílik az iskolai drogterjesztésre. A tájékoztatón elhangzott, az 1999-es szigorítás óta közel 20 százalékkal nőtt a bejelentések alapján indított büntetőeljárások száma. A bejelentések több mint fele iskolákból érkezett a rendőrségre.

Jövőre újra indul a jászladányi alapítványi iskola

Itthon2002.11.21, 14:44

Dankó István polgármester szerint a közelmúltban hozott bírósági ítéletek és főügyészségi vizsgálat megállapításai alapján 2003-ban újra indulhat a településen az alapítványi általános iskola. A helyi cigány önkormányzat korábban azzal érvelt az iskola ellen, hogy az alapítványi intézmény kirekesztő jellegű, és további hátrányt okoz a romáknak.

Jogszerűen működött a jászladányi alapítványi iskola

Itthon2002.11.15, 17:17

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség megállapítása szerint Jászladány jegyzője jogszerűen adta ki a helyi alapítványi általános iskola működési engedélyét. Ugyanakkor törvénysértőnek minősítette a megyei közigazgatási hivatal e tárgyban hozott megsemmisítő határozatát.

Százhúsz éves a debreceni Zsuzsi vonat

Itthon2002.11.11, 20:19

Százhúsz évvel ezelőtt adták át a Debrecent a környező pusztavilággal összekötő kisvasutat, a Zsuzsi vonatot; ebből az alkalomból ünnepi ülést tartott hétfőn a Zsuzsi Kisvasútért Baráti Kör és Alapítvány.

Idén kevesebb szálló várja a hajléktalanokat

Itthon2002.10.28, 14:56

1995-96 óta nem létesülnek új hajléktalanszállók, pedig az utóbbi években is számos otthontalan szorult ki a szállókból a téli hidegben. A szállóknak jelenleg 4 négyzetméteres területet kell biztosítaniuk a hajléktalanoknak, a minisztérium ezzel azt szeretné elérni, hogy ne legyen zsúfoltság. A hajléktalanellátók szerint azonban nem csak azt kellene megszabni, hogy mekkora terület jut egy főre, hanem több kisebb befogadóképességű szállóra lenne szükség, ahol maximum 20-30 főt szállásolnak el.

A tavalyinál is kevesebb jut a hajléktalanoknak

Itthon2002.10.24, 14:37

Csütörtökön egyeztetnek a hajléktalanellátó szervezetek és a szociális minisztérium munkatársai a téli ellátásról és a szervezeteknek kiutalható pályázati pénzekről. A hajléktalanellátók szerint idén is előfordulhat az, hogy csak a hideg beállta után kapják meg a támogatást, de más problémák is felmerültek, például a Menhely Alapítvány krízisautójára a tavalyinál közel egymillióval kevesebb pénzt szán a minisztérium.

Sokszor a tanárok is tudnak a diákok kínzásáról

Itthon2002.10.01, 13:59

Váratlan eredménye is lett az oktatási ombudsman megbízásából elkészített kutatásnak, amely a középiskolai konfliktusokról készült. A tanulmány ugyanis részletesen beszámol az iskolai és kollégiumi beavatási szertartásokról. E szerint sokszor a tanárok tudtával kínoznak, vernek meg diákokat. Előfordult olyan eset, amikor kábeldarabbal vertek meg egy tanulót kollégiumi társai, mások fejét a WC-kagylóba nyomták, majd lehúzták a WC-t. Több iskolában a beavatási szertartás része a fegyelmezetlen elsősök megrendszabályozásának, igaz, szabályozott keretek között.

Nejlonok alatt melegednek a paksi romák

Itthon2002.09.19, 13:57

A Roma Polgárjogi Alapítvány szerint életveszélyes helyzetbe kerültek azok a paksi romák, akik lakhatatlanná vált lakásuk lebontása miatt két hete sátrakban laknak. A környékbeli községek lakói viszont tüntetést szerveznek, hogy megakadályozzák a romák beköltözését.

Ausztriában nem engedélyezték a Sajtóklubot

Itthon2002.09.16, 08:08

Elmaradt szombaton az egykor az ATV-n látható Sajtóklub ausztriai adása. A rendezvényt Lovasék azért nem tudták megtartani, mert az Esterházy Alapítvány nem engedélyezte területén az összejövetelt.

Kilakoltatott családok perlik a II. kerületet

Itthon2002.09.11, 15:18

Harminchétmillió forint nem vagyoni kártérítést követel per előtti felszólításával a II. kerületi önkormányzattól a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda a szerinte Budaligetről törvénytelenül kilakoltatott családok nevében. A tizenkét család problémájának megoldatlansága miatt ülősztrájkot szervez az önkormányzat épülete előtt a Roma Polgárjogi Alapítvány.

Romaellenes MIÉP-kampány Szolnokon

Itthon2002.07.30, 18:55

Horváth Aladár szerint a MIÉP elkezdte cigányellenes választási kampányát; úgy látszik, a szélsőjobboldalról előkerült a "cigány kártya" a cigányellenes szavazóbázis megnyerésére. A MIÉP szolnoki polgármesterjelöltje a romák állítólagos "pozitív diszkriminációjának" megszüntetését ígéri választóinak.

Kidobókkal az önkényesek ellen

Itthon2002.07.26, 16:17

Törvényes felhatalmazás nélkül, kidobó emberekkel tettek utcára egy kétgyermekes családot csütörtökön a Ferencvárosból.   Az önkormányzat szerint az önkényes család felszólításra, önként távozott, ennek azonban - a szemtanúk beszámolói mellett - az is ellentmond, hogy a bútorokat a kerület által a “meggyőzéssel” megbízott cég szállította el. A Roma Polgárjogi Alapítvány jogásza szerint nem ez volt az első eset, hogy a jogszabályok megkerülésével próbáltak megszabadulni családoktól a IX. kerületben.   

Állami milliók a Kis Újságnak

Itthon2002.07.12, 15:36

Heti 200 ezer forinttal támogatta a Környezetvédelmi Minisztérium az FKGP hivatalos lapját, a Kis Újságot a választásokig, derült ki a tárca előző vezetésének pénzügyi döntéseit áttekintő belső vizsgálatból. A ellenőrzés arra is fényt derített, hogy a kormányváltást megelőzően több fontos dokumentum is eltűnt a minisztérium irattárából. 

Egy forint a Zichy-kastély bérletéért

Itthon2002.06.19, 09:00

Egy forintért adta bérbe a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a várpalotai Zichy-kastélyt egy magánalapítványnak a következő tíz évre. A TV2 értesülései szerint a kastélyt a helyi honvédelmi alakulat használta, de a minisztérium az előző kormány távozása előtt átengedte a Trianon Múzeum Alapítványnak.

Egy forint a Zichy-kastély bérletéért

Itthon2002.06.19, 09:00

Egy forintért adta bérbe a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a várpalotai Zichy-kastélyt egy magánalapítványnak a következő tíz évre. A TV2 értesülései szerint a kastélyt a helyi honvédelmi alakulat használta, de a minisztérium az előző kormány távozása előtt átengedte a Trianon Múzeum Alapítványnak.

Egyezkednek a Pannon Rádió sorsáról

Itthon2002.05.27, 17:12

Az adóval kapcsolatos nyitott kérdések rendezésére tulajdonosi taggyűlést tart június 10-én a Pannon Rádiót üzemeltető Gidó Média Kft. - közölte hétfőn Gidófalvi Attila ügyvezető igazgató, aki elmondta: a zavartalan működés és a stabilitás érdekében a rádió jövőjét érintő kérdésekben szeretnének megállapodni a 26 százalékos tulajdonrészt birtokló Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvánnyal.

Egyezkednek a Pannon Rádió sorsáról

Itthon2002.05.27, 16:40

Az adóval kapcsolatos nyitott kérdések rendezésére tulajdonosi taggyűlést tart június 10-én a Pannon Rádiót üzemeltető Gidó Média Kft. - közölte hétfőn Gidófalvi Attila ügyvezető igazgató, aki elmondta: a zavartalan működés és a stabilitás érdekében a rádió jövőjét érintő kérdésekben szeretnének megállapodni a 26 százalékos tulajdonrészt birtokló Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvánnyal.

Büntetőfeljelentés a Pannon Rádió ügyében

Itthon2002.05.18, 20:02

Újra csak egy műsor szól a Pannon Rádió frekvenciáján, miután a rádiót működtető Gidó Média Kft. beszüntette az új helyszínről sugárzott adást. Gidófalvi Attila ezzel a gesztussal próbál jobb tárgyalási pozíciót felvenni a műsorát továbbra is sugárzó Bocskai Szabadegyetemért Alapítvánnyal szemben. Az alapítvány eközben feljelentést tett.

Díjazták az értelmi fogyatékosokat foglalkoztatókat

Itthon2002.05.13, 15:14

Három vállalat vehette át idén az „Integrált Foglalkoztatásért” díjat, amit az értelmi fogyatékosokat is foglalkoztató cégeknek adnak évről évre. Mindhárom vállalat több sérült dolgozót is alkalmaz, közülük többet főállásban.

Ma éjjel kicsomagolják az Erzsébet hidat

Itthon2002.04.01, 15:57

A hidat még pénteken éjjel vonták be kék színű műanyag lepellel és hétfőn éjszaka csomagolják ki. Az akciót kitaláló művészek hajót formáztak a lepel segítségével a hídból. Az alkotáson  feliratok a választásokon való részvételre buzdítanak. Összesen 9 millióba került a háromnapos műalkotás, ennek nagy részét a Soros Alapítvány állta.

Ebéd nélkül minden negyedik fővárosi diák

Itthon2002.03.14, 06:53

Hazánkban mintegy húszezer iskoláskorú gyermek éhezik, s közel 100 ezer alultáplált. Sokan közülük az iskolán kívül egyáltalán nem jutnak tápanyaghoz, pedig az egyszeri étkezés a napi tápanyagszükségletnek csupán 35 százalékát biztosítja.

Tízezrek élnek azbesztes házakban

Itthon2002.01.29, 07:03

Több száz olyan lakó és középület található Magyarországon, amelybe szigetelőanyagként rákkeltő azbesztet építettek be. Közülük több helyen az azbeszt koncentrációja meghaladja vagy megközelíti az egészségügyi határértékeket.

Meleg étellel várják a rászorulókat Budapest több pontján

Itthon2001.12.25, 17:09

Meleg étellel, ruhával, és kis ajándékkal várják a rászorulókat kedden, szerdán és az év utolsó napján is Budapest több pontján - tudta meg az [origo] a Menhely Alapítvány Hajléktalan Gondozási Központjától.

Válsághelyzet a hajléktalanellátásban

Itthon2001.12.14, 17:15

A hajléktalanokról gondoskodó szervezetek szerint ellátási válsághelyzet alakulhat ki Budapesten, és segítség nélkül maradhatnak a rászorulók. A segítő szervezetek szerint a közterületen talált kritikus állapotú nők és a drogfüggő hajléktalanok elhelyezése teljesen megoldatlan.

Luxus az AIDS-megelőzés

Itthon2001.12.10, 15:44

Miközben folyamatosan nő a HIV-fertőzöttek száma, Magyarországon sorban szűnnek meg a megelőzéssel, felvilágosítással foglalkozó alapítványok. Az egészségügyi miniszter ugyanis egy határozatában idén megszüntette a Nemzeti AIDS-bizottságot, a minisztérium egyik munkatársa szerint ugyanis "túl nagy luxus lenne, hogy az AIDS-szel külön bizottság foglalkozzon".

Jogtalanul kapott támogatást a Gyermekrák Alapítvány

Itthon2001.12.05, 16:36

Pert vesztett a Gyermekrák Alapítvány az Egészségügyi Minisztériummal szemben. A bíróság döntése szerint az alapítványnak nem volt joga megtartani a számlájára tévedésből átutalt 135 millió forintos támogatást, ezért a Fővárosi Bíróság az összeg visszafizetésére és a perköltségek megtérítésére kötelezte. Az alapítvány fellebbez az ítélet ellen.

Véletlenül nem tették ki a lakásfoglalókat

Itthon2001.12.04, 10:29

Tüntetést szervezett a Roma Polgárjogi Alapítvány egy héttagú roma család kilakoltatásának megakadályozására, hétfőn. A legutóbbi esethez hasonlóan, most is a főváros VII. kerülete volt a kilakoltatás helyszíne. A végrehajtás elmaradt ugyan, ám annak okát különbözőféleképpen indokolják. Az alapítvány szerint a polgármester intézkedett, aki viszont ezt tagadja.

Megtéveszthetik a rákos gyerekek szüleit

Itthon2001.12.03, 08:10

A daganatos megbetegedések kezelésére is alkalmas "csodanövényként" tüntet fel egy immunerősítő, mozgásszervi betegségekre engedélyezett készítményt hírlevelében a Gyermekrák Alapítvány. A szakemberek szerint az alapítvány megtéveszti a betegeket, a szervezet elnöke viszont állítja: a közölt információk hitelesek.

Elmarad az újabb kilakoltatás a VII. kerületben

Itthon2001.12.03, 15:05

Mégsem lakoltatják ki Budapest VII. kerületének egyik lakásából azt a héttagú családot, amely mára várta a végrehajtót. Az akció ellen a Polgárjogi Alapítvány tiltakozó tüntetést szervezett. Az önkormányzat az utolsó pillanatban állíttatta le a kilakoltatást.

További kilakoltatások várhatók a VII. kerületben

Itthon2001.11.16, 07:03

Demszky Gábor főpolgármester a kilakoltatások téli felfüggesztését javasolja. A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője szerint az önkormányzat nem lesz képes elhelyezni a lakásokból kirakottakat.

Alkotmánymódosítás a lakhatási jogokért

Itthon2001.11.16, 17:46

A lakhatási jog is kerüljön be az alkotmányos jogok közzé - erről készülő koncepciót készülnek eljuttatni a parlamenti pártok vezetőihez neves civilszervezetek. Egy tavalyi, nagy visszhangot kiváltó alkotmánybírósági határozat nem sorolta az alapjogok közé a lakhatást, és ezzel levette a felelősséget a kilakoltatások miatt az állam válláról. A civilszervezetek azután döntöttek a beadványról, hogy nem tudták megakadályozni egy roma család kilakoltatását a VII. kerületben.

A Roma Polgárjogi Alapítvány bepereli a VII. kerületi önkormányzatot

Itthon2001.11.15, 21:50

A Roma Polgárjogi Alapítvány pert indít a fővárosi VII. kerületi önkormányzat ellen. Az alapítvány álláspontja szerint a kerület nem tett eleget szociális ellátási kötelezettségének.

Több tízezer gyermek éhezik Magyarországon

Itthon2001.10.05, 06:24

Többszörösen is alkotmány- és törvénysértő, ha Magyarországon akár egyetlen gyermek is éhezik. Az egészséges fejlődéshez való jog korlátozása azonban nem büntethető. A statisztikák szerint a nehezebb sorsú településeken az iskolás és óvodás gyerekek 40 százaléka reggeli nélkül indul el hazulról, 20 százalékuk pedig vacsorát sem kap otthon. A Gyermekétkeztetési Alapítványhoz évente 400 segélykérő levél érkezik gyermekintézményektől, szülőktől.

Az ombudsman szerint nem vonható el az 1 százalék

Itthon2001.09.26, 15:45

A Gyermekrák Alapítvány egy évvel később hozzájuthatott volna az adófizetőktől kapott 236 millió forinthoz, amelyet a jogosulatlan gyűjtés miatt zárolt az APEH, ha az Országgyűlés az ombusman javaslata szerint kezelné a felajánlásokat. 

Kamerákkal figyelnék meg a dolgozókat

Itthon2001.08.31, 06:31

Az általános ombudsman helyettese aggályosnak, jogvédők pedig egyenesen alkotmánysértőnek tartják az Igazságügyi Minisztérium (IM) egyik jogszabálytervezetét. Ez lehetőséget adna arra, hogy az iskolákban és a munkahelyeken kamerákkal figyeljék meg a dolgozókat, illetve a tanulókat. A tárca közleménye szerint azonban csak a felvételek felhasználását próbálják szabályozni.

Kölcsönből támogatja a rászorulókat a Gyermekrák Alapítvány

Itthon2001.08.14, 14:51

Balogh István, az alapítvány elnöke elmondta, hogy az alapítvány munkatársai és más magánszemélyek adtak kölcsön több százezer forintot azért, hogy továbbra is megvehessék a rákos gyermekeknek a szükséges táplálékkiegészítőket és vitaminokat.

Elégedetlenek a politikusokkal az olajügyekben érintettek

Itthon2001.07.22, 01:36

Volt egyszer egy olajbizottság címmel tartott nyílt fórumot a Tiszta Kezek Alapítvány Budapesten, hétfő délután. Az olajügyekben valamilyen módon érintett személyek többsége megjelent a kötetlen beszélgetésen. A résztvevők felelevenítették a történteket, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy az olajügyek mögött magas rangú politikusok állnak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő