alakuló ülés

címke rss

Ujhelyi Istvánt jelöli az MSZP a parlament alelnöki posztjára

Itthon2010.05.10, 16:41

Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelöli az országgyűlés alelnöki posztjára az MSZP. Puch László pártigazgató és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár a szocialista frakció helyettes vezetője lesz. Az MSZP ragaszkodik ahhoz, hogy a hat ellenzéki bizottsági helyből hármat ők kapjanak.

Megalakult az antikorrupciós testület

Itthon2007.08.02, 15:02

Megnevezték azokat a szakértőket, akik a civil szféra képviselőiként részt vehetnek a kormány által létrehozott Antikorrupciós Koordinációs Testületben. A civilek hat miniszter és hat kormányzati szerv képviselője mellett a testület harmadát teszik majd ki, és a tervek szerint már szeptemberben nekiállnak a korrupcióellenes stratégia kidolgozásának.

Savval öntötték le Molnár Gyula autóját

Itthon2006.10.13, 14:28

Megrongálták a szocialista Molnár Gyula szolgálati autóját. A XI. kerület polgármestere éppen a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén vett részt, a sofőr pedig rövid időre magára hagyta az autót, amit ismeretlenek maró anyaggal öntöttek le.

Demszky akar dönteni a politikai rendezvényekről

Itthon2006.10.13, 17:43

Heves vitát váltott ki a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén, hogy Demszky Gábor és a főjegyző kezdeményezte: a jövőben a főpolgármester engedélyezhesse a politikai rendezvények közterület-foglalását. Az ellenzék tiltakozása miatt végül nem terjesztették az indítványozók a közgyűlés elé a javaslatot.

Nincs meg a többség a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén

Itthon2006.10.10, 22:25

Nem lesz meg az MSZP-SZDSZ minősített többsége a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén. Az alakuló ülésen a képviselők és a főpolgármester eskütétele mellett szerepel a főpolgármester fizetése és a Kossuth tér október 23-i közterület-használatáról szóló újabb kormányzati kérelem.

Megállapodtak a parlament alakuló ülésének napirendjéről

Archívum2006.05.09, 18:30

A parlament alakuló ülésének napirendjéről sikerült megállapodniuk a pártok képviselőinek az ülést előkészítő keddi megbeszélés első két órájában; a parlamenti alelnökök számáról és az ülésrendről továbbra sincs megegyezés. A résztvevők kétórás szünet után, este hét órakor folytatják az egyeztetést.

Gyurcsányt javasolja kormányfőnek Sólyom

Itthon2006.05.05, 16:28

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét javasolja majd kormányfőnek az Országgyűlés alakuló ülésén Sólyom László köztársasági elnök.

A Hamász alakíthat kormányt

Nagyvilág2006.02.18, 13:35

A parlamenti választásokon győztes radikális Hamászt kérte fel kormányalakításra Mahmúd Abbász elnök az új palesztin törvényhozás alakuló ülésén. Abbász az Izraellel kötött megállapodások tiszteletben tartására szólította fel a leendő kormányt. A Hamász szóvivője ugyanakkor továbbra is a fegyveres harc folytatása mellett foglalt állást, míg a miniszterelnök-jelölt a "nézeteltérések párbeszéd útján való rendezését" szorgalmazta.

Február 16-án ül össze a palesztin parlament

Nagyvilág2006.02.05, 09:11

Február 16-án tartja alakuló ülését az új palesztin parlament. Erről szombaton állapodott meg egymással a január 25-i választásokon győztes Hamász vezetése és a palesztin elnök. A szervezet az alakuló ülés után terjeszti be javaslatát a kormányfő személyére Mahmúd Abbásznak.