Akar László

címke rss

Járai bekerül a Mol igazgatóságába

Egy nappal a választások után három, a baloldalhoz köthető gazdasági szakember jelezte távozását a Mol igazgatóságából. A helyükre javasoltak közül kettő a Fidesz holdudvarához tartozik.

GKI: újabb mélyponton az ingatlanpiac

Ingatlan2009.08.25, 14:26

Az új lakások árának stagnálását, a használtpiacon viszont 3 százalék fölötti árcsökkenést vetít előre a GKI kedden nyilvánosságra hozott negyedéves felmérése. Ismét csökkent a lakosság vásárlási hajlandósága, a következő egy évben aligha várható fordulat a piacon.

A meleg étkezés térítése emelkedhet

Archívum2007.09.20, 15:20

 A GKI kutatásai alapján azt javasolja, hogy 2008-ban a hideg étkezési utalványok értéke maradjon változatlanul 5.000 forint, míg a meleg étkezési tikettek esetében a jelenlegi 10.000-ről emeljék 11.000 forintra az adómentesen adható részt -közölte Akar László, a GKI vezérigazgatója. Ebben az esetben ugyanis 300-350 millió forint lenne a 2007-hez képest újonnan keletkező költségvetési teher.

Lemondott Akar László

Gazdaság2007.04.12, 16:38

Lemondott Akar László, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke. A GKI  Zrt. vezérigazgatója, a Mol igazgatóságának tagja egyéb elfoglaltságaira hivatkozott.

A lakások alig, a telkek 6 százalékkal drágulhatnak

Gazdaság2005.05.18, 16:25

Ingatlanforgalmazók szerint az új lakóingatlanok idén kettő, a használtak egy, a telkek hat százalékkal drágulnak. A fővárosi ingatlanpiaci index mínusz 20 százalék körül alakult az utóbbi három negyedévben, ami a kereslet visszaeséséből és a piac túltelítettségéből adódik - közölte Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Idén 2 százalékkal nőhetnek a lakásárak

Gazdaság2005.02.10, 14:41

A Gazdaságkutató Rt. (GKI) és az AL Holding fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2004 utolsó negyedévében mínusz 21,6 százalék volt - közölte Akar László, a GKI vezérigazgatója és Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója csütörtökön. A piaci szereplők szerint idén 2 százalékkal nőnek a lakásárak.

Megalakult az Adóreform Bizottság

Gazdaság2005.02.09, 15:57

Kevesebb adót, több igazságosságot kíván megcélozni a most létrejövő Adóreform Bizottság, amelynek vezetője Akar László - jelentette be a szerdai alakuló ülésen a Parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Fellendülésre számítanak az ingatlanpiacon

Gazdaság2004.08.25, 14:32

Az ingatlanpiaci szereplők és a lakosság ingatlanpiaci várakozásait tükröző GKI Wallis ingatlanindex 2004 második negyedévében mínusz 11,6 százalékot mutatott, ami több mint 10 százalékos javulás az előző negyedévi mínusz 22,6 százalékhoz képest - jelentette be Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerdán egy sajtótájékoztatón.

Inflációt meghaladóan nő a lakások ára idén

Gazdaság2003.05.14, 16:03

Az új és használt lakások árai az inflációt meghaladó ütemben emelkednek idén a GKI Gazdaságkutató Rt. felmérése szerint. A belvárosi és sétálóutcai ingatlanok felértékelődnek, az irodapiac viszont kevéssé élénkül, mondta a társaság vezérigazgatója, Akar László.

Akar László vezeti a jegybank felügyelőbizottságát

Gazdaság2002.10.24, 16:46

Elsöprő többséggel Akar Lászlót választotta a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnökévé az Országgyűlés kedden. A testület tagja Baranyay László, Kajdi József és Várhegyi Éva lett. A felügyelőbizottság nem szólhat bele a monetáris politika alakításába.

GKI: 6 százalék fölött lehet az államháztartási hiány

Archívum2002.05.29, 17:30

A napokban leköszönt kormány költekezése és kötelezettség-vállalásai miatt a GKI által korábban becsült 5,5 százalék helyett várhatóan a 6 százalékot is meghaladhatja az államháztartás bruttó hazai termékhez viszonyított, konszolidált hiánya 2002-ben - mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerdán a magyar gazdaság kormányváltás utáni fejlődési tendenciáiról szóló előadásában.

Megtakarítás helyett költekezik a lakosság

Archívum2001.11.27, 14:37

A lakossági megtakarításokon belül várhatóan nő a gyorsan mobilizálható, készpénz és a pénzintézeti elhelyezések szerepe, mert egyre nagyobb a kereslet a tartós fogyasztási cikkek és a lakások iránt - mondta Akar László, a GKI Rt. vezérigazgatója a Kereskedelmi és Hitelbank Életbiztosító Rt. sajtótájékoztatóján. Mindebből pedig az következik, hogy kevesebb pénz jut értékpapírokra és életbiztosításokra.

Előző
  • 1
Következő