Aján Tamás

címke rss
Örökös eltiltást kapott Aján Tamás

Örökös eltiltást kapott Aján Tamás

A doppingszabályok súlyos megsértése miatt örökös eltiltást kapott Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) volt elnöke - közölte csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Korrupció, csalás, doppingesetek eltussolása - döbbenetes dolgokat tartalmaz az Aján Tamásról készült vizsgálati jelentés

Sport2021.06.26, 18:25

Tíz hónapos nyomozás után ezen a héten tette közzé vizsgálati jelentését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelési Ügynökség (ITA). A jelentés döbbenetes dolgokat tárt fel. Csalás, a doppingeredmények elhallgatása, folyamatos meghamisítása zajlott a magyar IWF-elnök, Aján Tamás vezetésével. Az 50 oldalas jelentés legérdekesebb részeit az olimpiai sportágakkal foglalkozó Insidethegames oldal tette közzé.

Bűnrészességgel és manipulációval vádolta meg Aján Tamást a NOB egyik ügynöksége

Sport2021.06.24, 13:12

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) bűnrészességgel és manipulációval vádolta meg Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) tavaly áprilisban lemondott elnökét.

Eltűnt dollármilliók, titkos pénzek - már az FBI is nyomoz Aján Tamás és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség után

Sport2020.11.14, 16:17

Már az Egyesült Államokban is nyomoznak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnöke, Aján Tamás ügyében. A jelentések floridai családi nyaralóról, amerikai társadalombiztosítási számról, Coloradóban vezetett bankszámláról tesznek említést. Közben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is aggodalmát fejezte ki egy, november 12-én megjelent Play the Game portál online anyaga miatt. Ebben az olvasható, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnöke, Aján Tamás közbeavatkozásával késleltette az azerbajdzsáni sportolók doppingügyéről szóló jelentés eredményeinek megjelentetését még 2013-ban.

Újabb nemzetközi szervezet vizsgálódik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség korábbi, magyar elnökével kapcsolatban

Sport2020.11.13, 13:48

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökséget (ITA) arra kérte fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy vizsgálódjon Aján Tamás ügyében.

Aján Tamás magának utalt 125 millió forintot a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség számlájáról

Sport2020.08.23, 18:09

A német ARD nyomozása szerint Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korrupcióval vádolt korábbi elnöke saját magának utalt ki 356 ezer eurót (125 millió forint) azt követően, hogy erre már nem volt jogosultsága.

A sikkasztással vádolt Aján Tamás idehaza egy olimpiai testületet vezet

Sport2020.06.23, 16:31

A hét végén tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság, amelyen Kulcsár Krisztiánt újra a szervezet elnökének választották meg. Új összetételű elnökséggel dolgozik tovább a MOB, de van valami, ami nem változik. A Magyar Olimpiai Akadémia elnöke továbbra is az az Aján Tamás, aki ellen a fél világ és a Magyar Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz, akit több millió dolláros sikkasztással vádolnak, aki már nem az IWF elnöke és nem a NOB tiszteletbeli tagja.

Aggódnak a németek: Aján Tamás eltűnésével semmi sem változik

Sport2020.06.16, 11:28

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilapban megjelent írás szerint nincs sok remény a változásra a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben azok után, hogy Aján Tamás - aki 2000 óta elnökként vezette a szervezetet - belebukott az ARD tévéállomás által indított botrányba. Bár az IWF amerikai elnöknője bizakodik, a németek mindezt kincstári optimizmusnak tekintik.

Szövetségi vezetők büntetőjogi eljárást szorgalmaznak Aján Tamás ellen

Sport2020.06.06, 12:34

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál. Közben Németorsszágban sem csillapodik a botrány: a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap két oldalas leleplező cikkben mutatta be a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben uralkodó állapotokat.

A korrupció és a félelem jellemezte az Aján Tamás vezette IWF-et

Sport2020.06.04, 21:29

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, míg Aján Tamás korábbi elnök a "félelem kultúrájával" működtette a szervezetet - ezeket állapította meg Richard McLaren nyomozócsoportja.

Csütörtökön ismertetik az Aján Tamásék ellen tartó nyomozás eredményeit

Sport2020.06.02, 11:37

Csütörtökön teszik közzé annak a négy hónapos vizsgálódásnak az eredményét, amelyet Richard McLaren nyomozócsoportja folytatott le a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF) és annak elnökét, Aján Tamást ért vádak ügyében.

Aján Tamás tiszteletbeli nagyköveti kinevezése kiábrándító komédia

Sport2020.04.25, 13:06

Aján Tamás még a múlt héten mondott le a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki posztjáról a személyét körülvevő doppingolással és sikkasztással kapcsolatos vádak miatt a szervezet végrehajtó bizottságának nyomására. A korábbi vezetőt most a súlyemelés tiszteletbeli nagykövetének nevezték ki. Ajánnak ugyanis ez volt az egyik feltétele, hogy távozzon az elnöki posztról. A kinevezésnek nem mindenki örül, s akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

Lemondott Aján Tamás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról

Sport2020.04.15, 20:51

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta.

A korrupcióval vádolt Aján Tamás feltételekhez köti visszavonulását

Sport2020.04.15, 17:36

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ügyvivő elnöki tisztét ellátó amerikai Ursula Papandrea szeretné kizáratni a szervezetből Aján Tamás elnököt, aki az elnökség év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének három hónapos felfüggesztését. A 81 éves sportvezető a Nemzeti Sportnak adott interjúban reagált az őt kizárni szándékozó ügyvivő elnök levélben megfogalmazott vádjaira. Aján Tamás beszélt az IWF szerverének rajtaütésszerű lefoglalásáról, felemelt hangról, Ursula Papandrea mindent maga alá besöprő tevékenységéről – és felvetette visszavonulásának lehetőségét.

A végsőkig küzd hatalmáért a felfüggesztett súlyemelő elnök, Aján Tamás

Sport2020.04.12, 11:21

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ügyvivő elnöki tisztét ellátó amerikai Ursula Papandrea azt állította, hogy a nemzetközi szövetség elnöke, Aján Tamás a felfüggesztése ellenére jogosulatlan tevékenységet folytatott. Most ennek részletei is kiderültek.

Az ügyvezető kizárná Aján Tamást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségből

Sport2020.04.11, 19:08

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ügyvivő elnöki tisztét ellátó amerikai Ursula Papandrea szeretné kizáratni a szervezetből Aján Tamás elnököt, aki az elnökség év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének három hónapos felfüggesztését - adta hírül szombaton az ARD német csatorna, amely korábban többek között korrupcióval vádolta meg a sportdiplomatát.

Nem engedik vissza Aján Tamást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség élére

Sport2020.03.27, 13:13

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) két hónappal meghosszabbította az elnök, Aján Tamás felfüggesztését, írja az Insidethegames.biz.

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a NOB-ban

Sport2020.03.03, 22:55

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott.

Egyre nehezebb helyzetben Aján Tamás, a súlyemelő szövetség felfüggesztett magyar elnöke

Sport2020.02.03, 16:26

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) végrehajtó bizottsága Richard McLarent kérte fel, hogy vizsgálja ki a szövetség magyar elnöke, Aján Tamás ellen felhozott vádakat. A német ARD televízió a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmjében tárta fel bizonyítékait, amelyek arról árulkodnak, hogy az Aján Tamás által vezetett Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) korrupt módon működött, titkos számlát vezetett, eltussolta a doppingolást.

Aján Tamás: Drónt reptettek a házam fölött, hogy a mozgásomat kövessék

Sport2020.01.29, 17:00

"Én garantálom, miközben mindenfajta ellenőrzésnek és nyomozásnak várjuk a következményét, hogy a lehető legszabályosabban folyt minden." Így reagált Aján Tamás elnök a német ARD televízió a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmjében elhangzottakra, miszerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik a magyar sportvezető által vezetett nemzetközi szövetség tudtával.

Aján Tamás: Továbbra is én vagyok a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke

Sport2020.01.24, 17:51

Szemben a hazai és nemzetközi médiában megjelent közlésekkel, nem függesztett fel az IWF elnöksége a szerdai dohai rendkívüli ülésén - jelentette ki Aján Tamás az MTI-nek a hazatérése után adott nyilatkozatában pénteken.

Pénz- és hatalomvágy: évtizedek óta uralkodik jónéhány nemzetközi sportvezető

Sport2020.01.24, 06:24

Velejéig megcsontosodott struktúra, ősidők óta regnáló sportági elnökök, a pénz és a hatalom bűvköre és közelsége, valamint ennek a hajszolása – egyes nyári olimpiai sportág vezetőjének az utóbbi a legfontosabb tevékenysége. Miközben a világ, a médiafogyasztási szokások, a közösségi platformok előretörése miatt egy-egy világszövetségi elnököt ma már olyan kihívások várnak, amelynek 70-80 évesen már nem feltétlenül lehet megfelelni. A 33 olimpiai sportág közül 28-at 60 év feletti ember vezet. Kór és korkép 2020-ból, fél évvel az újabb nyári olimpia előtt.

90 napra felfüggesztették a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magyar elnökét

Sport2020.01.23, 07:56

90 napra felfüggesztették Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magyar elnökét. Aján helyét áprilisig az amerikai Ursula Papandrea veszi át, aki a női bizottság és az amerikai szövetség elnöke is egyben.

Aján Tamás tudja, kik állnak az őt ért vádak mögött

Sport2020.01.19, 19:40

Aján Tamás elnök sajnálatosnak nevezte, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) egy-két elnökségi tagja egyéni érdekből tönkre akarja tenni a sportágat.

Válságülés Dohában, büntetőeljárás indulhat Aján Tamás ellen

Sport2020.01.19, 16:24

Válságülést tart a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) vezetősége szerdán Dohában, reagálva az ARD német közszolgálati televíziós csatorna két hete bemutatott dokumentumfilmjére.

Egy évig nyomoztak a német újságírók Aján Tamás és a súlyemelők ügyében

Sport2020.01.10, 12:29

Rendkívül hosszú és kitartó kutatómunka előzte meg az ARD német televíziós csatorna filmjét, amely súlyos vádakkal illeti Aján Tamást (80), a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökét és az általa irányított szervezetet - olvasható a Blikk cikkében.

Aján Tamás: A németek tönkretették az életemet

Sport2020.01.09, 17:51

Terjedelmes interjút adott a német közszolgálati televízió (ARD) által vasárnap korrupcióval megvádolt IWF-elnök, Aján Tamás. A német tévé dokumentumfilmjében a szerkesztők és a megszólalók azt állították, hogy az IWF-ben 2000 óta elnökösködő Aján több millió dollárral nem tud elszámolni. A filmből az is kiderült, hogy a sportág kürüli doppingellenőrzéseket is belengte a korrupció. Aján most újabb bizonyítékokat vár, de nem perel. A sportvezető az Inforádiónak beszélt hosszabban.

Megszólalt a korrupcióval meggyanúsított Aján Tamás

Sport2020.01.09, 07:28

Igazságtalan támadásnak érzi Aján Tamás a német közszolgálati televízió, az ARD dokumentumfilmjét, amely a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökét több millió dolláros sikkasztással, korrupcióval, illetve doppingolások elfedésével gyanúsítja.

Az IWF visszautasítja az Aján Tamás elleni korrupciós vádakat

Sport2020.01.06, 21:00

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) kategorikusan visszautasítja a vádakat, amelyeket az ARD német közszolgálati televíziós csatorna fogalmazott meg dokumentumfilmjében.

Aján Tamás korrupciós botrányáról mélyen hallgat az IWF

Sport2020.01.06, 19:05

Ha valaki hétfőn kora délután csak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) weboldaláról szeretne tájékozódni a hétfő hajnalban kirobbant korrupciós botránnyal kapcsolatban, igencsak bajban lenne. Az IWF és a NOB honlapját elnézve azt mondhatjuk: nincs itt semmi látnivaló. Frissítve: a NOB azóta reagált: az IWF tisztázza magát; gyanúba keveredett sportoló pedig ne mehessen az olimpiára!

A Magyar Antidopping Csoport minden vádat visszautasít Aján-ügyben

Sport2020.01.06, 10:56

A Magyar Antidopping Csoport tiltakozik, és a leghatározottabban visszautasít minden vádaskodást. A szervezet által kiadott közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél feltárt visszásságokat feltáró dokumentumfilm elkészítéséhez ők minden szükséges információt a német tévétársaság rendelkezésére bocsátottak, azonban abból semmit sem használtak föl. A MACS kész jogi útra terelni az ügyet, hogy tisztázza magát a vádak alól.

Elképesztően súlyos korrupciós vádak Aján Tamás ellen

Sport2020.01.06, 09:34

A német ARD televízió a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmjében tárja fel bizonyítékait, amelyek arról árulkodnak, hogy az Aján Tamás által vezetett Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) korrupt módon működött, titkos számlát vezetett, eltussolta a doppingolást. Erről hétfő hajnalban írt a Nemzeti Sport.

Mindent megtesz a tiszta sportolók megvédéséért a magyar elnök

Sport2017.07.08, 17:31

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség eltökélt abban, hogy megvédje a tiszta sportolókat, s egyben megfeleljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingellenes elvárásainak - hangsúlyozta Aján Tamás, a szervezet elnöke nyílt levelében, amelyet az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portál közölt.

A súlyemelés halála lehet, ha a NOB kizárja az olimpiáról

Sport2017.06.20, 20:43

Bár a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ötödször is újraválasztott magyar elnöke, Aján Tamás több nyilatkozatában is azt hangsúlyozta, hogy a súlyemelés helye bombabiztos a nyári olimpiai játékokon, ennek némileg ellentmondani látszik az a hír, amely június 9-én látott napvilágot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach azt mondta, hogy ha a súlyemelés nem talál megoldást a sportágat egyre jobban behálózó doppingproblémáira, a 2024-es nyári játékok műsorán már nem lesz ott.

Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke

Sport2017.05.29, 15:41

Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke: a magyar sportdiplomatát az IWF hétfői, bangkoki kongresszusán erősítették meg újabb négy évre tisztében, amelyet 2000 óta lát el.

Hat kihívója lesz Aján Tamásnak

Sport2017.04.04, 12:02

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség nyilvánosságra hozta, hogy a sportág május végi tisztújító közgyűlésén kik pályáznak az elnöki és a főtitkári posztra, valamint az IWF különböző tisztségviselői helyeire. A 2000 óta a sportág elnökeként dolgozó Aján Tamásnak hat kihívója is akad. Az IWF általános igazgatója, Ádámfi Attila pedig a főtitkári posztra nyújtotta be jelentkezését.

Aján Tamás ismét az IWF elnökének pályázik

Sport2017.03.30, 00:13

A 2000-ben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökének választott Aján Tamás benyújtotta pályázatát, így a magyar sportdiplomata készen áll arra, hogy újabb négy évig elnöke legyen az IWF-nek. Aján az egyetlen magyar sportdiplomata, aki egy sportági világszövetség elnöke (a Nemzetközi Judo Szövetséget vezető Vizer László Máriusz Romániában született és osztrák állampolgár.) A magyar sportdiplomata szerint nagy harc várható az elnöki posztért. 

Katasztrófa a közlekedés az olimpia helyszínén

Sport2016.07.04, 13:00

Aggódik a nyári riói közlekedési állapotokért a súlyemelők szövetségének magyar elnöke. Aján Tamás szerint viszont mással nem lesz gond, az olimpia szervezői jól dolgoznak.

Elfogadhatatlan a magyar súlyemelők vb- szereplése

Sport2015.11.30, 08:48

A súlyemelő-világbajnokság amerikai megrendezését nagyon jónak, a magyar szereplést ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke. Az elnök szerint lassan körbenézhetne a szövetség háza táján a NOB is.

Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke

Archívum2013.05.20, 16:57

A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a hétfői, moszkvai tisztújító kongresszuson.

Dezinformálással vádolják a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség élén Ajánt

Sport2012.03.27, 17:27

Aján Tamásnak, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökének címzett, s a nemzeti sportági szövetségekhez is eljuttatott nyílt levélben támadta meg az IWF doppingpolitikáját a német súlyemelő-szövetség (BVDG) alelnöke, Christian Baumgartner, aki a nemzetközi szövetség főtitkári posztjára pályázik.

A tékvandó bukásáért szurkolhat a magyar

Sport2012.03.02, 11:18

Az olimpiai műsor telítődése óta sok sportágnak nincs bérelt helye a játékokon, ráadásul egyre több ostromlóval kell szembenézniük a lápi úszóktól a görkorcsolyázó amazonokig. A NOB legközelebb jövőre ejthet ki sportágat a műsorból, és miközben a magyar sikersportokat fenyegető veszély mértéke vitatott, az újonnan belépő sportágak magyar aranyakat is hozhatnak.

Orosz állami kitüntetést kapott Aján Tamás

Sport2011.11.22, 13:02

Dmitrij Medvegyev orosz államfő Barátság-érdemrenddel tüntette ki kedden Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagját.

Vizeletével manipulált két súlyemelő a vb-n

Sport2007.09.21, 18:19

Egy kazah férfi- és egy mianmari női versenyzőt kizártak a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságról doppingvétség miatt. Ezt Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) elnöke jelentette be pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Szocsi rendezi a 2014-es téli olimpiát

Sport2007.07.05, 10:19

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 119., guatemalai  ülésszakán eldőlt, hogy Szocsi adhat otthont a 22. téli játékoknak 2014-ben. Az orosz város az ausztriai Salzburg és a dél-koreai Pjongcsang előtt nyert a szavazáson.

Ifiolimpia 2010-től

Sport2007.05.09, 19:04

Véglegesen a júliusi NOB-ülés szentesíti, de már most bizonyosnak tekinthető, hogy lesznek ifjúsági olimpiai játékok 2010-től. Erről Aján Tamás számolt be Lausanne-ból, miután szerdán különmegbeszélést folytatott néhány NOB-tag társaságában Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével.

Takács Mária a súlyemelés halhatatlanjai között

Sport2007.03.26, 08:30

Takács Mária is bekerült a súlyemelés halhatatlanjainak klubjába.

Kecskés visszavonta Aján elleni keresetét

Sport2006.03.02, 15:51

Kecskés Zoltán, az athéni olimpia doppingvádban elmarasztalt súlyemelője visszavonta a Fővárosi Bíróságon Aján Tamás, a sportág nemzetközi szövetségének (IWF) elnöke ellen benyújtott keresetét, amelyben személyhez fűződő jogai megsértésének megállapítását kérte.

Kamuti Jenő az új MOB-főtitkár

Sport2005.12.18, 18:48

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén Kamuti Jenőt, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrözőt választotta meg főtitkárnak a lemondott Aján Tamás helyére. Kamuti a szavazás második körében 61-55-re győzött Sinka Lászlóval szemben.

Orosz győzelem a súlyemelő-vébén

Sport2005.11.16, 15:58

Dohában az utolsó előtti napjához érkezett a súlyemelő-világbajnokság, szerdán a férfi 105 kg-os férfiak viadalát láthatta a közönség, no meg Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Katarban tartózkodó elnöke is, aki kedden késő este érkezett Dohába, s Aján Tamás, az IWF magyar elnöke társaságában részt vett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) 100. születésnapját ünneplő vacsorán is. Szerdán pedig a NOB elnöke adta át az érmeket a 105 kg-os döntőt követően.

Előző
  • 1
  • 2
Következő