agrárium

címke rss

Termelői szervezetek elismerésével nyújt segítséget az agrártárca

Gazdaság2020.07.02, 09:57

A gazdálkodók értékesítési pozíciójának erősítése érdekében az Agrárminisztérium létrehozta a termelői integrációs szervezet intézményét – közölte Nagy István tárcavezető. Az intézkedésnek köszönhetően csökkenhet a gazdák kiszolgáltatottsága és javulhat a jövedelmezőségük, hívja fel a figyelmet a minisztérium közleményében.

Öntözésfejlesztésre is pluszpénzt ad a kormány

Gazdaság2020.06.24, 08:52

Az agrártárca 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat: a már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák - közölte az agrárminiszter a Magyar Nemzettel. A legkisebbek kezét sem engedik el, már folynak az előkészítési munkálatai annak az 5,5 milliárd forintos új konstrukciónak, amely a kistermelők előrelépését és a helyi piacok létrehozását támogatja. A tárcavezető szerint az a cél, hogy a magyar agrár-élelmiszeripar a koronavírus-járvány okozta válságból megerősödve kerüljön ki.

Kiváló az idei szamócatermés

Gazdaság2020.06.17, 08:42

Korán kezdődött az idén a szamócaszezon, a vásárlóknak azonban mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, ha már március végén, április elején megkívánták a friss magyar gyümölcsöt. A termelők az első héten 4000 forintot is elkértek a gyümölcs kilogrammjáért.

Nagy István: A koronavírus után a legfontosabb dolog a fejlesztés

Gazdaság2020.06.09, 15:57

Egyetlen helyes döntés van a koronavírus utáni helyzetben: fejleszteni kell, mert aki megáll, az lemarad, piacot veszít - jelentette ki az agrárminiszter Pacsán.

Pénteken kezdődik az Agrárcenzus, a mezőgazdaság teljes körű összeírása

Gazdaság2020.06.03, 13:28

Online kitöltési szakasszal kezdődik pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020.

Lezárult az agrárgazdálkodók támogatási kérelmeinek benyújtási határideje

Gazdaság2020.05.18, 19:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével az idén az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási időszakának május 15-i zárásáig 113 446 támogatásigénylést adtak be a gazdálkodók - közölte az agrárkamara.

A hazai termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti

Gazdaság2020.05.18, 18:45

A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg, és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja - jelentette ki az agrárminiszter Lajosmizsén, a termeloikosar.hu weboldal elindulása kapcsán.

Huszonöt milliárd forintos agrármentőcsomag készül

Gazdaság2020.05.10, 13:21

A zöldség- és gyümölcstermesztők, valamint a szőlészek és a borászok is kiemelt ágazati támogatásra számíthatnak a következő hetekben. Az agrártárca 25 milliárd forintos mentőcsomagjából emellett az élelmiszeripar is részesülhet. Az új konstrukciók kidolgozása már elkezdődött, a programok Brüsszel jóváhagyását követően indulhatnak el.

Folyamatosak az agrárberuházások Magyarországon

Gazdaság2020.04.29, 07:39

Nem állt le a vidékfejlesztési támogatások kifizetése, a nyertes pályázatokhoz kapcsolódóan az államkincstár mintegy 628 milliárd forintot utalt át a gazdálkodóknak. Az agrártárca által bevezetett könnyítéseknek köszönhetően eddig összesen 1980 agrár-élelmiszeripari beruházást sikerült megmenteni, az érintettek ennyi esetben kérték a megvalósítási határidők meghosszabbítását.

Már igényelhető az ingyenhitel az agrárvállalkozások számára

Gazdaság2020.04.27, 21:10

Igényelhető hétfőtől a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya - közölte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Jelentős segítség az agrárgazdálkodóknak

Gazdaság2020.04.19, 15:26

Számos agrárigazgatási kérdésben megoldást nyújt a kormány április 17-étől hatályos rendelete a veszélyhelyzet miatt kialakult ügyintézési nehézségekre.

Jelentős döntések születtek az agrárium támogatására

Gazdaság2020.04.14, 13:43

A magyarországi élelmiszer-ellátás a magyar emberek ellátásának legfontosabb pillére. Éppen ezért több mezőgazdasági ágazatot is kiemelten támogat a kormány - mondta Nagy István. Az agrárminiszter kedden újabb lépésekről számolt be, amivel a gazdálkodókat segítik.

Az agráriumnak segítséget jelentő intézkedéscsomag jelent meg

Gazdaság2020.04.10, 16:24

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Nagy István: a minőségre törekedő gazdák előnyt élveznek a támogatások odaítélésénél

Itthon2019.10.05, 17:59

Az idei év piaci tapasztalatai alapján módosítják a szőlő szerkezetátalakítási támogatások feltételeit, a jövőben előnyt élveznek azok a gazdák, akik tudatosan, a piaci igényeknek megfelelő ültetvény telepítéséhez igényelnek támogatást - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Tokajban, a szüreti napok szombati eseményén.

Kiderült, melyik Magyarország legszebb birtoka

Gazdaság2019.09.16, 15:53

A Hajdú-Bihar megyei Derecskén működő Bold Agro Kft. lett Magyarország legszebb birtoka 2019-ben, amelyet egy 1990-ben alapított családi vállalkozás üzemeltet.

Látványosan nőtt a termelés a hazai agráriumban

Gazdaság2019.08.28, 15:46

A mezőgazdasági termelés az elmúlt években látványosan emelkedett, az ágazat kibocsátása 2018-ban elérte a 2.720 milliárd forintot, 2010-ben még csupán 1.686 milliárd forintot tett ki, ezzel a legerősebb növekedést érte el Magyarország az Európai Unióban – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az OTP Bank agrárhitelezéssel foglalkozó sajtótájékoztatóján.

Minden készen áll, hogy megkezdődhessen az aratás

Itthon2019.06.30, 12:38

Minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen az aratás, amely elé jó reménységgel nézünk - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a közmédia újságíróinak a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin.

Jelentősen nőtt az ország agrárexportja

Gazdaság2019.06.24, 16:39

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó – mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten.

Az agrár- és élelmiszeripari cégek a legaktívabbak az NHP fix igénylésében

Gazdaság2019.05.28, 16:22

Az első négy hónapban a K&H több mint 17 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést, amelyek közel 40 százalékánál már a folyósítás is megtörtént. Az igénylők körében a vidéki cégek vannak többségben, míg szektorok szempontjából az agrár- és élelmiszeripari cégek a legaktívabbak.

Országjárásba kezd az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére

Itthon2019.04.11, 08:17

Szakmai országjárásba kezd a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat - közölte a szervezet főigazgatója az M1 műsorában.

Az agráriumot érintő kérdésekről indított konzultációsorozatot a kormány

Itthon2019.04.02, 20:21

Az agráriumot érintő legfontosabb kérdésekről indított országos konzultációsorozatot a kormány - közölte Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Csongrádon. Magyarország kormánya teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja Brüsszel azon szándékát, amely a magyar gazdáktól pénzt vonna el, amit aztán a migránsoknak adna - fűzte hozzá Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Meglepő megoldásokat hozott egy hétvégi ötletverseny

Gazdaság2019.03.25, 16:46

Egyetemisták dolgoztak agrárszakértőkkel az első éjjel-nappal zajló agrárinnovációs ötletversenyen, a „Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon" rendezvényen. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal közös kezdeményezésének fő célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agrárszektorban, lehetővé téve az ágazat fejlődését. A verseny végén tartott prezentációk alapján a zsűri a verseny győztesének a BeeNet csapatát választotta, amely interaktív hálózat javaslatát dolgozta ki, méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra.

Applikációk kütyümániás gazdáknak

Gazdaság2018.09.20, 14:22

Naponta ezerszám születnek hasznos és kevésbé hasznos applikációk okostelefonokra és tabletekre. Nemcsak futóalkalmazás, térkép vagy menetrend készül ám, akár egy komplett agrárgazdaság működésének nyomon követése is megoldható egyetlen app segítségével. A Syngenta blog sorba is vette ezeket.

Készül a milliókat érintő törvénytervezet

Gazdaság2018.09.07, 12:48

Az osztatlan közös használatban álló földterület problémája 25 évvel ezelőtt keletkezett, és lassan 10 éve próbáljuk megoldani. Osztatlan közös tulajdonban ugyanis lehetetlen a hosszú távú, kiszámítható gazdálkodás. A feladat súlya hatalmas: még mindig egymillió hektárt érint. A kormány már dolgozik a probléma megoldásán, és hamarosan benyújtja a jogszabálytervezetet.

Még nem dőlt el a búzacsata

Gazdaság2018.08.16, 14:43

Európa a világ legnagyobb búzatermelője és exportőre, ezért - bár Ausztráliában vagy Ukrajnában is csökkent idén a termés – kontinensünk számára a legfájdalmasabb az idei száraz időjárás. Nemcsak 9 százalékkal kevesebb a piacra dobható termény, de az ára is csillagászati magasságokba kúszott - ez pedig rontja a versenyképességét a világpiacon - állapítja meg az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) gabonapiaci jelentésében.

Az aszály okozta az agrár-GDP visszaesését

Gazdaság2018.02.22, 12:37

A tavalyi kedvezőtlen időjárás miatti terméscsökkenést némileg kompenzálták az emelkedő termelői árak, így a mezőgazdasági kibocsátás folyó alapáron számított értéke csupán 1 százalékkal esett vissza 2016-hoz képest. A mezőgazdaságban keletkező nettó vállalkozói jövedelem folyó alapáron 5 százalékkal lett alacsonyabb, az előző évinél.

Az agrártámogatás 78 százaléka uniós forrás volt

Gazdaság2017.10.19, 13:06

Az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatásokra 211,1 milliárd forint kifizetése valósult meg idén 2017. június 30-ig. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások keretében 2017. június 30-ig folyósított összeg az előző év azonos időszakához képest mintegy 155 milliárd forinttal volt kevesebb, amely csökkenés a közvetlen termelői támogatásoknál jelentkezett legnagyobb mértékben. A mérséklődés továbbra is az előző év végi jelentős előleg- és részfizetésnek tulajdonítható.

Az egész agrárium jövője múlik a kamarai választásokon

Itthon2017.10.11, 05:56

Az egész agrárium jövője múlik a novemberi 3-i kamarai választásokon: a tagok szavazataikkal nemcsak a köztestület felépítéséről és működéséről, hanem a hazai agrár-élelmiszergazdaság egészének jövőjéről hozhatnak döntést - idézi a szerdai Magyar Idők Jakab Istvánt, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnökét.

Beruházási láz jellemzi az agráriumot

Gazdaság2017.09.05, 05:42

Nyolc éve nem fordítottak annyi pénzt mezőgazdaságigép-lízingre, mint most. Egyre több az agráriumhoz köthető beruházás, a gépvásárlás. A sikeres pályázatok módot adnak a hitelfelvételre is - írja keddi számában a Magyar Hírlap.

A kazah mező csak a magyar befektetőkre vár

Gazdaság2017.08.23, 14:51

Magyarország fontos szerepet vállalhat a jelentős fejlesztések előtt álló kazah mezőgazdaság korszerűsítésében, különösen az agrotechnológia, a kutatási és fejlesztési tapasztalatok, a GMO-mentesség terén elért eredmények hasznosulhatnak a közép-ázsiai országban - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Duplájára növelnék a beruházásokat az agráriumban

Gazdaság2017.07.17, 12:37

Tovább nőhetnek a mezőgazdasági beruházások az idén: a tavalyi 23 százalék után idén a cégek 35 százaléka növelné beruházásainak összértékét, átlagosan a duplájára – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített agrárgazdasági kutatásból.

Akár 20 milliárddal is megugorhat a gazdák hiteligénye

Gazdaság2017.05.05, 13:30

A Takarékbank várakozásai szerint több tízmilliárd forint értékben igényelhetnek támogatási előleg visszafizetési garanciát az agrárvállalkozások a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatáshoz - közölte a Takarékok agrárszakmai műhelye, a Takarék Agrár Központ.

Erősödik a tudatos fogyasztói magatartás

Itthon2017.04.23, 15:37

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint a fogyasztók egyre többet akarnak tudni a megvásárolt élelmiszerről, továbbá azt is mondta, hogy a nemzetközi átalakulás jelentősen befolyásolja a mezőgazdasági termelést.

Az agrárcégeknek már több mint a fele keres szakmunkást

Gazdaság2017.04.13, 08:17

Az élelmiszer-gazdasági vállalkozások 51 százaléka szakmunkást, 18 százalékuk érettségizett, 7 százalékuk felsőfokú végzettségű munkatársat keres, 24 százalékuknál pedig a betanított munkásokra is van kereslet - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mintegy ezer vállalkozás körében végzett országos munkaerő-piaci felméréséből.

Nagy dolgokra készülnek a gazdák

Gazdaság2017.02.10, 15:43

A gazdálkodási környezet javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derült ki a Takarék Csoport második alkalommal ismertetett Takarék Agrárhangulati Indexéből. A jövedelmezőséget tekintve az agrárüzemek döntéshozóinak 33 százaléka javulást, 16 százalékuk romlásra prognosztizál, míg 51 százalék változatlanságra számít. Ugyanakkor a válaszadók mintegy 83 százaléka tervez beruházást a következő egy évben.

34 milliárd eurót öntenek a piacra

Gazdaság2017.02.06, 11:36

Már csak két hónap van hátra: várhatóan március végéig meghirdetik a 2014 és 2020 közötti időszak minden fennmaradó uniós pályázatát. Ráadásul idén azok a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások is jól járnak, amelyek már a kifizetések előtt felhasználnák az uniós mezőgazdasági támogatásokat – hívták fel a figyelmet az OTP Agrár szakértői.

Nem csak paprikát és pálinkát vittünk Berlinbe

Gazdaság2017.02.07, 11:57

Népszerűek a magyar termékek a berlini agrárexpón, a Nemzetközi Zöld Héten, fogy a kürtöskalács, szeretik a jó minőségű magyar borokat, pálinkákat, tele a csárda, a kalocsai asszonyok pedig Németországban is megvédik városuk jó hírnevét. Fazekas Sándor miniszter szerint „a magyar vidék legjava" képviseli hazánkat. Puszta, paprika, pálinka – hirdeti az IGW, de Magyarország ennél azért többet mutat magából Berlinben.

A magyar asztaloktól senki sem távozik éhesen

Gazdaság2017.01.21, 15:51

Megnyílt Berlinben az idei Nemzetközi Zöld Hét, amelynek már másodszor kiemelt díszvendége, partnerországa Magyarország. A csütörtök esti megnyitón Fazekas Sándor arról beszélt, hogy elismerés illeti a magyar gazdákat és gazdasszonyokat, illetve a mezőgazdaság valamennyi szereplőjét, mert „a magyar vidék dolgozóinak fáradhatatlan, minőségre törekvő és precíz munkája nélkül” Magyarország nem kapta volna meg a díszvendégi címet. Péntek reggel a magyar pavilonban a látogatók előtt is megnyitották a vásárt.

Berlinben most minden a magyarokról szól

Gazdaság2017.01.19, 16:44

Pénteken kezdődik Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, az International Grüne Woche, amelynek Magyarország immáron másodszor lesz a kizárólagos partnerországa. Ez saját, országspecifikus, mintegy 1700 négyzetméteres pavilonnal jár, ahol több mint harminc magyar kiállító mutathatja be termékeit. A kiemelt megjelenés azért is fontos, mert Németország hazánk legjelentősebb külkereskedelmi partnere.

Megkezdi az elmaradt tagdíjak behajtását az agrárkamara

Gazdaság2016.11.29, 14:17

Megkezdi az elmaradt tagdíjak behajtását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az egyenlegértesítőket a tartozásról várhatóan december közepéig kapja meg a 10 ezer legnagyobb adós.

Csányi Sándor: Még jó helyzetben van a magyar mezőgazdaság

Gazdaság2016.10.26, 11:13

Bár a magyar mezőgazdaság jelenleg még kedvező helyzetben van, a világ más országaihoz hasonlóan elengedhetetlen a költségek csökkentése, a hatékonyság növelése, vagyis a precíziós gazdálkodásra való áttérés, mondta Csányi Sándor egy OTP-s agrárrendezvényen. A bank elnök-vezérigazgatója szerint a kedvező körülmények ellenére a hazai élelmiszeripar nemzetközi összehasonlításban még mindig komoly lemaradással küzd.

Kiemelt szerepet kap a közösségi agrármarketing

Gazdaság2016.09.23, 16:37

Az élelmiszer- és mezőgazdaságban az erősödő nemzetközi verseny intenzívebb megjelenést igényel, ezért új promóciós szervezet jött létre az agrármarketing támogatására. Az Agrármarketing Centrum (AMC) a gazdákat és a hazai kkv-kat segíti a termékeik piacra juttatásában bel- és külföldön.

Egyre erősebbek a gazdák

Gazdaság2016.03.23, 10:02

 A magyar agrárium látványosan fejlődött az elmúlt években. Stabil, tőkeerős vállalkozásokról beszélünk. A Budapest Bank szakértői az ágazat számára nyílt Európai Uniós források nyomán jövőre még vonzóbb összképre számítanak.

Nem kétséges, hogy a biogazdálkodásé a jövő

Környezet2016.02.23, 19:53

Európa legnagyobb ökológiai gazdálkodással és bioélelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó szakkiállítása, a Nürnbergben megrendezett Biofach kapcsán számos érdekes adat került nyilvánosságra a biotermékek előállításával és fogyasztásával kapcsolatban.

Ez a mi földünk, és el fogunk jönni ide kaszálni

Itthon2015.12.15, 11:42

A kaposvári árverésen megjelent egy maroknyi gazda, és azt mondták, hogy az állam nem árverezheti el a földet, mert az az övék. Szópárbaj, földfoglalás, fenyegetések Somogy megyében.

Ha mintagazdaság, akkor átlátható

Archívum2015.12.12, 09:20

A magyar mezőgazdaságban működnek olyan gazdaságok és intézmények, amelyek értékteremtő munkájuk miatt rászolgáltak a mintagazdaság címre – ezzel indokolja a kormány a határozatát a mintagazdaságok létrehozásának feltételeiről.

Simicska Lajosék megdöbbentek, és nem értik

Gazdaság2015.11.13, 17:02

A Mezort Zrt. megdöbbenve és értetlenül fogadta, hogy nem magyar állampolgárságú földművesek is részt vehetnek a hétfőn kezdődő földárveréseken, írja az Origóhoz eljuttatott közleményében a cég igazgatóságának elnöke, Simicska Lajos üzlettársa, Nyerges Zsolt.

A bérlők lebeszélnék az érdeklődőket Simicska földjeiről

Gazdaság2015.11.07, 16:05

A Simicska Lajoshoz köthető Mezort Zrt. vezérigazgatója szerint, ha az állami földek privatizációjakor most meg is vennék a földjeiket, azon sokat nem keresnének az esetleges új tulajdonosok.

Felülvizsgálnák a földhasználati haszonbért

Gazdaság2015.10.28, 18:53

Egy most benyújtott Fideszes törvénymódosító javaslat szerint, amennyiben azt elfogadja az Országgyűlés, lehetővé válik a földhaszonbérletek esetében a haszonbér időszakonkénti felülvizsgálata.