afrikai politika

címke rss

Lánytömegnek tartott Korán-oktatást Kadhafi

Nagyvilág2009.11.17, 16:07

Ötszáz hostessnek mutatta be az iszlám vallást, a kereszténység hibáit és a nők elnyomottságát a nyugati világban Moammer Kadhafi líbiai elnök. A háromestés előadásra a líbiai vezetőnek olasz ügynökségektől szedtek össze lányokat. Kadhafi épp a világélelmezési csúcson vesz részt Rómában.

Kidobták Zimbabwéből az ENSZ-megbízottat

Nagyvilág2009.10.30, 01:11

Nem fogadták tárt karokkal Zimbabwében az ENSZ kínzásügyi megbízottját, sőt vissza is fordították a Dél-afrikai Köztársaságba. Manfred Nowak ezért úgy döntött, bepanaszolja Zimbabwét az ENSZ-nél. Eközben fokozódik az erőszak az országban, a jogvédő szervezetek attól félnek, az afrikai ország visszazuhan a kegyetlenkedésekbe.

Előre eltervezve öltek meg 150 embert Guineában

Nagyvilág2009.10.27, 20:36

Egy amerikai emberjogi csoport szerint előre eltervezte a guineai rezsim 150 ember megölését és sok nő megerőszakolását még szeptemberben. A cél az ellenzékiek elhallgattatása lett volna.

Katonák mészárolják a civileket Guineában

Nagyvilág2009.09.29, 19:56

Kegyetlen módon, 157 embert meggyilkolva, nőket megerőszakolva vert szét egy tüntetést a guineai hadsereg hétfőn. A nyugat-afrikai ország fővárosában 50 ezer ember tüntetett az országot egy államcsíny óta irányító Moussa Dadis Camara ellen hétfőn, ekkor rontottak rájuk a lerészegedett katonák.

A fehérgyűlölő Mugabe tárt karokkal várja az EU-missziót

Nagyvilág2009.09.12, 13:31

Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke igen nyájasan nyilatkozott az Európai Unió küldöttségének várható fogadásáról. Azonban komoly ellentmondásba keveredett, hisz pénteken még mocskosnak nevezte a fehéreket, akik beleszólnak országa belügyeibe.

Kikelt a "mocskos fehérek" ellen a zimbabwei elnök

Nagyvilág2009.09.11, 17:55

A fehérek elleni rasszista megnyilatkozást tett pénteken Robert Mugabe zimbabwei elnök, aki "mocskos fehéreknek" nevezet az angolokat és az amerikaiakat. Mugabe az országa elleni szankciókat kritizálta az EU-val kezdődő tárgyalásokra készülve.

Összecsapások a gaboni választások után

Nagyvilág2009.09.04, 18:03

Fosztogatások és zavargások zajlottak a nyugat-afrikai Gabonban, miután a 41 évig uralkodó vezető fiának pártja nyert a választáson. Az ellenzék Franciaországot is csalással vádolja.

Hősként fogadták Obamát Ghánában

Nagyvilág2009.07.11, 02:05

Nagy lelkesedéssel fogadják Ghánában Barack Obama amerikai elnököt, aki első alkalommal látogat megválasztása óta fekete-afrikai országba. Azért választották a működő demokráciával büszkélkedhető Ghánát, hogy követendő példaként állítsák a többi afrikai ország elé.

Egykori rabszolgatábort is felkeres Ghánában Obama

Nagyvilág2009.07.11, 12:42

Megérkezett Ghánába Barack Obama amerikai elnök, akinek ez az első látogatása Fekete Afrikában.

Meghalt Gabon világrekorder kíméletes diktátora

Nagyvilág2009.06.10, 00:34

Hétfőn meghalt a Gabont 42 évig irányító Omar Bongo elnök. A biztonságiak blokád alá vonták az egész országot, a lakosság pedig pánikszerűen elkezdte felvásárolni az élelmiszerkészleteket. Bongo utódjának nehéz dolga lesz: egy olyan olajfüggő országot kell életképessé tennie, ahol a föld 1 százalékát művelik, és több az olajvezeték, mint a kiépített út.

Puccskísérlettel vádolt elnökjelöltet lőttek agyon Bissau-Guineában

Nagyvilág2009.06.05, 19:53

A nyugat-afrikai Bissau-Guineában pénteken a titkosszolgálat végzett az ország két vezető politikusával. Az egyik meggyilkolt férfi a június végi elnökválasztás egyik jelöltje volt. Az agyonlőtt politikusokat azzal gyanúsítják, hogy puccsot akartak előkészíteni.

Felgyújtották az egyiptomi ellenzéki arcát

Nagyvilág2009.05.24, 02:01

Gyúlékony anyaggal lelocsolták, majd meggyújtották egy egyiptomi ellenzéki vezető arcát. A férfi elsőfokú égési sérüléseket szenvedett, de 2011-ben Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kihívója akar lenni a választásokon.

Fegyveresek támadták meg Lesothó miniszterelnökét

Nagyvilág2009.04.22, 22:25

Fegyveresek, köztük a helyi hadsereg egyik katonája támadott rá Lesothó miniszterelnökére szerdán. A kis dél-afrikai ország kormányfője túlélte a merényletkísérletet.

Felesége után unokáját is elvesztette Zimbabwe kormányfője

Nagyvilág2009.04.07, 09:06

Házuk medencéjébe fulladt Zimbabwe ellenzéki vezérének és kormányfőjének, Morgan Tsvangirainak az unokája. A miniszterelnök második közeli hozzátartozóját veszíti el egy hónap alatt. Felesége egy februári autóbalesetben halt meg.

Állami boszorkányüldözés indult Gambiában

Nagyvilág2010.05.28, 16:50

Falusiak százait hurcolják el boszorkánydoktorok állami megrendelésre Gambiában egy nemzetközi jogvédő szervezet szerint. Az elfogottakat állítólag hallucinogén főzettel itatják, megverik, és beismertetik velük, hogy boszorkányok. Közel ezer embert kínoztak már meg így a jogvédők szerint. Yahja Jammeh elnök állítólag azt hiszi, nagynénje boszorkányok ármánykodásának esett áldozatul.

A hadseregnek adta hatalmát a madagaszkári elnök

Nagyvilág2009.03.17, 18:53

A hadseregek az úr Madagaszkáron, miután Marc Ravalomanana elnök az ellenzéki nyomásnak engedve kedden lemondott hivataláról. Az ellenzéket támogató katonák hétfőn már elfoglalták az elnöki palotát, az elnök pedig elmenekült a fővárosból.

Szándékosságot sejt autóbalesete mögött a zimbabwei miniszterelnök

Nagyvilág2009.03.07, 23:50

Szándékos merényletet sejt pénteki autóbalesete mögött a zimbabwei miniszterelnök, aki szombaton elhagyta a kórházat, és Botswanába távozott. Morgan Tsvangirai kocsiját pénteken egy teherautó tarolta le a főváros közelében, a balesetben a kormányfő felesége meghalt. Tsvangirai pártja, amely idén februárban sikeres hatalommegosztási alkut kötött Robert Mugabe elnökkel, korábban nem beszélt merényletről.

Fényűző partin ünnepelteti magát Mugabe

Nagyvilág2009.02.28, 16:50

Szombaton ünneplik meg Robert Mugabe zimbabwei elnök 85. születésnapját az ország fővárosában, Hararéban. Támogatói fényűző partit szerveztek az elnöknek, akinek országlása során Zimbabwe mély nyomorba jutott. Miközben Mugabe magát ünnepelteti, alig minden 10. zimbabweinek van rendes munkája, a lakosság fele élelmiszersegélyre szorul, és ezrek vesztik életüket a kolerajárványban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő