afrikai politika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afrika
- polgárháború
- Elefántcsontpart
- Laurent Gbagbo
- Elefántcsontparti konfliktus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lánytömegnek tartott Korán-oktatást Kadhafi
Ötszáz hostessnek mutatta be az iszlám vallást, a kereszténység hibáit és a nők elnyomottságát a nyugati világban Moammer Kadhafi líbiai elnök. A háromestés előadásra a líbiai vezetőnek olasz ügynökségektől szedtek össze lányokat. Kadhafi épp a világélelmezési csúcson vesz részt Rómában.
Kidobták Zimbabwéből az ENSZ-megbízottat
Nem fogadták tárt karokkal Zimbabwében az ENSZ kínzásügyi megbízottját, sőt vissza is fordították a Dél-afrikai Köztársaságba. Manfred Nowak ezért úgy döntött, bepanaszolja Zimbabwét az ENSZ-nél. Eközben fokozódik az erőszak az országban, a jogvédő szervezetek attól félnek, az afrikai ország visszazuhan a kegyetlenkedésekbe.
Előre eltervezve öltek meg 150 embert Guineában
Egy amerikai emberjogi csoport szerint előre eltervezte a guineai rezsim 150 ember megölését és sok nő megerőszakolását még szeptemberben. A cél az ellenzékiek elhallgattatása lett volna.
Katonák mészárolják a civileket Guineában
Kegyetlen módon, 157 embert meggyilkolva, nőket megerőszakolva vert szét egy tüntetést a guineai hadsereg hétfőn. A nyugat-afrikai ország fővárosában 50 ezer ember tüntetett az országot egy államcsíny óta irányító Moussa Dadis Camara ellen hétfőn, ekkor rontottak rájuk a lerészegedett katonák.
A fehérgyűlölő Mugabe tárt karokkal várja az EU-missziót
Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke igen nyájasan nyilatkozott az Európai Unió küldöttségének várható fogadásáról. Azonban komoly ellentmondásba keveredett, hisz pénteken még mocskosnak nevezte a fehéreket, akik beleszólnak országa belügyeibe.
Kikelt a "mocskos fehérek" ellen a zimbabwei elnök
A fehérek elleni rasszista megnyilatkozást tett pénteken Robert Mugabe zimbabwei elnök, aki "mocskos fehéreknek" nevezet az angolokat és az amerikaiakat. Mugabe az országa elleni szankciókat kritizálta az EU-val kezdődő tárgyalásokra készülve.
Összecsapások a gaboni választások után
Fosztogatások és zavargások zajlottak a nyugat-afrikai Gabonban, miután a 41 évig uralkodó vezető fiának pártja nyert a választáson. Az ellenzék Franciaországot is csalással vádolja.
- címkék:
- Gabon
- afrikai politika
- Címkefelhő »
Egykori rabszolgatábort is felkeres Ghánában Obama
Megérkezett Ghánába Barack Obama amerikai elnök, akinek ez az első látogatása Fekete Afrikában.
Hősként fogadták Obamát Ghánában
Nagy lelkesedéssel fogadják Ghánában Barack Obama amerikai elnököt, aki első alkalommal látogat megválasztása óta fekete-afrikai országba. Azért választották a működő demokráciával büszkélkedhető Ghánát, hogy követendő példaként állítsák a többi afrikai ország elé.
Meghalt Gabon világrekorder kíméletes diktátora
Hétfőn meghalt a Gabont 42 évig irányító Omar Bongo elnök. A biztonságiak blokád alá vonták az egész országot, a lakosság pedig pánikszerűen elkezdte felvásárolni az élelmiszerkészleteket. Bongo utódjának nehéz dolga lesz: egy olyan olajfüggő országot kell életképessé tennie, ahol a föld 1 százalékát művelik, és több az olajvezeték, mint a kiépített út.