afgán konfliktus

címke rss

Amerikai légicsapásban haltak meg afgán családok

Nagyvilág2009.02.18, 09:18

Legalább tizenöten meghaltak Afganisztánban egy amerikai légicsapásban. A helyi rendőrség szerint civilek, az amerikai katonaság viszont azt állítja, hogy lázadók vesztették életüket, de ha mégsem így van, kivizsgálja az ügyet. Közben első ízben egyeztetett telefonon hivatalba lépése óta Barack Obama amerikai elnök az afgán államfővel.

17 ezer fős erősítést küld Afganisztánba Obama

Nagyvilág2009.02.18, 00:41

17 ezer katonát küld Afganisztánba Barack Obama amerikai elnök - közölte a Fehér Ház. Ez az első alkalom, hogy az új elnök a fegyveres erők főparancsnokaként jelentős erőt - egy szárazföldi dandárt és egy tengerészgyalogos expedíciós csapattestet - küld harctérre.

Pakisztán beadta a derekát a táliboknak

Nagyvilág2009.02.16, 12:18

Elfogadta a pakisztáni kormány a szvat-völgyi tálib lázadók legfőbb követelését, és engedélyezte, hogy az ország északi részén az iszlám saría legyen a törvénykezés és a joggyakorlat alapja. Az iszlamista lázadók 2007 óta harcoltak a vallási alapú törvénykezésért, és erőszakos felkelésüket most siker koronázta.

Tűzszünetet hirdettek a Szvat-völgyi tálibok

Nagyvilág2009.02.15, 18:12

Ideiglenes tűzszünetet ajánlottak a Szvat-völgyi tálib lázadók a pakisztáni kormánynak. A tálibok azt állítják, jószándékukat szeretnék a fegyvernyugvással kifejezni, az USA szerint azonban csak időt akarnak nyerni soraik rendezéséhez.

Kabullal közösen dolgozza át afgán politikáját az USA

Nagyvilág2009.02.15, 12:39

Hamarosan afgán küldöttség utazik az USA-ba, ahol ők is közreműködnek az USA új térségbeli politikájának kialakításában. Ezt Richard Holbrooke amerikai különmegbízott és Hamid Karzai jelentette be együtt Kabulban. Az új amerikai kormány egyik legfontosabb külpolitikai programja, hogy felülvizsgálja az eddigi afganisztáni politikát, és rendezze a térség helyzetét.

Kapkodva szórja az ajándékfegyvereket az USA

Nagyvilág2009.02.12, 14:59

Kézifegyverek tízezreit adományozta az USA Afganisztánnak úgy, hogy fogalma sincs róla, hova kerültek azok - állapította meg az amerikai kormányzati elszámoltatási iroda. Az iroda jelentését csütörtökön tárgyalja az amerikai kongresszus egyik bizottsága. A jelentés kitér 135 ezer további rosszul nyilvántartott adományfegyverre, amelyből a New York Times szerint Magyarországra is jutott.

Megsokszorozódott a drogtermelés Afganisztánban

Nagyvilág2009.01.29, 12:10

Húszszor több mákot termesztenek Afganisztánban ma, mint a NATO 2001-es bevonulásakor. Az afgán parasztok anyagi helyzete a drogok mennyiségének növekedésével együtt romlik.

Túlléphette hatáskörét a NATO főparancsnoka Afganisztánban

Nagyvilág2009.01.29, 23:16

Szabályszegést követhetett el a NATO katonai főparancsnoka, amikor utasítást adott az afgán kábítószer-kereskedők válogatás nélküli levadászására - írta a Der Spiegel német hetilap. A NATO tagadja a vádakat, de egyúttal vizsgálatot is indított, hogy hogyan szivároghattak ki az erre vonatkozó bizalmas információk.

Rekordszámú öngyilkosság volt az amerikai hadseregben

Nagyvilág2009.01.29, 13:03

Soha nem volt még olyan magas az öngyilkosságok aránya az amerikai hadseregben, mint 2008-ban - közölte egy hivatalos jelentésre hivatkozva a CNN. Tavaly legkevesebb 128 katona végzett magával, de lehet, hogy ennél magasabb lesz a végső szám. A hivatalos magyarázat szerint a hadseregben nagy a stressz, és mindenkinek van fegyvere.

Aggódik a NATO az új orosz támaszpontok terve miatt

Nagyvilág2009.01.28, 21:17

Rossz szemmel nézi a NATO az orosz katonai terjeszkedést a szakadár grúz területeken: a szervezet szóvivője szerint aggodalomra ad okot, hogy Oroszország katonai bázisokat akar telepíteni a csak általa elismert Abháziában és Dél-Oszétiában. A NATO továbbra is Grúzia területi egységét hangsúlyozza, és ezzel a jövő héten az orosz miniszterelnök-helyettest is szembesíteni fogják.

Obama kormányfőkkel és egy királlyal tárgyalt

Nagyvilág2009.01.24, 08:23

A brit és a kanadai kormányfővel, illetve a szaúdi királlyal egyeztetett pénteken telefonon Barack Obama. Ugyanakkor Kína csak megkésve gratulált az új amerikai kormány megalakulásához.

Hollandia jövőre kivonja katonáit Afganisztánból

Nagyvilág2009.01.24, 02:20

A holland kormányfő pénteken bejelentette, hogy jövőre kivonják a holland katonákat Afganisztánból, nem hosszabbítják meg a kontingens 2010-ben lejáró mandátumát.

Béketeremtő legendákkal erősít Obama

Nagyvilág2009.01.23, 13:47

Az 1990-es évek két legendás béketeremtő különmegbízottját állítja csatasorba Barack Obama amerikai elnök, hogy segítségére legyenek a közel-keleti konfliktus, illetve az afganisztáni és pakisztáni helyzet megoldásában. Az északír béke születésénél bábáskodó George Mitchellt a Közel-Keletre, a balkáni konfliktus megoldásában oroszlánrészt vállaló Richard Holbrooke-ot pedig az afgán-pakisztáni ügyre állítja rá az elnök.

18 embert öltek meg amerikai robotrepülők Pakisztánban

Nagyvilág2009.01.23, 20:33

Legalább 18 ember halálát okozta két rakétatámadás Pakisztán északnyugati részén. A rakétákat valószínűleg amerikai pilóta nélküli repülőgépek, úgynevezett drónok lőtték ki. Elemzők szerint ilyen fegyvere a térségben csak az amerikai haderőnek és a CIA-nak van.

Nem az ígéretekből lett a történelem

Nagyvilág2009.01.22, 11:32

Volt köztük, aki ikonná nemesedett, volt, aki kétségtelen érdemei és néhány hibája mellett is leginkább csak "rendes fickóként" maradt meg az amerikaiak emlékezetében, és volt, aki eltékozolta lehetőségeit - az [origo] megnézte, hogy az elmúlt ötven év izgatottan várt amerikai elnökei mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Három elnök, három korszak, háromféle eredmény.

Elfogták az egyik feltételezett londoni robbantót

Nagyvilág2009.01.22, 10:09

Pakisztánban elfogták és kihallgatták azt a férfit, a feltehetőleg a 2005-ös londoni terrortámadás egyik szervezője. Zabi at-Taifit hat másik emberrel együtt fogta el a CIA és a pakisztáni hírszerzés, a gyanús szerint mindannyian az al-Kaida tagjai.

Egy éven belül megszűnhet Guantánamo

Nagyvilág2009.01.22, 01:50

Barack Obama, az Egyesült Államok új elnöke csütörtökön tervezi aláírni a guantánamói börtöntábor bezárásáról szóló rendeletet, amelynek következtében az intézmény egy éven belül szűnne meg. Kérésére öt, a szeptember 11-i terrortámadásokkal gyanúsított guantánamói fogoly peres eljárását függesztették fel szerdán. Az áldozatok hozzátartozói ellenzik az új elnök döntését.

Azonnal nekiestek Bush hagyatékának Obama emberei

Nagyvilág2009.01.21, 07:37

Már Barack Obama új amerikai elnök beiktatásának napján több olyan döntés született az Egyesült Államokban, amely megkérdőjelezi és felülvizsgálja Obama elődjének döntéseit. Azonnal abbahagyták a kihallgatásokat a guantanamói börtöntáborban, és már kedden felfüggesztették a Bush kormányzat utolsó rendelkezéseit.

Kedvenc könyveiben talált rá hangjára Obama

Nagyvilág2009.01.19, 17:29

Kedvenc könyvei és olvasásszeretete hozzásegítette Barack Obamát, a beiktatására váró új amerikai elnököt, hogy megtalálja önmagát és az elveket, amelyekkel azonosulni tud. Obama kedvenc könyveinek témája az identitáskeresés, és erről szól saját első önéletírása is. 

Az afgán kormányt kritizálta a NATO főtitkára

Nagyvilág2009.01.18, 14:40

Éles kritikával illette az afgán kormányt a NATO főtitkára. Jaap de Hoop Scheffer többek között a kiterjedt korrupciót és a tehetetlenséget rótta föl az afganisztáni vezetésnek eddig példátlan hangú levelében.

Robbantottak a kabuli német követségnél

Nagyvilág2009.01.17, 13:11

Két afgán civil meghalt Kabulban, amikor öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott a német nagykövetség közelében. A korábbi hírekkel ellentétben amerikai katona nem vesztette életét a merényletben, melyet a tálibok vállalták magukra.

Szabadon engedték Oszama bin Laden volt sofőrjét

Nagyvilág2009.01.12, 12:25

Szabadon engedték a jemeni hatóságok Oszama bin Laden volt sofőrjét, miután letöltötte a börtönbüntetését. A férfit augusztusban 66 hónap börtönre ítélték, de büntetésébe beleszámították a korábban Guantánamón töltött éveket.

Megölték az al-Kaida műveleti parancsnokát

Nagyvilág2009.01.09, 11:01

Megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pakisztáni műveleti parancsnokát és jobbkezét - közölte a terrorizmusellenes küzdelem egyik magas rangú amerikai vezetője csütörtökön. A két kenyai származású férfi az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda legkeresettebb terroristáinak listáján szerepel.

Pakisztán nem szállít utánpótlást a NATO-nak

Nagyvilág2008.12.30, 10:43

Hadműveletet indított az iszlám szélsőségesek ellen a pakisztáni hadsereg az Afganisztánnal határos törzsi területeken, ezért felfüggesztették a NATO csapatok utánpótlásának szállítását a Haibár-hágón keresztül. A NATO-erők ellátását jelentős részben ezen az úton biztosítják, amely folyamatosan ki van téve a lázadók támadásainak.

Lemondott a Nobel-díjakat osztó svéd akadémia főtitkára

Nagyvilág2008.12.22, 13:28

Lemondott posztjáról az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Királyi Akadémia főtitkára, Horace Engdahl. Egy svéd lap lemondása mögött az amerikai irodalmat lekicsinylő megjegyzéseit sejti. Engdahl szerint az a baj az amerikai írókkal, hogy "túlságosan fogékonyak tömegkultúrájuk divatjai iránt".

Hét embert ölt meg egy rakétacsapás Pakisztánban

Nagyvilág2008.12.22, 08:55

Rakétcsapás végzett legalább hét emberrel Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi vidékén. Pakisztán szerint az amerikai légicsapások hátráltatják a szélsőségesek elleni fellépést, mert közfelháborodást váltanak ki.

Újabb támadás érte a pakisztáni NATO-bázist

Nagyvilág2008.12.13, 13:05

Újabb támadás érte Pakisztánban, Pesavar közelében az afganisztáni utánpótlását biztosító NATO-bázist: a tálib lázadók 11 teherjárművet és 13 konténert gyújtottak fel szombatra virradóra. A múlt héten 145 járművet tettek tönkre a lázadók, akik miatt a szövetség hamarosan új útvonalak után nézhet.

Afgán civileket lőttek le amerikai katonák

Nagyvilág2008.12.12, 21:45

Négy civilt lőttek le amerikai katonák Afganisztánban. Az áldozatok egy buszon utaztak, amely nem állt meg a katonák figyelmeztető lövéseire.

Legendás al-Kaida-tagot tartóztattak le

Nagyvilág2008.12.12, 09:01

Letartóztattak 14 embert csütörtökön Belgiumban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy öngyilkos akciót akartak végrehajtani az országban. A letartóztatottak között van az al-Kaida egyik legendásnak tartott női tagja is.

Feladhatja a NATO Pakisztánt a tálibok miatt

Nagyvilág2008.12.09, 12:42

Már Afganisztán 72 százalékát ellenőrzik a tálibok - állítja egy nemzetközi szervezet jelentése. Romlik a helyzet Pakisztánban is, ahol egyre több támadást intéznek a felkelők a NATO-csapatok utánpótlási útvonalai ellen. A NATO szerint a probléma nem jelent katonai kockázatot, mégis áttervezik az ellátási útvonalakat.

Újabb erőszakhullámmal fenyeget Omar molla

Nagyvilág2008.12.08, 08:37

Az afganisztáni támadások fokozásával fenyegetőzött a tálibok legfőbb vallási vezetője legújabb üzenetében. Omar molla addig nem hajlandó a békéről tárgyalni az afgán kormánnyal, amíg külföldi csapatok állomásoznak a közép-ázsiai országban.

Titkos helyre költöztették a kabuli dán követséget

Nagyvilág2008.12.05, 21:59

Biztonsági okokból titkos helyre költöztették a kabuli dán nagykövetséget, akárcsak korábban, a Mohamed-karikatúrák megjelenése után. A követség működik tovább.

Titkos CIA-gépek után kutatnak Spanyolországban

Nagyvilág2008.12.02, 00:52

A spanyol légtéren, illetve légi bázisokon keresztül szállított terrorizmussal gyanúsított foglyokat az Egyesült Államok a guantanamói táborba - állítja egy spanyol lap. Ennek bizonyítására vasárnap közzétett egy titkos dokumentumot, amely szerintük igazolja, hogy a spanyol kormány jóváhagyta a CIA-gépek átrepülését. Korábban a kormány határozottan tagadta, hogy együttműködött volna az amerikaiakkal a titkos szállítmányokkal kapcsolatban.

Telefonon ígért segítséget Afganisztánnak Obama

Archívum2008.11.23, 10:45

Afganisztánban és a környező régióban is növelni fogják az amerikai támogatást  - ígérte Barack Obama az afgán államfőnek szombaton. A frissen megválasztott amerikai elnök telefonon tárgyalt Hamid Karzaival a jövőbeni együttműködésről.

Veszélyes szélsőségest bombáztak le Pakisztánban

Nagyvilág2008.11.22, 11:50

A Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba repülő gépek felrobbantására szőtt 2006-os összeesküvés kulcsfigurája, Rasíd Raúf az egyik áldozata a szombaton reggel pakisztáni területen végrehajtott amerikai légicsapásnak - közölte egy pakisztáni hírszerzési forrás.

Lenégerezte Obamát az al-Kaida alvezére

Nagyvilág2008.11.19, 16:25

Hevesen kritizálta Barack Obama megválasztott amerikai elnököt Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második embere. Zavahri szerint Obama "házi néger", aki szembefordult apja hitével, és figyelmeztette: kudarcot vall, ha elődje politikáját folytatja a Közel-Keleten és Afganisztánban.

Összehangolt támadás indult a tálibok ellen

Nagyvilág2008.11.18, 19:31

Az afgán határ mentén összehangolt amerikai-pakisztáni támadás indult a tálibok ellen. Az Oroszlánszív hadművelet négy határmenti afgán tartományban, és a pakisztáni törzsi területen folyik.

Kínai katonákat vár Afganisztánba Gordon Brown

Nagyvilág2008.11.14, 21:45

Kína is katonákat küldhet Afgansztánba a jövőben - mondta Gordon Brown brit miniszterelnök egy nemzetközi tanácskozáson. A NATO régóta szorgalmazza, hogy több katonát vezényeljenek a közép-ázsiai országba, de a tagállamok nem tolonganak az új vállalásokkal.

Bin Laden nyomába eredne Barack Obama

Nagyvilág2008.11.13, 01:15

Az Oszama bin Laden utáni hajtóvadászat felfrissítését sürgeti Barack Obama, aki szerint a Bush-kormányzat elhanyagolta az al Kaida vezér utáni kutatást. Obama a CNN szerint új csapatokat küldene Afganisztánba, hogy elkapja bin Ladent, noha a szaúdi sejkről már a fél CIA is azt gondolja, hogy halott.

Afgán civilek haltak meg egy konvoj elleni merényletben

Nagyvilág2008.11.13, 07:49

Húsz civil halt meg abban az öngyilkos merényletben, amelyet egy amerikai konvoj ellen hajottak végre Afganisztánban. Egy amerikai katona is van az áldozatok közt.

New York Times: Titkos hadműveleteket folytatott az USA

Nagyvilág2008.11.10, 12:26

George Bush távozó elnök adott engedélyt 2004-ben arra, hogy az amerikai haderő olyan országokban is támadásokat hajtson végre az al-Kaida ellen, amelyekkel nem áll hadban - írja a New York Times, amelynek névtelen amerikai források erősítették meg a titkos parancs létezését. Ez alapján több alkalommal le is csaptak az amerikaiak az elmúlt négy évben.

Kitoloncolták a spanyolok bin Laden fiát

Nagyvilág2008.11.08, 18:16

Visszatoloncolták Egyiptomba Oszama bin Laden fiát, aki a hét elején Spanyolországban kért menedékjogot. A férfit ügyvédje szerint politikai okból utasították ki, pedig azt mondja, semmi köze a terrorizmushoz.

40 afgán civil halt meg egy légitámadásban

Nagyvilág2008.11.05, 21:35

Főleg nők és gyerekek - összesen negyven ember - haltak meg a hét elején egy légitámadásban egy afganisztáni faluban. A helyiek szerint a támadók amerikai gépek voltak.

"Amit tettünk, megváltoztatja Amerikát" - Obama győzelmi beszéde

Nagyvilág2008.11.05, 16:42

"Amit ma este tettünk, megváltoztatja ezt az országot" - mondta Barack Obama demokrata elnök győzelmi beszédében. Obama szerint megválasztása azt bizonyítja, hogy Amerikában minden lehetséges. A választók segítségét és összefogását kérte a pénzügyi válság megoldásában, a terroristáknak pedig azt üzente: "legyőzünk titeket".

Valami mozog a hegyen a sötétben

Nagyvilág2008.11.02, 17:01

Jeti, Nagyláb, Tyutyuna, Yowie, Barmanou, Öreg Sárgafejű - a világ minden pontján máshogy hívják azt a bizonyos rejtélyes hegyi lényt, akiről mindenki hallott már, de még senki sem látta, aki pedig mégis, annak aligha lehet hinni. Ősi legendák szülöttei - korábban azonban hasonlóan misztikus alak volt a hegyi gorilla is, ami mára csak egy állat a sok közül.

Huszonöt fegyveres halt meg Afganisztánban

Nagyvilág2008.11.01, 08:41

Huszonöt iszlamista fegyveres meghalt pénteken Afganisztánban az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció katonáival vívott tűzharcban - közölte szombaton az amerikai hadsereg Afganisztánban szolgáló erőinek parancsnoksága.

Több mint 200 halott a pakisztáni földrengésben

Nagyvilág2008.10.30, 06:18

Erős földrengés rázta meg Pakisztánt szerda hajnalban, majd kora délután is. A természeti csapásokban legalább 215 ember meghalt, és mintegy 500 ház dőlt össze.

Az afgán elnök szerint megbukott a stabilizálási kísérlet

Nagyvilág2008.10.29, 17:30

Az afgán elnök szerint kudarcot vallott a nemzetközi erők Afganisztán stabilizilására tett kísérlete. Hamid Karzai a biztonság romlásáról, szegénységről és szenvedésről beszélt szerdán egy kabuli rendezvényen.

Az USA szerint csökken az ópiumtermelés Afganisztánban

Nagyvilág2008.10.25, 17:00

A hivatalos amerikai elentés szerint győzelemre áll Afganisztánban a kábítószer elleni harc, hiszen egyharmadával csökkent az ópiumtermelés. Az ENSZ már kevésbé derűlátó, szerintük csak 6 százalékkal esett vissza a termelés. Az ópium az afgán gazdaság alapja, és ebből finanszírozzák harcukat a tálib lázadók is.

Egy NATO-parancsnok szerint a katonai erő nem elég Afganisztánban

Nagyvilág2008.10.21, 15:53

A civil társadalom közreműködése és hatékony kormány nélkül a NATO-katonák afganisztáni erőfeszítései elaprózódnak - állítja egy vezető NATO-parancsnok.  Az USA európai erőinek parancsnoka szerint a háború csak katonai erővel megnyerhetetlen.

Tizenöt fegyveres halt meg Pakisztánban

Nagyvilág2008.10.13, 09:34

Tizenöt ember meghalt hétfő reggelre a tálib felkelők illetve a hadsereg és a kormányt támogató törzsek közötti összecsapásokban Pakisztán északnyugati részén, az afgán határ közelében.

12 öngyilkos robbantót öltek meg Pakisztánban

Nagyvilág2008.10.12, 20:28

35 iszlamista lázadót öltek meg Pakisztánban. A harci helikopterek egy iszlamista gyűlés ellen intéztek támadást, meghalt két tálib parancsnok és 12 öngyilkos merénylő is.

Több mint száz tálib fegyveres halt meg Afganisztánban

Nagyvilág2008.10.12, 09:51

Több mint száz tálib fegyveres halt meg Afganisztán déli részén az utóbbi napok két nagyobb ütközetében. Hilmend tartomány kormányzója szerint kormányoldalon nem volt emberveszteség.

Grúzia már decemberben belépne a NATO előszobájába

Nagyvilág2008.10.10, 14:07

Grúzia reménykedik benne, hogy már decemberben meghívást kap a NATO tagsági akciótervébe. A decemberi meghívást támogatja elsősorban az Egyesült Államok támogatja, más országok szerint azonban Tbiliszi még nem teljesítette a feltételeket. A grúz védelmi miniszter az aggodalmaskodók csak kifogásokat keresnek.

32 ember halt meg egy pakisztáni robbantásban

Nagyvilág2008.10.10, 21:25

Egy törzsi tanács gyűlésén robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő Pakisztánban. A merényletben 32 ember vesztette életét.

Kilenc pakisztánit ölt meg az USA légicsapása

Nagyvilág2008.10.09, 21:59

Rakátatámadás érte egy törzsi vezető házát Pakisztánban. A légicsapásban kilenc ember halt meg.

Az USA-ba engednének szabadon guantánamói foglyokat

Nagyvilág2008.10.08, 11:37

Első alkalommal hoztak olyan ítéletet, amely az Egyesült Államokban helyezne szabadlábra több guantánamói foglyot. Egy washingtoni bíróság 17 kínai muszlim ujgur szabadlábra bocsátását rendelte el. A Fehér Ház tajtékzik, szerintük a foglyok biztonsági kockázatot jelentenek, meg is fellebbezik a döntést.

A veszteséglista jelzi az afgán misszió kudarcát

Nagyvilág2008.10.07, 08:01

Idén már októberre több katonát vesztettek a szövetségesek Afganisztánban, mint tavaly egész évben. A romló statisztikák a szakértők szerint azt mutatják, hogy új stratégia kell a közép-ázsiai országban, ki kell egyezni a tálibokkal. A misszió ugyanis - magyar szakemberek szerint - jelenleg egyáltalán nem mondható sikeresnek.

Afgán menekültek tízezreit toloncolja ki Pakisztán

Nagyvilág2008.10.07, 08:17

50 ezer afgán menekültet toloncol ki Pakisztán az ország északi részéről. A lépést valószínűleg Washingtoni nyomásra teszik meg, mivel a térségben sok menekült áll kapcsolatban a tálibokkal és az al-Kaidával.

Drogcsempészéssel vádolják az afgán elnök testvérét

Nagyvilág2008.10.05, 09:39

Hamid Karzai afgán elnök fivére drogügybe keveredett - írta vasárnap a New York Times internetes kiadása. Az újság olyan esetekről számol be, amikor Karzai magas politikai pozícióban lévő testvére drogszállítmányokat hagyott futni. Az afgán elnök és testvére tagadja a vádakat.

Szerdától magyarok irányítják a kabuli repteret

Nagyvilág2008.10.01, 17:00

Magyarok irányítják október 1-jétől a kabuli repülőteret. Magyarország Belgiumot váltja a reptér élén, amelynek üzemeltetését 2004 óta a NATO-tagállamok végzik hat hónapos rotációban. A 70 magyar katona 2009. március végéig dolgozik majd a reptér vezetésében.

Meghalt a pakisztáni tálibok vezére

Nagyvilág2008.10.01, 06:32

Meghalt a pakisztáni tálibok vezetője, akit Benazir Bhutto pakisztáni elnökasszony megölésével gyanúsítottak - írja a CNN. Baitullah Mehszúddal valószínűleg veseelégtelenség végzett, halála miatt hatalmi űr keletkezhet Észak-Pakisztánban.

Lakóházat lőtt egy pilóta nélküli amerikai repülő

Nagyvilág2008.10.01, 01:27

Öt ember meghalt Pakisztánban, amikor házukat egy pilóta nélküli repülőgépből kilőtt rakéták találták el. Az amerikai hadsereg repülőgépeit eredetileg iszlamisták ellen küldték.

Három amerikai katona meghalt egy afganisztáni robbantásban

Nagyvilág2008.09.30, 09:36

Három, feltehetően amerikai katona halt meg egy hétfői robbantásban Afganisztán déli részén. Halálukat egy út mentén elhelyezett robbanószerkezet okozta.

Videón fejezi ki részvétét a franciákat gyilkoló afgán hadúr

Nagyvilág2008.09.29, 11:11

Egy tálibokhoz húzó afgán hadúr vállalta magára a tíz francia katona életét kioltó, Kabul közelében történt augusztusi támadást. Erről egy videofelvétel tanúskodik, amelyen Gulbuddin Hekmatjar felsorolja a francia áldozatokat, és részvétét nyilvánítja ki családjuknak.

Titokban egyezkednek a tálibokkal Afganisztánban

Nagyvilág2008.09.28, 12:06

Szaúdi nyomásra titkos tárgyalások indultak a nyáron a legfelsőbb tálib vezetéssel, hogy véget vessenek az afganisztáni erőszaknak - írja a brit Observer. A lap szerint a kapcsolatot már felvették a felek és ismertették egymással igényeiket is, ám az egyeztetések a következetlen tálib követelések miatt zátonyra futottak. A szélsőségesek többek között fontos minisztériumokat és szigorú iszlám törvénykezést akarnak a békéért cserébe.

Nem volt fegyver a repülőről lerángatottak lakásán

Nagyvilág2008.09.27, 16:00

Nem találtak sem fegyvert, sem más veszélyes eszközöket annak a két szomáliai származású fiatalembernek az átkutatott Köln melletti lakásán, akiket egy Amszterdamba induló repülőgépen merényletkísérlet gyanúja miatt vettek őrizetbe - közölték szombaton a német hatóságok.

"Aranyba foglalnák a magyarok nevét"

Nagyvilág2008.09.25, 14:57

A Magyar Honvédség instabil, erőszakos, rettenetesen szegény, de afganisztáni viszonylatban még áldott jó körülmények között ténykedik Baglan tartományban. Fő feladatuk a tartomány fejlesztése volna, de pont itt vannak a problémák: az afgán és nemzetközi stratégia zűrzavaros, a helyi elit inkompetens és korrupt, és a magyarok tapasztalatlansága aláássa az erőfeszítéseket. Riport Baglanból.

Cáfolja az USA hogy lelőtték egy repülőjét Pakisztánban

Nagyvilág2008.09.24, 00:52

Cáfolja az amerikai vezetés, hogy lezuhant egy amerikai távirányítású repülőgép Pakisztán északnyugati részén. Az USA szerint ilyen gépük sem hiányzik

54 halott a pakisztáni hotelmerényletben

Nagyvilág2008.09.21, 14:33

A mentőalakulatok még mindig nem tudták elérni az iszlámábádi Marriott hotel felső emeleteit, ahol valószínűleg föntrekedtek emberek a szombat esti robbantás után. Az öngyilkos merényletben a BBC szerint legalább ötvennégy ember vesztette életét és több mint kétszázhetvenen megsérültek. Meghalt a cseh nagykövet is, aki a szállodában tartózkodott. A pokolgép hat méteres krátert hagyott maga után.

Pokolgép robbant az iszlámábádi Marriot hotelnél

Nagyvilág2008.09.21, 01:57

Szombaton kora este pokolgép robbant Pakisztán fővárosában, a Marriot luxushotelnél. A merényletben legalább hatvanan vesztették életüket. Magyar sérült nincs. Sokan bentrekedtek az épületben, amely félő, hogy összeomlik.

Amerikai katonákra lőhet a pakisztáni hadsereg

Nagyvilág2008.09.16, 19:12

Tűzparancsot kaptak a pakisztáni haderő katonái azért, hogy megakadályozzák az amerikai kommandósok behatolását országukba. Az ügy előzménye, hogy szeptember harmadikán az amerikaiak helikopteren szállítottak Pakisztánba kommandósokat, hogy azok iszalmista lázadókat támadhassanak. A pakisztáni kormány tiltakozott az akció ellen.

Ártatlan falut bombáztak szét a becsapott amerikaiak

Nagyvilág2008.09.15, 14:55

Orránál fogva vezette az amerikai hadsereget egy afgán törzsi vezető, akinek a hamis információi alapján civilek tucatjait mészárolták le egy légicsapásban, még augusztusban. Az afgán elnök szóvivője szerint legalább kilencven ártatlan életet követelt, hogy a szövetségesek valótlan hírszerzési adatok alapján csaptak le egy falura.

Merénylet végzett egy afgán kormányzóval

Nagyvilág2008.09.13, 10:03

Két év után ismét egy tartományi kormányzót gyilkoltak meg Afganisztánban. A kormányzat a tálibokat sejti az öngyilkos merénylet mögött.

Bush titokban engedélyezett pakisztáni rajtaütéseket

Nagyvilág2008.09.12, 11:02

Titokban engedélyezte George Bush amerikai elnök, hogy az amerikai szárazföldi csapatok hadműveleteket hajtsanak végre Pakisztánban - írja a New York Times. Pakisztáni katonai vezetők szerint az Egyesült Államok megsérti az ország szuverenitását, amit bármi áron meg fognak védeni.

Al-Kaida-tagokkal végeztek Pakisztánban

Nagyvilág2008.09.10, 11:04

Az al-Kaida két vezető beosztású tagja is meghalt egy légicspásban, amelyet valószínűleg amerikaiak hajtottak végre Pakisztánban. A támadás helyszíne, Észak-Vazirisztán törzsi területei a tálibok és az al-Kaida fegyvereseinek hátországa.

A Pentagon elismerte afganisztáni kudarcát

Nagyvilág2008.09.10, 18:45

Az amerikai védelmi minisztérium szerdán közvetve elismerte, hogy nem működik az afganisztáni lázadókkal szembeni stratégiája, amelyet ezért felülvizsgálnak.

Tizedelik az afgánokat a szövetségesek bombái

Nagyvilág2008.09.09, 17:59

Mind több afgán civil veszti életét a szövetséges erők afganisztáni légitámadásaiban - figyelmeztet a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet. A HRW szerint az ártatlanok haláláért nem csak az őket pajzsként felhasználó tálib lázadók, de a szövetségesek is felelősek.

Amerikai rakétatámadás ért egy pakisztáni falut

Nagyvilág2008.09.08, 12:05

Rakétatámadás ért egy pakisztáni falut az afgán határ közelében. Az amerikai robotrepülőkkel végrehajtott rajtaütésnek legalább tizenhárom áldozata és mintegy húsz sérültje van.

Afgán civilek halálát vizsgálja az USA

Nagyvilág2008.09.08, 02:08

Újra kivizsgálja az amerikai hadsereg, mi történt egy Azizabad nevű afgán faluban augusztus 22-én. Az amerikai légierő ekkor bombázta a falut - a jelentések szerint a támadásnak 7 civil áldozata volt. Mások viszont azt állítják, civilek tucatjai haltak meg.

Földrengés rázta meg Afganisztán északkeleti részét

Nagyvilág2008.09.06, 10:59

A Richter-skála szerint 5,7-es erejű földrengés volt Afganisztánban. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés, de  lehet, hogy a könnyen összedőlő vályogházak miatt sokan sérültek meg.

Nemzetközi vizsgálatot sürget az EU orosz-grúz ügyben

Nagyvilág2008.09.06, 17:56

Nagyon sok a bizonytalanság abban a tekintetben, hogy pontosan mi történt a grúz-orosz konfliktus kirobbanásakor, ezért az Európai Unió külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy olyan független nemzetközi vizsgálatra lenne szükség, amely kielégítő válaszokat adhatna számos kérdésre - tájékoztatta szombaton Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-t a dél-franciaországi Avignonban rendezett kétnapos informális csúcstalálkozót követően.

Két tálib vezetőt öltek meg a nemzetközi erők

Nagyvilág2008.09.04, 23:45

Az Afganisztánban amerikai vezetéssel harcoló koalíciós erők csütörtökön bejelentették, hogy végeztek a tálib fegyveresek két alvezérével, akiknek közük volt egy múlt havi rajtaütéshez, amelyben tíz francia katona halt meg.

Amerikai csapatok támadtak tálibokra Pakisztánban

Nagyvilág2008.09.04, 06:46

Amerikai katonák hatoltak be Pakisztán északnyugati részére, ahol feltételezett tálib célpontokat támadtak. A pakisztáni kormány szerint az amerikaiak megsértették az ország szuverenitását, és megöltek tucatnyi civilt egy faluban.

Három kanadai katona meghalt Afganisztánban

Nagyvilág2008.09.03, 21:39

Három kanadai katona meghalt szerdán a tálibok támadásában Afganisztán déli részén - közölte a kanadai kontingens vezetője.

Közel száz civilt öltek meg a szövetségesek Afganisztánban

Nagyvilág2008.08.24, 15:37

Leváltott az afgán elnök két katonai vezetőt, miután a szövetséges erők pénteki légicsapásának közel száz civil esett áldozatául. A tragédiával foglalkozó vizsgálóbizottság szerint az amerikaiak és az afgánok nem egyeztettek a támadás előtt. 

Iszlamista harcosokkal végeztek Pakisztánban

Nagyvilág2008.08.23, 10:29

Szélsőséges muszlim harcosok támadtak pakisztáni katonákra az ország határvidékén. Az összecsapásban 35 szélsőséges és 4 katona vesztette életét. Musarraf elnök lemondása után bizonytalan, hogy az iszlámábádi koalíciós kormány fel tudja-e venni a harcot az egyre erősödő vallási fanatikusokkal.

Szeptemberben választják Musarraf utódját

Nagyvilág2008.08.22, 09:40

Szeptemberben dől el, ki követheti Pakisztán elnöki székében Pervez Musarrafot. Musarraf hétfőn modott le posztjáról, a februárban demokratikusan megálasztott új kormány nyomására.

Oroszország felfüggesztette együttműködését a NATO-val

Nagyvilág2008.08.21, 20:31

Oroszország úgy döntött, hogy felfüggeszti katonai együttműködését a NATO-val - jelentette be egy szövetségi szóvivő csütörtökön Brüsszelben. A döntés - amely újabb utasításig szól - két nappal követte a NATO-tagországok külügyminisztereinek azon határozatát, hogy a NATO nem folytatja az együttműködést Moszkvával, amíg az orosz csapatok a déloszét konfliktus előtti helyzetbe ki nem vonulnak Grúziából.

Előző
Következő