affér

címke rss
Szeretőnek lenni egy vesztes pozíció, amiben csak sérülni lehet

Szeretőnek lenni egy vesztes pozíció, amiben csak sérülni lehet

Én sosem voltam szeretőtípus, ugyanakkor több barátnőm is van, aki belebonyolódott már olyan kapcsolatba, ahol ő volt a harmadik. Talán mondanom sem kell, egyik sem volt egy sikertörténet, és bár mindegyik kapcsolat különbözőképpen alakult, egy közös volt bennünk: a barátnőim minden egyes esetben sérültek a történetben.

Mániákus féltékenység - tényleg van ilyen?

She2023.01.19, 08:02

Amit szeretünk, arra nagyon vigyázunk, aki fontos számunkra, arra pedig ez különösképpen igaz. Egy párkapcsolatot ápolni kell és igenis tenni a szerelemért – tartson az akármilyen régóta is. Amikor azonban egy harmadik fél bekerül a képbe, és felüti fejét a féltékenység, lelkünk és önbecsülésünk vészharangjai megszólalnak és csatára buzdítanak.

Szeretőként sosem lehetsz első, csak egy lehetőség, aki ugrik, ha épp szükség van rá

She2022.12.29, 22:40

Azt hiszem, kevés ember van, aki élete egy-egy szakaszában ne futott volna bele a szerető szerepkörbe. Akár úgy, hogy ő maga lett azzá, akár úgy, saját maga tartott másodhegedűst. Igen, másodhegedűsség ez. Akkor is, ha mint mindennek, ennek a jelenségnek is ezer arca lehet.

12 évesen rajtakaptam az anyámat egy idegen férfival, azóta nem bízom a nőkben

She2022.11.01, 22:57

Szeretem az anyámat, de talán a mai napig nem bocsátottam meg neki, amit azon a bizonyos őszi délutánon tett velem. Persze nem akart ő semmi rosszat, a saját vágyait követte, ez viszont az én életemre is rányomta a bélyegét.

Megcsaltuk egymást, de ennek köszönhetjük, hogy a házasságunk új életre kelt

She2022.10.03, 00:25

Kívülállóként nehéz megérteni, hogy ha egy párkapcsolatban az egyik fél félrelép, a másik miért marad vele, illetve, ha a másik úgy érezte, hogy a házasságon kívül kell keresnie a boldogságot, akkor miért nem vált inkább el? 

Vajon hány feleség ül nyugodtan otthon, miközben épp megcsalja a férje?

She2022.09.29, 22:14

Megnéztem az „Egy botrány anatómiája" című sorozatot a Netflixen és újfent elgondolkoztam azon, vajon létezik-e még olyan házasság, ahol nincs hűtlenség? A megcsalás lassan olyan természetes, mint amikor az ember leugrik a pékségbe kenyérért. De vajon megbocsátható, ha a másik 5 hónapig a munkatársával szexel? Figyelem! A cikk elszórtan spoiler-t tartalmaz.

Akkor kezdtem hinni a monogámiában, amikor kiderült, hogy megcsal a feleségem

She2022.09.26, 22:20

Korábban meséltem nektek egy történetet Kittiről és Zoliról, a párról, akik ugyan együtt maradtak, miután kiderült a férj viszonya, de sosem tudtak túllépni a múlton, és még évekkel a történtek után is "hidegháborúban" állnak egymással. Sári és Krisztián esete más, mert bár náluk is beütött a válság egy külső kapcsolat képében, a vétkes fél megkapta a feloldozást, túlléptek az afféron, és boldogan élik tovább a házaséletüket. 

Együtt maradtunk, de az árulásodat sosem fogom megbocsátani!

She2022.09.28, 12:14

Ha a házastársak közül valamelyik - eseteg mindkettő - félrelép, az legtöbbször váláshoz vezet. Ám vannak párok, akik értékesebbnek ítélik meg a kapcsolatukat, a családot és amit addig felépítettek annál, hogy egy affér miatt eldobják, mintha sosem lett volna. Azonban együtt maradni úgy, hogy fátylat borítsunk a múlt fájdalmas eseményeire és megbocsássunk egymásnak, nem mindig könnyű. Nem is mindenkinek sikerül. 

Régen elítéltem a szeretőket, erre majdnem én is az lettem...

She2022.09.19, 01:27

Egy csoportos utazáson találkoztunk először. Nekem már az első pillanatban felkeltetted az érdeklődésemet, de te rám se néztél, legalábbis én nem vettem észre. El is keseredtem, hogy már megint láthatatlan vagyok, de pár nap múlva kiderült, hogy nagyot tévedtem..

Milliárdos afférok: Elon Musk lefeküdt a Google társalapítójának feleségével

Life.hu2022.07.25, 10:49

A világ leggazdagabb emberének magánélete olyan szövevényes, mint egy romantikus dráma. Az elmúlt pár hónapban eltitkolt gyermekáldásról, szakításról és rejtett viszonyról is lehullt a lepel, most azonban házasságtöréssel vádolták meg Elon Muskot.

A Solti Ádám ügy margójára: eltitkolt családok, kettős élet, tönkretett sorsok

She2022.05.10, 21:56

Solti Ádám bevallotta a feleségének, hogy korábban szeretőt tartott. Ha "csak" ennyi történt volna, az ma már hírnek is kevés lenne, ugyanis az ingerküszöbünk már olyan magasan van, hogy egy szimpla affér lassan senkinek sem zavarja meg a lelki nyugalmát.

Késő bánat: hátba szúrtál, elárultál, és erre nincs bocsánat!

She2022.04.19, 21:45

Az úgy történt, hogy megláttalak. Igaz, sok idő után, de végül megtörtént. Addig csak a kínzó kétely volt és a bizonyíthatatlan megérzések. Az, hogy valami nem stimmel.

Csúnyán összeveszett Will Smith és felesége - Nincs rendben a házasságuk?

Life.hu2022.04.08, 22:04

Will Smith egyértelművé tette felesége számára, hogy nem akar szerepelni a videójában: mielőtt filmezi, kérdezze meg erről őt is. Jada azonban hülyeségnek nevezte, amit a férje mond, és folytatta a videókészítést. 

Az is megcsalás, ha csak nézem? Egyáltalán, mi számít hűtlenségnek?

She2022.03.04, 07:09

Az internet előtti időkben nem volt olyan nehéz meghatározni, mi számít afférnak, és mi az, ami tényleg csak egy ártatlan flört. Manapság ez már nem olyan egyszerű feladat.

Megcsalt, de ez még nem ok a válásra

She2022.03.02, 08:01

Éjjel 11-kor, amikor már éppen némítottam le a telefont... jött a messenger üzenet Szilvitől: "Beszélnünk kell! Felhívhatlak?"

Arnold Schwarzenegger és eltitkolt fia sokáig nem voltak jó viszonyban

Life.hu2022.01.22, 12:28

A népszerű testépítő és akciósztár a kilencvenes években megcsalta a feleségét, az afférból pedig egy gyerek is született, akit sokáig igyekezett titokban tartani.

Előző
  • 1
Következő