AÉK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- olimpiai bajnok
- Athén
- Tőzsér Dániel
- Bajnokok Ligája
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Igaly nem lőhetett eleget Budaörsön
Szerdán kezdődik Mariborban a koronglövők Európa-bajnoksága, amelyen 14 magyar versenyző, köztük Igaly Diána vesz részt. Az olimpiai bajnok az elmúlt időszakban a felkészülés mellett a budaörsi lőtér használata körül kialakult gondokkal is kénytelen volt foglalkozni. Az Athénban aranyérmes skeetlövő hosszú évek óta edz a város szélén található pályán, amelynek használati idejét a nyáron napi öt óráról két órára csökkentette az önkormányzat, a környék lakóinak nyugalmára hivatkozva.
Ki megy ma? - Zikosz, Kanu
Az AS Monaco görög középpályása, Vaszilisz Zikosz hazatért az AEK Athénhez, a francia klub pedig a helyére megvette az Olimpiakosz elefántcsontparti játékosát, Yaya Tourét.
Bodnárék legyőzték a Valenciát a BL-ben
A Red Bull Salzburg hazai pályán egy góllal nyert az FC Valencia ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén. Bodnár László végigjátszotta a találkozót az osztrák együttesben. Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén a hajrában fordított a Hearts vendégeként. A magyar futballistát a cserék közé nevezték, de nem kapott bizonyítási lehetőséget. A Lille három góllal legyőzte a Debrecent búcsúztató macedón Rabotnicki Skopjét. Az FC Liverpool egy 88. szerzett góllal gyűrte le a vendég Maccabi Haifát.
Kővágó Athénban is remekelt
Akárcsak a Golden League-sorozat oslói nyitó versenyén, hétfő este az athéni szuper Grand Prix diszkoszvető versenyszámában is ezüstérmes lett Kővágó Zoltán. Mint ahogy egy hónapja a norvég fővárosban, valamint két éve ugyanitt Athénban az olimpián, ezúttal is csak a litván Virgilijus Alekna előzte meg.
Közmunkán az olimpiai bajnok pingpongozó
Sportemberhez méltatlanul viselkedett, ezért egyhetes javító-nevelő munkára kötelezték Csen Csit, a kínaiak Athénban férfi párosban olimpiai bajnok asztaliteniszezőjét.
- címkék:
- asztalitenisz
- olimpiai bajnok
- AÉK
- Címkefelhő »
Igaly csak saját pénzből szerezhet olimpiai kvótát
A sportlövők és a labdarúgók képviselőinek beszámolóival, pekingi terveinek ismertetésével folytatódott a sportági konzultációk sorozata a Magyar Olimpiai Bizottságnál. Elhangzott, hogy az Athénben aranyérmes Igaly Diána csak akkor tud elindulni Kairóban, a 2008-as pekingi játékokra kvótaszerzést kínáló Világkupa-viadalon, ha saját pénzéből megvásárolja a repülőjegyét és átutalja a szállásköltséget. Pongrátzné Vasvári Erzsébetnek, a koronglövő számok szövetségi kapitányának erre vonatkozó bejelentését megdöbbenés fogadta.
110 éve nyitották meg az első újkori olimpiát
Száztíz éve, 1896. április 6-án nyitották meg Athénban az első újkori olimpiát.
- címkék:
- Athén
- AÉK
- Párizs
- Címkefelhő »
Hormay Világkupa-aranyat nyert Athénban
Hormay Adrien nyerte meg az athéni női párbajtőr Világkupa-versenyt. A hazai szövetség tájékoztatása szerint ugyanezen a viadalon Révész Julianna nyolcadik lett, a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Nagy Tímea pedig a legjobb 16-ig jutott.
Megtalálták az AEK Athén bombagyárát
Az athéni rendőrség kedden 46 Molotov-koktélra bukkant a görög főváros Nea Philadelfeia negyedében, ahol az AEK Athén labdarúgócsapatának stadionja is található.
- címkék:
- foci
- AÉK
- Athén
- Címkefelhő »
Molotov-koktélok repültek az athéni derbin
Hat szurkoló könnyebben megsérült, kettőt őrizetbe vettek, amikor a Panathinaikosz-AEK Athén görög labdarúgó-bajnoki rangadó előtt összecsaptak a két együttes drukkerei.
- címkék:
- foci
- AÉK
- Panathinaikósz AÓ
- Címkefelhő »
Pireuszban sem hibázott a Vasas pólócsapata
A vízilabda Euroliga 16 csapatos főtáblájára jutott, és négy csoportban küzdő gárdák szombati programja keretében a Vasas Athénban, az Olympiakosz Pireusz ellen szállt vízbe a B betűjelű csoport harmadik játéknapján, és nyert egy góllal. A Domino-BHSE megszerezte második győzelmét az A csoportban, Benedekék a Spandaut verték 13-7-re. A LEN-kupában az FTC görög csapattal találkozott, és kétgólos vereséget szenvedett a Panioniosztól a negyeddöntő első mérkőzésén.
Rezazadeh maradt a világ legerősebb embere
A katari fővárosban csütörtökön a férfiak plusz 105 kilós súlycsoportjának iráni győzelmet hozó versenyével befejeződött a súlyemelő-világbajnokság. A dohai sportcsarnok teljesen megtelt az iráni szurkolókkal, hiszen az ólomsúlyúak mezőnyében lépett dobogóra a sportág egyik legendás alakja, a kétszeres olimpiai bajnok Hosszein Rezazadeh, akit a legutóbbi két olimpián (2000, Sydney; 2004, Athén) és két világbajnokságon képtelenség volt legyőzni.
Német edzőpárbaj a görög-magyaron
Kedden délután megérkezett, este pedig már edzett is Athénban a magyar labdarúgó-válogatott, amely szerda este 20.15-kor Görögország ellen lép pályára (tv: Sport2). Lothar Matthäus több újoncot is meghívott keretébe, csakúgy, mint kollégája, a napokkal ezelőtt szerződést hosszabbító Otto Rehhagel. A két német szakvezető egyaránt a 2008-as Eb-felkészülés első lépésének tartja az összecsapást.
Stark és Buzsáky megsérült, Tőzsér a keretben
Stark Péter és Buzsáky Ákos sérülés miatt nem utazik el a magyar labdarúgó-válogatottal a Görögország együttese elleni szerdai, athéni barátságos mérkőzésre. Lothar Matthäus szövetségi kapitány helyettük Tőzsér Dánielt, a Ferencváros középpályását hívta be a kerethez.
Három újonc a görögök elleni futballkeretben
Három újonc, Vermes Krisztián (Újpest), Kapcsos Vince (REAC) és Majoros Árpád (Vasas) is meghívót kapott Lothar Matthäus szövetségi kapitány keretébe. A magyar labdarúgó-válogatott november 16-án Athénban lép pályára barátságos mérkőzésen az Európa-bajnok Görögország ellen.
Görög-magyar focimeccs lesz novemberben
A magyar labdarúgó-válogatott november 16-án Athénben, az Európa-bajnok görög együttes ellen lép pályára barátságos mérkőzésen. A találkozó magyar idő szerint 20.15-kor kezdődik.
- címkék:
- foci
- barátságos mérkőzés
- AÉK
- Címkefelhő »
Öt magyar lett idén "spártai hős"
Tíz magyar indulóból ötnek sikerült teljesítenie az idei spartathlon ultramaratoni futóverseny 250 km-es távját. Az Athén és Spárta közötti viadalon idén 231-en vettek részt, de közülük csak 101-en érték el a célt. A legjobb magyar Kalotai Levente lett, aki 31 óra 33 perc alatt teljesítette a történelmi távot, ezzel a 17. helyen végzett.
Bélyegen a kosár-Eb görög aranyérmesei
Bélyegen jelennek meg Görögországban a szeptemberi, szerbia-montenegrói férfikosárlabda Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett hősök. A különleges sorozatot hétfőn nagyszabású gálán mutatják be a közönségnek Athénban.
Korsósék a Juvét is megszorongatnák a BL-ben
A Bajnokok Ligája második fordulójában az A csoportban a Bayern München a hétvégi, Hamburg elleni vereségét a Bruges ellen feledtetné, míg Korsós György és a Rapid az olasz bajnokságban ötből ötöt nyerő Juventus vendége lesz. A B jelű négyesben az Arsenalra komoly erőpróba vár az Ajax otthonában, az újonc svájci Thun a Sparta Praha ellen próbálja megszerezni első pontját. A játéknap rangadóját Barcelonában játsszák, ahol a katalánok az Udinesét fogadják, Athénban pedig a Panathinaikosz Torghelle Sándor segítségével gyűrheti le a Werder Brement. A negyedik négyesben a Manchester a Benficával, a spanyol bajnokságban magára találó Villlarreal ...
- címkék:
- Korsós György
- Thun
- Torghelle Sándor
- foci
- magyar foci
- Primera División
- Juventus FC
- AFC Ajax
- Villarreal CF
- Juventus F.C.
- FC Bayern München
- SV Werder Bremen
- AÉK
- Manchester United FC
- Panathinaikósz AÓ
- Brugge
- AC Sparta Praha
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Udinese
- Hamburger SV
- Bajnokok Ligája
- SL Benfica
- Barcelona
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Vb-2006: Athén tapasztalataira is számítanak
A jövő évi németországi labdarúgó-világbajnokság szervezői a tavalyi athéni olimpia kapcsán felhalmozódott tapasztalatokat is szeretnék hasznosítani az előkészületek, illetve a lebonyolítás során.
- címkék:
- Athén
- AÉK
- Málta
- Címkefelhő »
1999: hatgólos BL-nyitány Athénban
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 15-én!
- címkék:
- Roberto Carlos da Silva
- foci
- AÉK
- Címkefelhő »
Forradalmi magyar találmány vívásban
A vívósport bíráskodását forradalmi módon megváltoztatható találmány debütál szombaton a Józsefváros-kupa nemzetközi versenyen, amelyen többek között a férfi kard egyéniben olimpiai bajnok olasz Aldo Montano, valamint az Athénban mögötte ezüstérmes Nemcsik Zsolt is pástra lép a Nemzeti Lovardában.
Könnygázzal fékezték meg az AEK-drukkereket
Rohamrendőrök könnygáz bevetésével tudták megfékezni az AEK Athén labdarúgócsapatának felhevült szurkolóit, akik a Halkidona elleni, hétfő esti bajnoki rajt előtt és a 0-0-ra végződött mérkőzés közben is randalíroztak.
- címkék:
- foci
- AÉK
- Athén
- Címkefelhő »
Olimpiai bajnok a Berlin-maratonon
Rajthoz áll a szeptember 25-ei berlini maratonin a japánok olimpiai bajnoknője, Nogucsi Mizuki. A 26 éves futó először indul ezen a távon azóta, hogy tavaly augusztusban, Athénban megnyerte a számot.
Álláskeresés visszavonult olimpikonoknak
Az olimpiai bajnok vízilabdázó Kósz Zoltán, valamint az Athénban ezüstérmet szerzett kardvívó Nemcsik Zsolt próbálhatja ki először, mennyire hatékony a Magyar Olimpiai Bizottság és az Adecco közös, sportolók álláskeresését segítő programja.
Bodor és Szepesi három arannyal zárt Athénban
Az athéni Akropolisz-kupa nemzetközi úszóverseny vasárnapi befejező napján három magyar győzelem született, így összességében 10 elsőséggel zárta szereplését a kőbányaiak mestere, Turi György vezette válogatott társaság.
Cseh László remekel Athénban
Az olimpiai bronzérmes, vb-második, Európa-bajnok Cseh László 400 m vegyesen (4:15.08 p) aratott pénteki győzelme után szombaton a 200-as távon is diadalmaskodott az athéni nemzetközi viadalon, méghozzá a világbajnoki felkészülés jelenlegi szakaszában biztató, 1:59.81 perces idővel.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- AÉK
- Címkefelhő »
Vajda legyőzte Kolonicsot a kajak-kenu idénynyitón
A tavaly Athénban ötkarikás bronzérmes Vajda Attila legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok, 13-szoros vb-győztes Kolonics Györgyöt a kenu egyesek 500 méteres számában a Raab Karcher-kupáért kiírt szolnoki kajak-kenu idénynyitón. A c-1 hosszabb távján, 1000 m-en ugyanakkor a második helyre szorult a Démász-Szeged versenyzője, itt Kronecker Gábor nyert.
Athénban hallgatják meg a magyar súlyemelőket
A tavalyi athéni olimpián doppingvétségért elmarasztalt három magyar súlyemelőt szombaton hallgatja meg az IWF, a nemzetközi sportági szövetség eseti bizottsága a görög fővárosban.
- címkék:
- súlyemelés
- AÉK
- IWF
- Címkefelhő »
Ki megy ma? - Chiesa, Baraja
A Crystal Palace görög középpályása, Vaszilisz Lakisz a nyáron hazatérhet az AEK Athénhoz. Az Arminia Bielefeld dél-afrikai támadója, Delron Buckley a Borussia Dortmundba tart.
Kitadzsima 100 mellen indulhat a vébén
Japán 35 fős úszócsapatot indít a júliusi világbajnokságon Montrealban, s a válogatottnak tagja a tavaly Athénban mindkét melltávon olimpiai bajnok Kitadzsima Koszuke is, aki ötkarikás számai közül 100 méteren rajthoz állhat Kanadában.
Kelly Holmes jövőre visszavonul
Jövő márciusban a melbourne-i Nemzetközösségi Játékokon vonul vissza Kelly Holmes, a britek Athénban két olimpiai aranyérmet nyert, 35 éves középtávfutónője. Holmes csütörtökön azt is bejelentette, hogy hazájában augusztus 21-én Sheffieldben áll utoljára rajthoz.
Orosz és török sikerek a súlyemelő Eb-n
A nők 58 és 63 kg-os súlycsoportjában is orosz győzelem született a szófiai súlyemelő Európa-bajnokságon. A férfiak 62 kg-os súlycsoportjában az Athénban 56 kg-ban olimpiai bajnok, török Halil Mutlu győzött.
Párizs és Athén is BL-döntőt rendezhet
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében 2006-ban Párizs, egy évvel később pedig Athén rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. A szövetség kétnapos tallinni ülésén azt is eldöntötte, hogy a második számú európai kupasorozat, vagyis az UEFA-kupa jövő évi - és azt követő - fináléjának Eindhoven, valamint Glasgow adhat otthont.
Janics Natasa és Kovács Katalin a kivétel
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtöki ülésén elfogadta Angyal Zoltán szövetségi kapitánynak a válogatási elvek módosítására vonatkozó javaslatát. Ennek értelmében a versenyzők egy távon nem indulhatnak két számban, e szabály alól csak ketten kivételek: a tavaly egyesben olimpiai bajnok Janics Natasa s az Athénban szintén aranyérmes páros másik tagja, Kovács Katalin.
Amir Khan - Kindelan visszavágó Boltonban
Szenzációs amatőr bokszmeccs lesz április 16-án, Boltonban: az athéni olimpia egyik slágerösszecsapásának, a Mario Kindelan - Amir Khan könnyűsúlyú döntőnek a visszavágója. A 60 kg-os súlycsoport két olimpián (Sydney, Athén) megkoronázott királya, a 33 éves kubai Kindelan - aki második ötkarikás diadala után visszavonult - újra szorítóba lép, méghozzá napjaink egyik legnagyobb amatőr reménysége, a 18 éves brit Khan ellen. Tavaly, Athénban Kindelan 30-22-es pontozással verte az egyébként pazarul bokszoló Khant.
Kirúgták a túlsúlyos tornásznőt
Túlsúlya miatt kitette a válogatott keretéből az Athénban háromszoros olimpiai bajnok Catalina Ponort a Román Tornaszövetség.
- címkék:
- Catalina Ponor
- olimpiai bajnok
- AÉK
- Címkefelhő »
Bécsben a hó volt az úr
A rendkívüli havazás miatt elhalasztották az Austria Wien-Athletic Bilbao összecsapást az UEFA-kupa harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A Schalke 1-1-es döntetlent ért el az ukrán Sahtar vendégeként, míg a Sevilla minimális, 1-0-s hátrányt szedett össze Athénban a Panathinaikosz ellen.
Görög bombameglepetés a férfikézi-vébén
Alig fél évvel az olimpiai torna után ismét találkozott egymással a görög és a francia férfikézilabda-válogatott. Athénban még a gallok nyertek 18 góllal, a tunéziai világbajnokság csoportmérkőzésein azonban csoda történt, a végig vezető franciák a hajrában összeomolva kikaptak a sehol sem jegyzett hellénektől. Persze az a csapat, amely az utolsó 20 percben mindössze két gólt szerez, nem is gondolhat komolyan a győzelemre.
Janicsék elkezdték a horror-programot
Athénban a magyar olimpiai csapat legsikeresebbje volt a kajak-kenu válogatott, s a versenyzők közel fél évvel az ötkarikás játékok után immár az új idényre készülnek. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, Janics Natasa, Kovács Katalin és Kolonics György Dunavarsányban együtt alapoznak a 2005-ös esztendőre, egyelőre még kajak és kenu nélkül.
Maradona 60 ezer euróért utazott Athénba
A Radio 10 nevű argentin állomás értesülése szerint Diego Armando Maradona egy svájci drogklinikán folytatja rehabilitációját. A 44 éves egykori világsztár labdarúgó tavaly áprilisban kis híján meghalt, olyan súlyos szívproblémái adódtak. A minap Görögországba, Athénba érkezett, mégpedig - mint utóbb kiderült - pénzszerzési céllal.
- címkék:
- Diego Maradona
- Rivaldo
- foci
- AÉK
- Görögország
- Radio
- Címkefelhő »
Sportchat 2004
2004 a sport éve volt, hiszen a különféle Európa- és világbajnokságokon kívül augusztusban Athén olimpiát rendezett. Az ötkarikás játékok előtt és után megannyi remek magyar sportolót meghívtunk Csevegőszobánkba, de az olimpikonokon kívül - többek között - sportvezető, doppingszakértő, motorversenyző és sakkozó is tiszteletét tette nálunk. Jók voltak a kérdések, amelyeket minden esetben az olvasók tettek fel, idézzük hát fel, mit és hogyan válaszoltak azokra büszkeségeink 2004-ben. Sportchat 2004 - Lékótól Pásztoryig.
- címkék:
- sport
- AÉK
- Címkefelhő »
Olimpia 2004
108 évvel a kezdetek után az újkori olimpiák körforgása visszatért a kiindulóponthoz, Athénba. A XXVIII. Nyári Játékok 16 versenynapja alatt, augusztus 13. és 29. között 28 sportágban 301 - Elena Votszi iparművész által tervezett - aranyérmet osztottak ki. 201 nemzeti olimpiai bizottság képviseletében 10 500 sportoló mérte össze tudását, s a történésekről a görög és a nemzetközi média 21 500 munkása tudósított; erre a 37 000 emberre 45 000 főnyi biztonsági személyzet ügyelt. A felvigyázók létszáma a történelem során először múlta felül a felvigyázottakét.
- címkék:
- Kovács
- Fazekas
- sport
- AÉK
- Címkefelhő »
Kézilabda 2004
Egy Eb-bronzérem, egy nemzetközi kupadöntő és bravúros olimpiai negyedik hely - ennyiben lehet megvonni a magyar kézilabdasport 2004-es mérlegét. Sok nemzet elfogadná ezt az eredménysort, azonban a várakozások ennél szebb reményekre jogosítottak fel mindenkit év elején. A női válogatott azonban csupán ötödik lett Athénban, a hazai, decemberi Eb-n mindössze bronzig jutott...
Kemény újabb négy évig a pólócsapat élén marad
2008 végéig Kemény Dénes marad az olimpiai bajnoki címét Athénban megvédő férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az újabb négy évre szóló szerződést péntek reggel írta alá a sikeredző és Martin György, a sportági szövetség elnöke.
Szabics csapata csoportelső az UEFA-kupában
Nagy meglepetésre a skót Glasgow Rangers elbúcsúzott a labdarúgó UEFA-kupa további küzdelmeitől, miután hazai pályán vereséget szenvedett a francia Auxerre együttesétől. A német másodosztályú Alemannia Aachen történelmi győzelmet aratott a görög AEK Athén otthonában, hiszen alacsonyabb ligából érkező germán alakulatnak sohasem sikerült még a legjobb 32 közé jutnia a sorozat históriájában.
Kettős magyar siker a pólós Euroligában
A TEVA-VasasPlaket és a Domino-BHSE is győzött a férfivízilabda Euroliga második fordulójában. A piros-kék együttes a szerb-montenegrói Nist verte 11-6-ra a Komjádi uszodában, míg a címvédő Honvéd 7-4-re nyert az Olympiakosz Pireusz ellen Athénban. A LEN-kupában a Szeged bravúros, 7-6-os idegenbeli sikerrel, s ily módon kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, az UTE viszont hiába győzte le 10-6-ra az olasz Camoglit, a múlt heti ötgólos vereség után ez kevésnek bizonyult a folytatás kiharcolásához. Szintén emelt fővel búcsúzott a Ferencváros: Bíró Attila együttese a kétgólos hazai vereség után a vasárnapi visszavágón 9-8--ra ...
A PVSK legyőzte a Valenciát
A MiZo-Pécsi VSK hazai pályán óriási csatában négy ponttal győzött a spanyol Valencia ellen, míg a Szolnok 80-67-re kikapott a legutóbb ezüstérmes lengyel Gdynia vendégeként a nőikosárlabda-Euroliga 6. fordulójában.
Kemény Dénes Kolumbusz-díjat kapott
Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címét Athénban megvédő férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kapta a 2004-es Kolumbusz-díjat.