AÉK

címke rss

Henrik Larsson utolsó mérkőzése következhet

Archívum2007.12.05, 09:52

Csak egy hét pihenőt kaptak az UEFA-kupában szereplő klubok, hiszen máris újabb fordulót rendeznek a sorozatban. Mivel ezúttal a Bajnokok Ligájában nem játszanak mérkőzéseket, így a harmadik játéknapot két részre bontották, és az első négy csoportban szerdán, a másik négyben pedig csütörtökön játszanak a csapatok - amelyek közül jó néhány kiharcolhatja a legjobb 32 közé kerülést.

Egyeseknek siker, másoknak nagy kudarc az olimpiai ezüst

Archívum2007.11.25, 10:53

A birkózó Komáromi Tibor máig nem tudta megemészteni a traumát, hogy a szöuli olimpián esélyesként be kellett érnie az ezüstéremmel, ugyanitt az úszó Güttler Károly nagyon örült a második helynek is, holott csupán egyetlen századmásodperccel maradt le az aranyról. Ma már a neki járó alacsonyabb olimpiai járadék miatt van benne keserűség is. A három éve Athénban ezüstérmes súlyemelő Krutzler Eszter először csalódott volt, de ma már sikerként éli meg a második helyét.

Ifjúsági olimpia: Athén esélyesebb Debrecennél

Sport2007.11.13, 17:42

Szakértők szerint Athén a legesélyesebb arra, hogy 2010-ben otthon adjon az első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiának. A kandidálók között van Debrecen városa is.

Az 1999-es BL-döntőt idézte a Zvezda-Bayern

Sport2007.10.26, 02:00

A Crvena zvezda 1-0-ra, majd 2-1-re is vezetett a Bayern München ellen, az UEFA-kupa legnagyobb esélyesének tartott német gárda azonban az utolsó percekben fordítani tudott a csoportkör első fordulójának belgrádi rangadóján. Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén 1-1-es döntetlent ért el a - Bajnokok Ligája selejtezőjében a Debrecent búcsúztató - svéd Elfsborg otthonában. Juhász Roland együttese, az Anderlecht 2-0-ra diadalmaskodott az izraeli Hapoel Tel Aviv ellen. Mindkét magyar játékos végig a pályán volt. A Tottenham otthon kapott ki 2-1-re a Getafétől, a találkozó után a londoniak menesztették Martin Jol vezetőedzőt.

UEFA-kupa: Tőzsér vezetésével sziporkázott az AEK

Sport2007.10.04, 14:46

Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén hazai környezetben három góllal nyert a Bodnár Lászlót is foglalkoztató Red Bull Salzburg ellen a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának első felvonásán. Tőzsér a 29. percben lépett pályára a házigazdáknál, gólt nem szerzett, de hírügynökségi jelentések szerint csapata egyik legjobbja volt. A vendégeknél Bodnár László nem játszott. A Sion 3-2-re verte a Galatasarayt, a svájci csapat második gólját Vanczák Vilmos szerezte.

BL: Tőzséréket nagyon megverte a Sevilla

Archívum2007.09.03, 23:05

Az első meccset 2-0-ra megnyerő Sevilla a Tőzsér Dánielt is foglalkoztató AEK Athén otthonában is győzni tudott a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójában, s ezzel bejutott a csoportkörbe.

BL: nem focizhat Tőzsér ellen a Sevilla brazilja

Sport2007.08.15, 06:54

Küszöbön álló átigazolása miatt nem játszik a brazil Daniel Alves a Sevilla színeiben a szerdai, AEK Athén (Tőzsér Dániel csapata) elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn. Ha a Copa America-győztes hátvéd pályára lépne a vendég görögök ellen, akkor ebben az idényben már nem szerepelhetne új kenyéradójának BL-meccsein.

Tőzsér Spanyolországról álmodik

Sport2007.06.16, 10:26

Kilenc ponttal az Olimpiakosz mögött a második helyet szerzete meg a görög labdarúgó-bajnokságban az AEK Athén csapata. Az együttes magyar légiósa, Tőzsér Dániel elégedett az első görögországi szezonnal, amelyről az [origo] kamerája előtt mesélt.

Visszatér a doppingoló magyar diszkoszvető

Sport2007.05.22, 19:43

Több, mint 33 hónappal azután, hogy doppingvétség miatt Athénban megfosztották olimpiai bajnoki címétől a csehországi Turnovban tért vissza Fazekas Róbert diszkoszvető.

Benítez szerint a Milan a BL-döntő esélyese

Archívum2007.05.22, 13:27

Szerda este Athénban, két év után ismét a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében csap össze egymással a Liverpool FC és az AC Milan, így az olasz gárdának lehetősége nyílik visszavágni a minden idők egyik legjobb és leghihetetlenebb BL-fináléjában elszenvedett vereségért.

Milan vagy Liverpool, az itt a kérdés

Sport2007.05.21, 16:33

Szerdán este az Athénban sorra kerülő Bajnokok Ligája-fináléban eldől, hogy a Milan képes lesz-e visszavágni a Liverpoolnak a legrangosabb európai kupasorozat 2005-ös döntőjében elszenvedett történelmi vereségért. Ön mit gondol?

Balogh ötödik lett az öttusa-Vk-n

Sport2007.05.14, 06:38

Az Athénban olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev nyerte meg a budapesti Volkswagen férfi öttusa Világkupa-versenyt. A második helyen a tavaly világbajnok litván Edvinas Krungolcas, a harmadikon pedig a 2003-ban vb-első német Eric Walther végzett. A legjobb magyar, Balogh Gábor ötödik lett.

Steinmetzék legyőzték az Euroliga-címvédőt

Sport2007.05.09, 23:04

A Vasas minimális előnyt szerzett a május 23-ai visszavágóra a Jug Dubrovnikkal szemben a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén a Komjádi uszodában, ahol 11-10-re nyert a horvát címvédő ellen. A Honvéd ugyanakkor két góllal kikapott az Olimpiakosztól Athénban.

A Milan lefocizta a MU-t a BL-elődöntőben

Sport2007.05.07, 12:57

Május 23-án, Athénban megismétlődik a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő párosítása, mivel - az FC Liverpool keddi továbbjutása után - másodikként az AC Milan került be a fináléba. Bár a múlt heti első meccsen az olasz csapat 3-2-es vereséget szenvedett a Manchester United otthonában, a San Siróban nem ismertek kegyelmet Kakáék, és 3-0-ra kiütötték az ezúttal rendkívül gyengén futballozó angol együttest.

Görög röplabdameccs után öltek meg egy szurkolót

Archívum2007.03.29, 20:46

Egy ember meghalt, hatan megsérültek, amikor egy görög női röplabda bajnoki után a két csapat szurkolói összecsaptak egymással Athén keleti részén.

BL: Milan-Bayern, Roma-MU az elődöntőért

Sport2007.03.09, 13:07

A májusi döntő helyszínén, Athénban kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását, a Milan a Bayern Münchennel került össze, a PSV a 2005-ös győztes Liverpoolt kapta, a Roma a Manchester United ellen készülhet, a Chelsea pedig a Valencia testén keresztül juthat a négy közé.

Szurkolói háború Athén utcáin

Archívum2007.01.15, 15:18

Valóságos csatatérré változtatták Athént a hétvégén többször is összecsapó Panathinaikosz- és Olimpiakosz-futballszurkolók.

Athénban hengerelt a Domino pólócsapata

Sport2006.12.16, 20:34

A Honvéd férfivízilabda- csapata két győzelemmel a tarsolyában várhatja a januári folytatást az Euroliga főtábláján, miután a D betűjelű négyes csoportjában - a spanyol CNA Barceloneta elleni nyitófordulós sikert (12-8) követően - szombat este a görög fővárosban 12 (!) góllal valósággal lelépte a Panioniosz együttesét. A TEVA-VasasPlaket hazai pályán szenvedett egygólos, 9-8-as vereséget az olasz Pro Reccótól.

Mincza Ildikó parádés visszatérése

Sport2006.12.16, 19:45

Remekül sikerült Mincza Ildikó visszatérése a vívók országos bajnokságán. Az MTK Athénban olimpiai negyedik helyezett párbajtőrözője kevesebb mint egy évvel kislánya születése után a dobogó tetejére vezette együttesét, s a Honvéd elleni döntőben az idei világbajnokot (Nagy Tímeát) és a vb-bronzérmest (Szász Emesét) is legyőzte.

Kényszerleszállás görög futballhuligánok miatt

Archívum2006.12.15, 22:01

Kényszerleszállást hajtott végre péntek este az olaszországi Brindisiben az a repülőgép, amely a Panathinaikosz labdarúgócsapatának szurkolóit szállította Párizsból Athénba.

BL: nem buktak el az angol nagycsapatok

Sport2006.12.07, 11:55

Elmaradtak a nagyobb meglepetések a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó játéknapján: a kieséstől veszélyeztetett nagycsapatok közül a Manchester United, az Arsenal és az FC Porto is bejutott a legjobb 16 közé, míg a Benfia és a CSZKA Moszkva az UEFA-kupában folytathatja a szereplést. Valószínűleg a továbbiakban nem láthatunk magyar játékost sem a legrangosabb kupasorozatban, hiszen Tőzsér Dániel, illetve Juhász Roland csapata, az AEK Athén és az Anderlecht is búcsúzott.

Kifogyhat a sztárokból a Serie A

Archívum2006.11.24, 10:22

Az AC Milan háza táján mostanában nem valami jó a hangulat: a csapat a bajnokságban négy mérkőzés óta nyeretlen, és a BL-ben is kikapott az AEK Athéntól - bár utóbbi eredmény ellemére bejutott a legjobb 16 közé. A klub vezetősége szerint azonban nem csak a rossonerók válságáról van szó, hanem az egész olasz bajnokság krízisbe kerülhet, mert a talján klubok egyre nehezebben tudnak külföldi sztárokat szerződtetni.

Dida három hónapra kidőlt

Archívum2006.11.23, 19:05

Előreláthatólag három hónapig nem léphet pályára Dida, az AC Milan labdarúgócsapatának világbajnok brazil kapusa. A 33 éves hálóőr az AEK Athén elleni 1-0-ra elveszített keddi Bajnokok Ligája mérkőzésen szenvedett részleges térdszalag-szakadást.

A Milant és a MU-t is megtréfálták a BL-ben

Sport2006.11.22, 11:11

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulója bővelkedett a meglepetésekben. A Lyon már 2-0-ra vezetett a Real Madrid ellen, a spanyolok azonban egyenlítettek, sőt a hajrában büntetőt hibáztak. A Celtic meglepetésre legyőzte a Manchester Unitedet, és már biztos továbbjutó, az angol együttesre azonban még igencsak veszélyes az FC Köbenhavnt 3-1-re legyőző Benfica. Az Arsenal 0-1-ről fordított a nullapontos Hamburg ellen, a Moszkvában diadalmaskodó Portónak - csakúgy, mint Alex Ferguson csapatának - szintén 10 pontja van, de még jók az esélyei a CSZKA-nak is (8 pont). A Tőzsér Dániellel felálló AEK Athéntól bár kikaapott ...

Tőzsér-parádéval nyert az AEK Athén

Archívum2006.10.01, 11:41

Az AEK Athén Tőzsér Dániel góljával és két gólpasszával 3-1-re legyőzte a vendég Ergotelisz csapatát a görög labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában.

Amerikai diadal az Athén-Spárta maratonon

Archívum2006.09.30, 15:11

Idén az amerikai Scott Jurek nyerte a férfiaknál az Athén és Spárta között rendezett Spartathlon szupermaratoni futóversenyt.

Peking Csollány Szilvesztert is várja

Sport2006.09.27, 12:00

Csollány Szilveszter 2000-ben a sydneyi olimpián aranyérmet nyert gyűrűn, 2004-ben, Athénban az egyik jelölt volt a NOB sportolói bizottságába, és ott lesz két év múlva a pekingi ötkarikás játékokon is. Ezúttal egy újabb szerepkörben, mint a "Peking téged vár" kampány egyik arca.

A karambolt nem követte klubcsere

Archívum2006.09.25, 10:51

A Panathinaikoszban futballozó argentin középpályás, Ezequiel González is Keownhoz hasonlóan elátkozva érezhette magát, amikor edzésre igyekezve autójával Athénban előbb nekiütközött egy szembejövő gépkocsinak, majd a lámpaoszlopnak csapódott.

BL: újabb lyoni lecke a Realnak, megizzadt a MU

Sport2006.09.14, 11:17

Újabb tizenhat csapat mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, a játéknap rangadóján az E csoportban a Lyon a Real Madridot fogadta, és a tavalyi idényhez hasonlóan most is legyőzte a királyi gárdát, ezúttal 2-0-ra. Ugyanebben a csoportban a román Steaua nagy meglepetésre 4-1-re nyert Kijevben, a Dinamo vendégeként. Az F jelű négyesben a Manchester United megizzadt a Celtic ellen, de végül 3-2-re győzött, a G kvartettben lévő Arsenalnak könnyebb dolga volt Hamburgban, igaz, a 10. pertől emberelőnyben futballozott. A "magyar", azaz a H csoportban Juhász Roland a 68. percben állt be a Lille ellen 1-1-re végző Anderlechtbe, Tőzsér Dánielneek ...

Horváth Gábor Pekingig kajakozhat

Sport2006.08.30, 13:46

Horváth Gábor a tökéletes katona. Pontosabban honvéd (lévén a Domino-Honvéd versenyzője), és azt is hozzáfűzhetjük: ő a tökéletes kajakos. Három olimpián szerzett érmet (Atlanta: ezüst, Sydney és Athén: egyaránt arany), és úgy tetszik, a szegedi siker után is hű marad jó szokásához, és esküszik a négyes számra. Továbbra is négyesben akar versenyezni, és megkísérli a lehetetlent, vagyis azt, hogy a negyedik olimpiáján is érmet nyerjen a férfi csapathajóval. Kétség kívül ő minden idők legkiválóbb magyar négyes versenyzője, ám ne feledkezzünk meg társairól sem: Vereckei Ákos, Kökény Roland és Gyökös Lajos szintén csak e számban versenyyzett ...

Igaly nem lőhetett eleget Budaörsön

Sport2006.08.29, 15:05

Szerdán kezdődik Mariborban a koronglövők Európa-bajnoksága, amelyen 14 magyar versenyző, köztük Igaly Diána vesz részt. Az olimpiai bajnok az elmúlt időszakban a felkészülés mellett a budaörsi lőtér használata körül kialakult gondokkal is kénytelen volt foglalkozni. Az Athénban aranyérmes skeetlövő hosszú évek óta edz a város szélén található pályán, amelynek használati idejét a nyáron napi öt óráról két órára csökkentette az önkormányzat, a környék lakóinak nyugalmára hivatkozva.

Ki megy ma? - Zikosz, Kanu

Archívum2006.08.16, 08:46

Az AS Monaco görög középpályása, Vaszilisz Zikosz hazatért az AEK Athénhez, a francia klub pedig a helyére megvette az Olimpiakosz elefántcsontparti játékosát, Yaya Tourét.

Bodnárék legyőzték a Valenciát a BL-ben

Sport2006.08.09, 23:27

A Red Bull Salzburg hazai pályán egy góllal nyert az FC Valencia ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén. Bodnár László végigjátszotta a találkozót az osztrák együttesben. Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén a hajrában fordított a Hearts vendégeként. A magyar futballistát a cserék közé nevezték, de nem kapott bizonyítási lehetőséget. A Lille három góllal legyőzte a Debrecent búcsúztató macedón Rabotnicki Skopjét.  Az FC Liverpool egy 88. szerzett góllal gyűrte le a vendég Maccabi Haifát.

Kővágó Athénban is remekelt

Sport2006.07.03, 22:53

Akárcsak a Golden League-sorozat oslói nyitó versenyén, hétfő este az athéni szuper Grand Prix diszkoszvető versenyszámában is ezüstérmes lett Kővágó Zoltán. Mint ahogy egy hónapja a norvég fővárosban, valamint két éve ugyanitt Athénban az olimpián, ezúttal is csak a litván Virgilijus Alekna előzte meg.

Közmunkán az olimpiai bajnok pingpongozó

Sport2006.05.17, 08:24

Sportemberhez méltatlanul viselkedett, ezért egyhetes javító-nevelő munkára kötelezték Csen Csit, a kínaiak Athénban férfi párosban olimpiai bajnok asztaliteniszezőjét.

Igaly csak saját pénzből szerezhet olimpiai kvótát

Sport2006.05.09, 20:32

A sportlövők és a labdarúgók képviselőinek beszámolóival, pekingi terveinek ismertetésével folytatódott a sportági konzultációk sorozata a Magyar Olimpiai Bizottságnál. Elhangzott, hogy az Athénben aranyérmes Igaly Diána csak akkor tud elindulni Kairóban, a 2008-as pekingi játékokra kvótaszerzést kínáló Világkupa-viadalon, ha saját pénzéből megvásárolja a repülőjegyét és átutalja a szállásköltséget. Pongrátzné Vasvári Erzsébetnek, a koronglövő számok szövetségi kapitányának erre vonatkozó bejelentését megdöbbenés fogadta.

110 éve nyitották meg az első újkori olimpiát

Sport2006.04.04, 08:33

Száztíz éve, 1896. április 6-án nyitották meg Athénban az első újkori olimpiát.

Hormay Világkupa-aranyat nyert Athénban

Sport2006.03.12, 20:57

Hormay Adrien nyerte meg az athéni női párbajtőr Világkupa-versenyt. A hazai szövetség tájékoztatása szerint ugyanezen a viadalon Révész Julianna nyolcadik lett, a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Nagy Tímea pedig a legjobb 16-ig jutott.

Megtalálták az AEK Athén bombagyárát

Archívum2006.03.07, 19:21

Az athéni rendőrség kedden 46 Molotov-koktélra bukkant a görög főváros Nea Philadelfeia negyedében, ahol az AEK Athén labdarúgócsapatának stadionja is található.

Molotov-koktélok repültek az athéni derbin

Archívum2006.03.06, 11:29

Hat szurkoló könnyebben megsérült, kettőt őrizetbe vettek, amikor a Panathinaikosz-AEK Athén görög labdarúgó-bajnoki rangadó előtt összecsaptak a két együttes drukkerei.

Pireuszban sem hibázott a Vasas pólócsapata

Sport2006.01.14, 21:29

A vízilabda Euroliga 16 csapatos főtáblájára jutott, és négy csoportban küzdő gárdák szombati programja keretében a Vasas Athénban, az Olympiakosz Pireusz ellen szállt vízbe a B betűjelű csoport harmadik játéknapján, és nyert egy góllal. A Domino-BHSE megszerezte második győzelmét az A csoportban, Benedekék a Spandaut verték 13-7-re. A LEN-kupában az FTC görög csapattal találkozott, és kétgólos vereséget szenvedett a Panioniosztól a negyeddöntő első mérkőzésén.

Rezazadeh maradt a világ legerősebb embere

Sport2005.11.17, 17:17

A katari fővárosban csütörtökön a férfiak plusz 105 kilós súlycsoportjának iráni győzelmet hozó versenyével befejeződött a súlyemelő-világbajnokság.  A dohai sportcsarnok teljesen megtelt az iráni szurkolókkal, hiszen az ólomsúlyúak mezőnyében lépett dobogóra a sportág egyik legendás alakja, a kétszeres olimpiai bajnok Hosszein Rezazadeh, akit a legutóbbi két olimpián (2000, Sydney; 2004, Athén) és két világbajnokságon képtelenség volt legyőzni.

Német edzőpárbaj a görög-magyaron

Sport2005.11.16, 07:41

Kedden délután megérkezett, este pedig már edzett is Athénban a magyar labdarúgó-válogatott, amely szerda este 20.15-kor Görögország ellen lép pályára (tv: Sport2). Lothar Matthäus több újoncot is meghívott keretébe, csakúgy, mint kollégája, a napokkal ezelőtt szerződést hosszabbító Otto Rehhagel. A két német szakvezető egyaránt a 2008-as Eb-felkészülés első lépésének tartja az összecsapást.

Stark és Buzsáky megsérült, Tőzsér a keretben

Sport2005.11.14, 18:34

Stark Péter és Buzsáky Ákos sérülés miatt nem utazik el a magyar labdarúgó-válogatottal a Görögország együttese elleni szerdai, athéni barátságos mérkőzésre. Lothar Matthäus szövetségi kapitány helyettük Tőzsér Dánielt, a Ferencváros középpályását hívta be a kerethez.

Három újonc a görögök elleni futballkeretben

Archívum2005.11.04, 15:24

Három újonc, Vermes Krisztián (Újpest), Kapcsos Vince (REAC) és Majoros Árpád (Vasas) is meghívót kapott Lothar Matthäus szövetségi kapitány keretébe. A magyar labdarúgó-válogatott november 16-án Athénban lép pályára barátságos mérkőzésen az Európa-bajnok Görögország ellen.

Görög-magyar focimeccs lesz novemberben

Archívum2005.10.26, 17:08

A magyar labdarúgó-válogatott november 16-án Athénben, az Európa-bajnok görög együttes ellen lép pályára barátságos mérkőzésen. A találkozó magyar idő szerint 20.15-kor kezdődik.

Öt magyar lett idén "spártai hős"

Archívum2005.10.17, 18:48

Tíz magyar indulóból ötnek sikerült teljesítenie az idei spartathlon ultramaratoni futóverseny 250 km-es távját. Az Athén és Spárta közötti viadalon idén 231-en vettek részt, de közülük csak 101-en érték el a célt. A legjobb magyar Kalotai Levente lett, aki 31 óra 33 perc alatt teljesítette a történelmi távot, ezzel a 17. helyen végzett.

Bélyegen a kosár-Eb görög aranyérmesei

Archívum2005.10.08, 12:38

Bélyegen jelennek meg Görögországban a szeptemberi, szerbia-montenegrói férfikosárlabda Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett hősök. A különleges sorozatot hétfőn nagyszabású gálán mutatják be a közönségnek Athénban.

Korsósék a Juvét is megszorongatnák a BL-ben

Sport2005.09.27, 20:10

A Bajnokok Ligája második fordulójában az A csoportban a Bayern München a hétvégi, Hamburg elleni vereségét a Bruges ellen feledtetné, míg Korsós György és a Rapid az olasz bajnokságban ötből ötöt nyerő Juventus vendége lesz. A B jelű négyesben az Arsenalra komoly erőpróba vár az Ajax otthonában, az újonc svájci Thun a Sparta Praha ellen próbálja megszerezni első pontját. A játéknap rangadóját Barcelonában játsszák, ahol a katalánok az Udinesét fogadják, Athénban pedig a Panathinaikosz Torghelle Sándor segítségével gyűrheti le a Werder Brement. A negyedik négyesben a Manchester a Benficával, a spanyol bajnokságban magára találó Villlarreal ...

Vb-2006: Athén tapasztalataira is számítanak

Sport2005.09.20, 09:24

A jövő évi németországi labdarúgó-világbajnokság szervezői a tavalyi athéni olimpia kapcsán felhalmozódott tapasztalatokat is szeretnék hasznosítani az előkészületek, illetve a lebonyolítás során.

Előző
Következő