AÉK

címke rss

Közelebb kerültek Athénhoz női pólósaink

Sport2003.10.28, 19:20

A magyar nőivízilabda-válogatott a februári olaszországi olimpiai selejtezőről csoportmásodikként is kijut a jövő évi athéni ötkarikás játékokra - derült ki a kvalifikációs torna lebonyolítási rendjéből, amelynek részleteit most tette közzé honlapján a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA).

Távol került Athéntól a férfipárbajtőr-csapat

Sport2003.10.09, 22:17

A havannai vívó-világbajnokság csapatversenyeinek sorában először a férfipárbajtőrözők léptek pástra. A magyarok számára hamar eldőlt, hogy akárcsak tavaly, úgy idén sem szereznek érmet, sőt a legjobb esetben is csak a 13. helyen végeznek. Ezzel gyakorlatilag biztossá vált, hogy a csapat nem harcolja ki az olimpiai részvétel jogát.  Nőitőrben is érem nélkül marad a magyar csapat, Vargáék utolsó fellépésén a hetedik hely megszerzése lesz  a tét.

Osztrák győzelem a Spartatlonon

Sport2003.09.27, 15:53

Markus Thalmann nyerte a görögországi 20. spartatlon futóversenyt. Az osztrák atléta 23:28:24 óra alatt teljesítette az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot. A második helyen a brazil Valmir Nunes (25:30:35), a harmadikon a francia Jean-Jacques Moros (26:26:16) végzett.

Megint tökéletesek voltak kajakos hölgyeink

Sport2003.09.14, 22:36

Csakúgy, mint tavaly Sevillában, Gainesville-ben is teljes magyar sikert hoztak az 500 méteres női számok: előbb a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összeállítású kajak négyes, majd Kovács egyesben, végül a Szabó Szilvia, Bóta Kinga kajakpáros nyert aranyérmet, s szerzett olimpiai kvótát  az országnak. Ez azt jelenti, hogy a női együttes a lehetséges legtöbbet, azaz hét versenyzőt indíthat jövőre Athénban. A magyar csapat "ráadásként" még két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérmet szerzett a 200 m-es döntők során. A küldöttség összesen kilenc arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a vb-n.

Éjszaka rendeznék az evezősversenyeket Athénban

Sport2003.09.11, 17:08

Az athéni olimpia szervező bizottsága (ATHOC) komolyan fontolgatja, hogy az evezősversenyeket éjszaka rendezzék, ugyanis az augusztusban rendszeres orkán erejű szél általában jelentősen mérséklődik abban a napszakban a pályán és környékén.

New Yorkban Athénért birkóznak

Sport2003.09.09, 15:38

Két éve New Yorkban a szeptember 11-i események miatt elmaradt és a görögországi Patraszba került a 2001-es kötöttfogású birkózó-világbajnokság. Az amerikai város valószínűleg mintegy kárpótlásként is kapta meg a 2003-as szabadfogású-vb rendezését, amire a héten, csütörtöktől kerül sor.

Az USA és Argentína kosarasai utazhatnak Athénba

Sport2003.08.31, 17:25

Az Egyesült Államok és Argentína férfikosárlabda-válogatottja már olimpiai résztvevő, miután a San Juanban  zajló kontinentális selejtező elődöntőjében simán legyőzte Puerto Ricót, illetve Kanadát. Hogy ki lesz a harmadik továbbjutó az amerikai földrészről, az vasárnap késő este dől el: a harmadik helyért a házigazda Kanadával mérkőzik, s aki nyer, az mehet Athénba. Az Egyesült Államok-Argentína döntőnek már csak szimbolikus jelentősége van - az viszont óriási: tavaly, az indianapolisi vb-n a dél-amerikaiak 87-80-ra leverték a jenkiket, Puerto Ricón viszont 94-86-ra nyertek Tim Duncanék a második körben, augusztus 26-án.

Tornászcsapatunk nem lesz ott az olimpián

Sport2003.08.17, 14:37

Az egyesült államokbeli Anaheimben szombaton megkezdődött tornász-világbajnokságon férfi válogatottunk a csapatverseny selejtezőjében a várakozástól messze elmaradva szerepelt, s már biztosra vehető, hogy a jövő évi olimpián nem vehet részt a csapatversenyben. Athénban a férfiaknál a legjobb esetben is csak két versenyzőnk indulhat.

Gyurcsány tízmilliós jutalomban, Schmitt nyolc olimpiai aranyban bízik

Sport2003.08.14, 13:06

Egy év múlva kezdődik az athéni nyári olimpia. Ha jelentős csúszással is, de készülnek, szépülnek a helyszínek a görög fővárosban, az összeállításból kiderül, hol tartanak a munkálatok. Gyurcsány Ferenc sportminiszter, Schmitt Pál MOB- és Jacques Rogge NOB-elnök véleményéről, reményeiről is olvashatnak, egy helyütt láthatják, mely magyar sportolók szereztek már kvótát.

A régészetet is inspirálja az olimpia

Sport2003.08.02, 13:45

A jövő évi athéni olimpia előkészületei nagymértékben felgyorsították a régészeti feltárásokat Athénban és közvetlen környékén.