adózás

címke rss

Így nézhet ki az új kata

Gazdaság2022.07.09, 11:42

Az adóelkerülési módok megszüntetése, minimálbérhez kötött közteher, emelkedő éves összeghatár és nagyobb társadalombiztosítási ellátás – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint így nézhetne ki a kisvállalkozások átalakított adója – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. A kamara javaslata január elsejével teljesen új szabályrendszerrel váltaná fel a ma élő katát, és támogatják, hogy a törvényhozás még nyáron, vagyis a következő napokban hagyja jóvá az új adót - írja a Magyar Nemzet.

Az adózási szabályokról egyeztetett Varga Mihály

Gazdaság2022.07.07, 16:43

A Magyar Nemzet számolt be róla Varga Mihály pénzügyminiszter közlése nyomán arról, hogy a vállalkozói érdek-képviseletekkel tartott egyeztetések után a Gazdasági Kabinet mai ülésén elfogadta azokat az alapelveket, amelyek alapján a kata-adójogszabályok módosulhatnak.

A kedvezőbb adózás miatt még mindig megéri a zöldrendszám

Gazdaság2022.07.05, 10:42

A Világgazdaság számolt be róla, hogy bár a parkolás miatt egyre kevésbé, de adózás miatt még megéri a zöldrendszám. Az állam a közlekedés zöldítését, többek között az elektromos személygépjárművek vásárlását az elmúlt években összesen csaknem 20 milliárd forinttal segítette.

Kiderült, mire készülnek a NAV-nál a hőségben

Gazdaság2022.07.04, 10:24

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 27. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Jövőre megszűnik az iparűzési adó felére csökkentésének lehetősége

Gazdaság2022.06.23, 12:13

Jövőre már a teljes iparűzési adót be kell fizetni az önkormányzatoknak - értesült a VG. Alaptalan félelemnek bizonyult, hogy a kkv-knak kínált könnyítés pénzügyi kivéreztetést okoz: tavaly országosan 52,4 milliárd forinttal több iparűzési adó folyt be, mint 2020-ban. 

Megmondta a NAV, kiket fog ellenőrizni

Gazdaság2022.08.29, 10:09

Az Adótraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 25. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Folytatódik a NAV átfogó nyári ellenőrzéssorozata

Gazdaság2022.06.13, 13:22

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 24. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Ezeken a helyeken folytatódik a NAV országos ellenőrzéssorozata

Gazdaság2022.06.07, 11:29

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 23. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Meglepő helyeken ellenőriz ezekben a napokban a NAV

Gazdaság2022.05.30, 17:27

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 22. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Komoly összegek múlhatnak azon, hogyan vállal diákmunkát a fiatal

Gazdaság2022.05.27, 13:43

Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, melynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok szerint alakulhat a nettó jövedelmük. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.

Sokféle vállalkozást ellenőriznek a héten a NAV munkatársai

Gazdaság2022.05.16, 10:50

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 20. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Izer Norbert: Egyre többen vállalkoznak

Gazdaság2022.05.13, 09:21

Már több mint 608 ezerre nőtt az egyéni vállalkozók száma. A kedvező adózás, az egyszerű szabályok és a rugalmasság miatt egyre népszerűbb az egyéni vállalkozás, a katások több mint 90 százaléka is ezt a vállalkozási formát választja - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

Ezt üzeni a NAV a kriptodevizákkal kereskedőknek

Gazdaság2022.05.11, 13:39

Idén január 1-től új szabályok vonatkoznak a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletekből származó jövedelem adózására, amik átmeneti rendelkezés alapján már a 2021. évre is alkalmazhatók. A Nemzeti Adó -és Vámhivatal összegyűjtötte az ide vonatkozó legfontosabb szabályokat.

Ezt ígéri a hétre az adóhatóság

Gazdaság2022.05.09, 10:15

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 19. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Továbbra is használatban maradhatnak egyes régi pénztárgépek

Gazdaság2022.05.05, 10:22

Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek küldött közleményben.

Ha ezt elfelejti szja-bevallásánál, nem utalják ki visszajáró adóját

Gazdaság2022.05.03, 12:27

Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Míg a gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak kötelező az elektronikus út, addig a magánszemélyek szabadon dönthetnek, hogy élnek-e a digitalizáció adta lehetőségekkel - írja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). 

Ezeken a helyeken folytatódik a NAV országos ellenőrzés-sorozata

Gazdaság2022.05.02, 10:19

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 18. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Amit a boltba járók nem tudnak: elárulta a NAV, mikor blokkolja a pénztárgépet

Gazdaság2022.04.14, 12:19

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hasznos információkat osztott meg az online pénztárgépek használatával kapcsolatosan. A közleményben többek közt arra is kitértek, hogy mi is a teendője az üzemeltetőnek, ha pénztárgépét valamely okok miatt blokkolta a NAV.

Meglepő helyeken ellenőriz ezekben a napokban a NAV

Gazdaság2022.03.28, 10:41

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 13. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Mintegy 250 ezer adózónak lehet tennivalója a NAV szja-tervezetével

Gazdaság2022.03.17, 11:03

A NAV által elkészített, március elejétől már elérhető SZJA-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Különösen azoknak a gyereket nevelő szülőknek lehet érdemes mielőbb lépniük, akik – bár jogosultak – nem, vagy csak részben kapták meg az SZJA-visszatérítés összegét – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Fontos adózási információkat közölt a NAV a Sberbank kártalanított lakossági ügyfeleinek

Gazdaság2023.01.07, 22:17

A Magyar Nemzeti Bank 2022. március 2-án kelt határozatában visszavonta a Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (a továbbiakban: Bank) a pénzügyi szolgáltatási és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek, valamint meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások végzésére jogosító tevékenységi engedélyeit, és kezdeményezte a Bank végelszámolását - emlékeztet arra honlapján a NAV. Az adóhatóság egyúttal közzétette azokat az adózási információkat, melyek a bank felszámolása kapcsán felmerülnek.

Átfogó adóellenőrzések jönnek a hosszú hétvégét követően

Gazdaság2022.03.16, 10:39

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 11. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Hátat fordítanak az orosz piacnak a nagy könyvvizsgáló cégek

Gazdaság2022.03.07, 13:40

A könnyvizsgáló ágazat négy nagy piacvezető vállalata közül a KPMG, a PwC és az EY hétfőn bejelentette, hogy megválnak oroszországi üzletáguktól, orosz tagvállalataikat kiléptetik globális hálózatukból.

Így adományozhatnak cégek a bajba jutott ukrajnai menekülteknek

Gazdaság2022.03.07, 09:52

A kialakult háborús helyzetre tekintettel a szokásosnál nagyobb aktualitása van az adományozásnak. A társaságoknál azonban érdemes átgondolni azok adójogi következményeit is, ugyanis a hétköznapi értelemben vett adományozás és az adójogi értelemben vett adományozás nem teljes mértékben fedi egymást, így eltérő adójogi következményekhez vezethet – hívja fel a figyelmet, Dr. Korponai Babett, az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója.

Fiktív számlákkal trükközött egy kömlői férfi

Itthon2022.03.03, 11:27

A Heves Megyei Főügyészség több mint 20 oldalas vádiratot nyújtott be a bíróságra egy kömlői férfival szemben, aki tevékenységével, melyben bűntársai is segítették, 56 millió forinttal rövidítette meg az államot.

Ezeket a vállalkozásokat kereshetik fel az adórevizorok a héten

Gazdaság2022.02.28, 13:14

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 9. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Kellemetlen meglepetés érheti a Dubajban alapított cégeket

Gazdaság2022.02.16, 16:00

A hazai vállalatvezetők szempontjából is fontos fejlemény, hogy az Egyesült Arab Emírségek jövőre átfogó társaságiadó-reformba kezd, hiszen az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a dubaji cégalapítás.

Ezeken a helyszíneken folytatódnak a NAV-ellenőrzések a héten

Gazdaság2022.02.14, 12:26

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 7. héten.

Különleges adóellenőrzések jönnek a Valentin-nap közeledtével

Gazdaság2022.02.07, 10:19

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 6. héten.

Közeleg a katások nyilatkozattételi határideje, figyelni kell a hárommillió forintos határra

Gazdaság2022.02.02, 14:25

A kisadózók számára a legfontosabb dátum minden évben február 25-e, eddig kell benyújtani az előző évre vonatkozó bevételi nyilatkozatot, és – 12 millió forint feletti árbevétel esetén – eddig kell megfizetni a 12 millió forint feletti bevétel után fizetendő 40 százalékos KATA adót.

Rengeteg vállalkozást ellenőrizhetnek a héten az adóellenőrök

Gazdaság2022.01.31, 10:57

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az 5. héten.

Érkeznek az igazolások az szja-bevallási tervezet adózói ellenőrzéséhez

Gazdaság2022.01.28, 11:32

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és az adó-visszatérítés összege - tájékoztat az adóhatóság.

Szigorú adóellenőrzésekkel indul az év

Gazdaság2022.01.10, 11:03

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 2. héten.

Beruházásokat támogató változásokkal indul az év

Gazdaság2022.01.04, 12:25

Egyaránt kedvező változásokkal indul az új év, többek között a társasági adóban, a helyi iparűzési adóban, a kisvállalati adóban és a munkáltatói adóterhek tekintetében is. Az ICT Business Advisory Zrt. adótanácsadó cég közleményében összefoglalta az idei év legfontosabb adóváltozásait.

Magyarország legnagyobb adócsökkentését hajtja végre a kormány

Gazdaság2022.01.01, 14:52

2021. december 14-én az Országgyűlés elfogadta az őszi adótörvénycsomagot, ezzel minden idők legnagyobb adócsökkentéséről szóló törvénymódosítást szavazta meg, amely 2022. január 1-jén lép életbe. Több millió magánszemélyt és legalább hétszázezer vállalkozást érintenek az ez évi adócsökkentő lépések, amellyel a kormány 1500 milliárd forintot hagy a gazdaságban, illetve a lakosságnál. Az alábbi összeállításban a leglényegesebb adóváltozásokat gyűjtöttük össze.

Az adócsökkentések szinte mindenkit érintenek 2022-ben

Gazdaság2022.01.01, 11:02

Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben, összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kripto-devizával kereskedőknél, valamint a munkáltatói adó csökkentése és a minimálbér emelése révén a dolgozók jelentős többségénél is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

Felgyorsulnak az év végi adóellenőrzések

Gazdaság2021.12.06, 11:12

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 49. héten.

Üzent az adóhatóság, még nagyobb szigor várható a héten

Gazdaság2021.11.22, 13:46

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 47. héten.

Így kávéztathatja meg az adóellenőröket

Gazdaság2021.11.15, 11:03

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvános pályázatot hirdetett a budapesti ingatlanjaiban történő kávé-, ital- és snackautomaták üzemeltetésére.

Jelentős fejlesztések az adóhatóságnál

Gazdaság2021.11.04, 13:29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével és 5,137 milliárd forint intézményi forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait. A Széchenyi 2020 program révén a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében megvalósuló KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése" kiemelt projekt célja az adóügyekkel kapcsolatos papírmunka csökkentése, valamint az ügyintézés egyszerűsítése az ...

Fontos kérdéseket tisztáz az adóhatóság az szja-visszatérítésről

Gazdaság2021.10.28, 13:47

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újabb pontosítással segíti ügyfelei tájékozódását adózási kérdésekben. Ezúttal három olyan témát emeltek ki, amellyel kapcsolatban bizonytalanság tapasztalható az adózók körében.

Az adóellenőrök a héten is akcióba lendülnek, országszerte ellenőrzések várhatók

Gazdaság2021.10.25, 11:25

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 43. héten.

Lényeges dologban változtat a NAV az online számláknál, erről tudnia kell

Gazdaság2021.10.08, 10:41

Október 5-i tájékoztatójuk szerint a NAV 2021. októberétől az elektronikus tárhelyen keresztül tájékoztatja a cégeket arról, ha sikertelen az online számláikkal kapcsolatos adatfeltöltés. Ezzel egy régi kifogást orvosolnak, hiszen többször előfordult, hogy hiba miatt az online számla adatszolgáltatás sikertelen volt, de erről a cégek nem, vagy csak későn szereztek tudomást - összegzi a Niveus Consulting Group.

Ezeken a helyeken tervez ellenőrzéseket az adóhivatal a héten

Gazdaság2021.10.04, 12:29

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 40. héten.

2010 óta 50 százalékponttal csökkentek a jövedelemadók

Gazdaság2021.09.28, 14:35

A jövedelemadókat 50 százalékponttal csökkentették 2010 óta és folytatják az adócsökkentés politikáját - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi média oldalán kedden.

Mutatjuk, mely vállalkozások készülhetnek a héten adóellenőrzésre

Gazdaság2021.09.27, 10:43

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 39. héten.

Fontos dologra figyelmeztet a lakáskiadással kapcsolatban az adóhatóság

Gazdaság2021.09.01, 08:29

A lakáskiadás jövedelméből adózni kell - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében annak kapcsán, hogy a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást.

Mutatjuk, hol lesznek kiemelt adóellenőrzések a héten

Gazdaság2021.08.16, 11:10

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 33. héten.

A PM államtitkára szerint maximális veszélyt jelent a globális minimumadó

Gazdaság2021.08.05, 11:11

A nagy nyugati országok adót emelnének, de nem szeretnék, ha emiatt romlana a versenyképességük, ezért másokat is adóemelésre kényszerítenének - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a mandiner.hu oldalon csütörtökön megjelent interjúban.

Digitális adózást vezetnek be Afrika Svájcában

Gazdaság2021.08.02, 13:34

Az Afrikai Fejlesztési Bankcsoport igazgatótanácsa 4,25 millió dolláros (1,2 milliárd forint) kölcsönt hagyott jóvá Lesotho számára, annak érdekében, hogy olyan digitális adószolgáltatásokat nyújtson, beleértve az e-adózást és az e-fizetést, amelyek szélesítik az ország adóalapját és növelik az állam bevételeit.

Előző
Következő