adózás

címke rss

Elektronikusan és papíralapon is használható lesz az Erzsébet-utalvány

Gazdaság2011.12.20, 11:03

Havi ötezer forintig minősül majd béren kívüli juttatásnak az eddigi étkezési utalványokat váltó Erzsébet-utalvány, és lesz papíralapú és elektronikus verziója is. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendelettervezete szerint az elektronikus Erzsébet-utalvány úgy működik majd, mint egy bankkártya.

A héten dönthet a közszféra bérkompenzációjáról a kormány

Gazdaság2011.12.19, 07:35

A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a kormány még ezen a héten dönt a közalkalmazottak, köztisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók bérkompenzációjáról, amelyre a jövő évi költségvetésből 60 milliárd forintot szánnak.

Egy napjuk maradt az evásoknak a döntésre

Gazdaság2011.12.19, 17:05

December 20-ig, azaz keddig dönthetik el az evás vállalkozók, hogy az egyszerűsített adó szerint adóznak- tovább, vagy kilépnek-e a körből. Ugyancsak kedd az eva befizetetési határideje is. Januártól az eva kulcsa harmincról harminchét százalékra nő a kormány döntése alapján. Az adókulcs emelésével együtt kiszélesítik azoknak a körét, akik választhatják az evát, de az [origo] korábbi információi szerint a kormányzati szándék az, hogy lehetőleg minél kevesebben tartozzanak az evázók körébe a jövőben.

Csak az inflációval emelkedik az éttermi zenehallgatás díja

Archívum2011.12.19, 17:12

A díjszabások felülvizsgálatánál az érdekképviseleti szervezetek a korábbinál nagyobb beleszólási lehetőséget kaptak. A szállodák és panziók esetében jövőre a díjemelés szintje nem haladhatja meg a tavalyi évi infláció mértékét.

Jobban rámegy az ellenőrzésre és magasabb bírságokat szabhat ki az adóhatóság

Gazdaság2011.12.13, 14:55

Jövőre az eddiginél is nagyobb számú és eredményorientáltabb adóellenőrzés várható, és 2012 januárjától a bírságok is emelkednek. A cégeket sokszor éri váratlanul az adóhatósági ellenőrzés, pedig a felkészülésre célszerű nem időszaki, hanem állandó feladatként tekinteni.

Hétszeres a szakadék a magyar gazdagok és szegények között az OECD szerint

Gazdaság2011.12.08, 07:19

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmánya szerint Magyarországon a 2000-es években nem nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség, adószakértők szerint azonban az egykulcsos adórendszer tovább növelheti a különbségeket.

A stabilitási törvény sem írja felül a kormány adósságharcát

Gazdaság2011.12.07, 11:44

Az államadósságot 2015-ig is folyamatosan csökkenteni kell, az alaptörvénynek ezt a megkötését nem halasztja el a kormány, csak azt a képletet kell először a 2016-os költségvetésben alkalmazni, amely az adósságcsökkentés mértékét határozza meg. Az adórendszer stabilitását azzal próbálja megteremteni a kormány, hogy új adót bevezetni, adót emelni mindig csak év elejétől engedne - kivéve a kivételeket.

Illegális pálinkafőzésen kaptak egy szeszfőzdét

Gazdaság2011.12.01, 22:05

Tizenötmillió forintos bírságra számíthat egy nyáregyházai szeszfőzde, miután ismeretlen eredetű gyümölcspálinkát és cukorcefrét foglaltak le a telephelyén - közölte csütörtökön az adóhivatal.

Méretes baki az adótörvényben

Gazdaság2011.12.01, 09:59

A Magyar Közlöny szerint nem januártól vezetik be a baleseti adót, nem 2012-ben emelkedik a chipsadó és a cégautóadó, hanem már most, mert a kihirdetett szövegben egy helyen vessző szerepel, pedig a parlament által elfogadott törvényben még kötőjel volt. A közlönykiadó szerint "tördelési hiba történt", de gyorsan kijavítják.

Lassan el kell dönteni az evásoknak, kilépnek-e az evakörből

Gazdaság2011.11.30, 16:01

December 20-ig kell jelezni, ha valaki be akar lépni az evakörbe, vagy onnan ki. A kulcs 37 százalékra való felemelése sokak kedvét elveheti az evázástól.