adótörvény

címke rss

Donald Trump aláírta az adótörvényt

Gazdaság2017.12.22, 23:16

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme.

Hétezer forinttal lesz magasabb a nettó minimálbér

Gazdaság2017.10.12, 15:16

Az Országgyűlésnek benyújtott adótörvények szerint jövőre 2,5 százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó, amely így 19,5 százalék lesz. A minimálbért ezzel együtt 127,5 ezer forintról 138 ezerre emelnék - ezt a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel együtt határozta meg a kormány.

Nem módosította a román kormány az adótörvényt

Gazdaság2016.12.15, 22:50

A korábbi hírekkel ellentétben nem módosította a román kormány csütörtöki ülésén az adótörvény rendelékezéseit, így január 1-jétől újabb adócsökkentések léphetnek hatályba.

A parlament elfogadta a 2017-es adócsomagot

Gazdaság2016.11.22, 11:29

Az Országgyűlés elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.

Vita az új adótörvényekről

Gazdaság2016.10.11, 13:32

Az MSZP arra kéri Áder János államfőt, hogy ne írja alá majd azt a jogszabályt, amely alapján az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozna. A szaktárca szerint jobbító szándékú a tervezett módosítás.

Fizetheti az albérletét is cafeteriából

Gazdaság2016.07.26, 09:30

A cafeteria-rendszer átformálása mellett újabb áfacsökkentésekre készülhetünk a 2017-es adócsomag alapján. A változásokra már most érdemes készülni – hívják fel a figyelmet az IB Grant Thornton Consulting szakértői. 2017-től akár albérletet is fizethetünk adómentesen. Az egészségügyi cafeteria részleteit pedig nyár végére ígérik.

2017 nem a dohányzó autósok éve lesz

Gazdaság2016.05.07, 17:21

A kormány beterjesztette a parlament elé a 2017-es adócsomagot. Csökken a tej, a tojás, a csirke, az étterem és az internet áfája. Emelkedik a dohányáruk jövedéki adója, az üzemanyagoké csak akkor, ha a kőolaj túl olcsó lenne. A parlament elé került az a javaslat is, amivel a kormány gyakorlatilag betiltja az Ubert. Az EBRD és a magyar állam is vesz 15-15 százalékot az Erste Bankból. A kormány és Budapest aláírták a 3-as metró felújításának támogatási szerződését. Csányi Sándor a leggazdagabb, Orbán Viktor a legbefolyásosabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.

A Google nem fog kétségbeesni a magyar Google-adótól

Gazdaság2016.05.05, 20:33

Szankciókkal sújtaná a kormány azokat a cégeket, amelyek nem fizetik a reklámadót, a tervezetet Google-adóként emlegetik. Magyarországon a Google írországi leányvállalata tesz közzé reklámokat, a magyar adóhatóság legfeljebb nemzetközi jogsegély keretében hajthat be bármit is. Az ír Google jelenleg nem fizeti a reklámadót, pedig kellene, eléggé valószínű, hogy a jövőben majd a reklámadót és a bírságokat sem fogja fizetni.

Eljött az idő, amikor megéri rendesen adózni

Gazdaság2015.11.17, 13:10

Megbízható és kockázatos adózókat különböztet meg az adózás rendjéről szóló jogszabály kedden elfogadott módosítása. Új bevallási formákat vezetnek be az személyi jövedelemadónál. Módosulnak továbbá a pálinkafőzésre, az útdíjfizetésre, a gépjármű- és regisztrációs adóra vonatkozó szabályok.

Belepiszkálnának az adótörvényekbe

Gazdaság2015.11.13, 13:52

Több módosítást is elfogadott a jövő évi adótörvényekhez kapcsolódóan az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteken. Ezek érintik például a szeszfőzdéket, a munkavállalói résztulajdonosi programot vagy az önkormányzatok adóelőnynyújtási lehetőségét.

Adóváltozások, amikkel már most számolni kell

Gazdaság2015.10.26, 09:30

A múlt héten benyújtott adócsomag ugyan számos új szabályt tartalmaz, a vállalkozásoknak nem szabad elfelejteniük, hogy a jövő évi adótörvény-változások nagy részét már nyáron elfogadták – emlékeztet a Mazars legfrissebb összefoglalója.

Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést

Gazdaság2015.06.21, 13:00

Brüsszel akkor sem adna pénzt a szerb határra tervezett kerítésre, ha a kormány kérne, de a rendkívüli tartalékból futja rá. Görögország újabb lépéssel került közelebb a csődhöz, az eurócsoport vezetői hétfőn dönthetnek a sorsáról. A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásból. Az Országgyűlés elfogadta a 2016-os adótörvényeket. Andy Vajna kezébe kerülhet az online kaszinózás is, Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést. Ez volt a héten a gazdaságban.

Meglepő javaslattal állt elő az MSZP

Itthon2015.05.30, 12:10

A munkahelyteremtést, a családok támogatását és az átláthatóság növelését emelték ki a kormánypárti szónokok a Magyarország 2016-os központi költségvetésének megalapozásáról szóló előterjesztés szombati parlamenti vitájában. Az MSZP, a Jobbik és az LMP vezérszónoka elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot. Időközben a szocialisták háromkulcsos adórendszer bevezetésére tettek javaslatot.

Nem pihennek ma a képviselők

Gazdaság2015.05.30, 07:23

A jövő évi költségvetés szerdától péntekig tartó vitáját követően szombaton is ülésezik az Országgyűlés, a képviselők ugyanis ma megtárgyalják a jövő évi adóváltoztatásokat, és a büdzsét megalapozó törvénymódosításokat is.

Kiderült, mit tervez a kormány 2016-ra

Gazdaság2015.05.16, 16:28

A kormány beterjesztette a 2016-os költségvetést és az adótörvényeket. Az EBRD és az IMF is javította a magyar gazdaság növekedési előrejelzését az idei évre. Az első negyedévben szépen nőtt a GDP. Vádat emeltek a több mint 2 milliárd forintot elcsaló álbróker ellen. Meghalt a leghíresebb magyar bankár. Görögország törlesztett az IMF-nek, de hetekre lehet a csődtől. Ez történt a héten a gazdaságban.

Benyújtották a jövő évi adótörvényeket

Gazdaság2015.05.14, 16:04

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvények javaslatát az Országgyűlésnek.

A közterhek csökkennek, vagy nem

Gazdaság2015.05.14, 15:29

A parlament elé csütörtökön benyújtandó adótörvény-javaslat különlegessége, hogy az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja, alig több mint 30 paragrafusból áll, és az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek, vagy nem változnak, mondta Tállai András államtitkár.

Besztof 2014: ezek voltak a legfontosabb sztorik a gazdaságban

Gazdaság2014.12.30, 16:49

Összegyűjtöttük, mik voltak az év legérdekesebb sztorijai a gazdaságban. Urizálás, netadó, Vida-ügy, vasárnapi boltzár vagy Déli Áramlat? Ön szerint mi volt a legfontosabb?

Januártól még durvább sarcok jöhetnek

Itthon2014.11.20, 10:13

Bármilyen adóval sújthat minket 2015. január 1-jétől bármelyik önkormányzat, gátat csupán az ott élők teherbíró képessége és egy-két törvényi korlátozás állíthat. Az Origo által megkérdezett településvezetők, talán az internetadó ötletéből is tanulva, nem terveznek újabb sarcokat.  

Az alkohol az adócsomag legnagyobb vesztese

Gazdaság2014.11.19, 16:30

Az Országgyűlés kedden elfogadta a jövő évi adócsomagot. Drágább lesz az alkohol, durván megsarcolják az áruházláncokat, az RTL Klubtól is elvesznek még egy kicsit, de a családok jól járhatnak. Íme a legfontosabb változtatások, szemezgessen kedvére.

Sikertelen az unortodox gazdaságpolitika

Gazdaság2014.11.18, 13:24

A Liberálisok szerint az unortodox gazdaságpolitika kudarc, a PM szerint a kormány elkezdte végrehajtani az 1700 milliárdos megszorítást. Az MSZP szerint 2015 az elszegényedés éve lesz, a DK úgy látja, a megemelt élelmiszerfelügyeleti díjjal és az áfával együtt 33 százalék lesz az élelmiszerek adóterhe. Az Együtt szerint a kormány a haverokat hozza helyzetbe. Az ellenzék tiltakozik a 2015-ös adótörvény miatt.

Adóváltoztatásokról dönt jövő héten az Országgyűlés

Gazdaság2014.11.16, 11:32

Az Országgyűlés a jövő hét minden munkanapján ülésezik. A képviselők várhatóan kedden fogadják el a jövő évi adóváltoztatásokat, majd szerdától péntekig a 2015-ös költségvetésről szóló kormányzati törvényjavaslat általános vitáját folytathatják le 30 órás időkeretben.

A kormánynak fontosabb a pacalpörkölt, mint az egészségügy

Gazdaság2014.11.13, 11:39

A kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya felé tervezi eltolni a cafeteria-rendszert, az egészségpénztáraknak ezért kevesebb hozzájárulás juthat. Az egészségügy bukhat akár 25 milliárd forintot, rosszul járhatnak a betegek, a gyógyszerészek és az orvosok is.

A kormány lassú kínhalálra ítéli a cafeteriát

Gazdaság2014.11.05, 15:22

A kormány azzal indokolja a cafeteria adójának emelését, hogy a munkáltatók így rákényszerülnek a béresítésre. De a munkáltatóknak nincs forrásuk erre, a többség a béren kívüli juttatások csökkentését tervezi. Míg egy átlagos munkavállaló 10 ezer forintot is bukhat havonta, a költségvetés jövőre 40 milliárd forintra számít az adóemelésből.

Csak a felső plafont, nem az internetadót vonták eddig vissza

Gazdaság2014.11.04, 15:46

Még nem vonták vissza az internetadót, csak a módosítót, amit Rogán Antal nyújtott be a 700, illetve 5000 forintos felső limitről. Ha most szavaznának a törvényjavaslatról, akkor a legdurvább verziót fogadhatnák el a képviselők, ami felső határ nélkül 150 forint gigabájtonkénti adót ír.

Mit törölnek el a netadó eltörlése miatt?

Gazdaság2014.10.31, 20:16

Az adótörvény beterjesztése óta a kormányoldalról több indokot mondtak arra, miért van szükség a netadóra. De mi lesz ezekkel a projektekkel most, hogy Orbán Viktor visszavonta, vagy legalábbis elhalasztotta az adó bevezetését? Szavazzon!

Marad az internetadó, de lesz rajta sapka

Gazdaság2014.10.28, 10:53

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az internethasználat adójának módosító törvényjavaslatát, melyben felső korlátot kapna a sarc. A kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait kedden kezdhetik tárgyalni a képviselők.

Drágulhatnak az élelmiszerek

Gazdaság2014.10.27, 14:59

Az adótörvény-tervezet szerint a kormány meg akarja emelni az élelmiszergazdaság szereplőire kirótt felügyeleti díjat. A Kereskedelmi Szövetség szerint az új teher elérheti a 20 milliárd forintot, ennyit a szektor nem tud elviselni, a javaslat elfogadása élelmiszerár-emeléshez vezethet.

Havi ötezer forintos kedvcsináló

Gazdaság2014.10.24, 08:45

A kormány 120 ezer forintot ad adókedvezmény formájában a friss házasoknak. Maga a házasságkötés ingyenes, tehát ez tiszta nyereség, de az esküvő és az esetleges válás már rengeteg pénzbe kerülhet. A Fidesz az elmúlt években a gyerekvállalási kedvet igyekezett javítani, ahhoz pedig a házasságkötésnek kevés köze van.

Nem egyeztetett a kormány a cafeteriaadó-emelésről

Gazdaság2014.10.22, 17:49

A Liga és a MOSZ szakszervezetek szerint a cafeteriaadó-emeléssel a dolgozók járnak majd rosszul, mert a munkáltatók áthárítják majd a terhet. Különösen a kiskeresetűeket hozná nehéz helyzetbe a javaslat, mert jövedelmük nagyobb részét teszik ki a béren kívüli juttatások. A kormány előzetesen nem egyeztetett a szakszervezetekkel és hatástanulmányokat sem mutatott a tervezetről.

Fideszes felemás korlát az internetadóra

Itthon2014.10.22, 18:06

Kormányzati és kormánypárti megszólalások alapján úgy tűnik, kihátrál a Fidesz az internetadó mögül. Mind Varga Mihály, az adótörvények beterjesztője, mind Rogán Antal és Lázár János arról beszélt, hogy nincsenek kőbe vésett tények.

Felső határa lehet majd az internetadónak

Itthon2014.10.22, 10:52

Tüntetés szerveződik a kormány által jövőre tervezett internetadó ellen. Az Informatikai Szövetség az adó visszavonását követeli. Az erről szóló törvénytervezetben gigabájtonként 150 forintos adó szerepel, de Rogán Antal fideszes frakcióvezető arról beszélt, javasolni fogják, hogy legyen felső határa. 

Így változik az életed 2014-től

Archívum2013.12.31, 17:50

Az Origo összegyűjtötte, milyen újdonságok lépnek életbe jövő januártól és hogyan hatnak ezek a mindennapjainkra.

Varga: A legjobb befektetés a gyerek

Gazdaság2013.11.19, 12:34

Minden idők egyik leggyakorlatiasabb adótörvényét fogadta el hétfőn az Országgyűlés Varga Mihály szerint.

Négy cél valósulhat meg az új adótörvény-javaslattal

Gazdaság2013.10.29, 15:47

Elkészült az új adócsomag, és körülbelül 300 paragrafussal bővíti majd a jogi szcénát. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartott sajtótájékoztatót a Parlamentben.

Csavartak még egyet a lex Járain

Gazdaság2012.11.20, 16:33

Az egységes javaslatban foglalt kedvezménynél is jobb helyzetbe hozott bizonyos biztosítókat egy Matolcsy György gazdasági miniszter által a zárószavazás előtt az adótörvények módosításához benyújtott javaslat. A kisebb biztosítók járnak jól, így a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök résztulajdonában álló CIG Pannónia is.

A kábelszolgáltatókra is kitejesztik a pornóadót

Gazdaság2012.11.19, 13:06

Az újságok után a televíziós kábelszolgáltatókra, műholdas műsorelosztókra, és földi terjesztésű műsorelosztókra is kiterjesztené a kormány a pornóadót - sok egyéb változtatás mellett ez is szerepel a nemzetgazdasági minisztérium vasárnap este benyújtott, közel hatvan oldalas zárószavazás előtti módosító indítványában. A javaslat ismét változtatna a chipsadó energiaitalokra vonatkozó szabályain és az evásoknak is lehetővé tenné, hogy a kisadózók tételes adóját válasszák.

A rezsit és a devizahitelt is lehet majd fizetni a cafeteriából

Gazdaság2022.08.06, 13:26

Az önsegélyező pénztárakon keresztül devizahitel-törlesztési támogatással, a tandíj és a rezsi elszámolhatóságával is bővülhet a cafeteria jövőre, amennyiben a parlament megszavazza a Matolcsy György-jegyezte javaslatot. A zárószavazásra váró tervezet szerint jövőre havonta 8000 forintnyi Erzsébet-utalványt adhat a munkaadó, melyet a korábbi tervektől eltérően mégis fel lehetne használni az éttermekben.

Az egymilliónál többet keresők adóznak többet

Gazdaság2012.10.15, 12:25

Jók a kormány adótörvény-javaslatai Rogán Antal szerint, mert a középosztály adóterheit csökkenti, ezért a Fidesz-frakció támogatja őket. Rogán úgy véli, a kormány legfontosabb célja a következő két évben az, hogy csökkentse az adóbürokráciát.

Hibát talált az adótörvényben az ombudsman

Itthon2012.07.15, 12:51

Az adózás rendjéről szóló törvény egyik bekezdésének megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az ombudsman. A kifogásolt rész arra ad lehetőséget az adóhatóságnak, hogy az elkésett fellebbezést felügyeleti intézkedés iránti kérelemként bírálja el, ami után ráadásul illetéket is szed.

Nyárig meglehet a jövő évi költségvetés és az adótörvény is

Gazdaság2012.05.02, 17:44

Orbán Viktor kormányfő azt kérte a kormánypárti képviselőktől, készítsék elő a 2013-as költségvetést és adótörvényeket, mert már a parlament nyári szünete előtt el szeretnék fogadni legalább azok vázát.

Bevezetik a huszonöt százalékos pornóadót januárban

Gazdaság2011.11.29, 08:34

A Jobbik és az LMP is támogatta a fideszes képviselők javaslatát, amely a pornográf tartalmú termékek után 25 százalékos befizetési kötelezettséget rögzít. Az MSZP képviselői tartózkodtak a szavazásnál.

Kivonult az LMP az adótörvényben elrejtett meglepetések miatt

Itthon2011.11.22, 11:26

A jövő évi adótörvényekről szóló, hétfői esti parlamenti zárószavazás elhalasztását kérte az ellenzék a több mint száz, a szavazás napján benyújtott módosító javaslat miatt. Az országgyűlés kormánypárti többsége azonban leszavazta az erre vonatkozó jobbikos ügyrendi kérést, amiért az LMP kivonult az előterjesztés záróvitájáról.

Orbán: Magyarország szintet lépett - parlament percről percre

Itthon2011.11.21, 19:47

Egy fillért sem szeretne a kormány lehívni az IMF-től, ezért más most a kormány helyzete, mint a három évvel ezelőtti IMF-tárgyalások idején - jelentette ki Matolcsy György miniszter a parlamentben. Az interpellációk főként a magyar gazdaságról szóltak - Matolcsyt lemondásra szólították fel -, de volt szó bombagyárakról, hétköznapi nemzetpolitikáról, és a gázolaj áráról is. Döntés születhet hétfőn a jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint intézmények államosításáról is. Parlament percről percre.

Lázár János megtartaná az evát

Gazdaság2011.11.02, 09:29

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Lázár János szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, amelynek megszüntetését a párt egyik képviselője kezdeményezte a múlt héten.

Újra zárjegyet tenne a kannás borra egy fideszes képviselő

Gazdaság2011.10.28, 10:45

Újra kötelezővé tenné a zárjegy használatát a kannás és a palackos borra is Font Sándor. A fideszes képviselő az adótörvényhez benyújtott módosító indítványában kezdeményezi a zárjegy visszaállítását.

Huszonöt százalékos pornóadót vezetnének be

Gazdaság2011.10.27, 11:07

Közel negyven módosító indítvány született szerdán az adótörvényekhez; 25 százalékos adót vetnének ki a pornófilmgyártásra, megszűnhet az eva, viszont új adónem lehet a közösségi közlekedési adó, valamint a tb-t váltó szociális hozzájárulási adó is.

Rogán bevezetné a bizonytalan adójogi helyzetet

Gazdaság2011.10.28, 07:38

A fideszes képviselő javaslata szerint a jogszabályok bizonytalan értelmezésénél az adóhatósághoz fordulhatna az adózó, és bejelenthetné a bizonytalan jogi helyzetét. A bejelentés után sem adóbírságot, sem mulasztási bírságot nem kaphatna.

Szabadon adóztathatnának az önkormányzatok Rogán javaslata szerint

Archívum2011.10.26, 23:27

Nem korlátozná Rogán Antal az önkormányzatok adókivetési szabadságát, de a fideszes politikus módosító javaslata a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához kötné a 20 százaléknál nagyobb mértékű adóemelést.

Előző
  • 1
  • 2
Következő