adótörvény

címke rss

Még egyszerűbb lesz 2020-ban az adózás

Az Országgyűlés pénteken a költségvetés mellett többek között elfogadta a jövő évi adótörvényeket, valamint módosult a közoktatási törvény is. 

Ilyen még soha nem volt: 2020-ban csak adócsökkentés lesz, semmilyen adó nem emelkedik

Gazdaság2019.06.06, 08:38

A 2020-as költségvetés beterjesztésével egy időben a kormány benyújtotta a jövő évi adócsomagot is. Ez pedig igazán történelmi, soha nem volt még olyan, mint jövőre lesz: egyetlen adó sem emelkedik, csak adócsökkentések lesznek. Többek között csökken a kisvállalati adó, a szálláshely áfája, nem kell reklámadót fizetni, a feltöltési kötelezettség és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnik. Az adórendszer alapjai nem változnak, a családi adórendszer megtartása, a négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentességének bevezetése mellett a gazdaság minden szereplőjének könnyebb lesz 2020-ban. Végigvettük a jövő évi adócsökkentéseket.

Eltörlik az állampapírok kamatadóját, új profil a lakástakarékoknál

Gazdaság2019.03.14, 10:08

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium kedden benyújtott javaslatát, június elsejétől még inkább megéri állampapírt vásárolni, mivel az azt követően kibocsátott lakossági állampapírok kamata után nem kell majd adót fizetni.

Így változnak az adótörvények 2018-ban

Jog2017.12.30, 09:03

Számos területen fontos változásokat hoznak a 2018-as adótörvények, így például az ingatlankiadásban, az internetezésben, a háziorvosi praxisokban, a szociális hozzájárulásban, a céges adókban, a lakhatási támogatásban, és a jövőben a magánszemélyek már csak önadózással állapíthatják meg adójukat.

Donald Trump aláírta az adótörvényt

Gazdaság2017.12.22, 23:16

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme.

Hétezer forinttal lesz magasabb a nettó minimálbér

Archívum2017.10.12, 15:16

Az Országgyűlésnek benyújtott adótörvények szerint jövőre 2,5 százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó, amely így 19,5 százalék lesz. A minimálbért ezzel együtt 127,5 ezer forintról 138 ezerre emelnék - ezt a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel együtt határozta meg a kormány.

Nem módosította a román kormány az adótörvényt

Gazdaság2016.12.15, 22:50

A korábbi hírekkel ellentétben nem módosította a román kormány csütörtöki ülésén az adótörvény rendelékezéseit, így január 1-jétől újabb adócsökkentések léphetnek hatályba.

A parlament elfogadta a 2017-es adócsomagot

Gazdaság2016.11.22, 11:29

Az Országgyűlés elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.

Vita az új adótörvényekről

Gazdaság2016.10.11, 13:32

Az MSZP arra kéri Áder János államfőt, hogy ne írja alá majd azt a jogszabályt, amely alapján az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozna. A szaktárca szerint jobbító szándékú a tervezett módosítás.

Fizetheti az albérletét is cafeteriából

Gazdaság2016.07.26, 09:30

A cafeteria-rendszer átformálása mellett újabb áfacsökkentésekre készülhetünk a 2017-es adócsomag alapján. A változásokra már most érdemes készülni – hívják fel a figyelmet az IB Grant Thornton Consulting szakértői. 2017-től akár albérletet is fizethetünk adómentesen. Az egészségügyi cafeteria részleteit pedig nyár végére ígérik.

Előző
Következő