adósságválság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- görög válság
- eurózóna
- Görögország
- Európai Unió
- euró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
EBRD: Magyarország lemaradt
Recesszió lesz az idén Magyarországon és Szlovéniában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) előrejelzése szerint. Az EU/IMF program időzítésének bizonytalansága miatt az EBRD új prognózisában Magyarország esetében másfél százalékos gazdasági visszaesés szerepel.
Alkudozó görögök húzzák le Európát
Miközben Európa éppen levegőhöz jutna, a görög kormány az államcsőd szélén táncolva hitelezőivel alkudozik. Ha kudarcba fulladnak a tárgyalások, a bankok is rosszul járnak, és Görögország is magával ránthatja Európát. A vita az új görög kötvények kamatáról szól, miközben a görög kormány az Akropolisz bérleti díját is a felére csökkentette, hogy többen béreljék ki, és így több pénz folyjon be belőle.
Kínai terjeszkedést fontolgat az OTP
Az OTP Bank első embere nem számol azzal, hogy Magyarország nem köt új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Csányi Sándor a Kínai-Magyar Üzleti Tanács alakuló ülésén elmondta azt is, hogy az állat-egészségügyi megállapodás hiánya gátolja a magyar élelmiszerexport felfutását, valamint bízik abban, hogy a Malév és a Hainan légitársaság között csak időlegesen álltak le a tárgyalások.
Az EU mentőalapját is leminősítette az S&P
Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt Franciaország és Ausztria húzta magával, és Németország maradt az euróövezeti pénzügyi mentőrendszer egyetlen "AAA" besorolású nagy garantáló országa. A hitelminősítő szerint az Európai Unió tavaly létrejött pénzügyi mentőrendszere akkor szerezheti vissza a legjobb minősítést, ha további garanciákat vállal.
A magyar terheket is nyögik az euróválságtól szenvedő bankok
A forint árfolyama, a magasba emelkedett hozamok és az ország kockázatossága miatt aggódhatnak a Magyarországon érintett külföldi bankok, amelyeket közben az euróválság szorongat - írja a Financial Times a magyar bankokról szóló cikkében.
Megszakadtak a tárgyalások a görög adósság leírásáról
Visszavonulót fújtak a görög adósságválság megoldásában részt vevő magánbefektetők, ami veszélybe sodorja az uniós mentőcsomag következő részletének a folyósítását.
- címkék:
- Görögország
- eurózóna
- adósságválság
- Címkefelhő »
Nem lát magyar veszélyt az osztrák jegybankelnök
Két nap alatt már a második nyugtató üzenetet küldi az osztrák jegybankelnök, Ewald Nowotny a piacoknak a magyarországi helyzetről. Szerinte a Magyarországon jelen lévő osztrák bankok kellően stabilak.
14 ezer milliárdos álmot látott Orbán
Reális-e, hogy Magyarország egyszer ne hiteleket vegyen fel a világtól, hanem másoknak nyújtson kölcsönt? Orbán Viktor azt mondta, szeretné ezt megélni. Az [origo] igyekezett kiszámolni, hogy lehetséges-e ez.
Pedofiloktól féltik rokkantnyugdíjukat a görög fogyatékosok
A görög kormány egyik új törvénytervezete újradefiniálja a fogyatékosság fogalmát, így a játékszenvedéllyel küzdők, szadomazók és pedofilok is igényelhetnének rokkantnyugdíjat. A fogyatékos emberek érdekvédői tiltakoznak a tervezett intézkedés ellen.
Jegybankkal az államcsőd ellen?
Hiába bírálta az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap is az új jegybanktörvényt, a kormány tűzön-vízen át ragaszkodott az átalakításhoz. Mi lehet a kormány célja? Kiválthatja-e a Magyar Nemzeti Bank az IMF-et? Lesz-e 800 forint az euró?