adósságválság

címke rss

Hogyan érzi meg a tőzsdepánikot az átlagmagyar?

Gazdaság2011.08.11, 17:39

A cégek alig fogják emelni a dolgozók bérét, és ha lesz is munkaerő-felvétel, akkor az exportra termelő vállalatokra összpontosul, a hazai piacra szánt termékeket előllító cégek közül többen tönkremehetnek. A munkanélküliség sokáig jó eséllyel 10 százalék fölött ragad. Az erős frankkal még egy-két évig szinte biztosan együtt kell élnünk, ezért sem fogunk eszeveszett költekezésbe kezdeni, mondták az [origo]-nak makroelemzők.

Kétéves mélypontra zuhant a pesti tőzsde

Gazdaság2011.08.10, 18:09

Óriásit zuhant a pesti tőzsde szerdán, hat százalék feletti mínuszban zárt a BUX. Felfüggesztették az OTP és a Mol papírjainak kereskedését szerdán, mivel elérték a napon belüli 10 százalékos elmozdulást. A részvények zuhanása mögött nem volt egyedi hír - vélték a megkérdezett piaci szakértők, az OTP esésében a bankszektor gyengesége, a svájci frank hatása és a bank régiós jelentősége együttesen játszott szerepet. A bank papírjainak esése "kísértetiesen hasonlít" a 2008-as zuhanásra. Az állampapírpiac eközben nyugodt.

Szabadságok miatt van csendben a pénzügyi vihar közben a kormány

Itthon2011.08.10, 11:48

Alig kísérik kormányzati megnyilvánulások a frankárfolyam révén Magyarországra is hatással lévő nemzetközi pénzügyi zavarokat, és háttérben zajló munkáról sem tudni, miután több kormánytag is szabadságon van. Sajtófőnöke szerint a legutóbb múlt héten felcsúti házánál feltűnt Orbán Viktor miniszterelnök dolgozik, kormányülést azonban nem tartanak ezen a héten.

Zuhanás után emelkedés a tőzsdéken - most érdemes részvényt venni?

Gazdaság2011.08.10, 15:23

Csak annak ajánlott most részvényt venni, aki szeret kockáztatni és megjátszani az egy-két napos felpattanásokat a nagy esés közepette, tanácsolják elemzők. Aki hosszabb távon gondolkodik, annak mindenképpen tanácsos megvárnia, hogy pár hét alatt megnyugszanak a kedélyek. Az akciós bankbetéteket érdemes kihasználni, ahogyan az infláció felett 4-5 százalékkal magasabb hozamokat kínáló magyar állampapírokat is.

Ismét lejtmenetben a Wall Street

Gazdaság2011.08.10, 22:32

Zárásra nyoma sem volt a keddi nyereségnek a New York-i értéktőzsdén. A Dow Jones 4,64 százalékkal esett, 521 pontott vesztett. A befektetők most azt találgatják, hogy mi lesz az amerikai gazdasággal: csak lassul a növekedése, vagy ismét jön a recesszió.

Jó megoldás lenne az eurózónakötvény, de megint a németek fizetnének rá

Gazdaság2011.08.10, 11:53

Egyre több európai döntéshozó és pénzügyi szakértő áll ki amellett, hogy az eurózóna tagállamainak egy közös kötvény kibocsátásával kellene kezelniük az utóbbi hetekben kialakult krízist, mely világszerte lejtőre küldte a tőzsdei árfolyamokat és felfordulást okozott a devizapiacon is. A németek egyelőre keményen ellenállnak az elképzelésnek, mely vélhetően az ő költségeiket növelné.

Feléledtek az ázsiai tőzsdék, követik az amerikai piacokat

Gazdaság2011.08.10, 08:13

A befektetői és elemzői aggodalmak ellenére úgy tűnik, némi lélegzetnek jutnak a piacok az amerikai központi bank keddi alapkamatról szóló bejelentése után. Az ázsiai tőzsdék a korábbi napokhoz képest erősen nyitottak.

A tőzsdeválság hírei - percről percre

Gazdaság2011.08.11, 08:33

A nap első felében kedvező volt a hangulat a legtöbb európai, köztük a budapesti részvénypiacon, délután azonban egyre rosszabb lett a hangulat. Ennek eredményeként a nyugat-európai tőzsdeindexek mínuszba fordultak, követve a meredek lejtőre kerülő feltörekvő piaci részvénymutatókat. A délutáni kereskedésben több mint tízszázalékos mínuszba került az OTP és a Mol, ezért a papírok kereskedését fel kellett függeszteni.

Közel három éve folyamatosan deficites az amerikai költségvetés

Gazdaság2011.08.10, 21:25

Éves szinten minimálisan csökkent az amerikai államháztartási hiány, de a költségvetés júliusban már 34. hónapja volt folyamatosan deficites, ilyen hosszan tartó hiányra még nem volt példa. Júliusban 129,38 milliárd dolláros hiány keletkezett az amerikai büdzsében.

Majdnem befogta az eurót a svájci frank: 273 forint az új csúcs

Gazdaság2011.08.10, 11:57

Kedd este rövid időre megközelítette a svájci frank az euró árfolyamát, ami pár hónappal korábban még elképzelhetetlen lett volna. Az új csúcs már a tűréshatár fölött: hazai magánhitelesek és önkormányzatok kerülhetnek bajba, erre a szintre nem tesztelték a bankokat sem. A frank erejének csökkenéséhez meg kéne oldani az európai adósságválságot.

Franciaország megszorít, Nagy-Britanniában megugrik az infláció

Gazdaság2011.08.10, 14:17

Augusztus 24-én áll elő a francia kormány azzal a megszorítási tervvel, amely a hiánycél eléréséhez szükséges - jelentette be a pénzügyminiszter. A brit jegybank elnöke pedig arról beszélt, hogy 1920 óta nem volt ilyen drága a megélhetés Nagy-Britanniában, miközben az infláció idén 5 százalékra ugrik.

Alakul a "szuperbizottság", amely a megoldást keresi az amerikai adósság lefaragására

Gazdaság2011.08.10, 23:18

Kilenc képviselőt és szenátort már kijelöltek a tizenkét tagú bizottságba, amelynek novemberig kell előállnia egy tervvel az amerikai adósság csökkentésére. Washingtoni elemzők szerint a két párt közötti ellentétek miatt aligha születik közös álláspont a kérdésben.

PSZÁF: Az árfolyamváltozás miatt várhatóan többen fognak késni a törlesztéssel

Gazdaság2011.08.11, 06:22

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos késedelemmel rendelkezők között ugyanis felülreprezentáltak a devizaadósok. A devizahelyzet miatt várhatóan többen vesznek majd részt a rögzített árfolyam konstrukcióban.

A bankok csak egyenként tárgyalnának az önkormányzatokkal

Archívum2011.08.10, 17:01

A Magyar Bankszövetség szerint szükségtelen és jórészt kivitelezhetetlen az önkormányzati szektor egységes hitel-átütemezéséről tárgyalni, a szervezet szerint az önkormányzatok adóssága megfelel az uniós átlagnak. A Bankszövetség azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy tárgyaljanak a bankjukkal.

Menet közben javított a tokiói tőzsdeindex

Gazdaság2011.08.09, 08:59

Vegyesen szerepeltek a nyitás után jelentősen zuhanó ázsiai indexek, az ausztráliai mutató például többlettel zárt.

Tőzsdeválság - hírek percről percre

Gazdaság2011.08.10, 01:11

A kedvező nyitás után ismét zuhanni kezdtek az európai tőzsdék, de zárásra a főbb mutatók ledolgozták hátrányukat, sőt a vezető brit és francia index komoly emelkedéssel tudott zárni. A Wall Street magyar idő szerint délután emelkedéssel nyitott, de miután a Fed bejelentette, hogy nem változtat az irányadó kamaton, esni kezdtek az amerikai részvénypiacok. A kezdeti sokk után javítottak az indexek. A keddi tőzsdei események percről percre.

A Fed nem változtatott az irányadó kamaton, 273 forint fölé ugrott a svájci frank

Gazdaság2011.08.10, 11:51

Nem változtatott irányadó kamatlábán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris tanácsa. Az amerikai kamatszint így továbbra is a rendkívül alacsony 0,00-0,25 százalék. A Fed közleménye után a svájci frank árfolyama átlépte a 273 forintot.

"Nincs olyan, hogy nincs lejjebb" - folytatódik a tőzsdei zuhanás

Gazdaság2011.08.09, 15:04

Kedd délelőtt sem csillapodott a múlt hét végén beindult nemzetközi tőzsdeválság. Az európai tőzsdéken öt százalék feletti esések is voltak, hosszú ideig a pesti tőzsde is ekkora csökkenést mutatott. Közben a svájci frank árfolyama folytatta száguldását és már a 264 forint feletti szinten is járt. A déli órák aztán némi enyhülést hoztak az európai tőzsdéken, van olyan mutatók, amelyik pozitívba fordult, de a BUX továbbra is mínuszban áll.

Elindultak felfelé a piacok, de a pesti tőzsde mínuszban maradt

Gazdaság2011.08.09, 21:23

A frankfurti tőzsde hatszázalékos mínuszból kapaszkodott fel kedden, a többi vezető nyugat-európai tőzsde pedig növekedésbe tudott fordulni a délelőtti veszteségek után. A magyar tőzsdeindex csak megfelezni tudta veszteségét, a nyugati indexeket nem volt képes követni. A svájci frank közben széles sávban ingadozva döntött újabb csúcsokat.

A nyugdíjpénzek miatt is válságálló a magyar állam

Gazdaság2011.08.09, 15:07

Az átvett nyugdíjpénztári vagyon, az IMF-től lehívott, de fel nem használt pénz, és az idei lejáró devizaadósságunkat fedező bevont forrás elengendő biztosítékot jelent ahhoz, hogy ne kelljen belenyúlni az idei költségvetésbe még akkor sem, ha beigazolódna a befektetők félelme, és újra recesszióba zuhanna a világgazdaság.

Súlyos esést várnak európai tőzsdéken

Gazdaság2011.08.09, 08:32

A tőzsdéken folytatódik a napok óta tartót süllyedés, az olaj ára is csökken, míg a befektetők által menekülési célpontként kezelt arany és svájci frank azonban erősödik.

Meredek amerikai zuhanás tette még sötétebbé a hétfőt

Gazdaság2011.08.09, 00:46

Évek óta nem látott zuhanás történt a New York-i tőzsdén, ahol most először reagáltak a befektetők az Egyesült Államok pénteki leminősítésére. A legfontosabb európai tőzsdeindexek jókora mínuszt voltak kénytelenek elkönyvelni, miután az Európai Központi Bank intézkedései nem hoztak megnyugvást. A magyar mutató is jelentős gyengüléssel zárt, és a svájci frank is erősödött a forinttal szemben.

Matolcsy György szabadságon van, de mindennap konzultál

Gazdaság2011.08.08, 17:08

Az [origo] megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) és a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy a két intézmény vezetői elmentek-e szabadságra az adósságválság idején. Matolcsy szabadságot vett ki, de naponta többször konzultál, Simor  András Magyarországon tartózkodik, de azt nem tudni, hogy szabadságon van-e.

Esés a tőzsdéken - hírek percről percre

Gazdaság2011.08.08, 22:30

Miután magyar idő szerint szombat hajnalban a Standard & Poor's hitelminősítő a legjobb, AAA fokozatról AA+-ra módosította az Egyesült Államok besorolását, estek az ázsiai tőzsdék hétfő hajnalban. A pánikhangulat és az eladási hullám, úgy tűnt, átterjed Európára is, de az Európai Központi Bank ígérete, hogy olasz és spanyol államkötvényeket vásárol, megnyugtatta a piacokat, igaz, csak átmenetileg. Délután ugyanis eladási hullám alakult ki a részvénypiacokon.

Az adósságválság miatt Magyarországot is kockázatosabbnak látják a befektetők

Gazdaság2011.08.08, 16:27

Az országok kockázatosságát jelző piaci mutató szerint Magyarország hétfőn ismét elérte azt a kockázatossági szintet, amelyen az év elején vagy épp az államcsőd lehetőségéről szóló, riadalmat okozó politikusi nyilatkozatok idején, 2010 nyarán volt.

Kockázatos és egyelőre sikertelen az Európai Központi Bank mentőakciója

Gazdaság2011.08.08, 17:54

Hétfő reggel még úgy látszott, hogy az Európai Központi Bank ellensúlyozni tudja bejelentett kötvényvásárlási programjával a negatív nemzetközi tőzsdei hangulatot, és Európában megállhat a részvényárfolyamok zuhanása. A hatás azonban rövid volt, a tőzsdék továbbra is erős veszteségeket szenvednek el, miközben az EKB jelentős kockázatot vállalt a kockázatos kötvények felvásárlásával.

Meredek zuhanással kezdtek az amerikai indexek

Gazdaság2011.08.08, 17:20

Két százalék körüli eséssel nyitottak az amerikai tőzsdemutatók, aztán meredek esésbe kezdtek. Eközben a pesti tőzsde hasonló visszaesést mutatott délután. Svájcban rendkívüli kormányülést tartanak a frank erősödése miatt, Németország azonban nem kívánja kibővíteni az európai válságkezelő alapot.

Hatalmas veszteségek a tőzsdéken az adósságválság miatt

Gazdaság2011.08.08, 21:23

Az Egyesült Államok leminősítése, az amerikai és az eurózónabeli adósságválság miatt alakult ki pesszimizmus hétfőn a világ pénzpiacain. A legfontosabb európai tőzsdeindexek jókora mínuszt voltak kénytelenek elkönyvelni, a magyar mutató is jelentős gyengüléssel zárt. A borúlátó hangulatban a nap elején még gyengülő frank a nap második felében rákapcsolt, ennek eredményeként a forinttal szemben új csúcsot ért el.

Már hétfőn megjelenhet vevőként a piacokon az Európai Központi Bank

Gazdaság2011.08.08, 09:21

Felújítja államkötvény-vásárlási programját az Európai Központi Bank (EKB). A vasárnapi rendkívüli ülés után kiadott közleményből az derül ki, hogy EKB már a hétfői tőzsdenyitás után megjelenhet vevőként a piacokon, és vásárolhat olasz állampapírokat az euróövezeti adósságválság megfékezése érdekében.

Sokasodó rossz hírekkel fordul rá az új hétre az üzleti világ

Gazdaság2011.08.08, 09:16

Az Egyesült Államok leminősítése még bizonytalanabbá teheti a nemzetközi befektetőket, és így tovább folytatódhat a múlt héten a világ tőzsdéin végigsöprő pánik. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy az amerikai leminősítésnek milyen közvetlen hatásai lesznek, a rég nem látott tőzsdei zuhanást okozó problémák egyikére sem született megoldás a hétvégén.

Obama nem engedi el pénzügyminiszterét

Nagyvilág2011.08.08, 09:41

Az amerikai elnök megkérte pénzügyminiszterét, Timothy Geithnert, hogy maradjon a posztján. Geithner korábban azt fontolgatta, hogy az adósságplafon emeléséről folytatott vita lezárása után távozik a kormányból.

Miért szabadult el a tőzsdepánik? - négy probléma, amelytől rettegnek a piacok

Gazdaság2011.08.07, 11:02

Túl lassú döntéshozatal az eurózónában, társadalmi feszültségek Görögországban, politikai bizonytalanság Olaszországban és Spanyolországban, kríziskezelési dilemmák az Egyesült Államokban - világszerte változatos problémák nehezítik az adósságválság megfékezését. A befektetőket a leginkább aggasztó problémagócok felelősek az utóbbi napokban a devizapiacokon és a tőzsdéken kialakult pánikszerű fejleményekért is.

Tizenegy éve nem zuhant ekkorát az izraeli tőzsde indexe

Gazdaság2011.08.07, 23:54

Közel hétszázalékos zuhanással zárt a tel-avivi tőzsde vasárnap. A hatalmas mélyrepülést többek között az amerikai leminősítés, valamint a szombati tel-avivi tüntetések okozták.

Greenspan: További zavarokat okozhat a piacokon az amerikai leminősítés

Gazdaság2011.08.08, 07:43

Alan Greenspan szerint több zavart is okozhat a piacokon az amerikai leminősítés. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed volt elnöke szerint az Egyesült Államok önbecsülésébe "taposott bele" az S&P a leminősítéssel, és a szakértő szerint ennek sokkal mélyebb hatásai lehetnek, mint gondolnánk.

A Nyugat mi vagyunk

Vélemény2011.08.07, 09:48

Az adósságválság nem csupán az Egyesült Államok gazdaságát és társadalmát rengette meg, hanem Amerika és a Nyugat tekintélyét is a világ szemében. De mit értünk ma Nyugat alatt?  

"Rendkívül valószínűtlen" egy eladási hullám az amerikai kincstárjegyek piacán

Gazdaság2011.08.06, 20:26

A Commerzbank londoni elemzői szerint nem fog pánik kialakulni az amerikai kincstárjegyek piacán, miután a Standard & Poor's hitelminősítő lerontotta az Egyesült Államok államadós-besorolását, amíg a többi hitelminősítő nem teszi meg ugyanazt.

"Keserves évtized" előtt áll Magyarország - interjú Jaksity György korábbi tőzsdeelnökkel

Gazdaság2011.08.10, 11:03

Magyarország továbbra is a válság vesztesei között van - jelentette ki Jaksity György, a Concorde Értékpapír vezetője, a budapesti tőzsde egykori elnöke az [origo]-nak adott interjújában. A befektetési szakember szerint a következő napokban várható, hogy emelkednek a tőzsdeindexek, de ez nem változtat azon, hogy a jelenlegi válságban három tényező - a magas adósságok, a gazdasági lassulás és a pénzügyi krízis - egyszerre van jelen, ami példátlan a történelemben. Mindezt súlyosbítja a következő évtizedek demográfiai válsága és a Magyarországon egyre terjedő mélyszegénység.

Nyugalomra intenek az amerikai leminősítés miatt a befektetők

Gazdaság2011.08.06, 16:40

Az Egyesült Államok befektetőinek többsége nyugalomra intett az amerikai leminősítés miatt, a francia, a japán és a koreai gazdasági miniszter szerint befektetési stratégiájuk változatlan marad. A brit banki ügyek minisztere viszont Kína mellett áll, amely szerint tartalékvalutát kell létrehozni a világ monetáris rendszerének átalakításához.

Egy újabb válságtól rettegve zuhannak a tőzsdék világszerte

Gazdaság2011.08.05, 10:22

A 2008-as válság óta nem látott eladási hullám alakult ki az amerikai tőzsdéken csütörtökön, és magyar idő szerint péntek reggel az ázsiai piacokon is szabadultak a befektetők az értékpapíroktól. Gazdasági hírügynökségek elemzései szerint a zuhanás mögött az áll, hogy a befektetők félnek egy újabb gazdasági visszaeséstől.

A vártnál jobb amerikai munkanélküliségi adatok feljebb húzták a tőzsdéket

Gazdaság2011.08.05, 16:33

A várakozásoknál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban júliusban, a pozitív hír javított a zuhanásban lévő tőzsdeindexeken.

Több mint 4 százalékos zuhanással nyitott a pesti tőzsde

Gazdaság2011.08.05, 10:37

Az amerikai és az ázsiai részvénypiacok zuhanása után a magyar tőzsdeindex is meredek lejtőn kezdte a pénteki kereskedést.

A magyar gazdaság motorját állíthatja le egy újabb válság

Gazdaság2011.08.05, 14:02

Csütörtök óta zuhannak a tőzsdék világszerte, elsősorban az újabb recessziótól és az eurózóna adósságválságától félnek a piaci szereplők. Az [origo] által megkérdezett közgazdászok úgy vélik, a globális gazdasági visszaesés visszavetné a magyar gazdaságot egyedül fűtő exportot. Szerintük a jövő évi költségvetésnek szigorúan kell bánnia a kiadásokkal ahhoz, hogy a kormány megtartsa a befektetők bizalmát a jövőben.

Megállt az amerikai tőzsdék lejtmenete a nagy zuhanás után

Gazdaság2011.08.06, 09:08

A tőzsdeindexek csütörtöki zuhanása után pénteken délelőtt is folytatódott a lejtmenet, de a nap végére erősödtek az amerikai tőzsdék, bár így is az elmúlt két év legrosszabb hetét zárták a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A nap végi javulásban annak is szerepe volt, hogy Silvio Berlusconi olasz államfő ígéretet tett a megszorítások felgyorsítására. Közel kétéves mélyponton, 20 ezer pont alatt zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is. A magyar piac pénteken is együtt mozgott az európai indexekkel, a svájci frank a reggeli, 255 forintot közelítő rekord után újra 250 forint alatt járt. Beszámoló a pénteki tőzsdei mozgásokról.

Az európaiak többsége szerint az eurózóna túl van a nehezén

Gazdaság2011.08.05, 10:09

A dánok, az osztrákok és az észtek több mint hatvan százaléka bízik abban, hogy Európa megerősödve kerül ki a válságból, a portugálok és a görögök többsége szerint azonban "még csak most jön a feketeleves" - derül ki az Eurobarométer felméréséből. Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke szerint az emberek elhiszik, hogy Európa a gyógyulás útjára lépett.

"Kedvezőtlen devizahitel-összetételt" jelez az önkormányzati moratóriumkérés

Archívum2011.08.04, 12:42

A magyar önkormányzatok törlesztési moratórium kérése a magyar hitelállomány kedvezőtlen deviza-összetételét jelzi a londoni Barclays Capital felzárkózó piaci elemzői szerint. Úgy vélik, hogy a magyarországi deviza- és kötvénypiaci mozgások valószínűleg "szoros korrelációban maradnak" a közeljövőben.

Adósságválság: Olaszországon a világ szeme

Gazdaság2011.08.04, 18:40

Miközben a londoni CEBR elemzői amiatt aggódnak, hogy kezelhetetlenné válik az olasz adósság, Barroso az eurózóna pénzügyi stabilitását szolgáló alap bővítését szorgalmazta.

Barroso Olaszországot félti, ezért bővítené az uniós válságalapot

Gazdaság2011.08.04, 14:03

Az Európai Bizottság elnöke szerint növelni kell az európai válságalap forrásait, hogy a válság ne terjedhessen át olyan országokra, mint Olaszország és Spanyolország. A jelenlegi 440 milliárd eurós hitelkeret az MTI által idézett, meg nem nevezett európai elemzők szerint nem elég ahhoz, hogy hatékonyan lehessen használni az alapot.

Ügyészek vizsgálódnak a Moody's és az S&P milánói irodáiban

Gazdaság2011.08.05, 08:34

Iratokat foglalt le az olasz ügyészség a Moody's és a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő cégek milánói irodáiban, mert felmerült a gyanú, hogy a két cég eladási hullámot generált az olasz részvénypiacokon. Az S&P és a Moody's  szerint a gyanú alaptalan.

"Nézzenek utána a londoni elemzők, hogy miről van szó!" - interjú Gémesi Györggyel

Gazdaság2011.08.04, 09:13

A londoni CMS DataVision elemzői összefüggésbe hozták Gémesi Györgyi szerda reggeli nyilatkozatát azzal, hogy az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a magyar államkötvények kockázatosságát mutató, úgynevezett CDS-felár. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, kapjanak egy év haladékot az önkormányzatok a hiteleik törlesztésére. "Nehogy már én legyek az, aki magára húzza, hogy hogyan reagál erre egyik vagy másik nemzetközi elemző" - nyilatkozta telefonon adott interjújában az [origo]-nak Gémesi.

Nincs fegyvere a kormánynak az erős frank ellen

Gazdaság2011.08.03, 09:06

Magára haragíthatja a piaci szereplőket a kormány és a jegybank, ha megpróbál beavatkozni a frank sosem látott keddi erősödésébe, ráadásul nem valószínű, hogy ezzel tudnának hatni az árfolyamra. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank kezében most nincs hatékony fegyver a magas árfolyam ellen. A svájci jegybank korábban mindent bevetett, amikor a frank árfolyama elszállt. Az 1970-es években megpróbálták a negatív kamatot is, de nem jött be.

A Moody's szerint elmúlt az amerikai leminősítés kockázata

Gazdaság2011.08.03, 07:55

Megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb kormánykötvény-besorolását a Moody's. A hitelminősítő szerint "gyakorlatilag elmúlt" Amerika törlesztési hátralékba kerülésének kockázata.

Leépítenek az európai bankok

Gazdaság2011.08.02, 15:47

Folyamatosak az elbocsátások a londoni Cityben, legutóbb a második legnagyobb brit bank, a Barclays jelentette be, hogy mintegy háromezer dolgozójától válik meg év végéig. Az elmúlt időszakban több európai nagy bank is arról számolt be, hogy létszámleépítésre kényszerül.

Rövid távú megoldások után maradt az adósságválság Amerikában és Európában

Gazdaság2011.08.02, 09:42

Eseménydús ősznek néz elébe a világgazdaság: jó eséllyel megismétlődik az amerikai adósságcsökkentésről folytatott, nemrég csak a fizetésképtelenség közvetlen veszélyének árnyékában felfüggesztett vita, és kedvezőtlen esetben nagy eurózóna-tagállamok finanszírozása inoghat meg. A forint már az eddigi aggasztó fejlemények hatására is nagyon meggyengült a svájci frankkal szemben.

Barclays: Nem elégséges az amerikai adósságkezelés

Gazdaság2011.08.02, 20:48

A londoni Barclays Capital elemzői szerint a hétfőn elfogadott amerikai egyezség az adósságplafon megemeléséről nem biztosítja, hogy az Egyesült Államok megtartsa a jelenlegi, lehető legmagasabb szintű adósbesorolását.

Az ijesztő spanyol és olasz adatok ellenére nem készül új mentőcsomag

Gazdaság2011.08.02, 21:10

Amióta létezik az euró, sohasem volt még akkor különbség a német és a spanyol államkötvények hozamszintje között, mint most. A német kötvények reálhozama nullára süllyedt, a spanyoloké és az olaszoké a kockázatok növekedésének megfelelően meredeken emelkedett. Ennek ellenére az Unióban nincs napirenden újabb országmentő csomag.

Ránk dől-e a hanyatló Nyugat?

Vélemény2011.08.01, 10:03

A miniszterelnök szerint a mostani gazdasági válság bebizonyította, hogy véget ér a nyugati jóléti társadalom időszaka, és munkaalapú társadalmat kell létrehozni. Mi lesz, ha igaza lesz, és mi lesz, ha nem?

Újabb pénzügyi mentőcsomag lehetőségét vizsgálják Portugáliában

Gazdaság2011.08.01, 16:08

Hétfőtől két héten keresztül vizsgálja az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF delegációja, hogy Portugália hogyan használja fel a májusban kapott 78 milliárd eurós mentőcsomagot. A feltételként szabott magánosítások már megkezdődtek, eladták az állami BPN bankot egy angolai pénzintézetnek. Az EU és az IMF a következő portugál mentőcsomag lehetőségét is megvizsgálja.

A szenátus vezetője szerint megállapodtak az adósságplafon emeléséről

Gazdaság2011.08.01, 10:03

Megállapodott az adósságplafon emeléséről Barack Obama elnökkel és a republikánus vezetőkkel - jelentette be az amerikai szenátus demokrata elnöke. Az egyezségre még a pártjának is rá kell bólintania, aztán a képviselőházban és a szenátusban is szavaznak róla. Kormányzati források szerint az aláírás nem jelenti azt, hogy meg is született a megállapodás.

A tűzzel játszanak az amerikai politikusok a Világbank vezére szerint

Gazdaság2011.07.30, 11:48

A Világbank vezérigazgatója, Robert Zoellick bírálta az adósságplafonról vitázó amerikai képviselőket, egyúttal jelezte, hogy a Világbanknak vannak tervei a legrosszabb esetre.

Elmélyült az adósságplafonról szóló harc Amerikában

Gazdaság2011.07.30, 11:44

Csekély többséggel megszavazta az amerikai képviselőház az amerikai államcsőd elkerüléséhez szükséges csomagot, a szenátusban azonban nem sokkal később elkaszálták a javaslatot. Emiatt tovább folytatódik a vita az adósságplafon-emelésről, amelyben a Világbank szerint "tűzzel játszanak" az amerikai politikusok.

Egekbe szökne a svájci frank, ha Amerika elérné az adósságplafont

Gazdaság2011.07.30, 16:19

Lefagyna a gazdaság, egekbe szökne a frank árfolyama - így érezné meg Magyarország, ha az Egyesült Államok valóban elérné az adósságplafont. Igaz, ez még akkor sem valószínű forgatókönyv, ha egyelőre nem látszik, hogyan fognak megállapodni a demokraták és a republikánusok. Ha létrejön a kompromisszum, még akkor is négy-öt nap, amíg a törvényhozáson átfut a javaslat. A kormány korábban augusztus 2-át nevezte meg végső határidőként, de a legfrissebb elemzések szerint még azért van nyolc-tíz napja az amerikai politikának, hogy döntsön.

Az S&P is leminősítette Ciprust

Gazdaság2011.07.29, 21:45

A Moody's után pénteken a Standard & Poor's is leminősítette Ciprust a költségvetési kockázatokra hivatkozva.

Mínuszban végeztek a Wall Street-i indexek

Gazdaság2011.07.29, 22:51

Veszteséggel zárták a pénteki kereskedést a legfontosabb amerikai tőzsdeindexek. A hangulatot rontotta az adósságplafonról szóló vita és a vártnál jóval gyengébb GDP-adat.

S&P: Nincs rosszabb állampapír a görögnél

Gazdaság2011.07.27, 20:59

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor's tovább rontotta a görög adósságbesorolást, az intézet szerint jelenleg Görögországé a leggyengébb államadósi besorolás az egész világon. Az S&P közölte, hogy az új görög osztályzatra is további leminősítést valószínűsítő negatív kilátás marad érvényben.

Az euró jobb mint a háború

Vélemény2011.07.26, 11:13

Az Európai Unió vezetői elhárították az eurózónát összeomlással fenyegető adósságválság közvetlen hatásait, számos értékelés azonban arra mutat rá, hogy a múlt heti csúcstalálkozó döntéseivel csak időt nyertek. Milyen alapvető érvek szólnak az eurózóna hosszú távú fennmaradása mellett?

Nagyobb brüsszeli hatalomhoz vezet a legújabb válság is

Gazdaság2011.07.24, 11:13

Az Európai Unió már több válságból is előremenekült történelme során, így erősítve az integrációt. Egyre több dologról döntenek Brüsszelben, a tagállamok vezetését háttérbe szorítva. Nem lenne meglepő, ha a mostani krízis még tovább erősítené ezt a folyamatot.

"Nem fogadtuk el a valóságot, most segítségre van szükségünk" - görögök a mentőcsomagról

Gazdaság2011.07.22, 16:47

Az eurózóna országainak vezetői csütörtök este elfogadták, hogy egy második, 109 milliárd eurós mentőcsomaggal segítik ki Görögországot. A második segélycsomagra azért volt szüksége a görög államnak, mert nélküle szeptemberben már nem tudta volna kifizetni a hitelei után járó kamatot, és csődöt jelentett volna. Az athéniak elfogadóan reagáltak a segélycsomaggal együtt járó megszorításokra. "A kormány teszi, amit tennie kell" - mondta egyikük.

A bazi nagy görög tanácstalanság

Vélemény2011.07.22, 10:06

Újabb görög mentőcsomagban állapodtak meg az Európai Unió vezetői: ismét több mint 100 milliárd eurós segítséget kap az adósságválságban vergődő ország, áldozatot hoznak a magánbefektetők is és létrejöhet egyfajta európai IMF. Mennyiben oldja meg az eurózóna és az EU problémáit a mostani megállapodás?  

Megmenekült Európa vagy csak időt kapott? Reakciók a görög csomagra

Gazdaság2011.07.22, 13:42

Többségében pozitív reakciók követték a csütörtök este született megállapodást, amelynek célja Görögország megmentése és az eurózóna válsága elmélyülésének megakadályozása. A komoly államadóssággal küzdő országok megítélése javult a görög egyezség után. Az eurózóna tagországainak vezetői megkönnyebbülten és derűlátóan nyilatkoztak, és az első piaci visszajelzések is kedvezőek, bár vannak olyan elemzők, akik szerint túl későn született az egyezség, és már nem lehet megállítani a válság terjedését.

Fitch: Görögország "korlátozottan nem fizető" állam lesz

Gazdaság2011.07.22, 14:09

A Fitch Ratings hitelminősítő "korlátozottan nem fizető" kategóriába fogja sorolni Görögországot, mert az ország megmentésében a magánszférát is bevonja. Közben a bankok jelentős része megerősítette: részt vesz a mentőcsomagban.

Tovább gyűrik egymást Obama és a republikánusok az adósságplafon emelése ügyében

Gazdaság2011.07.23, 01:12

A demokraták elutasították a republikánusok jelentős megszorításokat előirányzó csomagját, az amerikai elnök kitart a kiadáscsökkentést kiegészítő adóemelés mellett. Obama és a republikánusok vezetőjének mai tárgyalása eredménytelenül ért véget. Szombaton újabb megbeszélés jöhet.

Osztrák jegybank-elnök: Európa függetlenebb lett a hitelminősítőktől

Gazdaság2011.07.22, 14:20

Nowotny, az osztrák jegybank (OeNB) elnöke, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzó tanácsának tagja szerint a második görög mentőcsomag után Európa jóval rugalmasabbá és hatékonyabbá vált, és függetlenebb lett a hitelminősítőktől.

Adósságválság: az eurózóna után pénteken az Egyesült Államokon a sor

Gazdaság2011.07.22, 13:57

Pénteken döntenie kell az amerikai politikusoknak az adósságplafon emeléséről, ha erre nem kerül sor, akkor az Egyesült Államoknak augusztus elején átmeneti csődöt kellene jelentenie. A republikánus és demokrata párt között vita van a döntéssel járó költségvetési kiigazításokról, ha a felek nem jutnak dűlőre, akkor egy jogi trükk megoldást jelenthet. 

"Ki fogja őket megmenteni?" - az euróválság dala

Gazdaság2011.07.21, 23:01

"A nagyhatalmú országok, nagy formátumú valutával - Hollandia, Franciaország és Németország - nem akarták, hogy mindenki bekerüljön a klubjukba. Görögország is csak azért jutott be,  mert kellett a megfelelő csapatlétszám" - hallható az euróválság dalában, amely a Guardian című brit napilap internetes oldalán jelent meg a napokban. A dal foglalja össze, hogyan mélyült el az adósságválság az eurózónában, és terjedése milyen következményekkel jár az európai országok gazdaságaiban.

Eurózóna-csúcs: részleges államcsőd esetén is segíthetnek a görögökön

Gazdaság2011.07.21, 22:17

Az euróövezet vezetőinek csütörtöki csúcstalálkozójáról kiszivárgott hírek szerint az eurózóna országai egy esetleges, részleges államcsőd esetében is biztosítanák, hogy a görög bankok központi banki forrásokhoz jussanak. A korábban megjelent hírek szerint pedig az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló alap nyújtana tizenöt éves lejáratú, alacsony kamatozású hitelt a bajba jutott országoknak. Az EU strukturális alapjainak forrásait átcsoportosíthatják olyan területekre, amelyek a gazdasági növekedést és a versenyképességet szolgálják.

Az európai bankadó lekerült a napirendről a Reuters szerint

Gazdaság2011.07.21, 11:05

A német kormányszóvivő szerint közös álláspontra jutott szerda éjjel a francia elnök és a német kancellár Görögország megmentéséről, egyelőre azonban nem nyilvános, hogy mit tartalmaz a megállapodás. Az ARD német közszolgálati televízió úgy tudja, hogy a magánbefektetők közreműködéséről, valamint a görög államadósságok átütemezésének elutasításáról szól az egyezség. Sajtóértesülések szerint felmerült egy európai bankadó bevezetése is, ám ez az Európai Központi Bank elnöke által sem támogatott terv a csúcstalálkozó előkészítésében közreműködő, a Reutersnek névtelenül nyilatkozó források nincs a napirenden. 

Tovább harcol Görögországért az eurózóna

Gazdaság2011.07.22, 07:49

Az eurózóna döntéshozói csütörtökön több mint 100 milliárd eurós mentőcsomagot állítottak össze a csődközelben lévő Görögország megsegítésére. A programban a bankok is részt vesznek és a megállapodás szerint alacsony kamatozású kölcsönhöz juthatnak a görögök az eurózóna alapjából. A tizenhét eurózónabeli ország most elfogadott egyezsége szorgalmazza egy európai makrogazdasági felügyelet és európai hitelminősítők létrehozását, valamint rugalmasabbá teszi az eurózóna pénzügyi stabilitását célzó rendszerét.

Sorsdöntő két nap előtt áll a nyugati üzleti világ

Gazdaság2011.07.20, 17:08

Csütörtökön Európában, pénteken az Egyesült Államokban találkoznak politikusok, hogy jelezzék az üzleti világnak: irányításuk alatt tartják országaik gazdasági problémáit. A két nap várhatóan részeredményekkel zárul, így tovább folytatódhat a piaci bizonytalanság, de elkerülhető egy azonnali válság kirobbanása.

"A görög csőd beismerésével még adós marad az EU" - interjú a Bruegel Intézet kutatójával

Gazdaság2011.07.20, 11:14

Nem kerülhető meg a magánpiac bevonása a görög válság kezelésébe, mert olyan mértékű a belpolitikai nyomás Németországban - mondta az [origo]-nak adott interjújában Darvas Zsolt a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója. Darvas szerint csak részintézkedések várhatóak a csütörtöki EU-csúcstól a görög helyzet rendezésére.

A nyilvánosság mellőzésével készíti elő a sorsdöntő EU-csúcsot Merkel és Sarkozy

Gazdaság2011.07.20, 19:44

Rendkívüli várakozások közepette, a görög adósságválságból  kivezető út feltárása és a kompromisszum reményében kezdett tanácskozást szerda délután Berlinben a német kancellár és a francia elnök. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy a kiszivárgott hírek szerint várhatóan kompromisszumot köt, bár a francia elnök állítólag egoizmussal vádolta meg a németeket.

A görög taxisok blokád alá vonták az athéni repteret

Nagyvilág2011.07.18, 15:03

Több száz felháborodott taxisofőr zárta el autójával az athéni repülőteret és a pireuszi kikötőt hétfő reggel, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány feloldja a taxisengedélyek számának korlátozását.

A londoni pénzügyi piacon szinte biztosra veszik a görög csődöt

Gazdaság2011.07.18, 20:11

Görögország mellett Írország és Portugália csődkockázati mutatói is egyre magasabbak, mindhárom ország negatív rekordot állított be hétfőn - derült ki a CMA DataVision londoni elemzőcég adataiból.

Új csúcson, 1600 dollár felett az arany ára

Gazdaság2011.07.18, 16:24

Hétfőn első alkalommal lépte át az arany ára az unciánkénti 1600 dolláros árat. A Bloomberg szerint az európai és az amerikai adósságválság miatti félelmek hajtották fel a nemesfém árát.

A szenátus után az olasz alsóház is elfogadta a 79 milliárd eurós megszorító csomagot

Gazdaság2011.07.15, 16:50

A képviselőházban 316-an szavaztak a megszorítások mellett, 284-en voltak ellene, ketten  tartózkodtak. A felsőház csütörtökön hagyta jóvá a kormány 79 milliárd eurós megszorító csomagját.

Visszavág-e a Birodalom?

Vélemény2011.07.15, 08:10

Riasztó adósságválság fenyegeti az eurót, az Európa Uniót, sőt még Amerikát is, amiben sokan a nyugati világ végső összeomlását és Kína, valamint a feltörekvő országok felemelkedésének újabb állomását látják. Miben rejlik mégis a Nyugat stratégiai előnye?

Német ellenállás miatt csúszhat a rendkívüli uniós csúcs

Gazdaság2011.07.14, 19:50

Angela Merkel először az újabb görög mentőcsomag részleteiről állapodna meg, és csak ez után tartaná meg a rendkívüli csúcstalálkozót. A görög kormányfő attól tart, az újabb mentőakció körüli bizonytalanság elriasztja a befektetőket. Az IMF szerint a késlekedés ronthatja más sérülékeny államok finanszírozási helyzetét is.

Az adósságválság miatt csúcsot döntött az arany ára

Gazdaság2011.07.13, 16:32

A biztonságos befektetéseket kereső piaci szereplők hajtották fel az arany árfolyamát a nemzetközi piacon.

A piac szerint az olasz gondok miatt tartanak csúcstalálkozót az eurózóna vezetői

Gazdaság2011.07.11, 11:24

Az olasz piacok pénteki zuhanása után az eurózóna vezetői hétfői találkozójukon tárgyalhatnak arról, hogyan lehetne meggátolni a görög válság továbbterjedését.

A hónap végéig elkészülhet a görög mentőcsomag

Gazdaság2011.07.11, 15:06

A Financial Times szerint elképzelhető, hogy Görögország pénzügyi gondjai miatt - várhatóan a hónap végére - elkészülő mentőprogram lehetővé teszi majd egyes adósságok törlesztésének leállítását. Ettől óvakodtak az uniós vezetők, mondván, hogy ebben az esetben a spanyol és olasz állampapírokból is menekülni kezdenének a befektetők.

Megvadult tüntetők gyújtogattak éjszaka Athénban

Nagyvilág2011.06.30, 07:32

Csütörtök hajnalban ismét összecsaptak a rendőrökkel a megszorító csomag ellen tiltakozó görög tüntetők. A többségükben fekete csuklyát viselő fiatalok kőzáport zúdítottak rendőrökre, akik erre könnygáz bevetésével válaszoltak. A megvadult tüntetők nem kímélték a környékbeli üzlethelyiségeket sem, és gyújtogattak is.

Elfogadta a görög parlament a válságcsomagot

Nagyvilág2011.06.29, 19:51

Miközben a tüntetők ismét összecsaptak a rendőrökkel Athén utcáin, a görög parlamentben elfogadták az újabb megszorító csomagot. A szavazás kulcsfontosságú volt, mert lényegében ennek a kimenetelétől függött, hogy a csőd szélén álló ország megkapja-e a nemzetközi pénzügyi segítség következő részletét. A döntésnek jelentős befolyása lehet az euró sorsára is. A szavazás az utcai tüntetések miatt csúszott, így délután kettő helyett fél négykor kezdődött. A BBC arról tudósított, hogy a tüntetők megtámadták a görög pénzügyminisztérium irodáit.

Sokba kerül a görögöknek az újabb haladék

Gazdaság2011.06.29, 18:44

Adóemelések, a szociális kiadások drasztikus megvágása, ráadásként a munkahelyek egy részét potenciálisan veszélyeztető privatizációs program - ez vár Görögországra a következő években, ha a szerdai parlamenti szavazás után a kormány csütörtökön is képes többséget szerezni a megszorító programnak. Az államcsőd veszélye azonban így sem múlt még el, a görög államadósság törlesztése egyes elemzések szerint hosszú távon fenntarthatatlan.

Tiltakozó feliratot feszítettek az Akropoliszra a megszorítást ellenző görögök

Nagyvilág2011.06.27, 09:38

Az athéni Akropoliszra húztak fel hatalmas, a megszorítások ellen tiltakozó transzparenst görög aktivisták hétfő reggel. A Parthenon tövében kifeszített felirat azt üzeni, hogy a nép "sosem adja meg magát".

Orbán: Szomorú az euró állapota

Archívum2011.06.24, 13:11

Az uniós tagországok azt várják Athéntól, hogy napokon belül véglegesítsék az újabb reformprogramot. Orbán Viktor szerint a görögöket egy jó kormány vezetheti ki a válságból, a siker pedig mindannyiunk közös érdeke. A magyar miniszterelnök szerint az euró állapota szomorú.

Bejelentette az újabb megszorításokat a görög pénzügyminiszter

Nagyvilág2011.06.23, 19:07

Új megszorításokkal mutatkozott be Görögország alig egy hete kinevezett új pénzügyminisztere. A lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy az adósságválsággal küszködő ország teljesítse az újabb mentőcsomag feltételeit.

"A bürokratikus, korrupt állam a hibás" - egy görög kormánypárti képviselő az adósságválságról

Gazdaság2011.06.29, 11:15

Az átláthatatlan állami működés az oka annak, hogy Görögország nehéz helyzetbe került, és mentőcsomagokra szorul - mondta az [origo]-nak adott telefoninterjújában Elena Panaritis görög szocialista képviselő, a kormányzó Paszok párt tagja. A korábban a Világbanknak dolgozó közgazdász jelenleg nem lát esélyt a görög államcsődre, és az eurózóna elhagyását járhatatlan útnak tartja, elismeri viszont, hogy az első hitelcsomaghoz kapcsolódó intézkedéseket nem sikerült maradéktalanul végrehajtani.

Az euró megbízhatóságát bizonygatja az Európai Központi Bank elnöke

Gazdaság2011.06.19, 14:49

Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke védelmébe vette az eurót és figyelmeztetett arra, hogy vannak országok, amelyeknek növekszik az államháztartási hiánya.

Európa rossz híre szúrt ki a magyar frankhitelesekkel

Gazdaság2011.06.16, 18:51

Csütörtökön a tavaly szeptemberi 225 forint feletti csúcs közelébe ért a nemzetközi piacon az euróval szemben csúcsot döntő svájci frank árfolyama. Devizakereskedők szerint nemzetközi folyamatok, elsősorban a görög csődtől és annak hatásaitól való félelem erősíti a frankot. A frank gyengüléséhez az eurózóna adósságproblémáit kellene megszüntetni, de ezt követően is csak lassan gyengülhet a frank.

Könnygázzal oszlatták a megszorítások ellen tiltakozókat Görögországban

Nagyvilág2011.06.15, 17:32

Általános sztrájkot hirdettek meg Görögországban szerdára a szakszervezetek a kormány újabb megszorító csomagja miatt. Közben több tízezer tüntető gyűlt össze az athéni parlament előtt, hogy tiltakozzanak a takarékossági intézkedések ellen. Demonstrálók egy csoportja összecsapott a rendőrséggel, a hatóságok könnygázzal oszlatták a tömeget.

Soros leszúrta az uniós minisztereket a görög válság kezelése miatt

Gazdaság2011.06.15, 12:11

Az uniós pénzügyminiszterek Görögországgal foglalkozó szerdai ülése előtt a görög adósságválságról nyilatkozott Soros György. A magyar származású milliárdos üzletember szerint a hatóságok mostanáig csak az időt húzták, ahelyett, hogy valós megoldást nyújtottak volna Görögország problémájára.