adósság

címke rss

Visszatérhet a feltörekvő piaci válság

Archívum2018.09.04, 15:13

A piacok memóriája gyakran nagyon rövidtávú, és sokszor fordul elő, hogy a befektetők egyik eseményről úgy váltanak a másikra, hogy szinte teljesen elfelejtik a korábbit. Egy elemzés szerint hasonló folyamat mehet most végbe a feltörekvő piacokon, ahol a befektetők nem figyelnek eléggé a veszélyes buborékra. Pedig ha kipukkad, ezúttal nagyon nagy bajt okozhat.

Németország belülről mérgezi az eurozónát?

Gazdaság2018.08.28, 13:22

Az extrém módon támogató jegybanki politika ellenére is igen komoly bajokkal küzd az eurózóna gazdasága. A növekedési lendület ugyanis jelentősen és széles körben lassul, a megoldás pedig egyelőre nem látszik. Egy elemzés szerint Németország segíthetne újra beindítani a régió fellendülését, de a jelek messze nem bíztatók. Egyelőre úgy tűnik ugyanis, Berlin éppen ennek az ellenkezőjében érdekelt.

Fontos változások a lakáshitelezésben

Gazdaság2018.08.22, 12:16

A Magyar Közlönyben történő megjelenéssel hivatalosan is kihirdették az adósságfékszabályok módosításáról szóló MNB-rendeletet. Az október 1-jétől módosuló szabályozással a jegybank tovább ösztönzi a fix kamatozású jelzáloghitelek igénybevételét, támogatva ezzel a kiszámíthatóbb lakáshitel-törlesztést és az egészséges szerkezetű, fenntartható háztartási hitelezést is.

Véget ért a görög adósságdráma

Gazdaság2018.08.22, 10:04

Egy évtizednyi gazdasági felfordulás és pénzügyi segélycsomagok után Görögországban a gazdaság szekere újra elindulhat felfelé. Az európai állandó mentőalap (ESM) ugyanis bejelentette, hogy az ország sikeresen befejezte az utolsó segélyprogramját, amelyben 2015 augusztusában állapodott meg a hitelezőkkel, hogy kikerüljön az adósságválságból.

Halott apja milliósra nőtt tartozását követelik a hároméves gyerektől

Itthon2018.08.19, 18:22

A Tv2 Tények című hírműsorának riportja szerint a végrehajtók egy hároméves kislányon akarják behajtani elhunyt édesapja tartozását, mintegy egymillió forintot, mely összeg a járulékos költségekkel izmosodott ilyen jelentőssé, egy harmincezres be nem fizetett telefonszámla kapcsán.  

Fél Ázsiát elsodorhatja az erős dollár

Archívum2018.08.17, 14:00

El lehet felejteni Törökországot, az igazi veszély Ázsiában van – mondják azok az elemzők, akik szerint az amerikai dollár erősödése egyre nagyobb problémát okozhat a térségben. A kontinens gazdaságai ugyanis hatalmas mennyiségben halmoztak föl dolláradósságot, ami most súlyos veszélyt jelenthet a világgazdaság egészére nézve is.

Megvannak a török válság nyertesei és vesztesei

Archívum2018.08.17, 13:57

A török líra mélyrepülése úgy is megrázta a világpiacot, hogy a szakértők többsége szerint egyelőre még nem kell egy újabb világgazdasági válságtól tartani. Ezzel együtt viszont nemcsak nagy vesztesei, de komoly nyertesei is vannak a török válságnak.

Félájult nőt lakoltattak ki a 11. kerületből: videó

Archívum2018.08.16, 10:38

Szerdán egy félájult nőt és családját lakoltatták ki a 11. kerületben. Az esetről videófelvétel is készült.

Elemzők szerint a töröknél is pusztítóbb pénzügyi összeomlás jöhet

Gazdaság2018.08.16, 11:00

Törökországban egyre súlyosabbá válik a pénzügyi krízis, már az Európai Központi Bank (EKB) is hangot adott aggodalmának, hogy a kisázsiai országban zajló pénzügyi válság komoly gondokat okozhat az európai bankoknak. Egy elemző szerint azonban lassan háttérbe szorulhatnak a törökországi fejlemények, mert az igazi problémát hamarosan Olaszország jelentheti majd kontinensünkön.

MC Hawer eladta a lakását, rendezte adósságát

Archívum2018.08.08, 17:25

Rengeteg adósságot halmozott fel az évek során MC Hawer, aki végül részeltfizetést kért,  ám most eladta lakását. Törlesztette adósságát, most utazni akar. 

Súlyos adósságválság fenyegeti az USA-t

Archívum2018.08.03, 15:44

A fokozódó kormányzati adósság jelentheti a Donald Trump vezette kormány számára az eddigi legnagyobb gzadasági kihívást. Ráadásul a problémák átterjedhetnek a részvénypiacra is, tovább fokozva a nehézségeket.

MC Hawer adósságai ellenére újabb luxusautót vásárolt

Archívum2018.07.29, 09:21

Ahhoz képest, hogy MC Hawer alkoholizmusa miatt rengeteg adósságot halmozott fel, nem veti meg a luxusautókat. Újabbat vásárolt.

Senki sem hitte el az inárcsi férfinak, hogy gyilkolt

Itthon2018.07.25, 17:36

Az inárcsi férfi súlyos adóságokkal küzdött, el akarták venni a házát, emiatt a gyerekei is az utcára kerültek volna, akik közül az egyik súlyos beteg. A volt rendőr ezért ment be július 11-én az inárcsi hivatalba, ahol nyakon szúrta az ügyintézőt – írja a Bors.

Tovább tart a Jobbik korrupt vergődése: még Simicskát se fizették ki

Itthon2018.07.25, 14:03

Újabb pénzügyi nehézségekkel kell szembenéznie a Jobbiknak, írja a Magyar Idők. Mostanában kell kifizetniük ugyanis a korábban Simicska Lajos, most már Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó plakátcégeknek azt a fennmaradó összeget, amelynek fizetését a kampány utánra halasztották a felek. Ez a további 100 milliós tartozás csak tetézi a bajt a pártnál, hiszen az Állami Számvevőszék által kiszabott 660 milliós bírság miatt így is elesnek az állami támogatástól 2019 tavaszáig. És még csak most vizsgálja az ÁSZ a kampánybeszámolójukat, amely szintén sántít, hiszen nem tudni, hova tűntek a szimpatizánsok adományai, illetve 80 millió forinnt ...

Ne lepődjön meg, ha a boltban Pál Évától kapja a visszajárót!

Kultúra2018.07.12, 16:38

Közértben lesz eladó Pál Éva. A Neoton Família egykori énekesnőjének nagy szüksége van a pénzre, még a házát is elárverezhetik. Svájci frank alapú hitele miatt adósodott el így. 

Előre eltervezhette a gyilkosságot az inárcsi férfi

Itthon2018.07.12, 10:53

A 61 éves gyilkos már egy nappal korában kereste a hivatalban T. Andreát, de aznap a nő nem dolgozott. Az adósságban úszó férfi feszült volt, mert el akarták venni a házát és a gyerekeit.

A befektetők, és nem a bankok robbanthatják ki a válságot

Archívum2018.06.28, 12:23

Miközben a 2008-as válság jelentős részben a bankoknak volt köszönhető, a következő összeomlásban sokkal nagyobb szerepük lehet a hétköznapi befektetőknek. Érdemes megjegyezni a tőzsdén kereskedett alap (ETF) kifejezést.

MC Hawernek rengeteg az adóssága, de most vásárolt egy luxusautót

Archívum2018.06.18, 09:13

MC Hawer szenvedélybetegsége idején komoly adósságokba verte magát, a törlesztőrészleteket azóta is nyögi. Ennek ellenére nem tudott nemet mondani egy luxusautóra, megvásárolta.

Egyre sötétebbek a felhők a világgazdaság fölött

Archívum2018.06.12, 15:00

Egyre több viharfelhő gyülekezik a világgazdaság egén a Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint. Christine Lagarde figyelmeztetett, a kereskedelmi háborúk veszélye csak még inkább fokozza az egyébként is meglévő aggodalmakat.

Magasra csaphatnak a kínai adóssághullámok

Archívum2018.06.08, 14:40

Miközben a kínai kormány kampányt indított a vállalati adósságállomány leépítése érdekében, az országban tapasztalható újabb csődhullám már a befektetők figyelmét is felkeltette. A bajok pedig akár a részvénypiacokra is átterjedhetnek.

Az Ikea most tanítani akarja vásárlóit, de lehet, adósságba veri őket

Gazdaság2018.05.16, 11:34

Megint előrukkolt egy újdonsággal a svéd áruházlánc, az Ikea. Ezúttal nem szokatlan marketingötlettel, hanem olyan hitelkártyával célozzák meg a vásárlókat, melynek használata után a vevő meghatározott mértékű jóváírást kap a számlájára.

Végéhez közeledik Európa nagy adósságdrámája

Archívum2018.05.01, 13:19

Miközben Európa lassan kiengedheti Görögországot a pénzügyi szorításból, a feltételek kapcsán még mindig komoly bizonytalanságok vannak. A Nemzetközi Valutaalap szerint azonban a nyár végi határidőre a görög gazdaság kint lehet a mélyvízből, ha a hitelezők ésszerű megállapodása mellett a kormány tartja az eddigi terveket.

Adósságlavina söpörheti el a világgazdaságot

Archívum2018.04.20, 20:48

Bár az idei év lehet a legjobb a világgazdaság számára a 2008-as pénzügyi válságot követően, néhány éven belül azonban mégis szembe kell nézni a kockázatokkal – figyelmeztet a UBS elnöke. Mindeközben a Nemzetközi Valutaalap a rekord mértékű globális adósságállomány veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Diótörő kalapáccsal vert halálra egy idős házaspárt

Itthon2018.04.17, 14:59

A brutális kettős gyilkosság tárgyalása tanúmeghallgatással folytatódott. A vád szerint H. Tünde egy diótörő kalapáccsal végzett érdi otthonukban egy idős házaspárral. A nőnek nagy adósságai voltak, és hiába férkőzött a közelükbe, nem voltak hajlandóak neki kölcsönadni pénzt- írja a Bors.

Pénzért ölhették meg VV Fannit: a gyilkossággal gyanúsított férfinek adósságai voltak

Life.hu2018.04.03, 06:31

2017 novemberében gyilkolhatták meg a Való Világból ismert Novozánszky Fannit, akinek holttestte azóta sem került elő. A szörnyű tettel gyanúsított férfi azóta is előzetes letartóztatásban van. Mint kiderült, a nyomozásnak egy olyan szála is van, ami szerint a férfi a lányt a pénze miatt ölte meg.

Elárverezik Kozso belvárosi lakását

Archívum2018.03.22, 13:25

Áramlopással gyanúsítják Kozsót, akinek most a belvárosi lakását is elárverezik.

Kína idén lenyomja az eurózónát

Archívum2018.03.07, 11:46

Történelmi jelentőségű év lehet a 2018-as, mivel a várakozások szerint Kína nominális GDP-je meghaladja majd az eurózóna országainak összesített kibocsátását. Mindeközben a világ második legnagyobb gazdaságának vezetése határozottan állítja, kézben tartják a sokak által igen veszélyesnek tartott adósságállományt.

Klapka Sandy viszi tovább apja vállalkozását, az egykor befektetők nem hagyják békén

Archívum2018.03.02, 18:53

14 hónapja temette el apját Klapka Sandy, apja régi befektetői azonban még mindig pénzt követelnek tőle, pedig az adósság keletkezésének idején még meg sem született. 

Kinyitotta a segélyládát Kína az óceán apró államainak

Gazdaság2018.02.27, 09:00

Új támogatóra lelhetnek a Csendes-óceán déli vizeinek szigetei Kína személyében. Miután az eddigi legfontosabb donorországok elkezdték megvágni a térség számára juttatott segélyeket, hiteleket és más forrásokat, Kína bejelentkezett a szigetek új pénzes nagybácsijának szerepkörére. Vannak, akik szerint el kell fogadni, ha az egzotikus szigetvilág államai úgy döntenek, elfogadják a terjeszkedő Kína pajtási ajánlatait. Melyeknek egyszer bizonyosan meg kell fizetniük az árát.

Súlyos adósságteher nyomja Európa vállát

Archívum2018.02.14, 14:50

Nem akar elmúlni az európai bankokat terhelő egyik legnagyobb nehézség. A nem teljesítő hitelek értéke ugyanis megközelíti az ezer milliárd eurót, ami egyre nagyobb terhet jelent a banki mérlegeknek. Mindeközben az Egyesült Államok háztartásai rekord mértékű adósságot halmoztak föl 2017-ben.

Merre tereli a befektetőket a dollár?

Archívum2018.02.01, 12:56

Az amerikai dollár látványos mélyrepülése klasszikusan a nyersanyag és energiaszektor, ezzel együtt pedig a feltörekvő piacok számára kedvező, amit a befektetőknek is érdemes kiaknázni – javasolja a K&H.

Eszköztelen a világ egy újabb válsággal szemben

Archívum2018.01.24, 16:37

A pénzügyi intézmények szinte eszköztelenek lennének, ha ma kirobbanna egy újabb pénzügyi válság – mondja a Harvard Egyetem sztárközgazdásza. Kenneth Rogoff azonban optimista, és úgy látja, egyelőre még nem kell félni egy hamarosan bekövetkező összeomlástól. Mások szerint azonban a túlzott optimizmus jelentheti az igazi kockázatot.

Görögország megkapja az újabb mentőcsomag részletét

Nagyvilág2018.01.22, 21:59

Jóváhagyták a görög mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletét hétfőn Brüsszelben. Az összeg folyósításhoz azonban még az euróövezeti állandó mentőalap (ESM) jóváhagyására is szükség lesz, ez azonban sokak szerint ezután pusztán formalitás.

A gazdasági fordulat éve jöhet Fekete-Afrikában

Gazdaság2018.01.16, 21:37

Fekete-Afrika a világ legszegényebb része, ahol a gazdasági fejlődés egyes országoknak kiemelkedően magas lehet 2018-ban. Persze van honnan növekedni, azonban, ha a helyi politikusok felelőtlenül kezelik a helyzetet, akkor az adósság maga alá temetheti a régió országait.

Soha nem volt még ennyire eladósodva a világ

Archívum2018.01.05, 11:40

Új rekordot ütött meg a világ teljes adósságállománya a tavalyi harmadik negyedévben, ahogy éves alapon 16 ezer milliárd dollárral nőtt a globális eladósodottság. Ezzel együtt viszont a gazdasági kibocsátáshoz viszonyított relatív adósságráta az egymást követő negyedik negyedévben zsugorodott.

Ezek fenyegetik a világ második legnagyobb gazdaságát

Gazdaság2018.01.04, 18:44

Tavaly csak hatalmas mértékű eladósodás árán bővülhetett 1990 óta a legnagyobb mértékben a kínai gazdaság. A legfőbb kockázatot jelenleg a pénzügyi szektor, az ingatlanárak és az építőipar jelenti: több nagyvárosban csak az építőipari vállalatokhoz fűződő adósság meghaladja a város teljes GDP-jét. A három legnagyobb fenyegetettségnek az adósságot, a szegénységet és a környezetszennyezést tekinti a kínai vezetés, amely inkább visszavenne a gazdasági növekedés üteméből az egyensúly javára.

Új világ köszönt be a feltörekvő piacokon

Archívum2017.12.22, 12:52

Kevés dolog lesz biztos jövőre a feltörekvő piacokon, de az igen, hogy nem lehet majd egységes csoportról beszélni. Egyesek rendkívül gyors növekedést produkálhatnak, míg mások temérdek kockázatot rejtenek majd magukban. Ami viszont látható, hogy 2018-ban a feltörekvő piacok igencsak izgalmasak lesznek a befektetők számára.

A nyersanyagok menthetik meg Afrikát az adósságválságtól

Archívum2017.12.15, 15:42

Súlyos adósságválság fenyegeti Afrika szubszaharai részének gazdaságait a Nemzetközi Valutaalap szerint. Jelenleg úgy tűnik, az egyetlen megoldás a nyersanyagárak felpattanása, illetve a gazdasági növekedés fokozása lehetne.

Megállíthatatlan a kínai adósságlavina

Archívum2017.11.27, 21:03

Bár a kínai vezetés számára prioritás, hogy csökkentsék a világ második legnagyobb gazdaságának igen magas eladósodottságát, a friss adatok szerint egyre gyorsabban nő a kínai hitelállomány.

Beborul az ég a brit gazdaság fölött

Archívum2017.11.24, 14:51

Sötét fellegek gyűlnek a horizonton a brit gazdaságban – mondják a UBS bank elemzői. Mindeközben a friss brit költségvetés visszafogta a következő öt évre vonatkozó növekedési kilátásokat.

Az amerikai háztartások adóssága 116 milliárd dollárral nőtt

Gazdaság2017.11.21, 10:05

Az amerikai háztartások adóssága 12 960 milliárd dollár volt a harmadik negyedben – áll az amerikai jegybank szereplét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának jelentésében.

Súlyos kockázatok fenyegetik a piacokat

Archívum2017.11.15, 13:14

A Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgató helyettese szerint a jegybankok élénkítései manapság igen komoly kockázatokat jelentenek a piacokra nézve. Ezzel együtt az egyre növekvő adósságállományok miatt is érdemes aggódni.

Óriási bajban az amerikai háztartások

Gazdaság2017.11.13, 12:34

Az USA lakosságának jelentős része megtakarítás nélkül éli mindennapjait. Ez óriási baj lehet egy nem várt költség esetén, ráadásul a gazdagok és szegények közötti szakadék is nagy.

Szexmunkára kényszerített két nőt egy pár

Itthon2017.11.06, 15:14

Kerítés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi férfi és egy nő ellen. A páros két nőt kényszerített prostitúcióra, majd az abból származó bevételt elvették tőlük. Verték is őket.

Lekerült a lélegeztető gépről a görög állam

Gazdaság2017.10.26, 13:52

Végéhez közeledik Görögországban a 2009-ben indult, ideiglenesnek tartott fiskális politika. Az Európai Unió az ország számára kedvező határozatot hoztak az átmeneti pénzügyi időszak lezárásról, noha az országnak még végre kell hajtania a szerkezeti reformokat ahhoz, hogy a gazdaság tartósan felszálló ágba kerüljön – áll a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Akcenta CZ elemzésében. A befektetők figyelmét pedig nem kerülheti el az sem, hogy az ország államháztartása újra felülvizsgálat alá kerülhet.

Pintér Tibor 40 milliós adósságot halmozott fel a Nemzeti Lovas Színház új épületével

Archívum2017.10.20, 08:22

Pintér Tibor szívügye a Nemzeti Lovas Színház, és hogy a nézők gyönyörű látványt kapjanak, megálmodott egy fantasztikus épületet: a beruházással azonban 30-40 millió mínusz keletkezett a színház költségvetésében.

Adósságcsapda fenyegeti a brit fiatalokat

Gazdaság2017.10.16, 15:40

Veszélyes trendeket mutat a fiatalok eladósodása Nagy-Britanniában – véli az illetékes pénzügyi szabályozó vezetője. A szereplők ugyanis nem törődnek azzal, hogy a kamatok egyszer emelkedni fognak.

Veszélyesek a feltörekvő piaci adósságok

Gazdaság2017.10.16, 13:54

Az olyan feltörekvő piaci gazdaságok, mint Törökország és Dél-Afrika nem tudták elég hatékonyan felhasználni a rendelkezésre álló likviditást ahhoz, hogy érdemben csökkentsék az adósságaikat. Ez a trend pedig még igen komoly problémákat is okozhat.

Legatyásodott sztárok, akik óriási összegeket szórtak el

Tévé2017.10.03, 17:17

Az ember azt hinné, a világsztárok élete csupa csillogás, ám hiába keresnek óriási összegeket, néha a nagyját el is veszítik, akár egy per vagy más ügylet miatt. Íme, öt példa!

Úgy pörög a hitelezés, mintha nem lenne holnap

Archívum2017.09.26, 10:12

A befektetők egyre jobban aggódnak, hogy az egyébként is eladósodott vállalatoknak nyújtott töménytelen mennyiségű hitel visszaüthet a piacokra, ha a gazdasági növekedés elhalványul.