adósság

címke rss

Tovább szolgáltat a KPNQwest

Archívum2002.06.11, 10:55

A 2 milliárd eurós adóssággal rendelkező, több mint egy hete csődbe jutott holland KPNQwest távközlési és internetszolgáltató hétfőről kedd délre halasztotta az elmaradt számlák befizetésének határidejét 18 országban lévő felhasználói számára. Egyszersmind közölték, hogy ha ügyfelei nem fizetnek, akkor sem zárják le feltétlenül a szolgáltató európai üvegszálhálózatát. A cég saját adatai szerint a teljes európai hálózati piac harmadát fedi le.

A köztévé nem garasoskodott a Millenárissal

Itthon2002.06.13, 11:14

A Magyar Televízió jelképesnek mondható, alkotásonként 100 forintos vetítési díjért engedett át a Millenáris Kht-nak filmarchívumából 120 órányi anyagot. Ugyanakkor 2 millió forintot fizetett a tévé a Millenárisnak az ottani rendezvényekről a park által, a maga számára készített felvételek darabjáért, valamint az ezekről készült összefoglalókért külön 900 ezer forintot. A Magyar Televízió az évek során több milliárdos adósságot halmozott fel, a héten a tévé kuratóriumának elnöke azt mondta: szeptembertől kritikus pénzügyi helyzetbe kerülhet a tévé.

Miniszteri biztost kaphat a Lipótmező

Itthon2002.06.14, 17:30

Jövő hét csütörtökön egyeztet az egészségügyi tárca és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet vezetése az intézetnél kialakult helyzetről. Rácz Jenő helyettes államtitkár szerint akár még miniszteri biztost is kinevezhetnek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet élére. A tízmilliárd forintos költségvetésű intézmény adóssága 340 millió forint, állapota leromlott, vezetője szerint külső segítség nélkül nem tudnak kikeveredni ebből a helyzetből.

Az ügynöktörvény története 1990-től 2002-ig

Itthon2002.06.20, 13:56

A rendszerváltás egyik adósságának nevezhető, hogy nem lehet ismerni az előző rendszer besúgóit és titkos ügynökeit, csak néhány esetben, sokszor politikai támadás során derült ki valakiről, hogy a múltjában van takargatnivalója. Jelenleg csak átvilágítás létezik, nyilvános ügynöklista nem. A Medgyessy-ügy hozadékaként úgy tűnik, az MSZP támogatja az SZDSZ régi vágyát, hogy nyilvános lehetnek az ügynöklisták.

Fiához készül Izraelbe Tasnádi

Itthon2002.06.24, 16:17

Év végén már Izraelbe készül Tasnádi Péter, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozó. Arra számít, hogy másodfokon jelentősen csökkentik büntetését, és minél hamarabb letelepedhet a közel-keleti országban. A vállalkozó viszonylagos szabadságban és nyilvánvaló luxusban tölti házi őrizetét 1200 négyzetméteres rózsadombi villájában, melybe a múlt héten költözött át. Reggelente könyvet ír és edz, majd estig látogatókat fogad. Emellett cégét próbálja talpra állítani, és perre készül felesége ellen a cég adósságai miatt, illetve kislányának elhelyezéséért.

A Deutsche Telekom eladta a France Télécom-pakettjét

Archívum2002.06.20, 08:15

A Deutsche Telekom értékesítette a France Télécomban meglévő 1,8 százalékos pakettjét. A 300 millió eurós bevételt a német távközlési cég kizárólag adósságainak lefaragására fordítja, írja a Napi Gazdaság.

A magyar költségvetés negyedével tartozik a Worldcom

Archívum2002.06.27, 12:51

Összesen 4,5 milliárd dollárral (ezermilliárd forint) tartozik banki hitelezőinek az amerikai gazdaságtörténet egyik legnagyobb könyvelési visszaélésével vádolt Worldcom távközlési cég, de az adósság viszonylag jól szétterül az érintett bankok között.

Csökkenti részesedését anyacégében a Vivendi Universal

Archívum2002.06.18, 11:27

A jelenlegi 63 százalékosról valamivel több mint 40 százalékosra csökkenti részesedését anyacégében, a Vivendi Enviroment közműszolgáltatóban a világ második legnagyobb médiacége, a Vivendi Universal - közölte a vállalat kedd hajnalban a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. A lépéssel a médiacég megszabadul nyomasztó adósságának majdnem felétől. A tőzsde kedvezően reagált a bejelentésre.

Kreatív könyvelés gyanúja a Vivendinél is

Archívum2002.07.02, 16:50

Néhány óra alatt elveszítette piaci értékének harmadát a világ második legnagyobb médiacége, a Vivendi. A vállalalt papírjainak árfolyama azután kezdett zuhanni, hogy a francia Le Monde állítása szerint a Vivendi kreatív könyvelési technikával 1,5 milliárd euróval növelte tavalyi nyereségét, és a Moody's hitelminősítő bóvli kategóriába sorolta a vállalat adósságát.