adósság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hitel
- devizapiac
- dollár
- gazdaság
- euró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Törtek-zúztak Londonban, az elmúlt évek legnagyobb tüntetése után
A konzervatív-liberális kormánykoalíció súlyos költségvetési megszorító intézkedései ellen tüntettek több százezren a brit fővárosban. A békés demonstrálók között azonban radikálisok is voltak, akik London egyik forgalmas bevásárlóutcáján füstbombákat dobáltak az üzletekre, majd több bankot, üzletet megrohantak és szétzúztak. Később a radikális tüntetők összecsaptak a rendőrökkel is, több mint kétszáz embert előállítottak.
Működési adósságaikra 31 milliárdot kapnak az önkormányzatok
Első körben április 30-ig pályázhatnak működési adósságaik rendezésére az önkormányzatok - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. A pályázatokra 31 milliárd forintot különített el az állam. Tállai András elmondta, olyan új rendszert alakítanának ki, amelyben nem termelődhet újra a működési hiány.
Orbán Viktor szerint hadat kell üzenni az adósságnak
Orbán Viktor szerint az élet minden területén le kell győzni az adósságot, és ha ez sikerül, akkor mindenkinek könnyebb lesz az élete. A kormányfő a kedden bejelentett Széll Kálmán-tervhez fűzött előszavában 2011-et Magyarország megújulása évének nevezte.
A Ferihegy és Budapest közötti kínai gyorsvasútról is tárgyalt Pekingben Fellegi
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter egy kínai lapnak adott interjújában azt mondta, hogy legutóbbi pekingi útja alkalmával több projekt is szóba került, amelyek között van egy a repülőteret a belvárossal összekötő gyorsvasúti beruházás is. A miniszter cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Kína megvásárolná Magyarország adósságát.
Wall Street Journal: Portugália heteken belül megroggyanhat
Márciusban vagy áprilisban Portugália jó eséllyel pénzügyi mentőcsomagra szorul majd a brüsszeli várakozások szerint.
Öt helyett csak egy évig lesznek feketelistán a rossz adósok
Rövidülhet a BAR-lista, ugyanis egy decemberi törvénymódosítás nyomán, a korábbi öt év helyett, csak egy évig lehet megőrizni azok adatait, akik már fizettek a banknak.
Horribilis végrehajtói díjakra panaszkodnak a bajba jutott hitelesek
Indokolatlanul drága és hosszú a végrehajtási eljárás, a végrehajtók által követett gyakorlat miatt pedig minimális tartozásoknál is veszélybe kerülhet az adós lakása - állítják a bajba jutott lakáshiteleseket képviselő szervezetek. A kormány egyelőre csak az eljárások egyszerűsítésében gondolkodik, a végrehajtói kamara szerint hamisak a vádak, milliós bevételekről pedig szó sincs.
Kökény Attila úszik az adósságban!
Habár Kökény Attila lett az év férfihangja, mégis hitelkönnyítést kellett kérnie a banktól, mert a svájci frank ingadozása miatt ő sem tudja fizetni a magas törlesztőrészleteket.
Készül az újrakezdésre a saját sírját megásó falu
Az újságírók hada jobban zavarja az embereket Nemesviden, mint az a több százmilliós adósság, amely miatt a falu a csőd szélére került, az önkormányzat pedig minden vagyonát árverésre bocsátotta. A kocsmáros szerint az embereket nem érinti a pénzügyi csapda, amelybe egy csatornaépítés miatt került a falu. A patika odalesz, és valószínűleg egy családot is ki kell költöztetni, de az önkormányzat már az újrakezdésre készül.
- címkék:
- Nemesvid
- hitel
- adósság
- csőd
- Címkefelhő »
A községházát is eladja egy adósságcsapdába került somogyi falu
Minden vagyonát árverésre bocsátotta egy Somogy megyei falu, mert nem képes megbirkózni a korábban felvett több százmilliós adósságával. Nemesviden a községháza és a kultúrház is eladó, de az adósságnak még akkor is csak a töredékét tudnák kifizetni, ha minden vagyonukon sikerülne túladni.