adósbesorolás

címke rss
A Fitch megerősítette Magyarország adósbesorolását

A Fitch megerősítette Magyarország adósbesorolását

A nagy nemzetközi hitelminősítők közül 2023-ban elsőként a Fitch vizsgálta felül hazánk állampapírjainak adósbesorolását. A döntés alapján megmaradt a BBB-minősítése az országnak, tehát továbbra is a befektetési kategóriának a második szintjét jelenti, azonban a döntően külső kockázatokra tekintettel a stabil kilátást negatívra rontották, amely a következő időszakban (1–3 év) egy lehetséges leminősítés veszélyét hordozza magában - írja a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. a kommentárjában.

Varga Mihály: 2021 első felére várható gazdasági fordulat

Archívum2020.09.28, 13:01

Európa-szerte lassú lesz a kilábalás a válságból, gazdasági fordulat 2021 első felére várható - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Pozitívra javított adósbesorolásról és meghosszabbított hitelmoratóriumról szólt a hét

Archívum2020.09.27, 10:04

A héten elhangzott, hogy már több mint 900 hazai vállalat fogott beruházásokba a munkahelyek védelmében, a kiskereskedelem pedig úgy tűnik nyáron túljutott a nehezén és megkezdte a kilábalást. Építőipari akciócsoportot hoz létre a kormány és első ütemben 13 milliárdot biztosít az illegális hulladék felszámolására az országban. A hét gazdasági összefoglalója.

Jó hírt kapott az OTP

Archívum2020.01.28, 11:15

Az S&P Global Ratings hitelminősítő intézet javított az OTP hitelbesorolásán.

Egyre biztosabb, hogy az év egyik legnagyobb vesztese a Boeing

Archívum2019.12.23, 10:47

Két vezető hitelminősítő, az S&P és a Moody's egyaránt egy kategóriával rontotta a Boeing amerikai repülőgépgyártó hosszú- és rövidtávú adósi besorolását.

A Fitch után a Moody's is leminősítette Hongkongot

Archívum2019.09.17, 10:06

Az eddigi stabilról a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Hongkong hosszútávú adósbesorolásának a kilátását a Moody's hétfőn – közölte a Financial Times.

Tovább növekedhet a külföldi befektetői bizalom

Archívum2019.02.25, 14:15

Pénteken a Standard & Poor's egy héttel korábbi felminősítését követően a Fitch Ratings is egy fokozattal javította Magyarország hosszú távú, szuverén adósosztályzatát: az új besorolás BBB, stabil kilátással. A következőkben pénzpiaci elemzők fejtik ki a véleményüket arról, hogy milyen hatással lehet mindez a magyar gazdaságra.

Megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's

Archívum2018.02.17, 06:45

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő szerint erőteljes ciklikus fellendülés zajlik a magyar gazdaságban.

A Moody's pozitívra javította Oroszország adósosztályzatának kilátását

Archívum2018.01.26, 00:11

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-osztályzatának kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az orosz makrogazdasági keretrendszer jól viselte az olajár-sokkokat és a szankciók hatásait.

Már két minősítő is bóvli kategóriába sorolta Dél-Afrikát

Archívum2017.04.07, 15:23

Befektetésre már nem ajánlott, spekulatív szintre rontotta a Dél-afrikai Köztársaság adósbesorolását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.

Megerősítette a brit osztályzatot a Fitch

Archívum2016.12.10, 00:38

Megerősítette Nagy-Britannia AA szintű beosorolását a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint kicsi az esélye, hogy a kilépést követően a britek az EU egységes piacának tagjai maradnak.

Jövő héten megint minősít bennünket a Fitch

Archívum2016.11.11, 16:29

A Fitch Ratings jelenleg stabil kilátású "BBB mínusz" osztályzattal tartja nyilván Magyarországot. Ez az államadós-minősítés a befektetési ajánlású kategória alapszintje.

Feljavították az orosz cégek adósbesorolását

Archívum2016.09.21, 11:25

A hitelminősítő olyan cégek besorolásának a kilátását módosította negatívról stabilra, mint a Gazprom, a Rosznyefty, a Transznyefty, a Lukoil vagy például a Rosztelekom. Az S&P a múlt hét végén negatívról stabilra javította Oroszország, továbbra sem befektetési ajánlású, "BB plusz" szintű, hosszú távú államadós-besorolásának kilátását.

Ők döntenek az államok sorsáról

Archívum2016.09.16, 19:32

A Standard & Poors ma hozta nyilvánosságra Magyarország adósságbesorolását. De kik is ezek a hitelminősítők? Mit csinálnak? Hogyan csinálják? De legfőképp miért hallgatnak a szavukra? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. 

Nem vizsgálta Magyarországot a Moody's

Archívum2016.07.08, 23:40

Mégsem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's. A jelenlegi osztályzat egy fokozattal elmarad a befektetésre ajánlott kategóriától, ezt pedig legközelebb már csak november elején módosíthatja a hitelminősítő. A Standard & Poor's szeptember közepén, a Fitch Ratings pedig november közepén vizsgálja felül Magyarország minősítését.

Nagy-Britannia elindult a leminősítés felé

Archívum2016.06.25, 07:06

Nagy-Britanniát már csak a Standard & Poor's tartja nyilván a lehető legmagasabb „AAA” szuverén osztályzattal.

Fontos voksot vár ma Magyarország

Archívum2016.05.20, 15:08

Péntek este kiderül, hogyan döntött a Fitch Ratings Magyarország államadós-besorolásáról. Jelenleg mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél a befektetésre nem ajánlott, spekulatív, vagy éppen bóvlinak csúfolt kategória tetején található az ország adósbesorolása, egy esetleges felminősítéssel azonban Magyarország ismét visszakerülhetne a befektetésre ajánlott sávba – szakértők szerint erre körülbelül 50-50 százalék most az esély. 

Pénteken a Fitch is leosztályozza Magyarországot

Archívum2016.05.19, 15:11

Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz a szuverén magyar besorolások első értékelése.

Szép szavak a magyarországi bankokról

Archívum2015.11.12, 10:16

Magyar bankok osztályzati kilátásait javította felminősítés lehetőségére utaló pozitívra, egy esetben pedig a besorolást módosította felfelé szerdán a Moody's Investors Service. A lépés előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a minap stabilról pozitívra javította Magyarország "Ba1" szintű államadós-besorolásának kilátását is.

Közeleg Magyarország nagy napja

Archívum2015.11.07, 13:30

Várható volt, hogy a Moody's javítja a magyar kilátásokat. A piacok árazása alapján az is valószínűsíthető, hogy hamarosan befektetésre ajánlott kategóriába kerül Magyarország. Arról azonban már eltérnek az elemzői vélemények, hogy az első átsorolásról szóló döntés az idén novemberben vagy csak a jövő év májusában születhet meg.

Magyarország bóvliban maradt, de a bizalom javult

Archívum2015.11.06, 23:29

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a magyar államadós-osztályzat kilátását pénteken a Moody's Investors Service. A lépést azzal indokolta a nemzetközi hitelminősítő, hogy az ország államadóssága valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad majd. A Moody's közleményében az is olvasható, hogy a minősítő szerint javulnak a magyar gazdaság kilátásai. Azt írják, hogy a felhalmozódott devizaalapú tartozások forintosításával jelentősen csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége. A Moody's a kilátásjavítással egy időben megerősítette a "Ba1" szintű magyar szuverén adósbesorolást.. ...

Itt az első figyelmeztetés a lengyeleknek

Archívum2015.10.27, 08:13

Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű hétfői előrejelzései szerint a Jog és Igazságosság (PiS) választási győzelme után alakuló új lengyel kormány is fenntartja a költségvetési fegyelmet, de a párt egyes szociális ígéretei igen sokba kerülhetnek, a monetáris politika pedig várhatóan jóval enyhébb alapállásra vált.

Jó hírt kaphat Magyarország

Archívum2015.10.23, 17:21

Londoni pénzügyi elemzők szerint van rá esély, hogy a Moody's Investors Service hitelminősítő a két hét múlva esedékes felülvizsgálaton osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitív kilátást ad a magyar államadós-besorolásra.

Megsimogathatják a magyar gazdaság buksiját

Archívum2015.09.18, 10:45

Már kijárna egy felminősítés Magyarországnak a szakértők szerint, de ennek az esélyeiről óvatosan beszéltek az Origónak. A Standard & Poor's dönt a magyar államadós-besorolásról. Egy felminősítés olcsóbbá teheti az államadósság finanszírozását, a forint is erősödhetne. Ugyanakkor az egy fecske nem csinál nyarat mondás ebben az esetben is igaz.

Nem változtatott az adósbesoroláson a Standard and Poor's

Archívum2014.09.19, 18:27

Továbbra sem ajánlja a befektetőknek az országot a Standard and Poor's.

Bóvliban marad Magyarország

Archívum2014.06.06, 11:35

A sokak által várttal ellentétben nem minősítette fel a magyar adósbesorolást a Fitch, mely még a kilátásokon sem javított.

Már nem aggódik a hitelminősítő az USA miatt

Archívum2014.03.21, 13:12

Levette a pesszimista kilátásokat jelző negatív előjelet az USA adósbesorolása mellőll a Fitch, melynél továbbra is a legjobb, "AAA" minősítéssel rendelkezik az Egyesült Államok.

Most a Moody's szólt be Kínának

Archívum2013.04.16, 09:01

A Fitch ratings múlt heti leminősítése után most a másik nagy hitelminősítő, a Moody's is lépett, és az "Aa3"-as besoroláshoz a korábbi pozitív kilátást semlegesre változtatta.

14 éve nem volt ilyen: leminősítették Kínát

Archívum2013.04.10, 16:27

A korábbi "AA-"-ról "A+"-ra vágta vissza Kína szuverén adósbesorolást a Fitch hitelminősítő, aki leginkább a kínai hitelbuborék egyre nagyobbra fújódása miatt fejezte ki aggodalmát. A kínai pénzintézetek hitelkitettsége ugyanis már az ország GDP-jének 198 százalékára ugorhat év végére, ami súlyos kockázatot jelent Kína számára. A Fitch a lépéssel olyat tett, amire 1999 óta nem volt példa, vagyis 14 év után először minősítette le Kína adósbesorolását egy nagy hitelminősítő.

IMF nélkül nincs kiút a bóvliból

Archívum2012.10.10, 15:36

A Fitch Ratings szerint maradna a magyar hitelminősítés, ha összeomlanának a hiteltárgyalások.

Negatívra rontották a német kilátásokat

Archívum2012.07.24, 09:25

Az eddig stabilról negatívra rontotta a Moody's Németország adósosztályzatát. A hitelminősítő szerint Németország kikerülhet a lehetséges legmagasabb adósbesorolási osztályból, ha valamelyik eurótagállam kilép az eurózónából.

Fitch: IMF-hitellel is bóvli maradhat Magyarország

Archívum2012.01.12, 14:58

A hitelminősítő szuverén besorolásokért felelős igazgatója szerint jó lenne egy EU/IMF-megállapodás Magyarországnak, de ez csak az első lépés lenne, de nem jelentené az adósbesorolás kilátásának automatikus javulását.

Bukhatja elsőrendű adósbesorolását Nagy-Britannia

Archívum2011.12.21, 11:50

A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerint a brit gazdaság annak ellenére sokkoknak van kitéve, hogy nem tagja az euróövezetnek. A Moody's szerint a brit adósbesorolás attól függ, hogy a kormány tartja-e a költségvetési konszolidációt.

Egyelőre nem változik Dél-Korea adósosztályzata

Archívum2011.12.19, 13:57

Egyelőre nem befolyásolja Dél-Korea adósosztályzatának besorolását Kim Dzsong Il észak-koreai államfő halála - közölték a világ vezető hitelminősítői. Ugyanakkor figyelik a térség pénzpiacainak fejleményeit. Az ázsiai részvényárfolyamok nagyot estek a halálhír bejelentése után.

A Moody's szerint újabb sokkok jöhetnek az EU-ban

Archívum2011.12.12, 08:19

A Moody's tavaszig dönt az EU-államok adóskockázati besorolásáról. A hitelminősítő szerint a múlt heti európai tanácsi értekezlet nem adott átfogó megoldást az adósságválságra, így további sokkok kockázatának van kitéve az Európai Unió.

Németország és még öt uniós ország besorolásán ronthat az S&P

Archívum2011.12.06, 00:31

A Financial Times értesülése szerint az euróövezeti válság mélyülése miatt a Standard and Poor's 90 napon belül figyelmeztetést adhat Németország mellett Franciaország, Hollandia, Ausztria, Finnország és Luxemburg  adósbesorolására is. A hitelminősítő negatív kihatású megfigyelés alá vette tizenöt euróövezeti tagállam hosszú távú szuverén adósosztályzatait.

Rontott az Egyesült Államok kilátásain a Fitch Ratings

Archívum2011.11.29, 08:35

A legnagyobb európai hitelminősítő stabilról negatívra módosította az amerikai államadós-osztályzat kilátását.

A magyar gazdaságpolitika büntetéséről is írnak a lapok a leminősítés után

Archívum2011.11.26, 15:17

Osztrák, német és amerikai lapok is foglalkoztak a magyar adósbesorolás leminősítésével szombaton. Van, aki szerint egy ország gazdaságpolitikájának szüksége van a mozgástérre, még ha ez a befektetőknek nem is tetszik. Mások szerint a magyar kormány IMF-hez való közeledése után váratlan lépés volt a leminősítés.

Betiltaná a hitelminősítők országértékeléseit az EU

Archívum2011.10.20, 10:20

A Financial Times Deutschland információi szerint az Európai Bizottság abból indul ki, hogy az országértékelések átmeneti leállítása védené legjobban a pénzügyi támogatásra szoruló országok érdekeit.

Moody's: Kérdésessé válhat Franciaország stabil adósbesorolása

Archívum2011.10.18, 07:39

A következő három hónapban vizsgálni és értékelni fogja a francia adósbesorolásra érvényes stabil kilátást a Moody's, a hitelminősítő szerint ugyanis az államra háruló, potenciálisan felmerülő jövőbeni kötelezettségek most már "nyomást gyakorolnak" az ország osztályzatára.

Leminősítette Szlovéniát a Moody's a bankrendszer gyengeségeire hivatkozva

Archívum2011.09.23, 08:50

Egy fokozattal rontotta Szlovénia kormánykötvény-besorolásait pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett arra a kockázatra hivatkozva, hogy a szlovén bankrendszer esetleg állami segítségre szorul.

Kínai hitelminősítő gyengítette az USA adósosztályzatát

Archívum2011.08.03, 07:52

Nem sokkal az után, hogy a Moody's megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb kormánykötvény-besorolását, a kínai Dagong Global Credit Rating hitelminősítő rontotta az adósosztályzatot.

S&P: Nincs rosszabb állampapír a görögnél

Archívum2011.07.27, 20:59

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor's tovább rontotta a görög adósságbesorolást, az intézet szerint jelenleg Görögországé a leggyengébb államadósi besorolás az egész világon. Az S&P közölte, hogy az új görög osztályzatra is további leminősítést valószínűsítő negatív kilátás marad érvényben.

"Bóvli" minősítést kapott Portugália a Moody's-tól

Archívum2011.07.05, 21:19

Egyszerre négy fokozattal rontotta Portugália adósosztályzatát kedden a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő szervezet. Az indoklásban az áll, az országnak egyre nagyobb esélye van arra, hogy külső segítségre szorul.

Három fokozattal minősítette le Görögországot a Standard & Poor's

Archívum2011.06.13, 21:39

Egyszerre három fokozatú osztályzatrontással a már rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "CCC" szintre rontotta az euróövezeti tag Görögország hosszú futamidejű államadós-besorolását hétfőn a Standard & Poor's hitelminősítő.

Ronthatja az Egyesült Államok adósbesorolását a Moody's

Archívum2011.06.02, 21:37

Az Egyesült Államok leminősítését helyezte kilátásba csütörtökön a Moody's Investors Service arra az esetre, ha nem sikerül hamarosan dűlőre jutni az állami adósságlimit emeléséről folyó vitában.

Előrehozzák a megszorításokat Olaszországban

Archívum2011.05.23, 19:07

Silvio Berlusconi kormánya előbbre hozza a már korábban tervezett takarékossági intézkedések bevezetését, mert a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő a hét végén stabilról negatívra rontotta Olaszország adósbesorolását. Az olasz kormány 35-40 milliárd eurós megszorító csomagot tervez, hogy megnyugtassa a piacokat.

Rontott Görögország adósságbesorolásán a Standard&Poor's hitelminősítő

Archívum2011.05.09, 15:32

Egyes afrikai fejlődő gazdaságoknál is gyengébb, "bóvli" adósosztályzati kategóriába sorolta Görögország kockázati besorolásait a Standard & Poor's. A világ legnagyobb hitelminősítője az EU-val szembeni görög kötelezettségek miatt döntött a leminősítés mellett.

Nem ajánlja a befektetőknek Írországot a Moody's

Archívum2011.04.15, 10:59

Egyszerre két fokozattal rontotta Írország államadós-kockázati besorolását pénteken a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő ezzel a befektetésre ajánlott sáv legalsó szintjére süllyesztette az országot.

Moody's: Két kockázata van a magyar reformcsomagnak

Archívum2011.03.03, 21:32

A héten bejelentett reformintézkedések megerősítik Magyarország jelenlegi adósbesorolását, miközben a negatív kilátás továbbra is fennálló kockázatokat tükröz - mondta a Moody's hitelminősítő intézet alelnöke a Reutersnak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő