adórendszer

címke rss
Elege lett az ukránoknak Zelenszkijből - befejezhetik a háborút

Elege lett az ukránoknak Zelenszkijből - befejezhetik a háborút

A New Voice of Ukraine alapján a Mandiner arról ír, hogy a Zelenszkijt korábban is bíráló Olekszij Aresztovics, az elnöki hivatal januárban menesztett tanácsadója most bejelentette: indul az elnöki székért, és bemutatta 14 pontos választási programját, amihez hozzáfűzte, hogy ez csak a kezdet. A legmegdöbbentőbb rész, hogy Aresztovics kész békét kötni, méghozzá úgy, hogy a megszállt területeket meghagyná az oroszoknak. Persze, cserébe kér valamit, ami nem tűnik teljesíthetőnek.

Az első tízben a magyar adórendszer versenyképessége az OECD országok között

Gazdaság2022.11.08, 13:52

Magyarország hat helyet javítva a hetedik helyen végzett az OECD országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában, 38 ország közül - tájékoztatta az EY globális pénzügyi tanácsadó az MTI-t kedden.

Orbán Viktor: Meg kell védeni az adórendszert!

Itthon2021.11.25, 12:36

Ennek a gazdasági rendszernek a szíve az adórendszer, ha nem ez lenne Magyarországon, a gazdaság teljesítménye jelentős mértékben csökkenne és a fejlesztésekre fordítható források is csökkennének - mondta Orbán Viktor kormányfő Siófokon. 

Varga Mihály: A magyar adórendszer ismét nemzetközi elismerésben részesült

Gazdaság2021.11.18, 15:40

Nem a kormány, hanem nemzetközi szakértők mondják: előkelő helyezéseket ért el Magyarország az országok adó-versenyképességi rangsorában - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára felkerült bejegyzésében csütörtökön.

Csökkenő adóterheket és igazságosabb adórendszert hoz 2021

Gazdaság2020.11.21, 09:57

A jövő évi adóváltozások a versenyképesség növelése, valamint a gazdaság újraindítása mellett egyszerűbbé és igazságosabbá teszik a magyar adórendszert - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A kormány folytatja a gazdaságvédelmi intézkedéseket

Gazdaság2020.01.15, 15:17

Az elmúlt évek eredményei ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a világgazdaság egészében és az Európai Unióban a lassulás jelei mutatkoznak. Annak érdekében, hogy a magyar gazdaság továbbra is az uniós átlagot legalább két százalékponttal meghaladó növekedést érhessen el, a kormány a tavalyi első gazdaságvédelmi akcióterv után újabbat készít elő - jelentette ki Gion Gábor a Euromoney pénzügyi szaklap idén 25. alkalommal megrendezett közép-kelet európai fórumát követően Bécsben.

Az EU legversenyképesebb adórendszere lehet a magyar

Gazdaság2019.03.12, 16:00

A legnagyobb adócsökkentést követően a kormány Európa legversenyképesebb adószabályait szeretné kialakítani – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az Adó-Tanácskozás című szakmai rendezvényen.

A vállalkozások még mindig túl sok időt töltenek adóbevallással

Gazdaság2018.08.17, 10:52

Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza a Pénzügyi Szemlében megjelent "Az ösztönző adórendszer felé" című, társszerzőként jegyzett tanulmányának publikálása után interjút adott a lap online változatának. A szakember a gazdasági és társadalmi célokat is szolgáló adórendszeri átalakítások és azok eredményeinek értékelése mellett többek közt kitért arra is, hogy a technológiai forradalom milyen változásokat hozhat a magyar adóigazgatásban.

50 ezer milliárdos számlaforgalomból szűrik ki a fiktív számlákat

Gazdaság2018.08.03, 11:11

Nehéz fába vágta a fejszéjét az Orbán-kormány, amikor 2010-ben nekiállt a hazai adórendszer teljes átszabásának. Az adóintézkedések 2013-tól évi 1,5 százalékkal járultak hozzá a GDP növekedéséhez, a gazdaságfehérítés erősítése pedig azért is volt fontos, mert ma már 50 ezer milliárd számlaforgalomból kell kiszűrni a fiktív számlázókat.

Tállai András: Milliárdok maradtak a lakosságnál és a vállalkozásoknál

Gazdaság2018.07.09, 08:07

Óriási változáson ment keresztül 2010 óta az adórendszer, a személyi jövedelemadó szabályainak megváltoztatásával 2011 óta több mint 4500 milliárd forint maradhatott a lakosságnál és a családoknál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

Lehetőségekről és kihívásokról szól a magyar gazdaság idei éve

Gazdaság2018.01.26, 09:58

A kormányzat 2018-ban is stabil növekedésre számít, ugyanakkor fel kell készülni az újabb ipari forradalomra.

A szenátus is megszavazta az amerikai adórendszer átalakítását

Nagyvilág2017.12.02, 09:44

A képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, így Donald Trump elnök és a Republikánus Párt közelebb jutott azon céljához, hogy csökkentse a vállalkozások és a tehetős magánszemélyek adóját.

Jön az uniós Facebook-adó

Gazdaság2017.09.22, 14:49

Jövő tavaszra ígéri az Európai Bizottság a digitális vállalatok megadóztatásáról szóló szabályozást. Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke közelmúltban elhangzott beszédében is utalt a szabályozás szükségességére, de ennél konkrétabb kérések is elhangzottak az elmúlt hetekben.

Válság előtti szinten a magyar munkanélküliség

Gazdaság2017.05.22, 16:36

Három fő területen fogalmazott meg gazdaságpolitikai javaslatokat Magyarországnak az Európai Bizottság. Elismerték viszont a munkanélküliség visszaszorítását.

Belekötött az adókedvezményekbe az IMF

Gazdaság2016.04.01, 13:17

Az adórendszerek egyszerűsítését javasolja az IMF csütörtöki jelentése. A Nemzetközi Valutaalap különösen a kisvállalkozásokkal kivételező adópolitikát kritizálta, szerintük ez csak gátolja a növekedést. 

A Fidesz, az MSZP és az LMP szavazóinak is ígér Gyurcsány

Itthon2016.01.29, 09:30

Széles választói réteget céloz meg ígéreteivel a magát balközép pártként meghatározó Demokratikus Koalíció választási programjavaslata, melyet hivatalosan a párt február közepi kongresszusán mutat be Gyurcsány Ferenc. Az Origo által megismert vitaanyag a Sokak Magyarországa című 15 oldalas röpiratból nőtte ki magát az elmúlt 100 napban 107 oldalas koncepcióvá.

Egyre nagyobb a káosz az adórendszerben

Archívum2015.11.27, 13:45

Adórendszerünk a rendszerváltás óta sajnos egyre bonyolultabbá, ezért kevésbé hatékonnyá vált - áll a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének közleményében. a szakértők szerint a rendkívül gyorsan, olykor átgondolatlanul változó jogszabályi környezet sem segíti az adózókat.

Kúria: A törvényes működésre kell ösztönzi a cégeket

Archívum2015.10.02, 14:25

A törvénymódosítással 2016. január 1-jétől a jogalkotó markánsabb különséget tesz jó és kockázatos adózók között. Arra kell ösztönözni jövőre a hazai vállalkozásokat, hogy kövessék az adórendszer előírásait - erről beszélt a Kúria elnöke a Soproni Pénzügyi Napokon.

Varga Mihály az Origónak: Vida jelezte a szándékát

Gazdaság2015.07.20, 17:11

Varga Mihály tudott Vida Ildikó lemondási szándékáról, de konkrét időpontot nem közölt vele a Nemzeti Adó-és Vámhivatal korábbi vezetője. A nemzetgazdasági miniszter szerint az új struktúrához új ember kell. 

Több tárgyból is megbukott Magyarország

Gazdaság2015.03.16, 15:41

Magyarországon jelentős visszaesés van a gazdasági reformok megvalósítása terén - állítja a BusinessEurope nevű, európai vállalkozói szövetségeket tömörítő ernyőszervezet Reformbarométer jelentése.

Ez a legnagyobb baj az adórendszerrel

Gazdaság2015.02.17, 14:11

A kiszámíthatatlan jogszabályváltozások jelentik a magyar adórendszer legnagyobb problémáját a cégek szerint. Európában a holland és a brit adórendszerek a legjobbak.

A magyar cégek is áldozattá válhatnak

Gazdaság2014.11.28, 10:01

Az OECD nemzetközi akciótervet dolgozott ki az adókerülő nagyvállalatok fülöncsípésére. Elemzők arra figyelmeztethetnek, hogy a jóhiszeműen adózó cégek is áldozattá válhatnak.

Januártól még durvább sarcok jöhetnek

Itthon2014.11.20, 10:13

Bármilyen adóval sújthat minket 2015. január 1-jétől bármelyik önkormányzat, gátat csupán az ott élők teherbíró képessége és egy-két törvényi korlátozás állíthat. Az Origo által megkérdezett településvezetők, talán az internetadó ötletéből is tanulva, nem terveznek újabb sarcokat.  

A végén éhen döglik az összes tehén

Gazdaság2014.10.20, 16:12

Magyarországon borzasztó az adórendszer és az adózási morál, mondja az iWiW alapítója, aki mozgalmat indít ennek megváltoztatásáért. Részéről az összes párt feljelentése csak a nulladik lépés volt. A pártokat rá kell venni arra, hogy csökkentsék az adókat, az embereket pedig arra, hogy rendesen befizessék őket. Várady Zsolt önmagát nem tartja sikeres üzletembernek, de tisztességesnek igen.

Lényegesen bonyolultabb lett az adórendszer az elmúlt négy évben

Archívum2014.03.19, 15:05

34 központi adóval vette át a kormányzást az Orbán-kormány, és bár néhány kisadó eltűnt, így is csaknem negyedével emelkedett az adók száma: egészen pontosan 41-re.

Sokba lenne Orbán egy számjegyű adója

Gazdaság2013.12.10, 13:22

A kormányfő, a nemzetgazdasági miniszter és az adóügyi államtitkár is arról beszélt, hogy szívesen egy számjegyűre csökkentenék a személyi jövedelemadót. Az nem derül ki, hogy ezt mikortól tartanák lehetségesnek, és az sem világos, miként pótolnák a költségvetésből kieső összeget.

10 százalék alatti jövedelemadót szeretne a kormány

Gazdaság2013.12.09, 07:12

Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormányzati elképzelésről Pankucsi Zoltán, a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára beszélt a Magyar Nemzetnek.

Kiterjesztenék a családi adókedvezményt

Itthon2013.09.03, 12:20

Az a cél, hogy jövőre már a kis keresetűek is igénybe tudják venni a gyermekek után járó adókedvezményt - közölte Rogán Antal. A gyednél is könnyítést vezetne be a Fidesz.

Újabb adósmentésen gondolkozik a kormány

Gazdaság2013.05.09, 11:01

Új adók bevezetését nem tervezi a kormány, a rendszer finomhangolása folyik, de az áfa mértékét ez nem fogja érinteni. A devizahiteleseket segítő további intézkedések várhatók - mondta egy interjúban az NGM pénzügy-politikai államtitkára.

Óriási lyukat kell betömniük a franciáknak

Nagyvilág2013.02.25, 11:02

Franciaországnak mintegy 6 milliárd eurónyi többlet adóbevételt kell előteremtenie jövőre, hogy betömje az idei évre ideiglenesen bevezetett intézkedések kiesésének költségvetési hatását - mondta Jerome Cahuzac költségvetési miniszter egy rádióinterjúban.

Bajnaiék felmelegítik Orbánék ötleteit

Gazdaság2013.02.20, 12:04

A Haza és Haladás Egyesület hétfőn ismertette gazdasági tervei között kettő is akad, amivel már az Orbán-kormány is próbálkozott. A mostani kabinet nem vagy csak részben tudta megvalósítani elképzeléseit.

Így szállt szembe Gerard Depardieu a francia elnyomással

Nagyvilág2013.01.08, 21:57

A putyini propagandagépezet gond nélkül bedarálta az orosz egykulcsos adórendszer legújabb rajongóját, Gerard Depardieu-t. A franciák nehezen nyelik le a Cyrano, Danton és Obelix bőrébe bújó, a vérbeli franciaságot megtestesítő színészlegenda orosz állampolgárságát. Miért lett ekkora felhajtás egy útlevél körül?

Lényegében kész az új adórendszer a helyettes államtitkár szerint

Gazdaság2012.12.10, 10:01

Az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető, a változások gyümölcse remélhetőleg egy-két éven belül beérik, és a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára, Balog Ádám egy szakmai fórumon.

Varga: Lemaradtunk és most is lassú a növekedés

Gazdaság2012.10.16, 17:16

Varga Mihály szerint 2000-es években Magyarország lemaradt, és a kormány hiába fordította meg a trendet, csak lassú növekedést tud elérni. Az IMF-re szükség van és nem engendhetjük meg magunknak, hogy túlzott hiány eljárás miatt EU-s pénzeket veszítsünk el.

Varga Mihály: Túladóztatjuk a szegényeket

Gazdaság2012.10.17, 12:14

Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy aránytalanul nagy terhet rakott vele az alacsony jövedelműekre - ismerte el Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy keddi konferencián. Azt sem tagadta, hogy ha a kormánynak nem sikerül javítani a nagyon alacsony beruházási rátán, akkor az ország nagy bajba fog kerülni.

Nagyot kaszált az állam áfából és jövedelemadóból

Gazdaság2012.10.01, 09:32

Többet költött az állam eddig az idén, mint tavaly, de nagyobb mértékben nőttek a bevételei, így a kormányzati szektor hiánya az első félévben kisebb lett a 2011-esnél. Emögött jelentős részben az áfa- és szja-bevételek bővülése áll.

Maximálhatják a járulékfizetést

Gazdaság2012.09.28, 13:00

Egy bizonyos jövedelemhatár fölött már nem kellene egészségbiztosítási járulékot fizetni egy kormányzati elképzelés szerint. Egy ilyen intézkedés hosszú távon hozhatna bevételeket a tb-kasszának.

Szigorít a bérkompenzáción a kormány

Gazdaság2012.04.06, 16:57

Pontosítja a bérkompenzációt egy friss kormányrendelet, mely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A munkaadóknak a béremeléshez nyújtható támogatást három feltételhez köti a jogszabály, ezek egyike a létszám megtartása.

Harmincszázalékos áfáról álmodozik Matolcsy

Gazdaság2012.04.05, 20:24

A pénzügyi forgalmi adó bevezetése, valamint egy ötkulcsos, felül 30 százalékos áfarendszer mellett foglal állást Matolcsy György gazdasági miniszter a Heti Válaszban csütörtökön megjelent könyvismertetőjében. Azt írja, Magyarországon csendes adóforradalom zajlik.

Sutba vágja saját adótervét a kormány

Gazdaság2012.04.02, 18:42

A gazdasági stabilitási törvény parlament elé került változata tiltotta az év közi adóváltoztatásokat. A megkötést még az év vége előtt kiiktatta a kormányoldal, most pedig végre is hajtja az idei első adóemelést. Bár korábban fontosnak tartotta, mégis elkanyarodik a kormány a stabilitás adópolitikától.

Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere

Itthon2012.02.13, 23:04

Saját kormányának eredményeként beszélt a miniszterelnök a parlamentben arról, hogy az Európai Unió pénzügyi paktumja a magyarok szája íze szerint alakult, és azt is kijelentette: a miénk a legversenyképesebb adórendszer a térségben. A helyzet bonyolultabb: a paktumot jelentős részben a lengyelek alakították, adóügyekben pedig a legalacsonyabb sarcokkal büszkélkedő bolgárok az elsők.

Megmarad az eva, de kevésbé fogja megérni

Itthon2011.11.14, 13:48

A mostani 30-ról 40 százalékra emelkedik az evakulcs jövőre, de az adónem megmarad - az [origo] információi szerint erről döntöttek hétfői ülésükön a kormánypártok frakciói. Az adókulcs emelésével együtt kiszélesítik azoknak a körét, akik választhatják az evát, de információink szerint a kormányzati szándék az, hogy lehetőleg minél kevesebben tartozzanak az evázók körébe.

Minden faluba elviszi az adóprést a kormány

Itthon2011.10.20, 17:54

A gépjárműadótól, a személyi jövedelemadótól és iparűzési adóbevételeik egy részétől is megfosztaná az önkormányzatokat a gazdasági minisztérium az [origo] információi szerint. Az elvonásokért cserébe a települések saját adókat vethetnek ki, akár a Fidesz által korábban támadott ingatlanadónál 12-szer nagyobb építményadót is kiróhatnak - ha elég bátrak lesznek, hogy bevállalják az ezzel járó népszerűtlenséget.

Szatmáry: Idén egykulcsos adórendszer van, a 2012-esről jövő héten dönt a kormány

Gazdaság2011.09.21, 12:55

Csak az után lesznek nyilvánosak a vállalkozásoknak nyújtandó állami béremelési kompenzáció részletei, hogy a kormány egy hét múlva megtárgyalja a javaslatot. A minimálbér emelésének mértékét a gazdasági tárca a világgazdasági folyamatok figyelembevételével állapította meg - közölte szerdán Szatmáry Kristóf, a minisztérium államtitkára.

Orbán: Szeptember végéig kidolgozza a kormány a bérkompenzáció szabályait

Gazdaság2011.09.20, 20:06

Úgy kell átalakítani az adórendszert, hogy senkinek ne csökkenjen a jövedelme - ebben egyezett meg Orbán Viktor a munkaadói és munkavállalói éredekképviseletekkel. A miniszterelnök szerint a kormány szeptember végére megoldást talál erre. Orbán olyan Munka törvénykönyvet szeretne, amely a munka megbecsülését segíti.

Orbán és a kormány távozásáért tüntetett az MSZP Miskolcon

Itthon2011.06.21, 21:09

El kell zavarni a kormányt - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azon a kedd esti demonstráción, amelyet Orbán Viktor és a kormány ellen szervezett a párt. A tüntetésen többek között az igazságosabb adórendszert és a munkahelyek teremtését kérte számon a kormányzó erő pártjaitól.

Orbán sarkalatos törvényben szabályozná a gazdaság alapjait

Itthon2011.05.31, 20:26

"A nyugdíjrendszer, az adórendszer, a költségvetési gazdálkodás néhány alapvető szabálya, szemben a mostani ötvenszázalékos parlamenti többséget igénylő döntéssel, kétharmadossá fog válni a jövőben" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjújában. A kormányfő elmondta, "külsős erőket" is felkért, hogy a legnehezebbnek ígérkező sarkalatos törvényeket előkészítsék.

Kíméli a képviselőket, és 2010-ig nyúl vissza Lázár különadós javaslata

Itthon2011.05.09, 12:17

Új javaslatot nyújtott be a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadóról Lázár János fideszes frakcióvezető, miután az Alkotmánybíróság pénteken megsemmisítette az erről szóló törvényt. Az új javaslat szerint csak a 2010-es végkielégítéseket sújtaná az adó, a képviselőknek és európai parlamenti képviselőknek azonban 2011-ig felmentést adna.

Magyarország három társával kimarad az új európai gazdasági programból

Gazdaság2011.03.25, 07:12

Magyarország az adórendszerét, Nagy-Britannia a fontot, Svédország a kollektív béralku-rendszerét félti, Csehország pedig megsértődött - ezért ez a négy eurózónán kívüli ország nem vesz részt a csütörtökön az EU-csúcson terítékre került gazdaságpolitikai koordinációban. A tagállamok megállapodtak az eurót védő stabilitási mechanizmusról is.

Félrevezetőnek tartja nyolc közgazdász Orbán adófüggetlenségi érveit

Gazdaság2011.03.25, 09:12

Nem ért egyet az Orbán-kabinet döntésével nyolc közgazdász, akik ezért közleményben kritizálták azt a döntést, hogy Magyarország nem kíván részt venni az európai gazdasági koordinációban. Szerintük félrevezető a kormány érvelése az adóügyi függetlenségről, és ezért Magyarország többet veszthet a kívül maradással, mint amennyi szabadságot az összehangolt politikával veszítene.

Orbán elutasítja az EU-csúcs elé kerülő pénzügyi paktumot

Itthon2011.03.22, 17:53

Elutasítja Magyarország a közös uniós adórendszert, amely az e heti brüsszeli uniós csúcs napirendjén szerepel - jelentette be kedden Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint Magyarországnak nem érdeke, hogy Brüsszelben döntsenek a magyar adórendszerről is. Orbán arról is beszélt, hogy az EU-nak humanitárius segítséget kell nyújtania Líbia számára, de Magyarország nem fog katonai akcióban részt venni.

A szennyező cégek és az autósok lehetnek a zöld adók célpontjai

Gazdaság2011.02.24, 14:11

Még rejtegeti a kormány, hogy konkrétan milyen tervei vannak a beharangozott zöld adókkal, de a külföldi tapasztalatok alapján három irányba indulhat el. Sújthatják adóval az autósokat, a szennyező energiát felhasználókat és azokat, akik káros anyagokat bocsátanak ki a környezetbe. Más országokban ugyanakkor ezeket is úgy vezették be, hogy közben más adókat csökkentettek.

Parragh: Az idei bérajánlásban volt egy kis madárjóslás

Gazdaság2011.03.10, 09:59

A kormánynak számolnia kellett az adóváltozások nyomán kialakult bérfeszültségekkel, a gazdaság állapota miatt ugyanis előre látható volt, hogy nem tud az összes cég fizetéseket emelni. Az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlása az intézmény működési zavaraira utal - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hétfőn.

Mindenképp kivasalná a kormány a cégekből a béremelést

Gazdaság2011.02.16, 12:04

Egymásnak feszülnek a kormány és a vállalkozók képviselői, miután Orbán Viktor kijelentette, nem fogják engedni, hogy a magáncégeknél bárkinek is csökkenjen a fizetése az adóváltozások miatt. A munkaadói szervezetek szerint jelenleg nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy központilag írják elő a béremelés mértékét, Rogán Antal, a fideszes akciócsoport vezetője azonban megemlítette, akár állami támogatások odaítélését is lehet ehhez a feltételhez kötni.

MSZP: Egymilliárddal többet vihetnek haza a fideszesek

Itthon2010.12.19, 14:07

Az MSZP szerint csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a Fidesz parlamenti képviselői az egykulcsos adórendszer bevetése és az álláshalmozás miatt. A kormányfő szóvivője szerint az új adórendszerrel mindenki jól fog járni.

Századvég: Jelentős kockázat a nyugdíjpénzek felélése

Gazdaság2010.12.16, 12:30

Jövőre a korábban vártnál nagyobb, 3,3 százalékos GDP-növekedésre és 2011 végére 6,25 százalékos alapkamatra számít a Századvég. A gazdaságkutató szerint középtávon jelentős kockázat lehet, hogy átmeneti bevételekből, illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyonból finanszíroz a kormány egyenlegrontó intézkedéseket.

Bojár Gábor: A vállalkozásokat akadályozza a sok állami támogatás

Gazdaság2010.12.15, 07:41

"A költségvetési lyukak betömködése válságadókkal és a nyugdíjintézkedésekkel, nem jó megoldás, mert ezzel későbbre toljuk a problémát" - mondta az [origo]-nak Bojár Gábor, a Graphisoft és az AIT Budapest alapítója, aki szerint a nyugdíjpénzekből származó tőke felélése egyenes út a csőd felé. Az üzletember szerint a politika számára még mindig nem a gazdasági racionalitás, hanem a népszerűség a fontos. Bojár Gábor beszélt az általa alapított, februárban induló oktatási intézményről is, amely az eredeti tervekkel szemben nem egyetem, de a saját területén a világelső címre tör. 

Kárpótolná a kormány a közszférában az új adórendszer veszteseit

Archívum2010.12.01, 19:11

A kormány 22 milliárd forintot szán arra, hogy a közszférában dolgozók közül kárpótolja azokat, akiknek a 2011-ben hatályba lépő új adórendszer miatt csökkenne a fizetésük. A gazdasági miniszter szerint a béremelkedések miatt a versenyszférában dolgozók sem fognak rosszul járni.

Tudja meg, mennyi pénz maradhat a zsebében jövőre!

Itthon2010.10.16, 17:36

Egykulcsos, 16 százalékos szja, növekvő, több gyerek után jelentősen megugró családi adókedvezmény, kevesebb adóbevallás. Benyújtotta az új adótörvényeket a kormány. Ismerje meg a részleteket!

Orbán: Európa legversenyképesebb övezete lesz Magyarország

Itthon2010.10.02, 23:24

A jövő év elején bevezeti a kormány az egykulcsos adórendszert, minden idők legalacsonyabb adókulcsával, és ez egy év múlva Európa legversenyképesebb övezetévé teszi Magyarországot - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A kormányfő szerint a bankadó befektetés a pénzintézetek részéről, és más vállalatoknak is fel kell készülniük rá, hogy a hozzájárulásukra lesz szükség.

Januártól 16 százalékos egykulcsos adózást szeretne Orbán

Itthon2010.09.28, 22:31

Januártól egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadót szeretne Orbán Viktor kormányfő - erről az MTV Az Este című műsorában beszélt Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint minden jövedelmet erre a szintre szeretnének beállítani.

Orbán egy lépcsőben akar új adórendszert

Archívum2010.09.28, 19:15

Egy lépcsőben, a lehető leghamarabb kell megvalósulnia Magyarország új adórendszerének - mondta Orbán Viktor kormányfő egy megyei lapnak adott interjújában. Újra egyszerű adórendszert ígért.

A minimálbéren múlhat, hogyan vezetik be az új adórendszert

Gazdaság2010.07.27, 19:20

Fokozatosan vezetné be az új, egykulcsos, családokat támogató adórendszert a kormány, a célkitűzések között az is szerepel, hogy senki ne járjon rosszabbul a jelenlegi helyzeténél. Amennyiben nem bővül új elemekkel az adócsomag, akkor ez komoly minimálbér-emelést tesz szükségessé, így az idei bértárgyalásokon az is eldőlhet, hogy januártól hogyan adózunk.

A gyáriparosok támogatják Orbán akciótervét

Gazdaság2010.06.10, 13:16

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége egyetért az Orbán Viktor által bejelentett gazdasági akciótervvel, támogatja az adórendszer átalakítását, egyszerűsítését, de óvatosságra hív fel a banki különadó bevezetésénél, hogy az ne veszélyeztesse a hitelhez jutást.

Olvasóinknak tetszik Orbán egykulcsos adóterve

Itthon2010.06.09, 13:31

Az [origo] kérdéseket tett fel Orbán Viktor kormányfő keddi parlamenti beszéde közben. Nem reprezentatív felmérésünk szerint olvasóinak többsége rendes adófizetőnek tartja magát, és nincs jó véleménye a kormány eddigi munkájáról. A többség úgy számol, jól járna az egykulcsos jövedelemadóval, a családi adó kérdésében viszont megoszlanak a vélemények.

Orbán: Januártól jöhetne az egykulcsos adórendszer

Itthon2010.06.08, 22:37

Szeptember 1-jétől tíz kis adót szeretne eltörölni Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt a kedden bejelentett kormányzati akcióterv részleteiről. Az egykulcsos adórendszer bevezetését 2011 januárjára ígérte a kormányfő, azonban szerinte egy-két évnyi átállásnak is le kell zajlania, amíg tisztán az új személyi jövedelemadó-rendszer marad csak meg. A jelenlegi helyzetről beszélve Orbán kitartott amellett, hogy a kormány ezt örökölte, és többször is kérte a korábban megmentett bankokat, hogy most segítsenek kihúzni a gödörből az államot.

Egykulcsos szja, bankadó, visszaszorított devizahitelek Orbán csomagjában

Itthon2010.06.09, 07:55

Egységes tizenhat százalékos szja bevezetése két év alatt, családi adó- és illetékkedvezmények, csökkenő társasági adó, a bankok megadóztatása - ezek a főbb elemei Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági csomagjának, amelyet kedden mutatott be. Orbán bejelentette, hogy a kormány visszaszorítja a deivzahiteleket, de egyúttal kilakoltatási moratóriumot vezet be, tervezi az állami kiadások lefaragását, és a választási ígéretnek megfelelően legálissá teszi a házi pálinkafőzést.

Duronelly: az adórendszer egyszerűsítése legyen a cél

Gazdaság2010.06.07, 20:39

A Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az adópolitika fő célja az egész adórendszer egyszerűsítése kell, hogy legyen, nemcsak az alacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsok bevezetése  .

Végletekig leegyszerűsített adórendszert ígér Orbán

Gazdaság2010.05.21, 11:31

A kisebb adók eltörlését, az adórendszer egyszerűsítését, középszintű közigazgatási átalakítást és a kkv-pályázatok egyszerűsítését ígérte a nemzeti konzultáció szerdai fordulóján Orbán Viktor leendő miniszterelnök.

Századvég Gazdaságkutató: Valamennyi fájdalmas intézkedésre szükség lesz

Archívum2010.05.14, 16:44

Jövőre biztos nem lesz 3 százalék alatt a hiány, de néhány fájdalmas és kevésbé fájdalmas intézkedéssel a 4 százalékos GDP-arányos deficit elérhető - mondta pénteken Heim Péter a Századvég Gazdaságkutató többségi tulajdonosa és vezetője. A közgazdász az [origo]-nak elmondta: a Fidesz tagjaival jó emberi viszonyt ápol, de nem készül politikai szerepvállalásra.

Adórendőrséget állíthat fel az új kormány

Gazdaság2010.04.27, 09:03

Adórendőrséget állítana fel az új kormány - értesült a Magyar Nemzet. A választásokon kétharmad fölötti többséget szerző Fidesz-KDNP az adóhivatalt, a vámhatóságot és a rendőrség adóügyekben nyomozó egységét szervezné egy intézménybe.

Ígéretek földje - A gazdaság

Itthon2010.04.07, 10:43

Már csak három nap van hátra a választásokat megelőző kampánycsendig. Az [origo] - az elmúlt két héthez hasonlóan - minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Mikor legyen magyar euró? Kell-e adócsökkentés? Mit csináljunk az IMF-hitellel? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!

A Fidesz szerint egy évet várni kell a nagyszabású adóátalakításra

Archívum2010.03.30, 13:52

Kisebb változások már idén is lehetnek, de az adórendszer alapvető módosítására csak jövőre van lehetőség Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint. A politikus pártja elnökségi ülése után beszélt arról, hogy még nem lehet megmondani pontosan, milyen ütemezés szerint lehet módosítani az adókon.

Adózási dzsungelt hozhat a Fidesz

Gazdaság2010.01.09, 15:03

A családi adózás terve áll nyerésre a Fideszen belül zajló adózási vitában, aminek a bevezetése várhatóan egy a jelenleginél jóval bonyolultabb jövedelemadózási rendszerhez vezetne. A családi adózás célja az igazságosság és a családok segítése, azonban nem kizárt, hogy valójában csak egy szűk elit járna jól vele.

KPMG: nincs hátrányban a magyar adórendszer

Archívum2009.11.04, 13:49

Nem lehet kijelenteni, hogy a Magyarországgal szomszédos országok adórendszerei kedvezőbbek lennének a magyarnál, mivel a magyar szabályozás számos részletben jobban kedvez a vállalatoknak - mondta el Beer Gábor, a KPMG magyarországi adópartnere szerdán sajtótájékoztatón.

Orbán: A kedves fiúk mindig utolsók lesznek

Itthon2009.10.02, 11:34

A családi adózás bevezetését támogatná Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki szerint az adórendszerről a párton belül is komoly viták vannak. Orbán szerint a Fidesz-kormány új költségvetést alkot majd és újranyitja a sydney-i konzulátust is. A magyar-szlovák viszonyról a pártelnök azt mondta: szép dolog kedves fiúnak lenni, de most már ellenlépésekre van szükség.

Jelentős változásokat hozhat az uniós áfaszabályozás

Archívum2009.08.07, 19:31

Az Európai Unió áfa-irányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a szolgáltatások teljesítési helyét - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

Meglátszik a válság az APEH bevételein

Gazdaság2009.07.22, 16:18

Összességében az APEH által kezelt államháztartási bevételek az előirányzatokat, illetve a tavalyi első félévben elértet megközelítve teljesültek. Az elmaradásban már a gazdasági visszaesés hatásai jelentkeznek. A hivatal hatósági eszközeinek alkalmazásakor is - elsősorban a szankciók megállapításakor és a fizetési könnyítési kérelmek elbírálásánál - mérlegel, és méltányosan jár el a gazdasági visszaesés következményei miatt.

Változik a START kártya rendszere

Archívum2009.07.21, 19:18

A START, illetve a START PLUSZ kártyával rendelkező személyek foglalkoztatása után július 1-jétől a munkaadót - a tételes egészségügyi hozzájárulás, a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett - a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér 10 százalékának, második évében 20 százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Az APEH megkezdte a kivonatok kiküldését

Archívum2009.07.10, 18:16

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) megkezdte a folyószámla-kivonatok és pótlékértesítők kiküldését - jelentette be az adóhatóság internetes honlapján pénteken.

Oszkó: Nem rontható a pénzügyi egyensúly

Archívum2009.07.06, 15:56

Magyarország most olyan pénzügyi és költségvetési politikát folytat, amelynek eredményeképpen később nem kerül újabb válságba, ezért rövid távon, a növekedés érdekében sem rontható a pénzügyi egyensúly - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) "Válságkezelő műhely" címmel rendezett hétfői budapesti rendezvényén.

Így adózunk jövőre, átmentek az adójogszabályok

Gazdaság2009.06.29, 18:31

Csak a bankigazgatók és a jelentős adókedvezményeket igénybe vevők nem nyernek a jövő évi szja-változásokon a délutáni végszavazáson átment adóátrendezési és vagyonadó törvény szerint. A több lakóingatlannal rendelkezők végül rosszul járnak, de a korábban tervezettnél valamivel kevesebbet kell fizetni a 30 millió forintnál értékesebb házak után. A cégeknek kevesebbe kerül majd a foglalkoztatás, a természetbeni juttatások terhe viszont lényegesen emelkedik.

Oszkó: 33 százalékra csökkenhet az adócentralizáció

Gazdaság2009.06.26, 08:45

Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki szerint a vagyonadó parlamenti elfogadása a sikeres válságkezelés feltétele.

Sínen van a jövő évi adótörvény

Gazdaság2009.06.23, 12:31

Fellélegezhet a kormány, a szocialista frakció csak az általa támogatott módosító javaslatokat fogadta el a jövő évi adócsomaghoz. A tervezettnél kedvezőbben adóznak majd a természetbeni juttatások, a harmadik lakástól értékhatártól függetlenül fizetni kell a vagyonadót, ami háromsávos lesz. A nagyvállalatoknak számos kedvezményt megszavaztak, a tőzsdén jegyzett cégekre nem vonatkozik majd az offshore szigor, és jól járhat a Mol és a Richter is. A személyi jövedelemadó alsó sávja jövőre 15 millió forintra emelkedhet.

Fogyóban az önkormányzatok mozgástere

Archívum2009.06.22, 08:00

Nem lenne meglepő, ha a szocialista képviselők szembemennének a kormányzati akarattal, és nem szavaznák meg a legnagyobb önkormányzati adóbevétel, a helyi iparűzési adó APEH-hoz való centralizálását, mert az likviditási zavarokat, tervezési nehézségeket okozna a települések számára, a cégeknek viszont egyszerűsítést, az államnak pedig megtakarítást hozna.

Taktikázott a kormány az adótervekkel

Gazdaság2009.06.18, 13:42

Nem puhított a kormány az adócsomagon, mivel eleve tárgyalási alapnak tekintettük a természetbeni juttatásokra és a vagyonadóra vonatkozóan benyújtott terveket, és végül olyan vállalható kompromisszum született, amire számítottunk - mondta Oszkó Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tanácskozásán. A pénzügyminiszter sajnálatosnak tartja, hogy a válság kapcsán mindenki csak a cafeteriáról, vagyonadóról és az offshore szigorításokról beszél, és egyéb fontos tényezőkről, mint a kamatszintről, vagy a forint stabilitásáról nem esik szó.

Burkolt adó lehet az új PSZÁF-szabályozás

Archívum2009.06.10, 08:16

Az adótörvény mellett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szabályozását is a napokban tárgyalta részletes vitán az Országgyűlés. A felügyeletet érintő leglényegesebb változás az, hogy lehetővé tennék bevételeinek burkolt megadóztatását - írja a Világgazdaság.

Az SZDSZ a céges ingatlant is adóztatná

Gazdaság2009.06.29, 13:42

A szokásostól eltérően meglepően korán, már a tavaszi ülésszak idején elfogadják a jövő évi adótörvényeket. Az általános vita kezdetekor minden oldal a maga igazát védte, a kormány szerint a 2010-es adócsomag fehéríti a gazdaságot, az ellenzék előkészítetlennek, igazságtalannak és túlzottan fiskális szemléletűnek tartja a jövő évi adószabályokat. Az SZDSZ a vállalkozások ulajdonában lévő ingatlanokra is kiterjesztené a vagyonadót.

Megsarcolnák az ingatlannal rendelkező cég eladását

Ingatlan2009.06.09, 18:15

A jövő évi adótörvény javaslat megszünteti azt a gyakorlatot, amely szerint a javarészt ingatlan-eszközzel rendelkező cégek adó- és illetékmentesen adhassanak el részesedést a társaságból. Ugyanakkor a korábbi illeték mértéke jelentősen csökken a tervezet szerint, bár még ez is soknak számít ahhoz képest, hogy a javasolt társasági adót és illetéket együtt kell fizetni.

Méltányosságra törekszik az APEH a válság miatt

Archívum2009.06.05, 17:07

Sikeresnek és hatékonynak értékelte az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elmúlt években végzett munkáját Oszkó Péter pénzügyminiszter pénteken a hivatal országos vezetői értekezletén.

Oszkó: Radikálisan átalakul az adórendszer

Archívum2009.05.22, 16:48

A jövő évben radikálisan átalakuló adórendszer célja a növekedés serkentése, munkahelyek megőrzése rövidtávon, hosszú távon pedig munkahelyek teremtése, a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási szint 65 százalékra növelése, amely megfelel az európai uniós átlagnak - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

Bajnai: A lakosság öt százalékát érinti a vagyonadó

Archívum2009.05.21, 22:28

Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek félnek az ingatlanadótól, de nagyon sokan megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely a lakosság 95 százalékát nem terheli majd. Erről a miniszterelnök a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt csütörtökön. A miniszterelnök szerint a vagyonadó csak a lakások 5 százalékát érinti majd.

Alapélelmiszerekre 15 százalékos áfát javasol Kovács

Archívum2009.05.15, 19:41

Az alapvető élelmiszerekre 15 százalékos áfa-kulcsot javasol Kovács László. Az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán pénteken kifejtette: az általános forgalmi adó tervezett 25 százalékra emelése mellett a magyar kormánynak célszerű lenne az alapvető élelmiszerek tekintetében 15 százalékos áfakulcsot bevezetnie.

Százezreket tehet tönkre az új adó Romániában

Archívum2009.05.12, 19:13

Várhatóan több mint 200 ezer cég, vagyis a Romániában jegyzett cégek 30-35 százaléka szünteti meg tevékenységét az átalányadó bevezetése miatt, véli Sorin Dimitriu, a bukaresti kereskedelmi kamara elnöke.

Tarolt a Bajnai-kormány, megszűnik a 13. havi nyugdíj, sínen az adócsomag, száguldott a BUX - válsághíradó

Archívum2009.05.05, 04:50

Learatta elő sikerét hétfőn a Bajnai-kormány. Megszűnik a 13. havi nyugdíj, nem puhult az áfaemelés, sínen az adócsomag. Nagyot emelkedett a tőzsde és jól zárt a forint is. Mostantól a PM kimarad az inflációs cél meghatározásából. Amerikában is az optimizmus határozta meg a tőzsdei kereskedést, jók lettek a makroadatok. A Fiat-Opel tranzakció, ha létre is jön, csúszik. Obama adókedvezményeket vonna meg. Válsághíradó.

Sínen van az adócsomag

Gazdaság2009.05.11, 18:29

A parlament csak azokat az adócsomaghoz benyújtott módosító indítványokat szavazta meg, amelyeket a Bajnai-kormány is támogatott. Július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, ennek második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják.

Oszkó nem adóztatná meg a minimálbért

Archívum2009.04.29, 07:28

Június végére elfogadhatja az Országgyűlés a 2010-es adócsomagot. Sávos lehet az általános ingatlanadó, a nyugdíjasok számára pedig valószínűleg felfüggesztik ennek a tehernek a fizetését - nyilatkozta Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai Népszabadságban.

Bizottsági igen az új adótörvényekre

Gazdaság2009.04.23, 17:35

A parlament költségvetési bizottsága kormánypárti és szabaddemokrata többséggel megszavazta a kormány által készített, de bizottsági módosító javaslatként benyújtott adótörvényeket módosító indítványokat csütörtökön.

Előző
  • 1
  • 2
Következő