adókulcs

címke rss
Így adózik a rozsdaövezeti lakások értékesítése

Így adózik a rozsdaövezeti lakások értékesítése

Az általános kedvezményes lakásáfa mellett létező, az ún. rozsdaövezeti lakások értékesítésére 2020. július 22-től érvényes 5 százalékos áfakulcs – az első rozsdaövezeti terület 2021. november 9-én hatályba lépett kijelölésére tekintettel – immár a gyakorlatban is alkalmazhatóvá vált - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóemelések útja zsákutca

Itthon2021.05.18, 17:17

A magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával.

Körbeszámlázással sem játszható ki a kata új adókulcsa

Gazdaság2020.08.11, 09:23

Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

A Számvevőszék elnöke szerint fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság

Gazdaság2019.10.15, 11:58

Az Állami Számvevőszék elnöke hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.

Amerikai cégek több mint 650 milliárd dollár profitot utaltak haza

Gazdaság2019.03.28, 12:14

Az amerikai cégek külföldön keletkezett nyereségükből 664,9 milliárd dollárt utaltak haza tavaly, ami jóval felülmúlta az előző évi 155 milliárd dollárt - olvasható az amerikai pénzügyminisztérium közleményében.

Csökkenő adókulcsokkal és ügyfélbarát adóigazgatással indult az év

Gazdaság2018.01.04, 11:41

Csökkent a szociális hozzájárulási adó mértéke, újabb termékekre és szolgáltatásokra terjesztették ki a kedvezményes, 5 százalékos áfa-kulcsot, miközben az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítése érdekében számos adóigazgatási eljárásban is kedvező változások léptek életbe.

Visszajár az eddig befizetett reklámadó. De hogyan?

Gazdaság2017.05.12, 14:34

Ha a reklámadó-törvény módosítását elfogadja a parlament, az adókulcs a reklámközzétevők esetén júniustól 7,5 százalékra emelkedik. Ugyanakkor a május 31-gyel lezárult – azaz a 2014, 2015, 2016-os – adóévekre megfizetett reklámadót a cégek adótúlfizetésként vehetik figyelembe. A korábban megfizetett adó összegét az adóhatóság a reklámközzétevők adófolyószámláján megjeleníti, és a cégek a későbbiekben szabadon rendelkezhetnek vele.

Adóparadicsom lehet Magyarország

Gazdaság2016.12.07, 09:55

A kilenc százalékos egykulcsos társasági adóval Magyarország jó esélyekkel vesz részt a befektetőkért folyó adóversenyben, mivel a legelőnyösebb feltételeket biztosítja, még Írországnál és Ciprusnál is kedvezőbbeket.

Meglepő javaslattal állt elő az MSZP

Itthon2015.05.30, 12:10

A munkahelyteremtést, a családok támogatását és az átláthatóság növelését emelték ki a kormánypárti szónokok a Magyarország 2016-os központi költségvetésének megalapozásáról szóló előterjesztés szombati parlamenti vitájában. Az MSZP, a Jobbik és az LMP vezérszónoka elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot. Időközben a szocialisták háromkulcsos adórendszer bevezetésére tettek javaslatot.

Orbán Viktor az egy számjegyű szja nyomában

Gazdaság2013.11.22, 06:17

A miniszterelnök nullaszázalékos szja-kulcsot szeretne, de már azzal is elégedett lenne, ha Magyarország képes lesz elérni, hogy egy számjegyű legyen az szja. Orbán Viktor japán üzletembereknek dicsérte a magyar adórendszert.

A cégvilág stabil szegmensét rettentheti el a megemelt eva

Archívum2011.12.15, 22:34

Az eva feltételei az adónem 2003-as bevezetése óta folyamatosan szigorodtak, ennek ellenére évről-évre nőtt az egyszerűsített adózást választó vállalkozások száma. Most kérdés, hogy hányan adják fel az evát és térnek vissza a társasági adó hatálya alá a 30 százalékról 37-re emelt adókulcs miatt.

Ötmillió felett visszaállítaná a magasabb szja-kulcsot az MSZP

Gazdaság2011.04.18, 12:22

Ötmillió forint fölötti éves jövedelemnél visszaállítaná a 32 százalékos személyijövedelemadó-kulcsot, és megemelné a tőkejövedelmek adóját is az MSZP. Számításaik szerint ez 375 milliárd forint többletbevételt hozna a költségvetésnek.

Töretlen az eva sikere

Gazdaság2008.01.14, 07:22

Úgy tűnik, az evások akkor lépnek majd ki tömegesen az adó hatálya alól, ha egyszerűen megszüntetik azt - legalábbis erre enged következtetni, hogy annak ellenére, hogy 2006 őszén tíz százalékponttal emelkedett az adókulcs, az első teljes üzleti év után is lényegében azonos számú adózó tartozik az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá - írja a Napi Gazdaság.

Mégsem lesz adóamnesztia

Gazdaság2007.01.23, 09:25

Egyelőre mégsem lehet kedvezményes adókulcs mellett hazahozni a külföldön tartott, le nem adózott jövedelmeket. A kormány őszre ígérte a jogszabálytervezetet, az azonban megrekedt az egyeztetési fordulók egyikében.

Most érdemes csökkenteni a házipénztárt

Gazdaság2007.01.18, 18:28

A házipénztár-adóról szóló jogszabályt megsemmisítette az Alkotmánybíróság, a pénztárban lévő pénz kezelését azonban a decemberi adócsomagban szigorították. Februárig még kedvezményes adókulccsal lehet legálisan csökkenteni a pénztár tartalmát.

Magyarokat csábít Szlovákiába a 19 százalékos adó

Archívum2005.07.12, 12:56

Ezer magyar vállalkozó települt át Szlovákiába az utóbbi másfél évben. Az ország fő vonzereje az egységes 19 százalékos adókulcs. Szlovákiából ugyanakkor munkavállalók járnak át Magyarország határ menti megyéibe.

Bokros: Miniszterségem nem időszerű

Archívum2005.01.21, 11:49

Az adókulcsok csökkentése helyett az adórendszer szerkezetén kell változtatni - vélte Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint a politika nem fogadókész az általa elképzelt, egymással összefüggő reformlépések megtételére.

Jelentősen csökken a társasági adó Ausztriában

Archívum2004.09.28, 17:25

Januártól 25 százalékos társasági nyereségadót kell fizetniük az osztrák székhelyű vállalatoknak a korábbi 34 százalék helyett. Szlovákiában a társasági adókulcs 19, Magyarországon 16, Csehországban pedig 28 százalékos.

Schröder nem támogatja Sarkozy tervét

Gazdaság2004.09.16, 08:41

Az alacsony társasági adókulcs Németország számára is érzékeny kérdését a német kancellár kevésbé radikálisan oldaná meg, mint a francia pénzügyminiszter. Schröder Budapesten közölte: a német munkaerőpiac zárva marad a magyarok számára.

Az MSZP kitart a 48 százalékos adókulcs mellett

Gazdaság2004.07.16, 12:45

A szocialisták kitartanak a negyedik adókulcs és az árfolyamnyereség-adó bevezetése mellett, az SZDSZ 30 százalékos átlagos adókulcsát pedig nem fogják támogatni - közölte pénteken Katona Béla frakcióvezető-helyettes.

Kevesebben vehetnének igénybe adókedvezményt jövőre

Gazdaság2004.07.09, 12:48

Nem zárt ki újabb takarékossági intézkedéseket Draskovics Tibor pénzügyminiszter, amennyiben nem tűnik teljesíthetőnek a kabinet idei, 4,6 százalékos deficitcélja. A pénzügyi tárca vezetője bejelentette: jövőre várhatóan szűkül azok köre, akik adókedvezményeket igényelhetnek. Draskovics szavaiból kiderült: a pénzügyi tárca nem támogatja az MSZP új, 48 százalékos adókulcs bevezetéséről szóló javaslatát.

48 százalékos adókulcsot javasol az MSZP

Gazdaság2004.07.07, 13:37

Új, 48 százalékos adókulccsal adóztatná jövőre a legmagasabb jövedelműeket az MSZP - derült ki a nagyobbik kormánypárt keddi frakcióülése után tartott sajtótájékoztatón. A párt elképzelése szerint az átlagjövedelem a középső adósávba kerülne.

Nem lesz 40 százalékos adókulcs

Gazdaság2003.11.03, 17:15

Nem lesz jövőre 40 százalékos adókulcs a legmagasabb jövedelműeknél, állapodott meg hétfőn az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja. A megállapodásban az SZDSZ vállalta, hogy eláll a 2005. évi adóelképzeléseinek törvénybe foglalásától.

Kuncze: abba kellene hagyni az ötletbörzét

Gazdaság2003.10.07, 18:15

Célszerű lenne abbahagyni a nyilvánosság előtti ötletbörzét a költségvetéssel és az adótörvényekkel kapcsolatban - nyilatkozta Kuncze Gábor kedden. Az SZDSZ elnöke a szocialista Mandur László egy korábbi felvetésére reagált, amelyben egy új adókulcs bevezetését szorgalmazta.

Akár 42-46 százalékos is lehet az új adókulcs

Gazdaság2003.09.22, 13:24

A Magyar Hírlap értesülései szerint 42-46 százalékosra tervezik azt az új személyijövedelemadó-kulcsot, amelynek bevezetéséről Lendvai Ildikó, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője beszélt szombaton.

Egyelőre nem változnak az adókulcsok

Archívum2001.04.13, 14:14

A pénzügyi tárca 2003-ig nem tervezi az általános forgalmi adókulcsok szabályainak megváltoztatását, azokat továbbra is az érvényben lévő adótörvények, illetve a kétéves költségvetés határozzák meg. Hazánk uniós csatlakozásakor a nullszázalékos adókulcs mértékét mindenképpen emelni kell - a tervek szerint 5 százalékkal -, hiszen az Európai Unióban nem létezik ilyen adókulcs.

Szélesednek az adósávok

Gazdaság2002.09.20, 16:37

A Népszabadság információi szerint a pénzügyi tárca által elkészített javaslatok alapján, a ma délután kezdődő háromnapos ülésén tárgyal a kormány az adó- és illetéktörvények jövő évi változásairól. A minimálbér nem adózik majd, a legalacsonyabb adókulccsal évi 1,2 milliós jövedelemhatárig, a legmagasabb - negyven százalékos - kulccsal pedig évi 2,4 milliós jövedelmet meghaladóan számolhatunk.

Előző
  • 1
Következő