adókedvezmény

címke rss
Megint nőtt a születések száma

Megint nőtt a születések száma

A kormány azt szeretné, ha azok, akik Magyarországon gyermeket vállalnak, nem lennének hátrányban azokhoz képest, akik a gyerektelenség mellett döntenek, sőt előnyhöz is jutnának - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nemzetközi szinten is kiemelkedő a magyar családi adókedvezmény

Gazdaság2020.06.01, 09:35

A magyar családi adókedvezmény nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően segíti a családokat - hangsúlyozta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) hétfői közleményében.

A turizmus adókedvezményei a vállalkozásokat és a családokat egyaránt segítik

Gazdaság2020.05.02, 10:53

Nemcsak a magyar turisztikai vállalkozásokat, hanem a családok pihenését és kikapcsolódását is segítik azok az adóintézkedések, amelyekkel a koronavírus-járványnak leginkább kitett ágazatot segíti a kormány - tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Hangsúlyozta, a vendégeknek pedig év végéig nem kell idegenforgalmi adót fizetni, és fontos adóteher-csökkentést hoztak a SZÉP kártyák esetében is.

Izer Norbert: A legtöbb fizetési kedvezmény Magyarországon jár az adózóknak

Gazdaság2020.04.24, 10:02

Az Európai Unióban az egyik legszélesebb körű fizetéskönnyítést eddig is Magyarország biztosította az adózóknak. Ez a kedvező rendszer még tovább bővült két speciális, a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelését fókuszba állító esetkörrel, így hazánk olyan előnyt biztosít az adófizetési nehézséggel küzdő adósoknak, amely világszerte követendő példa lehet - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket és adókönnyítéseket jelentettek be

Gazdaság2020.04.19, 19:35

A héten a kormány újabb adókedvezményeket jelentett be, és emellett további részletek is kiderültek a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban. Az MNB szerint rendkívül sikeres volt az azonnali fizetési rendszer bevezetése, legalábbis az első hónap tapasztalatai alapján. A legtöbb autógyártó jelezte, hogy fokozatosan újraindítja a termelést magyarországi gyáraiban. Elérhető lett a munkahelyvédelmi bértámogatás, a bankok és nagyvállalatok pedig 91 milliárd forinttal járulnak hozzá a Járvány Elleni Védekezési Alaphoz. A hét gazdasági összefoglalója.

Fontos tudnivalókra figyelmeztet a NAV

Gazdaság2020.01.17, 12:38

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján emlékeztet, hogy sok veleszületett vagy szerzett betegséggel, életmódot befolyásoló sérüléssel járó embernek jár adókedvezmény. Ezt akár utólag is igényelhetik az érintettek, de sokan nem lépnek a pénzükért.

A héten bankoljon, mert hat napig zárva lesznek a bankok

Gazdaság2019.12.19, 16:46

A munkanapok átcsoportosítása miatt december 21. szombattól december 29. vasárnapig, azaz kilenc napon át egyetlen munkanap lesz, december 23-a hétfő. Ezt követően hat nap következik, amikor nem tudunk ügyeket intézni. Igaz ez a pénzügyeinkre is, így aki szeretne bármit elintézni, az számoljon a hatnapos banki zárva tartással is. Ez idő alatt több banknál telefonos ügyintézésre sem lesz mód.

Akár 130 ezer forintos adókedvezmény is jöhet a nyugdíjbiztosítások után

Gazdaság2019.12.15, 19:00

A magyarok többsége már tudja, hogy idős korában nem hagyatkozhat majd csak az állami nyugdíjra, ezért célszerű félretennie az aktív éveiben. A nyugdíjcélú előtakarékossági megoldások közül az egyik legnépszerűbb a nyugdíjbiztosítás, amelynek legfontosabb jellemzőit az UNION Biztosító foglalja össze.

Ne szalassza el ezt a fontos szja visszaigénylési lehetőséget!

Gazdaság2019.12.11, 11:07

A nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjak után járó adókedvezményt 2015-ben még csak alig 90 ezren vették igénybe. Tavaly viszont már több mint 243 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével. Idén csupán néhány hetük maradt azoknak, akik még nem használták ki ennek kereteit, de élni kívánnak vele – hívja fel a figyelmet közleményéban a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Tovább növekedhetnek az adókedvezmények jövőre

Gazdaság2019.11.13, 13:07

Újabb adókedvezmény jár majd a nyugdíj mellett dolgozóknak, kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családvédelmi kedvezmény, a vállalkozók számára pedig kedvező, hogy négyféle járulék olvad egybe egyetlen egységes társadalombiztosítási járulékká. Csökkennek majd a minimum-járulékalap számítási szabályok is, a gazdaság fehérítése érdekében ugyanakkor minden számláról kell majd online adatszolgáltatást küldeni és bővül a számla-, illetve nyugtaadási kötelezettség is. Ez megteremti az alapját annak, hogy 2021-től az adóhivatal készítse el a vállalkozók áfa-bevallásait - ezek a javaslatokat is tartalmazza a Pénzügyminisztérium által bennyújtott ...

Megnégyszereződött az első házasoknak járó adókedvezményt kihasználók száma

Itthon2019.09.15, 10:18

Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások adatai alapján 2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt, 2,8 milliárddal többet, mint 2015-ben - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Folytatódhat az adócsökkentés, bővülnek az adókedvezmények

Itthon2019.06.16, 13:33

Az adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítése által csökkennek a közterhek. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

Akár 90 ezer forint adót is vissza tud igényelni, aki ezekben a betegségekben érintett

Gazdaság2019.04.07, 09:20

Már 18 betegségcsoportra, ezen belül 700 betegségre hivatkozva igényelhetnek vissza a dolgozók a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget – idén 7450 forintot – a személyi jövedelemadójukból. A kedvezményt azonban egy összegben is kérhetik az szja-bevalláskor.

Sokaknak jár adókedvezmény betegségük után, de nem is tudnak róla

Gazdaság2019.04.05, 12:33

Idén jelentősen bővült azon tartós egészségügyi problémák köre, amelyek után a dolgozók jogosultak arra, hogy a minimálbér 5 százalékát, vagyis az idei évben havi 7450 forintot a saját személyi jövedelemadójukból levonjanak. Immár jogosult a kedvezményre többek között az a mintegy 200 ezer nő is, akinél endometriózist állapítottak meg. A kedvezmény már a havi adóelőleg levonásakor is kérhető a munkáltatónál, de érvényesíthető az szja-bevallásban, egy összegben is.

Sokan elesnek ettől az adókedvezménytől, mert nem is tudnak róla

Archívum2019.02.22, 16:02

Januártól bővült azon betegségek listája, amelyek vonatkozásában adókedvezmény vehető igénybe. Bár ezt a lehetőséget évek óta biztosítja az Szja törvény, a gyakorlati tapasztalatok alapján sokan még mindig nem élnek ezzel a jogukkal.

Hogyan foglalkoztassuk tovább a nyugdíjba ment munkavállalót?

Archívum2019.02.12, 14:13

Egy hamarosan nyugdíjba menő olvasó tette fel a kérdést a Hrportál.hu-n, hogy milyen adminisztratív szabályok betartásával dolgozhat tovább a munkáltatójánál nyugdíj mellett is.

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban

Gazdaság2019.02.11, 07:59

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban, és néhány éven belül szeretnénk elérni azt is, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer – mondta Izer Norbert.

Óriási adócsökkentés könnyíti meg a nyugdíjasok életét

Itthon2019.01.31, 07:53

Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek beszélt a dolgozó nyugdíjasok számáról és az őket segítő kedvezményekről. Az új rendelkezéssel nemcsak a munkavállalók, de a munkaadók is jól járnak.

Idén duplázódhat a személyi adókedvezményt igénybe vevők száma

Gazdaság2019.01.25, 10:35

Megduplázódhat idén a személyi adókedvezményt igénybe vevők száma, mivel a január 1-től hatályos jogszabályváltozással kibővült azon betegségcsoportok köre, amelyekre a kedvezmény érvényesíthető – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.

A kormány segíti a betegeket és a rászorulókat

Gazdaság2019.01.23, 15:20

Újabb betegségekkel bővült az a kormányrendelet, amely alapján adókedvezmény igényelhető - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szerdán az adóügyekért felelős államtitkárral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Tizedével nőttek a bérek novemberben

Gazdaság2019.01.22, 14:03

10,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek novemberben a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására. A vizsgált hónapban a bruttó átlagkereset 355.100 forint volt, míg a nettó átlagkereset 244.700 forinton állt, figyelembe véve a családi adókedvezményeket. Közfoglalkoztatás nélkül a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 366.700 forint volt a hónapban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Több juttatási lehetőséget ad a cégeknek a megemelt minimálbér

Archívum2019.01.15, 13:19

A magasabb fizetés mellett számos egyéb előnnyel is jár a megemelt minimálbér, így például nagyobb értékű céges ajándékot lehet adni az év végi partikon, illetve a korábbinál jobb helyet választhatnak maguknak a sportrajongók a lelátókon. A Deloitte Magyarország összegyűjtötte, hogy milyen pozitív hatásokra számíthatnak a munkavállalók és a munkaadók.

Az adókedvezményeket már januárban igénybe vehetik az érintettek

Archívum2019.01.14, 15:40

A Pénzügyminisztérium (PM) azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több lenne a kedvezmény összegével. Ezt Izer Norbert, a tárca adóügyekért felelős államtitkára mondta egy sajtótájékoztatón.

Január elsejétől több női betegség után is adókedvezmény jár

Archívum2019.01.13, 09:31

2019. január elsejétől adókedvezmény jár több női betegség után.

Figyelmeztet a Pénzügyminisztérium

Gazdaság2019.01.09, 15:55

A Pénzügyminisztérium felhívja a gyermeket nevelők és a fiatal házasok figyelmét arra, hogy minél előbb töltsék ki a nyilatkozatot munkáltatójuknál. Az adókedvezmények összegével ugyanis már a januári fizetés is több lehet, ennek ellenére mégis több tízezren felejtenek el nyilatkozni róla.

Mintegy 200 milliárd forintos adócsökkentést hoz az újév

Gazdaság2018.12.21, 10:36

Folytatódik a kormány adócsökkentési politikája, amely jövőre több mint 200 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken.

2020-tól jönek a családi cégek az agrárszektorban

Archívum2018.12.05, 12:04

Problémás az adószerkezet a hazai agráriumban, mivel bonyolult és átláthatatlan. A gazdálkodók körében rendkívül népszerű őstermelői igazolvány pedig túlnőtte eredeti célját. Ezzel szemben kihasználatlan területnek tűnik a családi gazdaság, amit sem cégjogi sem adójogi szempontból nem képes kezelni a közigazgatás. A tervek szerint egy átláthatóbb szerkezetben működő családi gazdaság 100 millió forint árbevételig adómentességet élvezhetne.

Egészségpénztárba fizetni kifejezetten jó befektetés

Gazdaság2018.12.04, 16:22

Az év végén nemcsak a karácsonyi előkészületekre érdemes figyelmet fordítani, hanem a pénzügyekre is, ezen belül az öngondoskodásra. Bár a pénztári juttatások adóztatása jelentősen átalakul jövőre, az nem változott, hogy a pénztártag adókedvezményt vehet igénybe saját befizetései után. Jövőre saját befizetésnek minősül a munkaadói juttatás is – hiszen a pénztártag bérként adózik majd utána –, vagyis arra is érvényes lesz az adókedvezmény.

A kormány bővíti a nyugdíj-előtakarékossági lehetőségeket

Gazdaság2018.11.22, 13:56

A biztosítási szektor fejlődése és a gazdasági növekedés szorosan összefüggnek egymással, a növekedés a biztosítási szektornak is stabilitást ad - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján, Budapesten.

Hogyan kell szüneteltetni az egyéni vállalkozói tevékenységet?

Archívum2018.11.16, 14:39

Törvényi változás miatt figyelniük kell azoknak, akiknek szünetel az egyéni vállalkozásuk, 2017. január 1. óta ezt ugyanis legfeljebb két évig lehet így tartani. Az új szabály szerint most, az év végével járnak le az első szüneteltetések. Azok, akik 2017. január 1. előtt kezdték szüneteltetni a vállalkozásukat, azokra még a régi, ötéves szabály vonatkozik.

2023 végéig meghosszabbodik a kedvezményes lakásáfa

Gazdaság2018.11.13, 11:50

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Mi az a munkáltatói juttatás, amire adókedvezmény jár, mégsem cafeteria?

Archívum2018.10.12, 12:45

Csaknem az összes nagy cégnél elérhető munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) egész Európában, és nincs ez másképp hazánkban sem. Főleg, hogy 2015 óta az állam adókedvezménnyel is segíti az új típusú MRP szervezetek működését. Az MRP szervezet a tőzsdén is eladhatja a részvényeket, ennek segítségével plusz jövedelemhez juttatva a munkavállalókat.

Akkorák a Facebook bevételei, hogy a britek megtriplázták az adójukat

Gazdaság2018.10.08, 16:39

A britek 15,8 millió fontra, azaz háromszorosára emelték a Facebook adóját. A techóriás azonban nem fog ennyi pénzt kifizetni, hiszen a rájuk vonatkozó adókedvezmény miatt csak ennek a felét, 7,4 millió fontot kell adózniuk.

Ennyi pénzt spórolhat, ha kezdő cégbe fektet

Gazdaság2018.07.17, 11:06

A startup (korai fázisú) vállalkozásba fektetéskor jelentős, négy év alatt összesen akár 80 millió forintos társaságiadóalap-csökkentő tételt is érvényesíthet a befektető a tavalyi év óta. Érdemes megfontolni, mutatjuk a kedvezményeket.

Új önkormányzati kedvezményeket vehetnek igénybe a vállalkozások

Archívum2018.06.26, 12:37

A jelenleg is elérhető kedvezmények mellett adómentességet vagy adókedvezményt állapíthatnának meg a helyi önkormányzatok új rendeletekben a vállalkozó azon beruházásának értéke vagy annak egy része után, melyet a vállalkozó az adóévben helyezett üzembe.

Miért nem innovatívak a magyar cégek?

Archívum2018.03.09, 13:33

Magyarországon a cégek a GDP 1,5 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre vagy innovációra. Ez meglehetősen alacsony, a 2020-ra vállalt teljesítésnek mindössze a fele. Az alulteljesítésnek egyik oka, hogy a vállalkozások nem is tudják, hogy végeznek ilyen tevékenységet.

A mobiltelefon a legnépszerűbb fix cafeteriás elem

Archívum2018.03.01, 10:32

Hatalmas átrendeződés következett be a béren kívüli juttatási elemek között – derül ki egy frissen elkészült átfogó kutatásból. Míg tavaly a cégek fixen (tehát külön választás nélkül) leginkább Erzsébet-utalványt adtak, az idén az első helyen – még a készpénzt is megelőzve – a mobiltelefon végzett.

Frissítették a szabad vállalkozási zónákat és változtak az adókedvezmények is

Archívum2018.02.28, 08:46

Februárban megjelent Magyarország szabad vállalkozási zónának kijelölt települései frissített listája. A kijelölés 2020. december 31-ig érvényes, a listán lévő településeken eddig az időpontig bizonyosan érvényesíthetik a megadott adókedvezményeket azok a társaságok, akik ezeken a településeken működnek.

Egészség az egész családnak

Gazdaság2018.02.22, 10:28

Felsorolni is nehéz, hogy az egészség- és önsegélyező pénztárak mennyi előnyt biztosítanak azoknak, akik ezen a módon is gondoskodnak egészségükről, a saját és egész családjuk jövőjéről. Az állam ráadásul bőkezűen, 20 százalékos adókedvezménnyel támogatja ezt a megtakarítási formát. Érdemes élni a lehetőséggel, hiszen ez minden takarékoskodó pénztártagnak jár!

Munkásszállás: mikor adómentes, mikor nem?

Archívum2018.02.19, 15:09

A személyi jövedelemadóról szóló törvény munkásszálláson történő elhelyezés formájában adómentes juttatási lehetőséget biztosít a munkahelyüktől távoli lakóhelyű magánszemélyeket foglalkoztató munkáltatók részére. A szabály értelmezése azonban nem feltétlenül egyértelmű a cégek számára. Az Adózóna.hu utánajárt az illetékes minisztériumi álláspontnak.

Kétmillióval több jut nyugdíjra fejenként az adókedvezmény miatt

Gazdaság2018.02.02, 16:36

Viszonylag kevés alkalommal mutatják be a nyugdíj-megtakarításhoz járó állami adókedvezmény számszerűsített előnyét, de a Bankmonitor elemzésében ezt megtette. Számításaik szerint hosszútávon az egyébként elérhető – konzervatív – hozamot 1 százalékkal növelhetjük meg a nyugdíjpénztári befizetésekre járó 20 százalékos kedvezménnyel. Forintosítva egy átlagos esetben ez kétmillió forint pluszt jelent.

Új kedvezmények alkalmazhatók a társasági adóban

Archívum2018.01.31, 16:09

A LeitnerLeitner adószakértő és könyvvizsgáló cég blogjának friss bejegyzéséből foglaltuk össze a változásokat, röviden.

Így kaphatja meg családi adókedvezményét már februárban

Gazdaság2018.01.10, 13:02

Fontos határidőre figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azoknak a személyek, akiknek adókedvezményük van, érdemes még januárban kitölteni a szükséges nyilatkozatokat. Így a januári kedvezményt már februárban megkapják a családok, e nélkül azonban több mint egy évet kell várni.

Adókedvezmények és adó-visszatérítések, hogy jól induljon a 2018-s éved

Life.hu2017.12.19, 19:49

Az adó és a NAV szavak senki jókedvét nem támogatták még meg pluszban. Ám sok esetben lenne rá ok! Több olyan adókedvezmény, vagy adójóváírás kérhető, melyekkel plusz összegekhez juthatsz. Csupán annyi a dolgod, hogy tisztában légy, mi az, ami neked jár! Ebben segítünk most azzal, hogy bemutatjuk a leggyakoribbakat.

A kkv-k innovációs képessége rendkívül alacsony

Archívum2017.11.16, 12:36

Bár Magyarország 2008 óta GDP-je egyre nagyobb hányadát fordítja K+F tevékenységre, európai összehasonlításban még mindig a lista végén állunk a tavalyi 1,22 százalékot kitevő 427 milliárd forinttal. Az európai innovációs teljesítményeket vizsgálva Dánia, Finnország, Németország, Hollandia és Svédország vezeti a sort, az európai uniós átlagot is jelentősen meghaladva. Idei adatok szerint hazánk az EU 28-as rangsorában a 23. helyet foglalja el.

Varga Mihály: Adókedvezményt kérhetnének az innovatív vállalkozások

Gazdaság2017.10.25, 07:18

Adókedvezményt is igényelhetnek a jövőben a vállalkozások a közép-magyarországi régióban megvalósított fejlesztéseik során, amennyiben a parlament megszavazza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárával közösen benyújtott törvényjavaslatát.

Nő a kétgyerekes családok adókedvezménye

Itthon2017.06.22, 14:15

Jövőre ötezer forinttal nő a kétgyerekes családok adókedvezménye. Ez azt jelenti, hogy havonta 35 ezer forint, éves szinten pedig 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél 2018-ban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Andy Vajna: Budapest Európa egyik filmes központja

Gazdaság2017.02.08, 11:18

Budapest London után Európa egyik filmes központja lett, ami jelentős bevételeket is hoz, nemcsak a produkcióknak, hanem az államnak is. A társaságiadó-kedvezmény (TAO) befizetésekből kevesebb jut a filmre, mint a sportra és a színházi produkciókra, de a filmtámogatás - egyedüliként - nyereséget is hoz – jelentette ki Andy Vajna filmügyi kormánybiztos. Az Európai Audiovizuális Obszervatórium felmérésében összehasonlította az európai uniós országokban a filmgyártási költések arányát a nemzeti GDP-hez képest, és a tanulmány szerint 2010 és 2014 között a Magyarországon filmgyártásra fordított költések elérték a GDP 0,15 %-át. Ez az aráány ...

A svájciaknak elegük lett a multikból

Gazdaság2017.02.07, 15:39

Népszavazáson szegülnek ellen a multiknak a svájciak, akik nem szeretnék a továbbiaknak a nagyvállalatokat különleges bánásmódban részesíteni és erről jövő vasárnap döntenek. A nemzeti és a külföldi vállalatokra vonatkozó adókulcsok közötti eltérés felháborítja a svájciakat, akik elutasítják a kirívó adóelőnyöket nyújtó, egyedi megállapodásokat a multik és a tartományok között. Ehelyett egyenlő, minden vállalatra egyformán érvényes adószabályokat követelnek.

Adókedvezménnyel támogatják a fiatal házasokat

Gazdaság2017.01.18, 09:46

A kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket megkezdő fiatalokat, ezért a fiatal házasokat két évig igénybe vehető adókedvezménnyel támogatja, amely összesen 120 ezer forint megtakarítást jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Jövőre is folytatódik a reálbérek emelkedése

Gazdaság2016.12.30, 12:49

Jobban megéri dolgozni 2017-ben, folytatódik a reálbérek emelkedése - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Kína meghosszabbítja az autóvásárlást ösztönző adókedvezményt

Gazdaság2016.12.15, 16:49

Egy évvel meghosszabbította a kis teljesítményű gépkocsik adókedvezményét Kína - jelentette be a kínai pénzügyminisztérium.

Kezdődik az adóoptimalizálási hajrá

Gazdaság2016.11.10, 10:28

A következő hetekben jelentős lendületet vehet a nyugdíjbiztosítások értékesítése, valamint az ezekbe a konstrukciókba befizetett eseti díjak volumene is, a 2014-ben bevezetett 20 százalékos adójóváírás összegének maximalizálása miatt - mondta Bunghardt Csaba, a Vienna Life Biztosító igazgatósági tagja.

Megnyirbált adókedvezmény: mire maradt még tér?

Archívum2016.10.18, 17:45

A jogdíjakhoz kapcsolódó kedvezmények 2016 júliusától jelentősen csökkentek. Szűkült a jogdíj fogalma, vagyis ezután csak a szabadalmakból, különféle oltalmakból és szoftverek szerzői jogából, valamint a ritka betegségek gyógyszerévé minősítéséből származó eredmény minősül jogdíjnak. 

Már megint a kockák jártak jól

Archívum2016.08.16, 12:28

Lecsapott az OECD a magyar szellemi alkotások kedvezményes adóstruktúrájára, ezért július 1-jével szigorúbb szabályok érvényesek erre a területre. A változások hátrányosan érintik a védjegyek többségét, de a szoftveresek a legkevésbé érintettek, ők jártak a legjobban.

Ennyit takaríthatnak meg a cégek, ha kisgyerekeseket alkalmaznak

Itthon2016.06.25, 10:19

Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyerekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint.

Adókedvezményt kapnak az olimpiát támogató cégek

Gazdaság2016.03.01, 14:00

Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy társasági adókedvezményt kaphassanak azok a cégek, amelyek idén és jövőre összesen legfeljebb 19 milliárd forinttal támogatják a budapesti olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot. Dénes Ferenc közgazdász nem érti, miért van szükség erre a „trükközésre”, szerinte ha fontos kormányzati cél a budapesti olimpia, akkor közvetlen állami támogatásként oda kellene adni ezeket a pénzeket.

Adókedvezményt kaphatnak az olimpiát támogató cégek

Gazdaság2016.02.09, 20:11

Új, az olimpiai pályázat támogatásához kötődő adókedvezményt vezetne be a kormány. Az olimpia szervezéséért felelős cégnek fizetett támogatással csökkenne a befizető adóalapja Varga Mihály javaslata szerint.

Ötezer eurót kap, ha e-autót vásárol

Környezet2016.01.18, 18:09

A német kormány a klímaváltozás elleni lépésként 2009-ben azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig egymillió elektromos autót helyeznek üzembe, sőt, ez a szám a tervek szerint 2030-ban eléri majd a hatmilliót.Bár még nagyon messze vannak ettől, sőt, szakértők szerint el sem érik majd ezt az álomhatárt, egyre több támogatással próbálják ösztönözni az e-autók térnyerését.

Ezt a kedvezményt ne hagyja veszni

Gazdaság2015.12.15, 12:37

Már csak két hete van annak, aki szja-kedvezményt szeretne igénybe venni az államilag támogatott megtakarításai után. Szakemberek szerint ezt a bónuszt nem érdemes veszni hagyni. 

Kis odafigyelés 3,5 milliós nyugdíj-kiegészítést jelenthet

Gazdaság2015.12.14, 10:22

Az önkéntes nyugdíjpénztárak egyszerűségüknek és alacsony költségszintjüknek köszönhetően az egyik legkedveltebb nyugdíjcélú megtakarítások közé tartoznak. Sok múlik azonban a megfelelő pénztár kiválasztásán, egy jó döntéssel akár 3,5 millió forint nyerhető a Bankmonitor friss összeállítása szerint.

Fontos határidő azoknak, akik adót akarnak megtakarítani

Gazdaság2015.11.15, 15:03

Az OTP Banknál 2010-ben közel 20 ezer tartós befektetési számlát (tbsz-t) nyitottak, amelyeknek több mint 90 százaléka jelenleg is élő számla, azóta pedig további 60 ezer befektető választotta az adóoptimalizálásnak ezt a formáját - mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatások igazgatója.

Érdemes még idén dönteni a TBSZ számlákról

Gazdaság2015.11.03, 10:08

A Tartós Befektetési Számlák erős felfutása várható az év végén. Ennek oka, hogy év végén járnak le az első, öt éves futamidejű TBSZ-ek. Ha a számlán eddig felhalmozott összeget továbbra is ebben a megtakarítási formában kívánjuk kezelni, érdemes még idén megnyitni az új TBSZ értékpapírszámlát, és kérni az átvezetést – javasolják a CIB Bank szakértői. 

Elvették az adókedvezményeket a multiktól

Gazdaság2015.10.21, 12:32

Az uniós szabályok értelmében illegális állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Luxemburg nyújtott a Fiatnak, Hollandia pedig a Starbucksnak - döntött az Európai Bizottság.

Eddig tartott a Luxemburg-Magyarország adókedvezmény

Archívum2015.10.20, 11:49

A Luxemburg és Magyarország közötti kettős adóztatási egyezmény módosítása miatt a magyar ingatlanügyleteket a jövőben nem érdemes luxemburgi cégstruktúrán keresztül megvalósítani. Magyarország ugyanis meg fogja adóztatni a luxemburgi cégek által végrehajtott magyarországi társaságértékesítéseket, ha a társaság eszközeinek többsége magyarországi ingatlanból áll.

280 ezer szülő nem fizetett adót

Gazdaság2015.10.09, 09:07

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összegzése szerint négy év alatt az állam összesen 782,5 milliárd forintot hagyott a családoknál, míg kezdetben csak a személyi jövedelemadójukat mérsékelhették a kisgyermeket nevelők, addig tavaly már az egészségügyi és a nyugdíjjárulékukból is levonhattak bizonyos összegeket.

Adókedvezmény járhat a megváltozott munkaképességűek után

Gazdaság2015.08.07, 10:33

Adókedvezményt kaphatnak azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak úgy, hogy a munkahelyeket és a szervezeti kultúrát ennek megfelelően alakítják ki – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Nem kell a gyereknek adóazonosító a családi kedvezményhez

Gazdaság2015.07.30, 21:48

Ősszel módosíthatják azt a jogszabályt, ami alapján csak az adóazonosítóval rendelkező gyerekek után lehet családi adókedvezményt igényelni. Jelenleg 800 ezer gyereknek nincs iylen.

Sokan elbukhatják jövőre a családi adókedvezményt

Gazdaság2015.07.29, 11:01

Január elsejétől csak azok után a gyerekek után lehet igénybe venni a családi adókedvezményt, akiknek már van adóazonosító jelük. A változás miatt hatalmas roham várható ősszel az adóhatóságnál.

Ismét a kétgyerekeseket támogatják

Gazdaság2015.07.20, 15:38

Folyamatosan emelik a két gyermeket nevelők családi adókedvezményét 2019-ig, első lépésként január 1-jétől havonta ötezer forinttal több maradhat náluk – közölte Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Igazolás nélkül nem jár az adókedvezmény

Gazdaság2015.02.18, 16:48

Múlt év elejétől újra jár a nyugdíjbiztosítások után adókedvezmény, de a szerződők ezt nem automatikusan kapják, hanem a biztosító igazolása alapján, a személyi jövedelemadó bevallásukban igényelhetik vissza.

Kaptunk hideget és meleget is az OECD-től

Gazdaság2015.02.09, 11:58

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentése szerint Magyarország a legjobban teljesítő országok között van, és a végrehajtott reformok Magyarországon járultak hozzá az egyik legnagyobb mértékben a növekedéshez – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az OECD-jelentésre.

Adókedvezményt kaphatnak a román devizahitelesek

Gazdaság2015.01.21, 13:46

A bukaresti kormány a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról egyezzenek meg a bankokkal - jelentette be Darius Valcov román pénzügyminiszter szerdán.

Aki nem nyilatkozik, nem kap adókedvezményt

Gazdaság2015.01.20, 12:19

A munkavállalóknak januárban kell nyilatkozniuk arról, milyen adókedvezményekre jogosultak. Aki ezt még ebben a hónapban megteszi, már a januári fizetését ennek megfelelően kapja.

Havi 5500 forintba kerülhet a szabad vasárnap a bolti alkalmazottaknak

Gazdaság2015.01.09, 15:18

Inflációs pótlékot és adókedvezményeket vár a kormánytól a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a szabad vasárnap, valamint a kereskedelmi különadók enyhítésére. Javaslataikat az után tették közzé, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nem kaptak választ.

Mit adóztatnak meg 2015-től?

Gazdaság2014.10.25, 14:32

A kormány beterjesztette a 2015-ös adótörvény tervezetét. Megadóztatják az internetet, a szappant és az Erzsébet-utalványt. Marad viszont ugyanakkora az SZJA, a 27 százalékos ÁFA, és a családi adókedvezmény sem nő. Jól járnak a frissházasok és Kövér László hivatala.

Ötvenezer forinttal többet visznek haza a nagycsaládosok

Gazdaság2014.10.13, 16:31

Több mint 50 ezerrel ér többet a nagycsaládosok keresete, mint a gyermekteleneké - a KSH adatai szerint. Ennyit ér ma a családi adókedvezmény. 

Adókedvezményt kapnának a devizahiteleseket segítő bankok

Gazdaság2014.04.09, 06:24

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában arra célzott, hogy a devizahitelesek problémájának megoldásában együttműködő bankok a különadóból akár kedvezményeket is kaphatnak.

Így változik az életed 2014-től

Archívum2013.12.31, 17:50

Az Origo összegyűjtötte, milyen újdonságok lépnek életbe jövő januártól és hogyan hatnak ezek a mindennapjainkra.

Fogadja el az állam ajándékát!

Gazdaság2013.12.16, 09:31

Három jó döntéssel 206 ezer forintot kaphat ajándékba, aki még decemberben lép - legálisan, a magyar államtól. Egy a bökkenő: ehhez hosszabb időre félre is kell tudni tenni.

Változik a nyugdíjbiztosítások adókedvezménye

Archívum2013.12.04, 08:47

2014. január 1-jétől - évi legfeljebb 130 ezer forint összegben - adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők. A módosítástól a nyugdíj-előtakarékosság fellendülését várják.

Vállalatok a "fiscal cliff" célkeresztjében

Archívum2012.11.19, 11:28

Veszélybe kerülhetnek a vállalati adókedvezmények ha az amerikai döntéshozók elfogadják az új költségvetési javaslatot. A Financial Times cikke szerint a "fiscal cliff" eddig az egyénekre fókuszált, a továbbiakban a vállalati szegmens is kerülhet előtérbe.

Veszélyben a bioetanol adókedvezménye

Gazdaság2012.10.17, 08:19

Jövőre megszűnik a hazai bioetanol jövedékiadó-kedvezménye, ha Magyarország nem kéri a jelenlegi, kedvezményes időszak meghosszabbítását. Ez literenként 70 forintos drágulást jelenthet, ráadásul kikerül a kormány ellenőrzése alól az a lehetőség, hogy a termék adótartalmát az ország céljai, és ne az uniós elvárások szerint alakítsa - írja a Világgazdaság.

Magyarország lehet az IP-befektetések új központja?

Archívum2012.08.15, 09:16

Magyarország adózási szempontból a szellemi alkotások létrehozatalának és szellemi alkotások hasznosításának egyik legkedvezőbb országává vált - mondták el az [origo]-nak a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértői. Ez az állapot egy folyamat eredménye, amely már az elmúlt években megkezdődött, ám idén januártól a jogalkotó újabb lendületet adott az adó- és jogszabályi környezetnek.

15-20 milliárdjába kerül az adófizetőknek a látványsportok felfuttatása

Archívum2012.08.09, 16:56

Ha labdarúgó-, kézi-, kosár- és vízilabda-, valamint jégkorongcsapatot támogat egy vállalkozás, akkor társasági adóját csökkentheti, a pénz pedig a látványsportok közé tartozó sportágak csapataihoz kerül. Ez évi 15-20 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek, végső soron az adófizetőknek.

Enged a NAV a levonható iparűzési adó ügyében

Archívum2012.07.14, 15:48

Enged a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az úgynevezett levonható iparűzési adó ügyében. A hatóság elnökének egy egyedi ügyben hozott döntéséből kiderül, hogy azok a vállalkozások, amelyek az adóhatóság korábbi gyakorlata miatt jogsérelmet szenvedtek, eredményesen fordulhatnak jogorvoslatért az adóhatósághoz, még abban az esetben is, ha a jogorvoslatra nyitva álló határidő már eltelt, vagy a jogorvoslat már elévült időszakot érint - értesült az [origo] a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjétől.

Odaadnád önként a családi pótlékod egy szegényebbnek? A kormány így segítené a gyermekvállalást

Life.hu2012.07.03, 08:33

A gyermekvállalás manapság már nem csak szerelem és kapcsolat kérdése, sokat számít az anyagi helyzet és a jövőkép is. Ennek stabilizálásához többféle segítséget nyújtana a kormány.

Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya

Archívum2012.05.18, 05:46

Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető elsőszámú adóparadicsomai, addig napjainkra átrendeződés zajlott le. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új irány több ok miatt jellemzően Hongkong és Szingapúr lett, ahol a belföldi illetőségű adóalanyaikat csupán a hongkongi és szingapúri forrású jövedelmek tekintetében adóztatják, és amely városállamokkal hazánk kettős adóztatást elkerülő nemzetközi egyezményeket kötött.

A nyugdíjpénztáraknak tetszene a nagyobb szigor

Gazdaság2012.02.01, 21:03

Több változtatási javaslatot is megfogalmazott Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, miután kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításán dolgoznak. Az NGM-ben felmerült szigorúbb, de kedvezményesebb rendszer ötlete tetszik a szövetségnek.

Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány

Gazdaság2012.02.01, 12:12

Dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól, bár sok egyszerűsítést maguk is pártolnának. A tárca ötletei között korábban egy szigorúbban szabályozott, de a tagoknak kedvezőbb feltételeket biztosító pénztár és egy tisztán közalkalmazotti pénztár is előkerült.

Már nem csak a forintbefektetések után jár adókedvezmény

Gazdaság2011.11.22, 11:20

A parlament hétfői döntésével megváltoztatta a tartós befektetési számlákra vonatkozó eddigi szabályozást, így a személyi jövedelemadó-kedvezmény jövőre már nem csak a forintban nyilvántartott befektetésekre vonatkozik.

Bruce Willis Magyarországon fog adózni

Film2011.11.20, 21:39

A Magyarországon forgató amerikai színészek ezentúl nálunk adóznak majd jövedelmük után. Az országunkban elköltött összeg akár évi tizenötmilliárd forinttal is nőhet, miközben a filmesek is jól járnak.

Buffett több adót akar fizetni, Soros csatlakozik hozzá

Gazdaság2011.08.25, 10:09

Barack Obama amerikai elnök is idézte hétfői beszédében a második leggazdagabb amerikai, Warren Buffett felhívását, mely szerint a leggazdagabbakat a jövőben sokkal jobban meg kellene adóztatni. A magyar származású Soros György egyetért a kezdeményezéssel, mely véget vetne a milliárdosok védett státuszának.

Népszabadság: Eddig 123 millió forintot fizettek be az államadósság-csökkentő alapba

Gazdaság2011.07.29, 14:29

Megközelítőleg ezer cég és magánszemély, összesen 123 millió forintot fizetett be a kormány államadósság-csökkentő alapjába - írja a Népszabadság. A legmagasabb összegeket egy borász és a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője adakozta az alapnak.

A fideszes lazításokat sem támogatják a hamburgeradó kezdeményezői

Gazdaság2011.06.29, 11:57

Csak néhány apróbb módosítást támogatnának a hamburegeradóként elterjedt népegészségügyi termékadóról szóló javaslat előterjesztői. Font Sándor és Kovács József közölte, hogy ragaszkodnak a javaslat a szeptemberi hatályba lépéséhez, és a kakaót is bent tartanák az adóköteles termékek között.

Idea: Szlovákiát másolja a magyar kormány

Gazdaság2011.05.26, 13:53

Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (Idea) tanulmánya szerint a magyar kormány egyszerűen lemásolja a 2003-2004-es szlovák gazdasági intézkedéseket, számos esetben csupán marginális módosítással.

Előző
  • 1
  • 2
Következő