adócsalás

címke rss

Fényûzés, adócsalás, gyilkosság - botrányt botrányra halmozott a világhírû Gucci-család

Life.hu2021.12.14, 22:28

Amikor meghalljuk azt a szót, hogy Gucci, rögtön a divat, a luxus és a fényûzés jut az eszünkbe. Azt talán kevesen tudják, hogy a világhírû divatmárka egy családi vállalkozás során indult útjára, ma már azonban egy családtag sem vesz részt a Gucci vállalat irányításában. Ennek az okait boncolgatja a Ridley Scott által rendezett A Gucci-ház címû film, mely a híres család történetét dolgozza fel, azon belül pedig kiemelten Maurizio Gucci és Patrizia Reggiani házasságát mutatja be.

Több mint 5,3 milliárd forint értékû csempészcigit foglaltak le Tolna megyében - videó

Itthon2021.11.10, 13:03

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tolna megyében az egyik kikötõnél, valamint egy Pest megyei raktárban összesen 2,8 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelynek kiskereskedelmi értéke meghaladja az 5,3 milliárd forintot - mondta a NAV Dél-dunántúli Bûnügyi Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Több mint kétmilliárd forintnyi áfát nem fizetett meg egy bûnszervezet

Itthon2021.11.02, 11:26

Bûnszervezetben elkövetett, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználással vádolnak 32 embert. A bûnszervezet 2,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Szerdán állnak elõször bíró elé a Fõvárosi Törvényszéken. 

Kínai sztárokra csapnak le az ország adóellenõrei

Gazdaság2021.10.20, 15:46

Rendszeres adóellenõrzésnek vetik alá Kínában a hírességeket és a közösségi média influenszereit, miután az elmúlt években több kínai sztárt kaptak adócsaláson a hatóságok - számolt be internetes oldalán a China Daily címû kínai lap szerdán.

Detroitban fogtak el egy magyar adócsalót

Nagyvilág2021.10.20, 09:48

Költségvetési csalás miatt szerepelt a TOP 50-es körözöttek között egy magyar férfi, akit az Egyesült Államokban sikerült elfogni.

Kutyavásárlással csalt adót egy cég

Itthon2021.09.02, 11:52

Eljárás indult egy jászberényi cég ellen, amely csak papíron vásárolt nagy értékû kutyákat, a valóságban nem, adóhivatali ellenõrzése pedig több mint százmillió forint adókülönbözetet tárt fel.

Adócsalás miatt kell felelnie az énekesnõnek: 4,5 milliárd forinttal tartozik

Life.hu2021.07.30, 13:28

Elegendõ bizonyítékot találtak Shakira ellen: adócsalás miatt kell bíróság elõtt felelnie. 

Rövid idõ alatt belebukhat hazugságaiba a német zöldek kancellárjelöltje

Nagyvilág2021.06.18, 09:35

Sorra bukik le hazugságaival Annalena Baerbock, a német Zöldek kancellárjelöltje. Kiderült, hogy egyik diplomájáról sem mondott igazat, valójában nincs nemzetközi jogász végzettsége, csak egy szülei által megvett papírja van egy egyéves tanfolyamról, és vélhetõen még politológus diplomája sincs. Az is nyilvánosságra került, hogy nem volt hivatalvezetõ Brüsszelben, mint ahogy ezt õ állította, hanem csupán egy másik zöld politikus honlapját kezelte. Baerbock újságírónak (is) hazudta magát, de a valóság ezzel szemben az, hogy csak gyakornok volt egy közepes méretû lapnál. Ha ez nem lenne elég, a kancellárjelölt ennél is továbbment, tavvaly ...

Egy sötét bûnszervezet lehet a Katzenbach-gyilkosság mögött

Itthon2021.05.20, 17:57

Az elmúlt 20 év egyik legnagyobb korrupciós botránya volt az Eclipse-ügy a 2000-es években. Az ügy középpontjában az Eclipse Informatikai Zrt. állt, mely a Gyurcsány-kormányok alatt titkosszolgálati és baloldali politikai kapcsolatokkal is rendelkezett, és vitatott körülmények között jutott sokmilliárd forintos állami megbízásokhoz. A hatóságok késõbb nagy értékû adócsalással vádolták meg a cég vezetõit.

Egy banda több milliónyi adót csalt el

Itthon2021.04.20, 11:43

Az ügyészség vádat emelt egy bûnbanda ellen, amelynek tagjai évek alatt több mint 200 millió forintnyi adót csaltak el hamis számlákkal.

Mindent tudhat Czeglédy Csaba testvére az adócsalási ügyrõl

Itthon2021.04.06, 08:51

A bûnsegédként elkövetett, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolt Cz. P. Zs. – Czeglédy Csaba testvére – várhatóan az április 19-i héten állhat bíróság elé.

Luxusban élt a munkanélküli adócsaló család - videó

Itthon2021.03.30, 13:42

Mobiltelefonokkal üzletelve 55 millió forint adót csalt egy család - írta Facebook-oldalán a NAV. Az adóhatóság közlése szerint a családnak tíz éve nincs kimutatható jövedelme, mégis luxusautókkal jártak.

Elhalaszthatják Gyurcsány csalással vádolt ügyvédjének a tárgyalását

Itthon2021.03.08, 08:06

Czeglédy Csaba pere március 9-én a vádlottak meghallgatásával folytatódna a Kecskeméti Törvényszéken, ám a járványhelyzet kérdésessé teszi, hogy sor kerülhet-e a tárgyalásra. Az ügy a baloldal politikai jövõje szempontjából sem közömbös, ugyanis Budai Gyula országgyûlési képviselõ a múlt héten azt állította, egy olyan tanúval találkozott, aki igazolni tudja, hogy az adócsalással vádolt Czeglédy finanszírozta a baloldal kampányát - írja a Magyar Nemzet.

Százmilliós adócsalással vádolnak egy szegedi vállalkozót

Itthon2021.02.18, 10:52

Vádat emeltek egy õrzõ-védõ szolgáltatást nyújtó szegedi vállalkozó és társa ellen, mert fiktív számlák felhasználásával csaknem 200 millió forint forgalmi adó befizetését kerülték el 2014-ben. Errõl tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Fõügyészség szóvivõje csütörtökön a médiát.

Nyomkövetõt kell viselnie az adócsalással vádolt húsipari vállalkozónak és fiának

Itthon2021.02.02, 10:37

Az ügyészségi indítványnak megfelelõen a Szegedi Ítélõtábla elrendelte a nyomkövetõt egy húsipari cég költségvetési csalással vádolt tulajdonosának és fiának. Errõl tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Fõügyészség szóvivõje kedden a médiát. 

Újabb nyomozás indult Lagzi Lajcsi ellen - rendõrök rohanták le a házát

Itthon2021.01.21, 12:07

Lagzi Lajcsi mocsai otthonához tíz nyomozó érkezett hajnalban házkutatási paranccsal. A zenészt eddig csak azzal vádolták, hogy több társával együtt több millió forintot csalt el a közmûvektõl. A Blikk úgy tudja, hogy már nagy összegû adócsalással is gyanúsítják, ezért szállták meg a házát.

Zöldségekkel csaltak el több milliárd forintnyi adót

Itthon2020.12.30, 17:00

Az ügyészség 32 ember ellen emelt vádat, amiatt, hogy egy bûnbanda tagjaiként több milliárd forintnyi adót csaltak el zöldségkereskedelemmel.

Tudta, hogy meg akarják ölni: a meggyilkolt magyar focista egy levélben mindent pontosan leírt

Life.hu2020.12.19, 10:00

Úgy látszik, fény derülhet egy 11 évvel ezelõtti ügy részleteire. Bizonyíték van ugyanis arra, hogy az MTK korábbi játékosa, Katzenbach Imre tudta, meg akarják ölni.

Közel 1 milliárd forintnyi adót csalt el egy bûnszervezet

Itthon2020.11.11, 16:56

Az Egyesült Államokban fogták el annak a bûnszervezetnek a vezetõjét, amely közel 1 milliárd forint adót csalt el. Az ügyészség bûnszervezetben, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, pénzmosással  és más bûncselekményekkel vádolja. A férfi letartóztatását most hosszabbították meg. 

Börtönbe kerülhet Sean Connery özvegye - Ezzel vádolják

Life.hu2020.11.10, 16:37

Ha nem lenne elég, hogy Sean Connery elhunyt, özvegye még amiatt is retteghet, hogy börtönbe kerül. 

Negyedmilliárd forintnyi adót csalt el egy testvérpár

Itthon2020.10.28, 11:29

Egy testvérpár éveken keresztül hamis számlákat vett a cégük könyvelésébe, hogy csökkentsék az áfájukat. Ezzel nagyjából 250 millió forintnyi adót nem fizettek be az államkasszába. 

Új amerikai adócsalási rekordot állítottak be

Gazdaság2020.10.16, 12:24

Vádat emelt az ügyészség Robert Brockman, a Reynolds and Reynolds szoftvergyártó cég vezérigazgatója ellen adócsalás miatt - írja a BBC.

Házkutatást tartottak a Német Labdarúgó Szövetségnél, adócsalás a gyanú

Sport2020.10.07, 10:22

A német ügyészség és adóhatóság képviselõi szerdán átkutatták a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) irodáit és jelenlegi, valamint egykori vezetõk otthonát adócsalás gyanúja miatt.

A feketegazdaság szereplõinek kiiktatására törekszik a NAV

Gazdaság2020.10.07, 09:52

A NAV pénzügyi nyomozói arra törekszenek, hogy azonosítsák a feketegazdaság szereplõit, az adócsaló bandák kiiktatásához azonban nem elég, ha az érintetteket bíróság elé állítják, a fõ cél a bûncselekménnyel megszerzett vagyon mielõbbi elvonása - mondta Vankó László, a NAV bûnügyi fõigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Letartóztatták a feltalálót, aki forradalmasította a számítógépek védelmét

Gazdaság2020.10.06, 12:26

Nemrég Spanyolországban letartóztatták John McAfee vállalkozót, a McAfee vírusvédõ szoftver megalkotóját, aki forradalmasította a számítógépek védelmét. Az amerikai hatóságok szerint az üzletember elrejtette vagyonát, több millió dollárt, ingatlanokat és egy jachtot is.

Több, mint száztagú, adócsalással foglalkozó bûnszövetkezetet buktatott le a NAV

Itthon2020.10.05, 15:55

Az ügyészség bûnszervezetben elkövetett csalás, pénzmosás és vesztegetés miatt emelt vádat 110 ember ellen, akik 2011 és 2018 között legalább négy adócsaló bûnszervezetet mûködtettek, melynek során az államnak több, mint 6 millárd forintnyi kárt okoztak.

Tenerifén fogták el a csaknem 900 milliós adócsalás miatt elítélt szegedi férfit

Itthon2020.09.23, 11:38

A Kanári-szigeteken bujkált a több százmilliós költségvetési csalás miatt elítélt férfi, akit európai együttmûködéssel, a helyi rendõrök segítségével fogtak el.

Milliárdos adócsalás miatt ítélték el egy bûnszervezet tagjait Szegeden

Itthon2020.07.03, 14:22

Jogerõsen nyolc év fegyház-, illetve hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélõtábla pénteken egy magyar és egy bolgár férfit, mert egy Távol-Keletrõl számítástechnikai eszközöket importáló bûnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban mûködtek közre.

Hárommilliárdnyi áfát csalt el két férfi cukorral és étolajjal

Itthon2020.06.26, 15:27

Üzletszerûen elkövetett, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendelte el a Pécsi Járásbíróság két férfi letartóztatását, mert a gyanú szerint élelmiszerek áfájával trükközve több mint 3,4 milliárd forintos kárt okoztak az elmúlt két évben.

Adócsalással vádolják a Real Madrid korábbi edzõjét

Sport2020.06.22, 17:47

A spanyol ügyészség hétfõn bejelentette, hogy adócsalás vádjával büntetõeljárást kezdeményez Carlo Ancelotti, a Real Madrid korábbi vezetõedzõje ellen.

Gyõzike 36 milliót fizetett be, hogy rendezze állítólagos tartozását

Life.hu2020.06.10, 14:51

A sztár 36 millió forintot fizetett most ki adócsalási ügye miatt, holott ártatlannak vallja magát. Gáspár Gyõzõ szerint valaki hátulról irányítja a szálakat.

Adócsalás miatt börtönbe kerülhet Kylie Jenner

Life.hu2020.06.04, 15:23

A sztárt már kétszer megválasztotta a Forbes magazin a legfiatalabb milliárdosnak. Ám most egy pénzügyi elemzõnek feltûnt, hogy valami nem stimmel Kylie Jenner vagyonával.

Több mint félmillió eurós büntetést kapott az Atlético sztárja

Sport2020.06.04, 17:32

Diego Costa, az Atlético Madrid labdarúgója elfogadta az adócsalásért kiszabott büntetést.

Törölték Diego Costa felfüggesztett börtönbüntetését

Sport2020.06.04, 14:04

A spanyol ügyészség törölte az Atlético Madrid válogatott csatárára, Diego Costára, adócsalásért kiszabott féléves, felfüggesztett börtönbüntetést, miután a futballista kifizette, amivel az államkincstárnak tartozott.

Bíró Ica tovább harcol az igazáért: tagadja, hogy adótartozása lenne

Life.hu2020.04.24, 08:54

Bíró Ica nehéz éveket tudhat maga mögött, a megpróbáltatásoknak azonban még nincs vége.

Gyõzike besokallt: "Áldozat vagyok"

Life.hu2020.01.15, 07:49

Nemrég írtunk arról, hogy újra vádat emeltek Gáspár Gyõzõ ellen. A showman akkor a Mokkában öntött tiszta vizet a pohárba, most pedig a Ripost-nak mondta el, szerinte miért most került elõ az ügye.

Nyolc hónap után kiengedték a börtönbõl az adócsaló, doppingoló bokszolót

Sport2019.12.25, 14:53

Bõ nyolc hónapos fogvatartást követõen, 300 ezer eurós óvadék ellenében kiengedték, így immár szabadlábon védekezhet a korábbi bokszvilágbajnok Felix Sturm a fightnews.com sportszakmai honlap közlése szerint.

Eltûnt a milliárdos adócsalás miatt elítélt kecskeméti férfi

Itthon2019.12.13, 14:58

Jogerõsen 9 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Szegedi Ítélõtábla azt az ismeretlen helyre távozott kecskeméti férfit, aki egy céghálózatot irányítva 2,7 milliárd forint adót nem fizetett be.

Fiktív számlák, strómanok: százmilliókat csaltak vagyonvédelmi cégek vezetõi

Itthon2019.12.05, 10:40

Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetõi ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását - közölte a Csongrád Megyei Fõügyészség helyettes szóvivõje.

Döntött a bíróság a Real-legenda adócsalási ügyében

Sport2019.11.26, 16:40

A madridi bíróság kedden felmentette az adócsalás vádja alól Xabi Alonsót, a spanyolok világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgóját.

Hat hónap börtönre ítélték az Atlético Madrid sztárját

Sport2019.10.04, 19:26

Egy madridi bíróság pénteken fél év felfüggesztett börtönre ítélte Diego Costát, az Atlético Madrid spanyol válogatott csatárát adócsalás miatt.

Több százmillió forintnyi adót csalt el mobiltelefonokkal

Itthon2019.09.23, 17:42

Egy szerb férfi mobiltelefonokkal kereskedett Szegeden. A telefonokat hamis számlákkal adta el, ezzel több százmillió forintnyi adót csalt el.

Kiengedték a börtönbõl a népszerû valóságshow-szereplõt

Nagyvilág2019.09.12, 20:55

Az MTV „Jersey Shore" celebét, Mike "The Situation" Sorrentinót csütörtökön engedték ki a börtönbõl, miután nyolc hónapot ült adócsalás miatt. 

Lelepleztek egy ezeréves adóelkerülést

Gazdaság2019.09.02, 11:53

Ezeréves adócsalásra derített fényt az a több ezer normann pénzérme, amelyre januárban bukkantak véletlenül fémkeresõk a délnyugat-angliai Somerset grófságban.

Berki Krisztián a közösségi oldalán mondta el, egyesek miért nem jutnak nagy vagyonhoz

Life.hu2019.05.24, 12:12

Adócsalással vádolják Berki Krisztiánt, aki beismerte bûnösségét. Közösségi oldalán megmutatta, hogyan fogalmazták ügyvédjével a beismerõ vallomását. A szöveghez írt bölcsességek között pedig azt is elárulta, hogy a tanult emberek miért nem jutnak nagy vagyonhoz.

Ujhelyi elnökösködése alatt Seychelle-szigeteki offshore cégen keresztül csalták az adót a sportegyesületnél

Itthon2019.05.23, 18:52

Összesen 876 ezer eurót (akkori értékén körülbelül 220 millió forintot) fizetett ki a szegedi kézilabdaklub 2008-ban és 2009-ben tizenegy délszláv és román játékosnak a magyar adóhatóságot teljesen megkerülve, három hazai és egy Seychelle-szigeteki offshore céget felhasználva, miközben az ügylet adócsaló résztvevõi is szépen kerestek. Az ügy azért is pikáns, mert a Pick Szeged társadalmi elnöke akkoriban Ujhelyi István, az MSZP jelenlegi európai parlamenti képviselõje, a szocialisták kampányfõnöke volt. Az ügyletben részt vevõ cégeket a következõ években felszámolták, ahogyan az akkori tulajdonos, az MSZP-s kötõdésû Szeviép Zrt.-t iis, ...

Bûnösnek vallotta magát adócsalás vádjában Berki Krisztián

Life.hu2019.05.22, 08:50

Bûnösnek vallotta magát Berki Krisztián a legutóbbi tárgyalásán, elismerte bûnösségét.

Adócsalás gyanúja miatt szállták meg a hatóságok 14 német bank irodáit

Gazdaság2019.05.16, 14:59

A német büntetõügyészek, a rendõrség és az adóügyi nyomozók 14 német bankot szálltak meg és bizonyítékokat keresnek a Deutsche Bank offshore egységénél feltételezett adócsaláshoz.

3 milliárd forintot csalt egy magyar banda

Itthon2019.05.13, 10:09

Ide-oda utaltak pénzeket fiktív cégeken keresztül egy magyar banda tagjai, hogy ezzel elkerülhessék az adózást. Elõbb csak több száz, végül több milliárd forintot csaltak el. Azok, akiknek a nevében a cégeket alapították, és vezették, a legtöbbször nem is tudtak az egészrõl.

Hatszázmillió forintos kárt okozott az adócsaló zöldségesmaffia

Itthon2019.05.09, 09:12

Több mint hatszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bûnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Felveszik a harcot az áfacsaló céghálók ellen

Gazdaság2019.04.10, 10:54

Nemzetközi összefogásra van szükség a feketegazdaság elleni küzdelemben – állítja Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelõs államtitkára. Hozzátette, Magyarországon feleakkora az adóelkerülés, mint Közép-Kelet-Európa országaiban, de annak érdekében, hogy ez határokon átívelõen is hatékonyan mûködjön, fel kell gyorsítani az EU-n belüli információáramlást.

Letartóztatták az egyik legnagyobb magyar húsipari cég tulajdonosát

Itthon2019.03.06, 20:04

Milliárdos adócsalással gyanúsítja az egyik legnagyobb magyar húsipari cég, a Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosát, Piero Pinit és két társát a NAV Dél-Alföldi Bûnügyi Igazgatósága – tudta meg a PestiSrácok. A korábban a Budapest Honvéd FC tulajdonosaként is ismertté vált vállalkozót még múlt héten vették õrizetbe, a bíróság pedig szombaton 30 napra el is rendelte a letartóztatását.

Shakirát adócsalással vádolják, beidézte a bíróság

Life.hu2019.02.27, 13:47

Az adócsalás miatt Shakira ellen indult eljárásban beidézték a kolumbiai énekesnõt, június 12-én kell megjelennie a bíróság elõtt a katalóniai Esplugues de Llobregatban.

Õrizetbe vették a volt szocialista olasz miniszterelnök szüleit

Nagyvilág2019.02.19, 13:14

Õrizetbe vették a volt szocialista olasz miniszterelnök Matteo Renzi szüleit. Ennek oka adócsalás.

Czeglédy nagy bajban: sorra tesznek beismerõ vallomást a bûntársai

Nagyvilág2019.02.07, 07:03

A különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bûncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba kilenc tettestársa már beismerõ vallomást tett és büntetési tételérõl egyezséget kötött az ügyészséggel – írja a Pesti Srácok.

Vádat emelt az ügyészség Czeglédy Csaba ellen

Itthon2019.02.04, 10:00

Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfõn a Csongrád Megyei Fõügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el.

A migránsválság óta veszélyesebb lett az élet Dániában

Nagyvilág2019.01.25, 16:31

A dán bíróságok egyre komolyabb büntetéseket szabnak ki a legtöbb bûncselekmény esetében, különösen a szexuális és egyéb erõszakos eseteknél. Ezekbõl ugyanis egyre több van Dániában. A számokból pedig az derül ki, hogy a négy éve tartó migránsválság alatt nõtt az ilyen bûncselekmények száma.

Súlyos büntetést kapott Cristiano Ronaldo az adóhatóságtól

Sport2019.01.22, 11:49

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo kedden elfogadta felfüggesztett börtönbüntetését adócsalási ügyében, és aláírta megállapodását a spanyol adóhatósággal, melynek értelmében 18,8 millió eurót (5,9 milliárd forintot) fizet az államkasszába.

Gépfegyverük és pisztolyuk is volt a számlás csalóknak

Itthon2019.01.16, 12:16

Fiktív számlákat kiállító bûnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak.

Az élénk kereskedelem buktatta le a csaló szójakereskedõt

Itthon2019.01.02, 13:27

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, de az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, és büntetõeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be.

Több mint százmillió forintnyi adót csalt el egy biztonságtechnikai cég

Itthon2018.12.21, 11:38

Egy biztonságtechnikai cég nagyjából 150 millió forintos adót csalt el, amit most az ügyészséggel kötött megállapodás szerint visszafizettek. Ezen felül az egyik vádlottat 2,5 millió forint pénzbüntetésre, két társát pedig 3-5 év próbaidõre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Egyéves börtönbüntetést kapott a 100-szoros válogatott focista

Sport2018.11.13, 14:29

Adócsalás miatt egyéves börtönbüntetést kapott Mohamed Abutrika 100-szoros válogatott egyiptomi labdarúgó.

Ez a filmcsillag adócsalás miatt kapott hatalmas pénzbírságot

Gazdaság2018.10.03, 12:18

Több százmillió jüan pénzbüntetést kapott az egyik legnépszerûbb kínai filmsztár, Fan Ping-ping adóelkerülés és más szabálysértések miatt – számolt be róla a BBC News.

Adócsalásra használják az online piactereket

Gazdaság2018.09.05, 16:03

Az Európai Unióban az eladóknak adót vagy áfát kell fizetniük az eladások után, a legfrissebb jelentések szerint azonban az online piactéren árusító több ezer kínai kereskedõ nem fizeti ezt a hozzájárulást. Az Egyesült Királyság, Németország és az Európai Bizottság ezért újabb lépéseket tesz, hogy az évente mintegy 5 milliárd dolláros adócsalásért felelõs piaci szereplõket kérdõre vonja.

Felfüggesztett börtönbüntetéssel ért véget Mourinho adócsalási ügye

Sport2018.09.04, 14:32

Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott José Mourinho, miután elismerte, hogy 2011 és 2012 között mintegy kétmillió eurót nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak.

Többmilliárdos adócsalásért jelentették fel a jobbikos Staudt Gábort

Itthon2018.08.13, 11:15

A lengyel ügyészséghez fordult annak a nemesfémekkel kereskedõ magyar bûnszervezetnek a kiugrott tagja, akinek egykori társai átszámítva több mint két és fél milliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot – értesült a PestiSrácok.hu. A napokban benyújtott költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselõjét, Staudt Gábort is, mint akik a bûncselekmény kitervelõi és haszonélvezõi voltak.

Cristiano Ronaldo milliókat fizet az adócsalásért

Archívum2018.07.27, 12:58

Megegyezett az adóhatóság és Cristiano Ronaldo ügyvédei, melyet a spanyol bíróság is elfogadott. Így kiderült, börtönbe vonul-e a sztársportoló.

CR Súlyos pénz- és börtönbüntetéssel távozik Spanyolországtól

Sport2018.07.26, 19:10

A spanyol AS beszámolója alapján a spanyol hatóságok elfogadták a Cristiano Ronaldóra kiszabott büntetést, 19 millió eurót kell fizetnie, és két év felfüggesztett börtönbüntetést is kap.

Az ország, ahol három hónapig készítik az adóbevallást

Gazdaság2018.07.25, 08:43

Összesen 11 hétig, vagyis közel 3 hónapig tart egy tisztességes adóbevallás összeállítása a dél-amerikai országban, Brazíliában, mégis kifejezetten magas az adóelkerülés aránya. Bár a hatóságok újabb és újabb módszerekkel próbálnak javítani a helyzeten, az ottani adóbevallás-rendszer érzékletes példája annak, amikor az állam azonnal látni és ellenõrizni akarja az adóbevallásokat.

Újabb 137 ember ellen emelnek vádat a fiktív munkaerõ-kölcsönzések ügyében

Itthon2018.07.04, 14:48

Újabb 137 ember ellen nyújtott be vádiratot az országot behálózó, fiktív munkaerõ-kölcsönzések ügyében a Heves Megyei Fõügyészség.  A csaknem 900 oldalas vádiratban többrendbeli, különösen nagy kárt okozó, üzletszerûen elkövetett adócsalással és más bûncselekmények elkövetésével vádolják õket.

Milliók tûntek el a Neymar-üzletben, vádat emeltek a Barca volt elnöke ellen

Sport2018.06.29, 21:58

Pénzmosás és adócsalás miatt az ügyben eljáró madridi bíró pénteken vádat emelt Sandro Rosell, az FC Barcelona volt elnöke ellen, aki tavaly május óta van elõzetes letartóztatásban.

Óriási csalás - Magyar férfi volt a vezetõ, elõtte a francia idegenlégióban szolgált

Itthon2018.06.20, 10:42

Egy cégpiramist kiépítve 632 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek egy korábban a francia idegenlégióban is szolgáló férfi és négy társa. Többek között különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó csalás miatt emeltek ellenük vádat.

Felfüggesztettet kapott Csábi Bettina

Archívum2018.06.06, 15:46

Jogerõsen két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott az egykori profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnok, Csábi Bettina.

Egy nappal az ítélet után megszólalt Növényi Norbert

Itthon2018.06.07, 07:29

Három év négy hónap börtönre ítélte a bíróság nem jogerõsen az olimpiai bajnok birkózó Növényi Norbertet adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. Növényi undorítónak tartja az egész ügyet, az ügyvédjével fellebbeztek a döntés ellen - írja a Lokál.

Növényi Norbert megszólalt az ítéletrõl: nem tartja igazságosnak

Archívum2018.06.06, 13:09

A Fõvárosi Törvényszék 3 év négy hónap börtönbüntetésre ítélték adócsalás és magánokirat-hamisítás vádjával. Az ítélet nem jogerõs, az olimpikon fellebbezik.

Alvilági múltját elismeri Növényi Norbert, a csalást nem

Itthon2018.06.05, 20:05

Három év négy hónap letöltendõ börtönt kapott Növényi Norbert. A bíróság szerint a korábbi olimpiai bajnok birkózó kapcsolatban állt egy céggel, amely adócsalást követett el. Növényi még az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, hogy csak a cég reklámarca volt. A bíróság szerint ez nem életszerû, sõt, õ maga hozta össze a csalásban részt vett embereket.

Növényi Norbertet börtönbüntetésre ítélték

Archívum2018.06.05, 11:02

Évek óta húzódó adócsalási ügyben hozott ítéletet a Fõvárosi Törvényszék: nem jogerõsen börtönre ítélték Növényi Norbertet.

Csalásgyanúba keveredett Jules Bianchi volt menedzsere

Gphírek2018.05.08, 15:55

Összesen 82 személy ellen nyomoznak az olasz hatóságok, Bernie Ecclestone-t is kihallgatták. Nagy adócsalási botrány bontakozhat ki.

200 milliós adócsalás - Hibajavítóval húzták ki a többletet

Itthon2018.04.24, 09:51

A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberbõl álló borral kereskedõ és fuvarozással foglalkozó banda. Az ügyben már vádat is emeltek. 

82 millió forint adót csalt egy somogyi ügyvéd

Itthon2018.04.17, 08:42

Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Fõügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - közölte az ügyészség.

Így törték rá a kommandósok az ajtót Gáspár Gyõzõre

Archívum2018.04.15, 14:46

Immár egy éve annak, hogy kommandósok lepték el Gáspár Gyõzõék házát. A showman most a közösségi oldalán emlékezett meg a szörnyû pillanatokról.

Adócsalás miatt ötéves börtönbüntetést kért az ügyész Xabi Alonsóra

Sport2018.03.21, 12:35

Adócsalás miatt ötéves börtönbüntetést kért a madridi tartományi ügyészség Xabi Alonsóra, Liverpool, a Real Madrid és a Bayern München korábbi labdarúgójára.

Hamis tanúzás miatt vádat emeltek a Real Madrid sztárja ellen

Sport2018.03.02, 16:37

Az eszéki ügyészség hamis tanúzás miatt vádat emelt a Real Madrid horvát futballistája, Luka Modric ellen.

Növényi Norbert bírósági ügyérõl vallott: teljesen tönkrement anyagilag a sztár

Archívum2018.02.23, 18:22

Növényi Norbert sokaknak volt a példaképe, de egy kétes ügy miatt veszélybe került a megélhetése. Megvonták az olimpiai járadékát, elvitte a bank a házukat. Tönkrement anyagilag és évek óta megalázottságban él.

Luxusjachtja juttathatja börtönbe Flavio Briatorét

Gphírek2018.02.12, 14:44

Egy régóta húzódó adócsalási ügyben 18 hónap börtönbüntetésre ítélték a Benetton és a Renault korábbi csapatfõnökét. Ez már az enyhített büntetés, de az olasz ügyvédei újra fellebbeznek.

A Real játékosa elismerte az adócsalást, hogy megússza a börtönt

Sport2018.01.09, 16:10

Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa kedden az ügyben eljáró spanyol bíróságon elismerte az adócsalás vádját, és hogy elkerülje a börtönt, még a bírósági tárgyalás elõtt átutalt kamatokkal együtt közel egymillió eurót a spanyol adóhivatalnak - közölte a horvát sajtó, az El Mundo címû spanyol lapra hivatkozva.

Óriási adócsalás

Itthon2017.12.29, 12:16

A férfi ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerûen elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat.

A magyar IKEA nem érintett az adócsalási ügyben

Gazdaság2017.12.19, 12:58

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére. A bútoróriás közleményben jelezte, hogy a magyar leányvállalat nem érintett az ügyben.

Adócsalás miatt emelnek vádat az IKEA ellen

Gazdaság2017.12.18, 21:46

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére – közölte az uniós bizottság hétfõn.

Négy évet kapott a számlagyáros férfi

Itthon2017.11.22, 12:57

Másodfokon négy év börtönbüntetést kapott az a kecskeméti férfit, aki fiktív cégek felhasználásával számlagyárat hozott létre és így 756 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

Enyhe büntetést kapott a svájci kém Németországban

Nagyvilág2017.11.09, 16:29

Kémkedés miatt elítéltek csütörtökön egy svájci állampolgárt Németországban.

Havi félezer bûntettet tárt fel a NAV

Gazdaság2017.10.13, 06:01

Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bûncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói - írja a pénteki Magyar Idõk.

Újabb három gyanúsítottat tartóztattak le a Czeglédy-ügyben

Itthon2017.10.11, 16:55

Három újabb gyanúsított elõzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a Czeglédy-ügyben.

Cristiano Ronaldo elismerte, vissza akart térni Angliába

Sport2017.09.12, 08:13

Ahogy azt korábban jeleztük, június végén kihallgatták Cristiano Ronaldót, a Real Madrid portugál sztárfutballistáját, akit azzal gyanúsítottak, hogy 14,7 millió adót nem fizetett be a spanyol államkincstárba. A portugál sztár a bírósági meghallgatásán nemcsak a pénzügyeirõl vallott, hanem megerõsítette a pletykákat, miszerint szívesen visszatérne Angliába.

Újabb gyanúsított a Czeglédy-ügyben

Itthon2017.08.24, 07:46

Tizenháromra emelkedett a Czeglédy-ügyben meggyanúsítottak száma; az eddigi adatok szerint a szocialista politikushoz köthetõ bûnszervezet mintegy hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizetett be, ezzel kárt okozva az államnak - írja a Magyar Idõk.

Házkutatást tartottak a Samsungnál

Gazdaság2017.08.07, 10:17

Házkutatást tartottak a Samsung egyik irodájában, mely a Szöul központjában található szolgálati lakások ügyeit intézi.

Czeglédy diákszövetkezete a diákoknak nem, neki viszont 2,4 milliót fizet havonta

Itthon2017.08.02, 09:01

Behúzott diákmunkások ezrei, hárommilliárd forintnyi elcsalt adó, aranytömbök egy osztrák széfben - csak néhány címszó Czeglédy Csaba szocialista (pontosabban MSZP-DK-Együtt) politikus példaértékû közéleti tevékenységébõl. Korábban arról is beszámoltunk, hogy „Gyurcsány és Botka ügyvédje” hiába van hetedik hete elõzetes letartóztatásban, a szombathelyi önkormányat továbbra is utalja neki a képviselõi fizetését. És még mindig tudjuk fokozni: Czeglédy friss vagyonnyilatkozatóból ugyanis az is kiderült, hogy bár a Human Operator a néhány száz forintos órabért is sajnálja a diákoktól, õ maga havi bruttó 2,4 millió forintos fizetést teszz ...

Ronaldo a bíróságon kezdi a hetet

Sport2017.07.31, 11:31

Cristiano Ronaldo augusztus 5-én csatlakozik a Real Madrid felkészüléséhez, de már július 31-én visszatér Madridba, hogy bíróság elé álljon a nemrég kirobbant adóbotránya ügyében.

Elõzõ
Következõ