adócsalás

címke rss
Győzike besokallt: "Áldozat vagyok"

Győzike besokallt: "Áldozat vagyok"

Nemrég írtunk arról, hogy újra vádat emeltek Gáspár Győző ellen. A showman akkor a Mokkában öntött tiszta vizet a pohárba, most pedig a Ripost-nak mondta el, szerinte miért most került elő az ügye.

Nyolc hónap után kiengedték a börtönből az adócsaló, doppingoló bokszolót

Sport2019.12.25, 14:53

Bő nyolc hónapos fogvatartást követően, 300 ezer eurós óvadék ellenében kiengedték, így immár szabadlábon védekezhet a korábbi bokszvilágbajnok Felix Sturm a fightnews.com sportszakmai honlap közlése szerint.

Eltűnt a milliárdos adócsalás miatt elítélt kecskeméti férfi

Itthon2019.12.13, 14:58

Jogerősen 9 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt az ismeretlen helyre távozott kecskeméti férfit, aki egy céghálózatot irányítva 2,7 milliárd forint adót nem fizetett be.

Fiktív számlák, strómanok: százmilliókat csaltak vagyonvédelmi cégek vezetői

Itthon2019.12.05, 10:40

Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetői ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Döntött a bíróság a Real-legenda adócsalási ügyében

Sport2019.11.26, 16:40

A madridi bíróság kedden felmentette az adócsalás vádja alól Xabi Alonsót, a spanyolok világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgóját.

Hat hónap börtönre ítélték az Atlético Madrid sztárját

Sport2019.10.04, 19:26

Egy madridi bíróság pénteken fél év felfüggesztett börtönre ítélte Diego Costát, az Atlético Madrid spanyol válogatott csatárát adócsalás miatt.

Több százmillió forintnyi adót csalt el mobiltelefonokkal

Itthon2019.09.23, 17:42

Egy szerb férfi mobiltelefonokkal kereskedett Szegeden. A telefonokat hamis számlákkal adta el, ezzel több százmillió forintnyi adót csalt el.

Kiengedték a börtönből a népszerű valóságshow-szereplőt

Nagyvilág2019.09.12, 20:55

Az MTV „Jersey Shore" celebét, Mike "The Situation" Sorrentinót csütörtökön engedték ki a börtönből, miután nyolc hónapot ült adócsalás miatt. 

Lelepleztek egy ezeréves adóelkerülést

Gazdaság2019.09.02, 11:53

Ezeréves adócsalásra derített fényt az a több ezer normann pénzérme, amelyre januárban bukkantak véletlenül fémkeresők a délnyugat-angliai Somerset grófságban.

Berki Krisztián a közösségi oldalán mondta el, egyesek miért nem jutnak nagy vagyonhoz

Life.hu2019.05.24, 12:12

Adócsalással vádolják Berki Krisztiánt, aki beismerte bűnösségét. Közösségi oldalán megmutatta, hogyan fogalmazták ügyvédjével a beismerő vallomását. A szöveghez írt bölcsességek között pedig azt is elárulta, hogy a tanult emberek miért nem jutnak nagy vagyonhoz.

Ujhelyi elnökösködése alatt Seychelle-szigeteki offshore cégen keresztül csalták az adót a sportegyesületnél

Itthon2019.05.23, 18:52

Összesen 876 ezer eurót (akkori értékén körülbelül 220 millió forintot) fizetett ki a szegedi kézilabdaklub 2008-ban és 2009-ben tizenegy délszláv és román játékosnak a magyar adóhatóságot teljesen megkerülve, három hazai és egy Seychelle-szigeteki offshore céget felhasználva, miközben az ügylet adócsaló résztvevői is szépen kerestek. Az ügy azért is pikáns, mert a Pick Szeged társadalmi elnöke akkoriban Ujhelyi István, az MSZP jelenlegi európai parlamenti képviselője, a szocialisták kampányfőnöke volt. Az ügyletben részt vevő cégeket a következő években felszámolták, ahogyan az akkori tulajdonos, az MSZP-s kötődésű Szeviép Zrt.-t iis, ...

Bűnösnek vallotta magát adócsalás vádjában Berki Krisztián

Life.hu2019.05.22, 08:50

Bűnösnek vallotta magát Berki Krisztián a legutóbbi tárgyalásán, elismerte bűnösségét.

Adócsalás gyanúja miatt szállták meg a hatóságok 14 német bank irodáit

Gazdaság2019.05.16, 14:59

A német büntetőügyészek, a rendőrség és az adóügyi nyomozók 14 német bankot szálltak meg és bizonyítékokat keresnek a Deutsche Bank offshore egységénél feltételezett adócsaláshoz.

3 milliárd forintot csalt egy magyar banda

Itthon2019.05.13, 10:09

Ide-oda utaltak pénzeket fiktív cégeken keresztül egy magyar banda tagjai, hogy ezzel elkerülhessék az adózást. Előbb csak több száz, végül több milliárd forintot csaltak el. Azok, akiknek a nevében a cégeket alapították, és vezették, a legtöbbször nem is tudtak az egészről.

Hatszázmillió forintos kárt okozott az adócsaló zöldségesmaffia

Itthon2019.05.09, 09:12

Több mint hatszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Felveszik a harcot az áfacsaló céghálók ellen

Gazdaság2019.04.10, 10:54

Nemzetközi összefogásra van szükség a feketegazdaság elleni küzdelemben – állítja Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Hozzátette, Magyarországon feleakkora az adóelkerülés, mint Közép-Kelet-Európa országaiban, de annak érdekében, hogy ez határokon átívelően is hatékonyan működjön, fel kell gyorsítani az EU-n belüli információáramlást.

Letartóztatták az egyik legnagyobb magyar húsipari cég tulajdonosát

Itthon2019.03.06, 20:04

Milliárdos adócsalással gyanúsítja az egyik legnagyobb magyar húsipari cég, a Hungary Meat Kft. olasz tulajdonosát, Piero Pinit és két társát a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – tudta meg a PestiSrácok. A korábban a Budapest Honvéd FC tulajdonosaként is ismertté vált vállalkozót még múlt héten vették őrizetbe, a bíróság pedig szombaton 30 napra el is rendelte a letartóztatását.

Shakirát adócsalással vádolják, beidézte a bíróság

Life.hu2019.02.27, 13:47

Az adócsalás miatt Shakira ellen indult eljárásban beidézték a kolumbiai énekesnőt, június 12-én kell megjelennie a bíróság előtt a katalóniai Esplugues de Llobregatban.

Őrizetbe vették a volt szocialista olasz miniszterelnök szüleit

Nagyvilág2019.02.19, 13:14

Őrizetbe vették a volt szocialista olasz miniszterelnök Matteo Renzi szüleit. Ennek oka adócsalás.

Czeglédy nagy bajban: sorra tesznek beismerő vallomást a bűntársai

Nagyvilág2019.02.07, 07:03

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba kilenc tettestársa már beismerő vallomást tett és büntetési tételéről egyezséget kötött az ügyészséggel – írja a Pesti Srácok.

Vádat emelt az ügyészség Czeglédy Csaba ellen

Itthon2019.02.04, 10:00

Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el.

A migránsválság óta veszélyesebb lett az élet Dániában

Nagyvilág2019.01.25, 16:31

A dán bíróságok egyre komolyabb büntetéseket szabnak ki a legtöbb bűncselekmény esetében, különösen a szexuális és egyéb erőszakos eseteknél. Ezekből ugyanis egyre több van Dániában. A számokból pedig az derül ki, hogy a négy éve tartó migránsválság alatt nőtt az ilyen bűncselekmények száma.

Súlyos büntetést kapott Cristiano Ronaldo az adóhatóságtól

Sport2019.01.22, 11:49

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo kedden elfogadta felfüggesztett börtönbüntetését adócsalási ügyében, és aláírta megállapodását a spanyol adóhatósággal, melynek értelmében 18,8 millió eurót (5,9 milliárd forintot) fizet az államkasszába.

Gépfegyverük és pisztolyuk is volt a számlás csalóknak

Itthon2019.01.16, 12:16

Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak.

Az élénk kereskedelem buktatta le a csaló szójakereskedőt

Itthon2019.01.02, 13:27

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, de az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, és büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be.

Több mint százmillió forintnyi adót csalt el egy biztonságtechnikai cég

Itthon2018.12.21, 11:38

Egy biztonságtechnikai cég nagyjából 150 millió forintos adót csalt el, amit most az ügyészséggel kötött megállapodás szerint visszafizettek. Ezen felül az egyik vádlottat 2,5 millió forint pénzbüntetésre, két társát pedig 3-5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Egyéves börtönbüntetést kapott a 100-szoros válogatott focista

Sport2018.11.13, 14:29

Adócsalás miatt egyéves börtönbüntetést kapott Mohamed Abutrika 100-szoros válogatott egyiptomi labdarúgó.

Ez a filmcsillag adócsalás miatt kapott hatalmas pénzbírságot

Gazdaság2018.10.03, 12:18

Több százmillió jüan pénzbüntetést kapott az egyik legnépszerűbb kínai filmsztár, Fan Ping-ping adóelkerülés és más szabálysértések miatt – számolt be róla a BBC News.

Adócsalásra használják az online piactereket

Gazdaság2018.09.05, 16:03

Az Európai Unióban az eladóknak adót vagy áfát kell fizetniük az eladások után, a legfrissebb jelentések szerint azonban az online piactéren árusító több ezer kínai kereskedő nem fizeti ezt a hozzájárulást. Az Egyesült Királyság, Németország és az Európai Bizottság ezért újabb lépéseket tesz, hogy az évente mintegy 5 milliárd dolláros adócsalásért felelős piaci szereplőket kérdőre vonja.

Felfüggesztett börtönbüntetéssel ért véget Mourinho adócsalási ügye

Sport2018.09.04, 14:32

Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott José Mourinho, miután elismerte, hogy 2011 és 2012 között mintegy kétmillió eurót nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak.

Többmilliárdos adócsalásért jelentették fel a jobbikos Staudt Gábort

Itthon2018.08.13, 11:15

A lengyel ügyészséghez fordult annak a nemesfémekkel kereskedő magyar bűnszervezetnek a kiugrott tagja, akinek egykori társai átszámítva több mint két és fél milliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot – értesült a PestiSrácok.hu. A napokban benyújtott költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is, mint akik a bűncselekmény kitervelői és haszonélvezői voltak.

Cristiano Ronaldo milliókat fizet az adócsalásért

Archívum2018.07.27, 12:58

Megegyezett az adóhatóság és Cristiano Ronaldo ügyvédei, melyet a spanyol bíróság is elfogadott. Így kiderült, börtönbe vonul-e a sztársportoló.

CR Súlyos pénz- és börtönbüntetéssel távozik Spanyolországtól

Sport2018.07.26, 19:10

A spanyol AS beszámolója alapján a spanyol hatóságok elfogadták a Cristiano Ronaldóra kiszabott büntetést, 19 millió eurót kell fizetnie, és két év felfüggesztett börtönbüntetést is kap.

Az ország, ahol három hónapig készítik az adóbevallást

Gazdaság2018.07.25, 08:43

Összesen 11 hétig, vagyis közel 3 hónapig tart egy tisztességes adóbevallás összeállítása a dél-amerikai országban, Brazíliában, mégis kifejezetten magas az adóelkerülés aránya. Bár a hatóságok újabb és újabb módszerekkel próbálnak javítani a helyzeten, az ottani adóbevallás-rendszer érzékletes példája annak, amikor az állam azonnal látni és ellenőrizni akarja az adóbevallásokat.

Újabb 137 ember ellen emelnek vádat a fiktív munkaerő-kölcsönzések ügyében

Itthon2018.07.04, 14:48

Újabb 137 ember ellen nyújtott be vádiratot az országot behálózó, fiktív munkaerő-kölcsönzések ügyében a Heves Megyei Főügyészség.  A csaknem 900 oldalas vádiratban többrendbeli, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett adócsalással és más bűncselekmények elkövetésével vádolják őket.

Milliók tűntek el a Neymar-üzletben, vádat emeltek a Barca volt elnöke ellen

Sport2018.06.29, 21:58

Pénzmosás és adócsalás miatt az ügyben eljáró madridi bíró pénteken vádat emelt Sandro Rosell, az FC Barcelona volt elnöke ellen, aki tavaly május óta van előzetes letartóztatásban.

Óriási csalás - Magyar férfi volt a vezető, előtte a francia idegenlégióban szolgált

Itthon2018.06.20, 10:42

Egy cégpiramist kiépítve 632 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek egy korábban a francia idegenlégióban is szolgáló férfi és négy társa. Többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás miatt emeltek ellenük vádat.

Felfüggesztettet kapott Csábi Bettina

Archívum2018.06.06, 15:46

Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott az egykori profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnok, Csábi Bettina.

Egy nappal az ítélet után megszólalt Növényi Norbert

Itthon2018.06.07, 07:29

Három év négy hónap börtönre ítélte a bíróság nem jogerősen az olimpiai bajnok birkózó Növényi Norbertet adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. Növényi undorítónak tartja az egész ügyet, az ügyvédjével fellebbeztek a döntés ellen - írja a Lokál.

Növényi Norbert megszólalt az ítéletről: nem tartja igazságosnak

Archívum2018.06.06, 13:09

A Fővárosi Törvényszék 3 év négy hónap börtönbüntetésre ítélték adócsalás és magánokirat-hamisítás vádjával. Az ítélet nem jogerős, az olimpikon fellebbezik.

Alvilági múltját elismeri Növényi Norbert, a csalást nem

Itthon2018.06.05, 20:05

Három év négy hónap letöltendő börtönt kapott Növényi Norbert. A bíróság szerint a korábbi olimpiai bajnok birkózó kapcsolatban állt egy céggel, amely adócsalást követett el. Növényi még az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, hogy csak a cég reklámarca volt. A bíróság szerint ez nem életszerű, sőt, ő maga hozta össze a csalásban részt vett embereket.

Növényi Norbertet börtönbüntetésre ítélték

Archívum2018.06.05, 11:02

Évek óta húzódó adócsalási ügyben hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék: nem jogerősen börtönre ítélték Növényi Norbertet.

Csalásgyanúba keveredett Jules Bianchi volt menedzsere

Gphírek2018.05.08, 15:55

Összesen 82 személy ellen nyomoznak az olasz hatóságok, Bernie Ecclestone-t is kihallgatták. Nagy adócsalási botrány bontakozhat ki.

200 milliós adócsalás - Hibajavítóval húzták ki a többletet

Itthon2018.04.24, 09:51

A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó banda. Az ügyben már vádat is emeltek. 

82 millió forint adót csalt egy somogyi ügyvéd

Itthon2018.04.17, 08:42

Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - közölte az ügyészség.

Így törték rá a kommandósok az ajtót Gáspár Győzőre

Archívum2018.04.15, 14:46

Immár egy éve annak, hogy kommandósok lepték el Gáspár Győzőék házát. A showman most a közösségi oldalán emlékezett meg a szörnyű pillanatokról.

Adócsalás miatt ötéves börtönbüntetést kért az ügyész Xabi Alonsóra

Sport2018.03.21, 12:35

Adócsalás miatt ötéves börtönbüntetést kért a madridi tartományi ügyészség Xabi Alonsóra, Liverpool, a Real Madrid és a Bayern München korábbi labdarúgójára.

Hamis tanúzás miatt vádat emeltek a Real Madrid sztárja ellen

Sport2018.03.02, 16:37

Az eszéki ügyészség hamis tanúzás miatt vádat emelt a Real Madrid horvát futballistája, Luka Modric ellen.

Növényi Norbert bírósági ügyéről vallott: teljesen tönkrement anyagilag a sztár

Archívum2018.02.23, 18:22

Növényi Norbert sokaknak volt a példaképe, de egy kétes ügy miatt veszélybe került a megélhetése. Megvonták az olimpiai járadékát, elvitte a bank a házukat. Tönkrement anyagilag és évek óta megalázottságban él.

Luxusjachtja juttathatja börtönbe Flavio Briatorét

Gphírek2018.02.12, 14:44

Egy régóta húzódó adócsalási ügyben 18 hónap börtönbüntetésre ítélték a Benetton és a Renault korábbi csapatfőnökét. Ez már az enyhített büntetés, de az olasz ügyvédei újra fellebbeznek.

A Real játékosa elismerte az adócsalást, hogy megússza a börtönt

Sport2018.01.09, 16:10

Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa kedden az ügyben eljáró spanyol bíróságon elismerte az adócsalás vádját, és hogy elkerülje a börtönt, még a bírósági tárgyalás előtt átutalt kamatokkal együtt közel egymillió eurót a spanyol adóhivatalnak - közölte a horvát sajtó, az El Mundo című spanyol lapra hivatkozva.

Óriási adócsalás

Itthon2017.12.29, 12:16

A férfi ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat.

A magyar IKEA nem érintett az adócsalási ügyben

Gazdaság2017.12.19, 12:58

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére. A bútoróriás közleményben jelezte, hogy a magyar leányvállalat nem érintett az ügyben.

Adócsalás miatt emelnek vádat az IKEA ellen

Gazdaság2017.12.18, 21:46

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére – közölte az uniós bizottság hétfőn.

Négy évet kapott a számlagyáros férfi

Itthon2017.11.22, 12:57

Másodfokon négy év börtönbüntetést kapott az a kecskeméti férfit, aki fiktív cégek felhasználásával számlagyárat hozott létre és így 756 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

Enyhe büntetést kapott a svájci kém Németországban

Nagyvilág2017.11.09, 16:29

Kémkedés miatt elítéltek csütörtökön egy svájci állampolgárt Németországban.

Havi félezer bűntettet tárt fel a NAV

Gazdaság2017.10.13, 06:01

Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói - írja a pénteki Magyar Idők.

Újabb három gyanúsítottat tartóztattak le a Czeglédy-ügyben

Itthon2017.10.11, 16:55

Három újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a Czeglédy-ügyben.

Cristiano Ronaldo elismerte, vissza akart térni Angliába

Sport2017.09.12, 08:13

Ahogy azt korábban jeleztük, június végén kihallgatták Cristiano Ronaldót, a Real Madrid portugál sztárfutballistáját, akit azzal gyanúsítottak, hogy 14,7 millió adót nem fizetett be a spanyol államkincstárba. A portugál sztár a bírósági meghallgatásán nemcsak a pénzügyeiről vallott, hanem megerősítette a pletykákat, miszerint szívesen visszatérne Angliába.

Újabb gyanúsított a Czeglédy-ügyben

Itthon2017.08.24, 07:46

Tizenháromra emelkedett a Czeglédy-ügyben meggyanúsítottak száma; az eddigi adatok szerint a szocialista politikushoz köthető bűnszervezet mintegy hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizetett be, ezzel kárt okozva az államnak - írja a Magyar Idők.

Házkutatást tartottak a Samsungnál

Gazdaság2017.08.07, 10:17

Házkutatást tartottak a Samsung egyik irodájában, mely a Szöul központjában található szolgálati lakások ügyeit intézi.

Czeglédy diákszövetkezete a diákoknak nem, neki viszont 2,4 milliót fizet havonta

Itthon2017.08.02, 09:01

Behúzott diákmunkások ezrei, hárommilliárd forintnyi elcsalt adó, aranytömbök egy osztrák széfben - csak néhány címszó Czeglédy Csaba szocialista (pontosabban MSZP-DK-Együtt) politikus példaértékű közéleti tevékenységéből. Korábban arról is beszámoltunk, hogy „Gyurcsány és Botka ügyvédje” hiába van hetedik hete előzetes letartóztatásban, a szombathelyi önkormányat továbbra is utalja neki a képviselői fizetését. És még mindig tudjuk fokozni: Czeglédy friss vagyonnyilatkozatóból ugyanis az is kiderült, hogy bár a Human Operator a néhány száz forintos órabért is sajnálja a diákoktól, ő maga havi bruttó 2,4 millió forintos fizetést teszz ...

Ronaldo a bíróságon kezdi a hetet

Sport2017.07.31, 11:31

Cristiano Ronaldo augusztus 5-én csatlakozik a Real Madrid felkészüléséhez, de már július 31-én visszatér Madridba, hogy bíróság elé álljon a nemrég kirobbant adóbotránya ügyében.

Több száz millióval rövidítették meg az államot

Itthon2017.07.18, 09:52

Fiktív számlákkal 714 millió forintot csalt el egy gumiabroncs-kereskedő cég, amelynek árukészletét zárolták és a pénzét is lefoglalták a NAV Közép-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az ügyben bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indult a nyomozás.

Fináncok razziáztak Ronaldo jachtján

Sport2017.07.12, 19:40

A családjával Formenterán nyaraló Cristiano Ronaldo váratlan vendégeket kapott a spanyol adóhatóság kommandósainak személyében, akik megszállták a hajóját, és minden ott található iratot elvittek.

Átláthatatlan adórendszert játszanak ki a La Liga rosszfiúi

Sport2017.06.27, 19:10

Az utóbbi időben egyre-másra derülnek ki a Spanyolországban futballozó játékosok adóügyei, elég csak Lionel Messire vagy Cristiano Ronaldóra gondolni. Abban még a szakértők között sincs egyetértés, hogyan is kell értelmezni a hatályban lévő törvényeket, de a Barcelona és a Real Madrid sztárjai esetében nem csupán félreértésről van szó, hanem tudatos adómegkerülésről, amit különböző offshore cégeken keresztül intéznek.

Csak pénzbüntetést kaphat Messi

Sport2017.06.23, 15:05

Az illetékes ügyész nem ellenzi az adócsalás miatt elítélt Lionel Messi 21 hónapos börtönbüntetésének pénzbírsággal történő kiváltását.

Mourinho 3 év alatt 8 milliárd forintnyi adót fizetett

Sport2017.06.21, 17:32

Menedzsmentje szerint a portugál futballedző, José Mourinho eleget tett adófizetési kötelezettségének Spanyolországban.

Ronaldo elhagyná a Real Madridot?

Sport2017.06.16, 15:29

Portugál lapértesülés szerint Cristiano Ronaldo az adócsalásbotrány miatt komolyan fontolóra vette, hogy elhagyja a Real Madridot.

Messi és Ronaldo együtt állnak a bíróság előtt

Sport2017.06.16, 09:27

Lionel Messi korábbi és Cristiano Ronaldo napokban kirobbant adóelkerülési ügye megihlette a fotoshopművészeket.

Cristiano Ronaldo: Tiszta a lelkiismeretem

Sport2017.06.14, 20:09

Tiszta a lelkiismerete Cristiano Ronaldónak, a Real Madrid portugál labdarúgójának az ellene indított adócsalási per kapcsán.

Adócsalással vádolják Cristiano Ronaldót

Sport2017.06.13, 13:29

A spanyol ügyészség adócsalás vádjával pert indít Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál labdarúgója ellen.

Adóbotránya kirobbanása után barátnőjével bújt össze Cristiano Ronaldo

Sport2017.05.27, 11:28

Nyugodt harmóniában, melegítóben, barátnőjével a kanapén ücsörögve pihen Cristiano Ronaldo. A Real Madrid sztárja tavaly ősszel jött össze kedvesével, a 22 éves Georgina Rodriguezzel, akivel rendszeresen mutatkoznak a nyilvánosság előtt.

Adócsalás ügyében vizsgálódnak Cristiano Ronaldóval szemben

Sport2017.05.25, 21:12

A spanyol ügyészség adócsalás miatt vizsgálódik Cristiano Ronaldóval, a Real Madrid portugál labdarúgójával szemben.

Helybenhagyták Lionel Messi 21 hónapos börtönbüntetését

Sport2017.05.24, 16:00

A spanyol legfelsőbb bíróság helybenhagyta Lionel Messi 21 hónapos börtönbüntetését, illetve kétmillió euró kártérítés megfizetését, amit adócsalásért kapott.

Vádemelés Falcao és Fabio Coentrao ellen

Sport2017.05.16, 17:05

A madridi ügyészség vádat emelt Radamel Falcao és Fabio Coentrao ellen: a két labdarúgónak amiatt kell felelnie, hogy - a vádirat szerint - ketten összesen 6,9 millió eurót nem fizettek be a spanyol adóhatóságnak.

Gáspár Bea boldogságát beárnyékolja Győzike botránya

Archívum2017.05.12, 12:44

Hihetetlen öröm érte Gáspár Beát, hiszen megnyerte a Konyhafőnök VIP fődíját. Boldogsága azonban nem lehet teljes, hiszen Győzike adócsalási botránya rá is árnyékot vet.

Külföldre is elmegy az adócsalókért NAV

Itthon2017.05.09, 10:55

A Magyarországon működő áfacsalók leleplezéséért külföldi hatóságoktól is rendszeresen kér információkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: az elmúlt két évben több ezer esetben küldtek megkeresést, legtöbbször a szlovák, a román, a német és a cseh hivataloknak – írja a Magyar Idők.

Adócsalásért megbírságolták Javier Bardem színészt

Archívum2017.05.08, 15:16

Adócsalás miatt 150 ezer euró bírság megfizetésére kötelezték hazájában, Spanyolországban Javier Bardem Oscar-díjas hollywoodi filmsztárt.

Kiderült, kik buktathatták le Gáspár Győzőt az adócsalási ügyben

Life.hu2017.04.18, 07:58

Bármeddig trükközhetett volna az áfával Gáspár Győző, ha az illegális autókereskedők mintáját követik – állítja a Bors szakértője. Így azonban börtön várhat rájuk az elkobzott milliók miatt.

Kilencvenmilliós bűnügyben Győzike

Itthon2017.04.14, 10:48

Gáspár Győző ellen újra eljárást indított a NAV. Az énekes testvérével és másik három társával luxusautókat adott el úgy, hogy az áfát nem fizették be. Emellett a Romantic volt tagja 50 milliót sikkasztott egy román cégen keresztül.

Megint rászálltak a Credit Suisse-re

Gazdaság2017.04.03, 14:42

Miután adóelkerülés és pénzmosás gyanújával egyszerre tartottak ellenőrzéseket a Credit Suisse londoni, párizsi és amszterdami irodáiban, a svájci bank kivette a vasárnapi brit lapokból a reklámjait. Ezekben ugyanis éppen az adóelkerülés és a pénzmosás ellen hirdetett zéró toleranciát.

Felmentették az adócsalás vádja alól a spanyol király nővérét

Nagyvilág2017.02.17, 13:17

Felmentették az adócsalás vádja alól VI. Fülöp spanyol király nővérét, Krisztinát az úgynevezett Nóos-ügyben, amelynek elsőrendű vádlottját, az infánsnő férjét viszont bűnösnek találták, és hat év három hónap börtönbüntetésre ítélték közpénzek elsikkasztása miatt - jelentette pénteken az El País című spanyol napilap és a spanyol közszolgálati televízió az ügyben döntő mallorcai bíróságra hivatkozva.

Adócsalásért elítélték Serge Dassault francia laptulajdonost és fegyvergyárost

Nagyvilág2017.02.02, 21:49

Kétmillió euró pénzbüntetésre ítélték csütörtökön Párizsban Serge Dassault-t, a Dassault fegyvergyár és a Le Figaro című francia konzervatív napilap tulajdonosát, a 91 éves milliárdos emellett öt évig nem tölthet be választott tisztséget. Dassault-t a legidősebb francia szenátor, adócsalásért ítélték el.

20 évre is börtönbe kerülhet Csábi Bettina: adócsalás a vád

Life.hu2017.02.01, 12:46

Nincs még vége Csábi Bettina ügyének, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolják őt és 8 társát. Akár 20 évet is kaphat az egykori bokszvilágbajnok.

Húsz évet is kaphat Csábi Bettina

Itthon2017.02.01, 12:10

Bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolják a korábbi kick-box világbajnokot. A már visszavonult, két gyereket nevelő Csábi Bettina akár 20 évre is börtönbe kerülhet.

Illegális fémtelepre csaptak le a pénzügyőrök

Archívum2016.12.14, 11:10

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőriztek egy váci fémkereskedőt, aki telephelyének egy részét álcázni próbálta. Az ellenőrzéskor kiderült nem véletlenül, ott ugyanis több vasládányi fémhulladékot találtak az ellenőrök.

Három évet kapott a volt francia költségvetési miniszter

Nagyvilág2016.12.08, 11:56

Három év szabadságvesztésre ítélte csütörtökön Jérome Cahuzacot, az adócsalás elleni küzdelemért felelős volt francia költségvetési minisztert egy párizsi bíróság abban a perben, amelyben korábbi svájci és szingapúri bankszámlái miatt adócsalással és pénzmosással vádolták meg.

Százmilliókat foglaltak le az autókereskedő bűnbandánál

Itthon2016.12.07, 10:02

Közel 250 millió forintot és 34 autót foglaltak le a NAV kommandósai egy autókereskedelemre szakosodott, nemzetközi bűnszervezetnél – a banda külföldről hozott be autókat, de belföldi beszerzésként könyvelték el a vételt, és az áfát is visszaigényelték utána.

Adócsalás miatt nyomoznak a Real Madrid sztárja után

Sport2016.12.06, 20:45

Adócsalás miatt nyomoz a spanyol rendőrség Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa után - közölte az El Mundo című spanyol lap.

Cristiano Ronaldo is érintett lehet az újabb adócsalási botrányban

Archívum2016.12.04, 13:05

Többek között Cristiano Ronaldo és José Mourinho is érintett lehet a legújabb adóelkerülési botrányban, amelynek megszellőztetői világszerte ismert labdarúgók és edzők nevét hozták nyilvánosságra.

Példátlan adócsalás-botrány rázhatja meg az európai focit

Sport2016.12.03, 13:02

Hét hónapnyi hallgatás után visszatért a Football Leaks, és minden korábbinál nagyobb botránysorozat van kialakulóban. Retteghetnek a labdarúgás szupersztárjai, akik az elmúlt években nem fizettek adót vagy adóparadicsomokban mosták tisztára millióikat.

Ronaldo is adót csalhatott

Sport2016.12.02, 13:49

Cristiano Ronaldo egy Dublinban bejegyzett cégén keresztül az arculati jogainak értékesítéséből befolyó pénzek után 12,5%-kal adózik, míg ugyanez Madridban – ahol él és dolgozik – 43,5% adóterhet jelentene.

Adócsalás miatt börtönbe kerülhet Krisztina hercegnő

Life.hu2016.12.01, 12:49

A fél világ kiakadt, amikor Károly herceg elvette az egykor férjes asszony Kamillát, és az is sokakat bosszant, hogy Harry herceg mostani kedvese, Meghan Markle is bizony feleség volt egykor. Ám van ennél sokkal kínosabb "kékvérű-botrány" napjainkban, aminek a főhőse történetesen a spanyol hercegnő. 

300 millió forint adót csalt egy tatabányai vállalkozás

Gazdaság2016.11.18, 11:10

Több százmilliós adócsalásért, továbbá pénzmosásért is felelnie kell egy tatabányai vállalkozásnak, ami árbevétel nagy részét eltitkolta és a pénzből pizzériát nyitott.

Bűnszövetkezetre csapott le a NAV Siófokon

Gazdaság2016.11.15, 11:58

A Merkúr egység bevetésével és elfogásokkal kezdődött az a siófoki akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói egy őrző-védő cég vezetőire csaptak le. Az adóhivatal tájékoztatása szerint egy valamikori idegenlégiós irányította a bűnszövetkezetet, társai között többszörösen körözött személyt is sikerült elfogni.

Újabb Barca-játékost vádolnak adócsalással

Sport2016.11.09, 10:35

A Barcelonát az idén nyáron elhagyó Adriano Correia 641 ezer euróval tartozik a spanyol adóhatóságnak. Állítása szerint a pénz az arculatátviteli jogának részeként vándorolt Madeirára.

Adócsalásért bíróság előtt a német James Bond

Nagyvilág2016.09.26, 20:01

Adócsalás miatt a vádlottak padjára került hétfőn az évtizedeken át számos sikeres küldetést végrehajtó volt titkos ügynök, a sajtó által csak "német James Bondként" emlegetett Werner Mauss.

Előző
Következő