adó

címke rss

Adót kell fizetniük Ugandában a facebookozóknak

Techbázis2018.06.01, 12:41

A közösségi hálózatok mellett a chatszolgáltatásokra is vonatkozik a törvény.

A műszálas ruhákat is megadóztatnák a britek

Gazdaság2018.05.24, 19:13

Az Egyesült Királyság egyre keményebben próbálja visszaszorítani a műanyag által okozott szennyezést, ennek hatásait pedig a divatvilág is megérezheti. A nedves törlőkendő után a különböző ruházati cikkekre is különadót vezethetnek be a britek.

Új adóval vágnak meg 500 nagyvállalatot

Gazdaság2018.05.16, 20:25

Seattle első számú munkáltatója, az Amazon közel sem örül a városi tanács által most megszavazott új adónak. A tanács tagjai által egyhangúlag elfogadott adó évi 47 millió dollárost bevételt jelent Seattle-nek, amit a megfizethető lakhatásra és a hajléktalanság felszámolására kívánnak fordítani.

A bevallási időszakban tovább tartanak nyitva a NAV-irodák

Gazdaság2018.05.07, 14:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai 2018. május 7. és 18. között, valamint május 22-én rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.

Egy új passzus szerint örök érvényű felajánlást tehetnek az adófizetők az egyházaknak

Itthon2018.04.21, 06:43

Egy rövid számsor egyszeri megadásával akár nyugdíjas korukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők. Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az állampolgár meg nem változtatja a címzettet - írja a Magyar Idők szombati száma.

58 féle adót fizetünk

Archívum2018.03.20, 13:01

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda immár harmadik alkalommal összegezte, hogy hány adófajta van Magyarországon. Idén ismét eggyel csökkent a magyarországi adók száma, ezúttal 58 darabot számoltak. A csökkenés viszont csak technikai jellegű.

Elképesztő károkat okoz a cigi Indiában

Gazdaság2018.03.19, 21:10

Indiában 267 millió ember dohányzik, sokan közülük gyerekek. Ez a hatalmas szám, és a káros szokás rengeteg pénzébe kerül az országnak, amely próbálják megelőzni a problémát. Nem csak a klasszikus cigi, hanem a rengeteg vegyszert tartalmazó rágós dohányok is népszerűek, de amíg viszonylag olcsók a termékek, addig nehezen érhető el áttörés ezen a területen.

Már csak pár napja maradt, hogy igényelje adótervezetét

Gazdaság2018.03.13, 13:15

Fontos határidő közeleg a személyijövedelemadó-bevallás szempontjából, ugyanis akinek nincs ügyfélkapuja, csak jövő hét hétfőig igényelheti papír alapú bevallását. Már több mint félmillióan éltek a lehetőséggel.

Ráugrott az adóhivatal Shakirára

Archívum2018.02.27, 16:58

A barcelonai adóhivatal azt állítja, hogy Shakira 2011 és 2014 között kevesebb adót fizetett, mint amennyit kellett volna. Bár az énekesnő szerint nem jogos a követelés, és fellebbezni is fog az adóhatóságnál, mégis törlesztette a feltételezett adóssága egy részét.

A Starbucks pluszpénzt kér a papír kávéspoharak miatt

Gazdaság2018.02.26, 15:08

Nagy-Britanniában egyre nagyobb gondot okoznak az egyszer használatos kávés poharak. Az elvitelre kért kávék jelentős részét papírpoharakban kérik a vásárlók, így rengeteg szemetet termelnek. A poháron lévő műanyagréteg miatt viszont nagyon bonyolult az újrahasznosítás.

Szigorodtak az adóeljárási határidők

Archívum2018.02.14, 16:34

Szigorúbbá váltak az adóeljárási határidőkre vonatkozó szabályok az adóhatóság és az adózók számára is.

Kétmillióval több jut nyugdíjra fejenként az adókedvezmény miatt

Gazdaság2018.02.02, 16:36

Viszonylag kevés alkalommal mutatják be a nyugdíj-megtakarításhoz járó állami adókedvezmény számszerűsített előnyét, de a Bankmonitor elemzésében ezt megtette. Számításaik szerint hosszútávon az egyébként elérhető – konzervatív – hozamot 1 százalékkal növelhetjük meg a nyugdíjpénztári befizetésekre járó 20 százalékos kedvezménnyel. Forintosítva egy átlagos esetben ez kétmillió forint pluszt jelent.

Hatalmas bejelentést tett az Apple: hallgatnak Trumpra

Gazdaság2018.01.18, 12:16

Fennállásának talán az egyik legnagyobb gazdasági horderejű bejelentését tette az Apple, amely január 17-én közleményben közölte, hogy minden tengertúli pénzét visszaviszi az Egyesült Államokba, és ezek után befizet minden szükséges adót. Emellett rengeteg új munkahelyet teremtenek, aktívabban hozzájárulnak az amerikai gazdaság fellendüléséhez, és minden alkalmazottjuknak jutalmat adnak.

Egyszerre áldás és átok Donald Trump politikája

Archívum2018.01.15, 16:34

A svájci UBS bank véleménye szerint Donald Trump amerikai elnök gazdaságpolitikája magas osztályzatot érdemel, mivel tudatosan segíti a növekedést. Ezzel együtt viszont az USA komoly kockázati tényezőt is jelent a világgazdaságban.

Külföldi támogatások nélkül működésképtelen lenne a hazai Soros-hálózat

Itthon2018.01.15, 12:57

Nyilvánosságra kerültek Soros civil szervezeteinek egyszázalékos adófelajánlásai, nem támogatták őket agyon a magyarok, ez derül ki a Figyelő érdekes összeállításából. Nyilván nem véletlen, hogy a magyarok elsöprő többsége nem a bevándorláspárti milliárdos szervezeteit szeretné pénzelni.

Új uniós adókat és költségvetési szigort is hoz a brexit

Gazdaság2018.01.11, 12:32

Hamarosan érkezik a 2020-2027-ig terjedő időszakra vonatkozó Európai Uniós költségvetés, amelyet a britek távozása miatt, jelentősen szigortani kell. Már látni, melyek lehetnek ennek a folyamatnak vesztes területei, és melyek azok, ahová a kevesebből is többet kell adni.

Így kaphatja meg családi adókedvezményét már februárban

Gazdaság2018.01.10, 13:02

Fontos határidőre figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azoknak a személyek, akiknek adókedvezményük van, érdemes még januárban kitölteni a szükséges nyilatkozatokat. Így a januári kedvezményt már februárban megkapják a családok, e nélkül azonban több mint egy évet kell várni.

Az alvilág újabb pénz után néz

Gazdaság2018.01.07, 16:33

2018 első hetében kiderült, hogy egy eddig sokak számára ismeretlen kínai cég hogyan kerekedett a Google fölé. Megmutattuk, hogy melyik az a város, ahol kizárólag elektromos buszok közlekednek. Az eredmény meglepő. Ez az idei év első gazdasági összefoglalója.

Sokan igazolnák tanúkkal utólag a hiányos útnyilvántartást

Archívum2018.01.04, 15:57

A NAV által feltárt ellenőrzési megállapítások szerint az egyéni vállalkozók körében gyakori probléma a jogszabályi követelményeknek és a valóságnak nem megfelelő, főként hiányos útnyilvántartás vezetése az adóhatóság szerint.

Magyarországon a legalacsonyabb az internetezés adója

Gazdaság2018.01.02, 10:24

Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról öt százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

A csökkenő adók éve lesz 2018

Gazdaság2018.01.01, 07:55

Összesen mintegy 260-280 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások és a lakosság adóterhei 2018-ban. Olcsóbb lesz több termék az áfaváltozások miatt, módosulnak a járulékok, és jelentős kedvezményt kapnak a kétgyermekes családok is. A 2018-as év legfontosabb adóváltozásait szedtük össze.

Ez történt idén a magyar gazdaságban

Gazdaság2017.12.31, 11:51

Az idei év számos dologban döntő változást hozott a magyar gazdaságban, ezek közül talán a leglényegesebb, és a lakosságot leginkább érintő jelentős minimálbér-emelés, ezzel együtt a keresetek meredek növekedése, illetve az ezekhez szorosan kapcsolódó adócsökkentések. Ráadásul a folyamat nem áll meg, a jövő évben folytatódik. Felgyorsult végre a várva várt bérfelzárkózás.

Január elsejétől a minimálbér nyolc százalékkal emelkedik

Gazdaság2017.12.29, 13:31

A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás eredményeként január 1-től a munkabérekre rakodó adóteher, a szociális hozzájárulási adó, az idei 22 százalékról, 19,5 százalékra csökken, ami újabb 200 milliárd forintot hagy a munkaadóknál, ezt az összeget pedig technikai fejlesztésekre és béremelésre fordíthatják –mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Az év utolsó napjáig léphetnek a kisebb vállalkozások

Gazdaság2017.12.27, 11:50

December utolsó napján lejár a kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) áttérés határideje - hívta fel az MTI figyelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

Donald Trump aláírta az adótörvényt

Gazdaság2017.12.22, 23:16

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme.

A nagy cégek több adót fizetnek

Archívum2017.12.22, 16:25

Tipikus vélemények szerint a kicsik nem jelentik be dolgozóikat, a külföldi tulajdonban lévők pedig hatalmas társasági adókedvezményeket kapnak vagy transzferárazással tüntetik el nyereségüket. Ezek a kérdések nem csak a közbeszéd szempontjából fontosak, hanem formálhatják a gazdaságpolitikát is, így nem mindegy, mekkora ez a mérték.

Adókedvezmények és adó-visszatérítések, hogy jól induljon a 2018-s éved

Life.hu2017.12.19, 19:49

Az adó és a NAV szavak senki jókedvét nem támogatták még meg pluszban. Ám sok esetben lenne rá ok! Több olyan adókedvezmény, vagy adójóváírás kérhető, melyekkel plusz összegekhez juthatsz. Csupán annyi a dolgod, hogy tisztában légy, mi az, ami neked jár! Ebben segítünk most azzal, hogy bemutatjuk a leggyakoribbakat.

Erre figyeljen az év végén a lakástakaréknál

Gazdaság2017.12.15, 10:20

Az év végi időszak hagyományosan a pénzügyek rendezéséről is szól, sokak ilyenkor gondolják át a megtakarításaikat, vagy éppen igyekeznek kihasználni a különböző adókedvezményeket. A lakástakarék is igen népszerű célpontja az előtakarékoskodóknak, ugyanakkor ez a konstrukció nem minden esetben alkalmas az egyösszegű megtakarítások, például a bónusz elhelyezésére. Nagyon lényeges a fizetési ütemezés betartása, mert csak így biztosított, hogy a teljes állami támogatást be tudjuk zsebelni. Ráadásul a túlfizetéssel sem növelhetők az előnyök.

El kéne törölni az adófeltöltést

Archívum2017.12.15, 12:26

Hamarosan itt van december 20-a, amikor azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek előző évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot, teljesíteniük kell a társasági és helyi iparűzési adó feltöltésére vonatkozó kötelezettségüket. Ez a tevékenység azonban nem több, mint felesleges adminisztráció, az állam bevétele ettől nem lesz több, ellenben a becslés kockázattal jár az adózók és a költségvetés számára is.

Több pénz marad a munkavállalóknál

Itthon2017.12.10, 15:56

A béren kívüli juttatások adótartamának csökkenése miatt akár havi 5000 forinttal is több maradhat a munkavállalóknál jövőre - mondta Fata László cafeteria-szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Rekord nagyságú büntetést kapott az Apple

Gazdaság2017.12.05, 16:04

Megszületett a döntés az Európai Unió és az Apple között zajló bírósági ügyben, aminek értelmében az amerikai vállalat rekordnagyságú büntetést fizet ki Írországnak a be nem fizetett adók után. Írország és az Apple is felebezett a döntés ellen.

Jól meg kell fontolni a tartalékképzést

Archívum2017.12.05, 11:22

Azt minden esetben a vállalkozás dönti el, hogy hogyan teszi át az eredménytartalékot lekötött tartalékba, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy erről írásos dokumentum is szülessen, elkerülve az esetleges félreértéseket, véli a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Megéri még az idén támogatni a kultúrát

Archívum2017.12.01, 10:41

Évek óta fennáll a lehetőség a hazai vállalkozások előtt, hogy társasági adója egy részének kulturális vagy sportcélra ajánlja fel. Érdemes a következő hetekben, a 2017-es társasági adó feltöltésének december 20-i határidejéig rendelkezni az idei felajánlásokról, mivel ebben az esetben az adójóváírás mértéke 2,5 helyett 7,5 százalékos mértékű.

Decemberben kell dönteni az eváról

Gazdaság2017.11.29, 14:44

2017 december 1-je és december 20-a között választhatják 2018-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók. Azoknak, akik idén az eva szerint adóztak, és ezen jövőre sem változtatnak, nem kell újra bejelentkezniük.

A legboldogabb országokban fizetik a legtöbb adót

Archívum2017.11.29, 15:39

Miközben az Egyesült Államokban sokan adócsökkentési lázban égnek, egy kutatás szerint az alacsony adók egyáltalán nem szükségszerűen vezetnek a társadalom jó közérzetéhez. A legboldogabb országokban fizeti ugyanis a lakosság a legtöbb adót.

Szegény monacóiak, elfogytak a telkek

Gazdaság2017.11.20, 20:03

Monaco festői szépségű helyen fekszik, kikötőjében panellakás méretű jachtok sorakoznak. A személyi jövedelemadó hiánya miatt a külföldi milliárdosok kedvelt célpontja, azonban van egy kis probléma. A letelepedéshez kell egy ingatlan is, amelyek száma már nem nagyon tud hová bővülni. Nem csoda, hogy a négyzetméterárak az egekben vannak.

Ez a fontos adócsökkentések és egy óriási Wizz Air-üzlet hete volt

Gazdaság2017.11.19, 16:28

Bár hivatalosan a hálaadást követő pénteket nevezik Black Fridaynek az Egyesült Államokban, Magyarországon több online áruház is előrehozta akcióit. A Parlament több jogszabályt is elfogadott, amelynek köszönhetően jövőre mind a családoknak, mind a vállalkozásoknak könnyebb lesz. Emellett a nemzetközi gazdaságban is történtek érdekes dolgok: az Airbus minden idők legnagyobb rendelését kapta, de bemutatjuk Nagy-Britannia legjobban kereső emberét is.

Nagy pofonokat kaphat jövőre a világgazdaság

Archívum2017.11.09, 11:31

Noha a 2018-ra vonatkozó kilátások egyelőre igen kedvezők, a UBS elemzői arra figyelmeztetnek, több olyan kockázati tényező is van, amely elgáncsolhatja a világgazdaság talpra állását.

Magyarországot is kár érhette Hamilton adótrükkjeivel

Gphírek2017.11.07, 12:44

Adószakértők szerint a magángépével való trükközés közben akár a magyar államot is adóbevételtől foszthatta meg. Nem teljesen törvénytelen, amit csinál, de látszik, hogy van mit titkolnia.

A részvényesek imádnák az amerikai adóreformot

Archívum2017.11.06, 16:20

Noha egyelőre számos bizonytalanság övezi az amerikai adóreformra vonatkozó terveket, az már látszik, hogy egyes vállalatok nagyot nyernének a módosításokkal. Mások mellett az Apple is az egyik vezető haszonélvezője lenne a terveknek.

Rontja a versenyképességet a bérek magas adóterhelése

Archívum2017.10.18, 11:01

Hazánkban a harmadik legmagasabb, 48,2 százalékos, a bérek adóterhelése az OECD államok között és ez rontja a gazdasági versenyképességet. Emiatt örülni kell minden olyan lépésnek ami a probléma megoldására irányul. A most bejelentett hozzájárulási adó csökkentés viszont önmagában nem elegendő a versenyképesség növeléséhez Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint

Egy férfi több mint 1,2 milliárddal tartozik a NAV-nak

Gazdaság2017.10.12, 20:20

Nem ő az egyetlen, akinek milliárdos tartozása van.

Közeleg Donald Trump történelmi adóreformja

Gazdaság2017.09.28, 12:29

Donald Trump amerikai elnök javaslatot tett a társasági adó 20 százalékra csökkentéséről. A lépést régóta rebesgetik, most pedig úgy tűnik, az elnök beváltja ígéretét.

Ezekből az országokból menekítik vagyonukat a szupergazdagok

Gazdaság2017.09.14, 11:59

A világ leggazdagabbjai oly mértékben igyekeznek elkerülni az adófizetést offshore központok segítségével, hogy azzal az egyenlőtlenség mérését is rendkívül megnehezítik. Egy új kutatás összesítette, mely országokból tolják a pénzt leginkább offshore-ba a szupergazdagok.

Október 2-ig lehet regisztrálni az adó 1 százalékos felajánlásáért

Gazdaság2017.09.12, 16:14

Az a civil szervezet, mely korábban nem végezte el a vonatkozó regisztrációt a NAV-nál, október 2-ig még megteheti. Ez ugyanis az előfeltétele annak, hogy 2018-ban részesülhessen az adózók 1 százalékos felajánlásaiból.

Nyugdíjjáradékból adómentesen indíthatnának vállalkozást

Gazdaság2017.09.10, 09:21

A befolyásos brit gazdasági szereplőkből álló, leginkább üzleti tanácsadással és képzésekkel, valamint lobbitevékenységgel foglalkozó IoD új javaslattal állt elő, mellyel a nyugdíjas korúak vállalkozóvá válását segítenék elő az Egyesült Királyságban. A cél az, hogy a nyugdíjkorhatárt elérők inkább statup-ban gondolkodjanak a gazdaságból való visszavonulás helyett.

Észnél kell lenniük a katásoknak

Archívum2017.09.08, 18:02

Az idén jelentősen megemelkedett a kata bevételi határa, már 12 millió forintig lehet a kata szerint adózni kedvezményesen. Míg korábban a kata és az alanyi áfamentesség határa egybe esett – célszerű volt katásként alanyi mentességet választani, hiszen így jelentsően egyszerűsödik az adminisztráció – az idén ez elvált. Az alanyi mentesség határa ugyanis 8 millió forint. Emiatt érdemes végiggondolni, hogyan kell számolni a katás jövedelmet és az áfát – mutat rá az adózóna.hu szakértője.

Kemény menet lesz jövőre az adóvita

Gazdaság2017.09.07, 13:44

Átformálják az adóeljárások és adóperek menetét a jövő év január 1-jétől várhatóan életbe lépő új jogszabályok. A módosítások egy része vállalkozásbarát, de több olyan csapdát is rejtenek, amelyek kifejezetten hátrányosan érinthetik az adózók érdekeit - derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából.

Közel ötvenezren választották a katát

Gazdaság2017.08.30, 07:50

Az idei évben majdnem ötvenezren választották a kisadózó vállalkozások tételes adóját, a katát. A hazai vállalkozói szféra mintegy egynegyede így teljesíti közteherviselési kötelezettségeit – áll a Magyar Időkben.

Jön az újabb adókonzultáció

Gazdaság2017.08.28, 09:13

Az idén ősszel tartja az adóhivatal a második adókonzultációt, amelyen több fontos témakört vitat meg az adószakma; az idei év két kiemelt témája a már tesztelhető e-számla, és az öt hónap múlva hatályba lépő új adóeljárási törvény lesz - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. Tállai András hozzátette: az adókonzultáció kiváló alkalmat teremt arra, hogy a szakma elmondhassa véleményét, ismertethesse tapasztalatait.

Így kellene csökkenteni a bérterheket

Archívum2017.08.25, 10:01

A tavaly novemberi bérmegállapodásban foglaltakon felül további munkaadói járulékcsökkentésre tesz javaslatot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) ősszel - modta a Magyar Időknek Rolek Ferenc, a szövetség alelnöke. 

Robotadó bevezetését tervezi a világ egyik legfejlettebb országa

Techbázis2017.08.12, 12:16

Az automatizáció és a robotok terjedésével egyre többféle munkát lehet elvenni az emberektől. Ez azonban nyilvánvalóan problémákhoz és társadalmi feszültségekhez vezet. Dél-Korea és Bill Gates is az adózás megváltoztatásával kezelné a helyzetet, az Európai Unió azonban egyelőre hallani sem akar erről.

A gazdagok vagyonáért folyik a harc Norvégiában

Archívum2017.08.10, 14:33

Súlyos kérdés lett Norvégiában a gazdagok megadóztatása, ahogy a skandináv államban a jövő hónapban választásokat tartanak. A nagy vita azon robbant ki, hogy vajon a vagyonadó vagy a könnyítés állna-e inkább a gazdaság érdekében.

Napra bontott menetrend szerint zárolják a számlákat Görögországban

Gazdaság2017.08.09, 11:30

Mintegy 95 milliárd eurót tesz ki a görög vállalatok és közel 4 millió görög állampolgár tartozása az állam felé. A pénzügyminisztérium most úgy gondolta, stratégiai háborúba kezd a tartozás beszedéséért, és ebben minden alkalmazható eszközt be is vet. Szezon ide vagy oda: a turistaközpontok a legfontosabb célpontok közé tartoznak.

Az EU rászáll az adóval trükköző techcégekre

Gazdaság2017.08.08, 10:35

Úgy tűnik, hogy Franciaország és Németország megelégelte, hogy az amerikai techóriások ott fizetnek adót az EU területén, ahol az a legjobban megéri nekik. Ezt a kiskaput szeretné bezárni a két ország, mert szerintük ott kell adózni, ahol a tényleges bevétel keletkezik. A siker érdekében az is elképzelhető, hogy közös alapokra helyeznék az eurózóna társasági adószabályait.

Turistaadó bevezetését fontolgatja egy skót sziget

Nagyvilág2017.08.01, 17:23

Turistaadó bevezetését fontolgatják a skóciai Skye szigetén, hogy így mérsékeljék a látogatók áradatát.

Két ország áll a céges adóelkerülések központjában

Archívum2017.07.26, 13:13

Nagy-Britannia és Hollandia az adóparadicsomokba áramló összes vagyon 37 százalékát közvetíti, amivel ez a két ország számít a két legfontosabb csatornának. Ráadásul a legtöbb célállomás igen szorosan kötődik a szigetországhoz.

Itt a dinnyeháború, jönnek a lángoló Hondák és az extrém adók

Gazdaság2017.07.16, 15:23

Egész Magyarország a vizes világbajnokság lázában ég, de ettől még a gazdasági világ nem állt meg. A FINA rendezvénye kapcsán összeszedtük, hogy mennyit kereshetnek a sportolók. Ezzel párhuzamosan jó hírek érkeztek a magyar gazdaságról, összegyűjtöttük a legbizarrabb adónemeket, és az Angliában dolgozó magyarokról is szó esik. Heti gazdasági összefoglaló.

A francia bíróság szerint nem követett el jogsértést a Google

Gazdaság2017.07.13, 15:22

A párizsi közigazgatási bíróság szerint a Goolge nem tartozik adókifizetéssel a vizsgált 5 éves időszakban. A Google-nak így nem kell kifizetnie az 1,12 milliárd eurós bírságot, ami a múlt havi Európai Bizottság trösztellenes 2,42 milliárd eurós bírságával már igen komoly büntetés lett volna.

Nem csak a focisták felejtenek el adót fizetni

Sport2017.07.10, 20:22

Az ESPN információi szerint Floyd Mayweather fizetési határidőt kért az amerikai adóhatóságtól, hogy rendezze 2015-ös adótartozását.

Japánban kövérnek lenni, míg Hollandiában kutyát tartani nem éri meg

Gazdaság2017.07.10, 12:32

Ahány ország, annyi adó. Így nem csoda, hogy egyes nemzetek igazi különlegességeket találnak ki arra, hogy pénzt szedjenek be az állampolgároktól. Japánban évente mérik meg a dolgozók jelentős részének a derékbőségét, nehogy elhízzanak, míg Hollandiában igen drága kutyát tartani.

Magasabb lett a dohánytermékek jövedéki adója

Gazdaság2017.07.01, 07:52

A cigaretta minimális adómértéke ezer darabonként a korábbi 28 800 forintról 29 200 forintra, a szivar, szivarka minimális adómértéke 4120 forintról 4180 forintra, a fogyasztási dohány adómértéke pedig kilogrammonként 16 200 forintról 17 300 forintra nőtt július elsején.

Svédországban annyi a pénz, hogy el se tudják költeni

Gazdaság2017.06.29, 13:09

Skandinávia legnagyobb gazdasága, Svédország már annyira gazdag, hogy nem tudják mire költeni a pénzt. Ezért úgy döntöttek, hogy az így keletkezett vagyont inkább elteszik a következő generáció számára.

A technológiai óriások kiélvezik a külföldi vagyonokat

Archívum2017.05.22, 14:54

Egyelőre kivárnak a legnagyobb amerikai technológiai cégek, melyek összesen több mint 500 milliárdnyi készpénzt parkoltatnak külföldön. Az új amerikai kormány ugyanis elvileg adócsökkentéssel ösztönözné a pénzek hazavitelét, de a gigászok egyelőre nincsenek rászorulva a külföldi pénzek hazai felhasználására.

Vészesen közel az SZJA-bevallás határideje

Gazdaság2017.05.21, 20:50

Az idei évben megreformálta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó bevallásának menetét. 2016-ban a hivatal elkészítette a magánszemélyek SZJA-bevallási tervezetét, melyet már csak május 22-ig, azaz alig több mint egy napig lehet módosítani. Ugyanez a határidő vonatkozik az 1+1 százalék felajánlására is.

Gigantikus adót fizet a Google

Gazdaság2017.05.05, 11:14

Törleszti 306 milliós adótartozását Olaszországban a Google tulajdonosa, az Alphabet. Az óriásvállalat nem az első alkalommal kerül bajba egy európai ország adóhatóságával, a gyanú szerint bevételeit olyan helyekre tereli, ahol alacsonyabbak az adóterhek.

Az Instagramon nyomul az adóhatóság

Techbázis2017.05.04, 14:01

Konkrétan hirdet, méghozzá rendkívül fontos ügyben.

Benyújtották a 2018-as költségvetést

Gazdaság2017.05.03, 09:22

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter május 2-án benyújtotta a 2018. évi költségvetési törvényjavaslatot. A miniszter szerint a jövő évi tervezet a munkából élők költségvetése. Jövőre több adónem is csökken, és a költségvetés 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

Brutális adócsökkentést tervez Trump

Gazdaság2017.04.25, 20:20

A Trump-adminisztráció drámai mértékben, 15 százalékra csökkentené a társasági adó kulcsát, a Fehér Ház közlése szerint. Az elnök a vállalkozói terhek enyhítésével ösztönözni próbálja a növekedést.

Német újságírók leplezték le a pénzügyi csalást

Gazdaság2017.04.19, 18:01

Több mint tízmilliárd eurós kárt okozó feltételezett pénzügyi csalást lepleztek le Németországban tényfeltáró újságírók.

Rabosították Győzikét, 50 milliós adócsalás a vád

Life.hu2017.04.15, 16:20

A NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) házkutatást tartott Győzikéék házában, és több ingóságot is lefoglaltak. A zenész azt állítja, hogy alaptalanak a vádak, nem követett el semmit. Csütörtökön hallgatták ki Egerben.

40 milliós csalás Nógrád megyében

Itthon2017.04.13, 20:46

Tíz autó többszöri eladásával körülbelül 40 millió forint áfa csalást követtek el Nógrád megyében. Egy testvérpárt és további három embert gyanúsítanak a csalással.

Már csak a kíméletlen adóbeszedés menthetné meg Olaszországot

Gazdaság2017.04.13, 08:15

Újabb megszorító-csomagot kért az Európai Bizottság Olaszországtól, mert nem hagyja, hogy a nyakig eladósodott ország újabb költekezésekbe fogjon a jövő februári választások miatt. Az olasz kormány az adóbeszedés szigorításától 3,4 milliárd euró pluszbevételt vár.

Bill Gates is megadóztatná a robotokat

Techbázis2017.04.11, 15:41

Újabb ipari forradalom előtt állunk, a robotika és a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése az elkövetkező évtizedekben egyre több vállalat számára teszi majd lehetővé a könnyebben automatizálható munkát végző munkavállalóinak lecserélését.

Tudja-e, hogy mi az ebek harmincadja?

Tudomány2017.04.05, 08:21

Sok olyan érdekes, napjainkban is használatos szólásmondásunk van, amelynek homályba vész az eredete. A veretes „ebek harmincadjáról" azonban pontosan tudjuk, hogy honnan ered.

A bankok imádják az adóparadicsomokat

Archívum2017.03.27, 15:08

A legnagyobb európai bankok 25 milliárd eurót mozgattak meg 2015-ben adóparadicsomokon keresztül, ami a pénzintézetek összesített nyereségének mintegy negyede volt. Ráadásul a bankok leányvállalatai is szépen teljesítenek ezekben az országokban, akár úgy is, hogy a cégek egyetlen alkalmazottal sincsenek jelen az államban.

Izland megadóztatja a turistákat

Travelo2017.10.02, 15:24

Izland megadóztatja a turistákat.

A norvég kormány ellenáll az olajlobbinak

Archívum2017.03.08, 15:47

A norvég kormány az idei választások előtt nem fog adókedvezményeket javasolni az olajcégeknek, hogy azok felpörgethessék a feltárásaikat az olajmezőkön. Az ország vezetése szerint ugyanis a szektor már túl van a legnehezebb időszakon.

A többségnek adómentes marad a napelem

Gazdaság2017.03.06, 11:03

Csak évente 4000 kilowattóra teljesítmény felett kell a napelemekre újonnan kiszabott adót fizetni. Ez a normál méretű háztartásokat nem érinti a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szerint.

Bill Gates megadóztatná a robotokat

Techbázis2017.02.20, 12:40

A Microsoft alapítója szerint több szempontből is előnyös lenne az, ha robotok alkalmazása után is adót fizetnének a cégek.

Új világra készül a legendás menedzser

Archívum2017.01.18, 15:53

A hedge fund világ egyik legendás befektetője, a Greenlight Capital alapítója, David Einhorn összefoglalta, mire számít a piacokon Donald Trump beiktatását követően. A guru konkrét tippeket is adott a közeljövőre nézve.

11 hónap alatt 500 milliárd forinttal több adót fizettünk be

Gazdaság2017.01.02, 10:33

November végéig több mint 10 ezer milliárd forintra tett szert a költségvetés az öt legnagyobb adótípusból, írja az NGM adataira hivatkozva a Magyar Idők.

Mindenki érdeke, hogy ne legyenek kivételezett szakmák

Gazdaság2016.12.21, 10:21

Ne legyenek kivételezett szakmák az online pénztárgépek területén. Novák Zoltán, a Micra-Metripond ügyvezetője szerint üzenetértékű, hogy a plasztikai sebészeknek is kötelező lesz az online pénztárgépek használata január elsejétől, de szerinte az ügyvédekre, orvosokra és a fodrászokra is ki kellene terjeszteni a rendelet, még akkor is, ha ez konfliktusokkal jár. 

Nem akarja kifizetni az elmaradt adót az Apple

Techbázis2016.12.19, 12:39

Az ír kormány után az Apple is fellebbez az Európai Bizottság döntése ellen, mely szerint az amerikai óriáscégnek több milliárd eurónyi elmaradt adót kell megfizetnie Írországnak.

Adócsalás miatt nyomoznak a Real Madrid sztárja után

Sport2016.12.06, 20:45

Adócsalás miatt nyomoz a spanyol rendőrség Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa után - közölte az El Mundo című spanyol lap.

Jövőre is öntik a pénzt a részvényesek zsebébe

Archívum2016.11.22, 14:49

Jelentősen, mintegy 30 százalékkal emelkedhetnek a vállalati részvény-visszavásárlások jövőre az idei évhez képest. A Goldman Sachs friss jelentése szerint ugyanis az adóreformok és a külföldön tartott tőke hazavitele egyaránt a visszavásárlásokat támogatja majd.

Nem büntet, segít a NAV

Gazdaság2016.11.20, 10:45

Jövőre elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása, amelynek célja a hibázó adózók szakmai támogatása a szankcionálás helyett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.

A készpénz lehet jövőre a legnépszerűbb cafeteriaelem

Gazdaság2016.11.17, 00:04

Bár jövőre többe kerül a munkáltatóknak gondoskodni a munkavállalóikról, egy felmérés szerint a cégvezetőknek csupán 14 százaléka zárkózott el a magasabb közteherrel adózó cafeteriajuttatások megítélésétől - közölte az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár szerdán Fata László cafeteria-szakértő munkáltatói felmérésére hivatkozva.

Több adót fizettünk be, mint tavaly

Gazdaság2016.11.04, 06:27

Idén őszig az öt legnagyobb közteherből közel ötszázmilliárd forinttal több érkezett az államkasszába, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Toronyadó, lóadó, hajóadó

Gazdaság2016.11.02, 16:13

Toronyadó, lóadó, hajóadó – mióta van rá lehetőség, egyre több település próbálja különleges adónemekkel növelni a bevételeit, esetleg megfegyelmezni a renitens lakókat. Körképünk alapján mégis úgy tűnik, nem egyszerű olyan kreatív adót kitalálni, amely jogilag is megállja a helyét.

Az új adócsomag segíti a kkv-kat

Gazdaság2016.11.02, 14:58

Bővülnek a megbízható adózói státusz feltételei, újraszabályozzák az adóhatósági kockázatelemzési eljárást, bővül a családi kedvezményre jogosultak köre, tovább ösztönzik az öngondoskodást, összegzik a legújabb adócsomag legfontosabb változásait a Deloitte adószakértői. Szerintük az adózás rendjében tervezett úgynevezett támogató eljárás nemzetközi összehasonlításban is előremutató, és új perspektívát nyithat az adóhatóság és az adózók kapcsolatában.

Évente 369 ezer forint adót fizet az átlag magyar

Gazdaság2016.10.20, 09:39

A 2015-ös adóévről 4,625 millió magánszemély adott be személyijövedelemadó-bevallást, ez 50 ezerrel több, mint az előző évben. Az összevont jövedelmek összege 6,7 százalékkal, 10 064,6 milliárd forintra, a munkaviszonyból származó bérjövedelmek összege 6,8 százalékkal, 9250,3 milliárd forintra emelkedett – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyijövedelemadó-bevallásokról szerdán, az adóhatóság honlapján közzétett adataiból.

Cukoradót kaphatnak az üdítők

Gazdaság2016.10.12, 08:56

Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja a kormányoknak, hogy vessenek ki legalább 20 százalékos különadót a cukortartalmú italokra az elhízás és az általa okozott betegségek megelőzésére. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség szerint viszont az élelmiszerek adójának emelésével nem lehet javítani a népegészségügyi mutatókon, csak társadalmi összefogással.

Minden negyedik adózó csökkentette adóját a családi kedvezménnyel

Gazdaság2016.10.07, 10:11

A családi kedvezménynek köszönhetően 2015-ben összességében 195 milliárd forint maradt a családoknál. Tavaly mintegy 22 ezer első házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami "nászajándékot", és több mint 687 ezren éltek a hagyományos adócsökkentő kedvezményekkel - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes-államtitkára.

Trump két nap hallgatás után elmondta, miért nem fizetett adót 18 évig

Nagyvilág2016.10.04, 08:52

Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfő este azt állította, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, vetélytársa, a demokrata Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt.

A szomorú valóság: felkopik az álla nyugdíjban, ha nem lép azonnal

Gazdaság2016.09.25, 13:39

Mindebből a saját bőrünkön csak annyit érzékelünk majd, hogy sokkal többet kell tenni a maihoz hasonló nyugdíjakért. A megoldás kézenfekvő, ha lehetőségünk van rá, tegyünk félre célzottan nyugdíjra is, például egy önkéntes nyugdíjpénztáron keresztül. Minél előbb tesszük ezt meg, annál kisebb havi összeggel szerezhetünk az évtizedek alatt érezhető nyugdíj-kiegészítést.

Az airbnb-seknek megint szólt az adóhatóság

Gazdaság2016.08.29, 10:17

Különbséget kell tenni a hosszabb időre szóló ingatlan-bérbeadás és a rövid távú, néhány vendégéjszakára szóló szolgáltatás között. Míg az egyiknél nem, a másiknál kötelező az adószám – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. 

Ha olcsóbb lesz a benzin, több lesz az adó

Gazdaság2016.08.29, 10:01

A kőolaj világpiaci árához igazítják az üzemanyagok adóját szeptembertől.

Előző
Következő