adatbázis

címke rss
Hihetetlen, mennyi mindent hagytak el a vonatokon tavaly

Hihetetlen, mennyi mindent hagytak el a vonatokon tavaly

2023-ban összesen már közel 21.500 darab talált tárgyat adtak le a MÁV-VOLÁN-csoportnak, amiből több mint 12 ezer jutott vissza a tulajdonosához – áll a társaság közleményében. Ha nem lehet tudni, ki a tulajdonos, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik meg, a romlandó élelmiszereket pedig rövid idő után megsemmisítik.

1986-ban talált holttestet azonosítottak Texasban

Nagyvilág2023.12.12, 11:08

A texasi hatóságok azonosítottak egy 1986-ban talált holttestet, amelyet egy tóban találtak. A modern technológia segítségével sikerült most kideríteni, hogy ki volt.

Az elmúlt 250 év híreit olvashatja az Arcanumon, most ingyen!

Tudomány2023.09.28, 13:17

Szeretné tudni, mi történt születése napján vagy egyszerűen csak rajong a történelemért? Az elmúlt 250 év újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldala néhány kattintással elérhető. Kereshetünk napi- vagy hetilapokban, sportújságokban és női magazinokban is. Az Arcanum segítségével a fotelból rengeteg információhoz juthat, ráadásul most előfizetés nélkül kipróbálhatja.

Vége lehet a közértes blokkok gyűjtögetesének, jöhet az e-nyugta

Gazdaság2023.08.02, 12:42

A közeljövőben megkezdheti működését az e-nyugta rendszere. A kifejezés egy adatbázist takar, amely minden magyar fogyasztónak személyre szabottan és hosszabb ideig gyűjti a különféle vásárlásairól kiállított nyugtáit, számláit, blokkjait, jótállási és garanciajegyeit - számol be arról a Világgazdaság.

Kinyitott az Arcanum adatbázisa, ingyen belenézhet az összes újságba

Itthon2023.06.10, 23:59

Szeretné tudni, mi történt születése napján vagy egyszerűen csak rajong a történelemért? Az elmúlt 250 év újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldala néhány kattintással elérhető. Kereshetünk napi- vagy hetilapokban, sportújságokban és női magazinokban is. Az Arcanum segítségével a fotelból rengeteg információhoz juthat, ráadásul most előfizetés nélkül kipróbálhatja.

Itt nézhet utána a kozmetikai termékek allergénjeinek

Gazdaság2023.02.21, 11:03

A Store Insider számolt be róla, hogy elérhetővé vált a kozmetikai összetevők adatbázisa. Az anyag jelenleg 14 nyelven érhető el és közel 30 ezer, kozmetikumokban használt összetevőről szolgáltat információt.

Elhagyta a pénzét a vonaton vagy a buszon? Így kaphatja vissza!

Itthon2023.01.06, 07:38

Tavaly tavasz óta kerülnek közös adatbázisba a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain elhagyott tárgyak, 2022-ben összesen 18 770 darabot adtak le a vállalatcsoportnak, amiből csaknem 11 ezer került vissza a tulajdonosához.

Négy napig ingyenesen böngészhető az Arcanum, a Könyvfesztivál alkalmából

Tudomány2022.09.29, 12:25

A szeptember 29-én kezdődő ünnepi Könyvfesztivál alkalmából bárki ingyenesen hozzáférhet az Arcanum maga nemében egyedülálló történelmi értékű archívumához, amelyben a régmúlt idők sajtótermékei, és más egyéb historikus dokumentumok lelehetők fel.

Ötvenezer pókfajt ismerünk és még ugyanennyi lehet a világban

Tudomány2022.04.07, 14:26

A World Spider Catalog szerdán bejelentette, hogy a legfrissebb kutatások és az adatok elemzése alapján jelenleg mintegy 50 ezer különböző pókfaj mászkálhat a Földön. Ám ez még nem a jéghegy csúcsa: a szakemberek szerint további 50 ezer rejtőzködhet még a világban.

Ott következik az Arcanum, ahol a világ legnagyobb keresőmotorjának véget ér a tudása

Gazdaság2022.01.31, 13:40

Biszak Sándor alapító és cégvezető mesélt a családi vállalkozásként működő, és az elsősorban a több száz évre visszamenőleg fellelhető dokumentumok digitalizálásával foglalkozó, mesterséges intelligenciát is felhasználó Arcanum csodabirodalmáról, amely lassan kinövi a többemeletes családi ház munkahelyi és raktározási kereteit.

November 4. - Új 1956-os online adatbázist tesz elérhetővé a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Tudomány2021.11.04, 12:11

Új 1956-os adatbázist tesz online elérhetővé a forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

70 millió AT&T ügyfél adataival házalhat a sötét weben egy hackerbanda

Gazdaság2021.08.23, 11:21

Egy adatvédelmi csoport információi szerint egy hírhedt hackercsoport több mint 70 millió AT&T-ügyfél magánjellegű adatait árusítja a világháló illegális oldalain, összesen 1 millió dollár értékben, habár ezt a telekommunikációs multinacionális vállalat is cáfolja. A részletekről a Business Insider számolt be.

A koronavírus több ezer halottját titkolták el Romániában

Nagyvilág2021.05.14, 12:39

Romániában jelentős eltéréseket talált az egészségügyi minisztérium szakértői bizottsága a koronavírusnak tulajdonított haláleseteket összegző, különböző intézmények által vezetett adatbázisok között - derült ki pénteken, amikor a tárca honlapján közzétették a testület jelentését.

Ezért számítanak ritkának a kék színű virágok

Tudomány2021.03.29, 20:32

A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában.

Megoldották az evolúció egyik nagy rejtélyét

Tudomány2021.01.29, 19:33

A virágos növények eredetére világít rá egy új nemzetközi tanulmány: svájci, svéd, brit és kínai kutatók egy a tudományt már Darwin óta foglalkoztató rejtélyt oldottak meg.

Legyőzhető -e a terrorizmus a matematika segítségével?

Tudomány2020.08.13, 20:54

Korábban már írtunk a matematikai módszerekkel dolgozó Kim Rossmo nyomozóról, aki sorozatgyilkosságok felderítésére specializálódott. Úgy tűnik, hogy a terroristákat is vissza lehet szorítani a matematika segítségével.

Így válhatnak aranybányává az adatbázisok

Gazdaság2020.07.08, 14:37

Nem kell programozónak lenni ahhoz, hogy napi szinten és megszámlálhatatlan helyen, helyzetben találkozzunk a digitalizációval – és ezzel szoros összefüggésben az adatgazdasággal. Sokunknak fel sem tűnik, hogy egy hétköznapi tranzakció során hányféle adatot adunk meg valamely hivatalnak, pénzügyi szolgáltatónak vagy alkalmazás-fejlesztőnek. Ráadásul nemcsak személyes adatainkról van szó: adatok ezrei vesznek körül bennünket a munkahelyi belépéstől, a tömegközlekedésen át a kártyás vásárlásokig, az internetes kereséstől a közösségi média kedveléseken át a zene letöltésekig. Ezek az adatok együttvéve olyan profilt alkotnak rólunk, ameely ...

Adatbázis építésére használhatja Hadházy Ákos a konzultációs íveket

Itthon2020.06.23, 19:26

Törvényt sérthetett Hadházy Ákos független parlamenti képviselő - írja a Magyar Nemzet, a lap értesülése szerint ugyanis nem jelezte Kövér László házelnöknek, hogy egy alapítványt működtet, amellyel jelenleg a nemzeti konzultációs íveket gyűjti be. Korábban már többször is felmerült, hogy az egykori LMP-s politikus adatbázis-építésre használhatja a lakossági adatokat.

Európai zenei adatbázis épül a múlt kísérleti zenéire

Kultúra2020.06.23, 13:53

Az 1957 és 2000 közötti időszak nem demokratikus rendszereiben született, részben eddig ismeretlen kísérleti és underground zenei tartalmakat teszi elérhetővé egy új projekt. 

A BCG-vakcina nem ad bizonyított védettséget a koronavírus ellen

Tudomány2020.04.15, 11:09

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen a gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben - olvasható a honlapjukon közzétett tájékoztató szerint.

Babakocsit, műlábat, íjfelszerelést felejtettek az utasok a vonatokon tavaly

Itthon2020.02.11, 11:43

Közleményt adott ki a MÁV arról, hogy 2019-ben mennyi és milyen tárgyat hagytak az utasok a vonatokon.

2020-ra működőképes lesz az európai nyílt hozzáférésű tudományos felhő

Tudomány2019.11.26, 21:03

A European Open Science Cloud (EOSC, Európai Nyílt Tudományos Felhő) megvalósítása az Európai Bizottság támogatásával kezdődött 2015-ben. Az elképzelés lényege, hogy az európai kutatók szabadon hozzáférhessenek a kutatási-fejlesztési munkák folyamán összegyűlt hatalmas adatmennyiséghez.

Kásler Miklós: Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa

Itthon2019.10.16, 11:54

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa. 

A nyomozás folytatását kérvényezi a józsefvárosi választási iroda az ellenzéki adatbázis-építés ügyében

Itthon2019.10.03, 16:40

Ahogy arról korábban az Origo több cikkben is beszámolt, a józsefvárosi polgármesterjelölt, Pikó András kampánycsapata illegális választói adatbázist építhetett az ajánlóívek alapján. A Magyar Nemzet által publikált dokumentumok közzététele után a józsefvárosi választási iroda rendőrségi feljelentést tett, s egy külön eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is. Ez utóbbit a helyi választási bizottságban az ellenzék is támogatta. Most azonban váratlanul a rendőrség megszüntette a nyomozást az ellenzék polgármesterjelöltjének kampánycsapata által több jel szerint elkövetett választási szabályszegéés, ...

Adatbázisban lehet rákeresni a trianoni menekültekre

Tudomány2019.05.31, 15:11

Az MTA Lendület programjának Trianon 100 Kutatócsoportja egy több mint 15 ezer névből álló adatbázist publikált. Ez nemcsak az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek nevét, de a korábbi lakóhelyüket, foglalkozásukat és a Magyarországra érkezésük helyét is kereshető formában tárja a nagyközönség elé.

„Szaporodókész” nőket is listázott a rejtélyes adatbázis

Techbázis2019.03.13, 08:54

Nem tudni, hogy kihez tartozik a közel kétmillió kínai nőt listázó adathalmaz.

Három felesége volt a kínai férfinak, most börtön várhat rá

Archívum2019.01.18, 10:23

Csúnyán lebukott az a férfi, aki Kína három különböző tartományában házasodott meg három különböző nővel. A feleségek nem tudtak egymásról, pedig egy kilométeren belülre költöztette őket. 

Az üzleti partnerek ellenőrzésének fontosságára figyelmeztet a NAV

Gazdaság2018.10.26, 12:41

Egy vállalkozás szabályos és biztonságos működéséhez tájékozódni kell a leendő üzleti partnerek megbízhatóságáról. Adóellenőrzéskor akár komoly hátrány is érheti azokat, akik nem járnak el kellő körültekintéssel üzletfelük, beszállítóik kiválasztásakor. A NAV adatbázisokkal, lekérdezhető nyilvántartásokkal segít a tájékozódásban.

Itt a valaha volt legnagyobb csillagadatbázis

Tudomány2018.04.26, 12:00

A korábbiaknál csaknem ezerszer több csillag térbeli helyzetét és mozgását ismerhetik meg a kutatók, minden eddiginél pontosabb háromdimenziós térkép készülhet a Tejútrendszerről.

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek

Itthon2018.03.28, 09:46

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek Magyarországon – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A Soros-szervezetek arra használták a tranzitzónát, hogy adatbázist építsenek

Itthon2018.03.26, 17:08

A Soros-szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kerítést és ezzel Magyarország és egész Európa biztonságát támadják - jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője hétfőn Röszkén.

A világ legnagyobb vásárlói adatbázisát építené ki a Barion

Gazdaság2017.12.13, 11:49

Hatmillió euró, csaknem kétmilliárd forint külföldi befektetéshez jut a Barion Payment Zrt. a cseh alapítású Home Credit Group lakossági pénzügyi szolgáltatótól. A jelenleg internetes bankkártya elfogadásból élő hazai startup a vásárlásokból begyűjtött adatvagyonnal jutna további bevételekhez.

Felrobbant a legnagyobb állásportál

Gazdaság2017.10.20, 10:30

Majdnem minden szakterületre elért a munkaerőhiány a profession.hu felmérése szerint, az állásközvetítő portálon 2017 harmadik negyedévében meghirdetett 35 ezer állás új rekordot jelent. Éves összehasonlításban 17 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a portálra feltöltött álláshirdetések száma, s majdnem 45 ezer új munkakereső regisztrált.

Biztos, hogy nincs köztartozása? Legyen biztos!

Archívum2017.03.28, 11:14

Ahhoz, hogy valaki folyamatosan szerepeljen a köztartozásmentes adózói adatbázisban, az adókötelezettségeket határidőben teljesítenie kell. Érdemes időről időre ellenőrizni, hogy nincs-e valamilyen elmaradás, ami kizárja a KOMA tagságot.

Több millió beteg adatait árulja egy hacker

Techbázis2016.07.19, 17:21

Több mint tízmillió páciens adatait lopta el egészségügyi intézményektől az a hacker, aki az adatbázist most a fekete piacon árulja. Ha egy kórház nem hajlandó fizetni, erről értesíti az érintett pácienseket is, így helyezve még nagyobb nyomás alá az intézményt.

Ne csak a csúcsát, a teljes jéghegyet mutasd

Gazdaság2016.05.18, 14:47

Aki a Magyarországon működő mintegy 11 ezer sajtótermékről keres nyilvános, de csak nehezen kikutatható információt, annak összesen egy szakadatbázisban van esélye mindent egy helyen és frissítve megtalálni. Bár az öt éve működő Whitereport szolgáltatása részleteiben korábban is létezett a piacon, ilyen átfogó működésben nincs vetélytársuk. Áprilisban a Collision technológiai konferencián jártak New Orleansban, életükben először vettek részt startupos eseményen.

Csillag kisokos segít a hotelválasztásban

Travelo2017.10.18, 12:23

Kampányt indít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Hotelstars védjegyrendszer megismertetésére, hogy felhívja a magyar utazóközönség figyelmét a tudatos szállodaválasztásra.

Harrison Fordot élettárson okozott testi sértés gyanúja miatt tartóztatták le?

Life.hu2016.04.11, 15:26

Nem minden az, aminek látszik: a Huntington Beach rendőrségi adatbázisa szerint Harrison Fordot nemrég letartóztatták, ám nemrég kiderült, csak véletlenül és figyelmetlenségből maradt a színész neve a rögzített bűnözők között.

Több millió szavazó adatai szivárogtak ki az internetre

Techbázis2015.12.29, 16:22

Több millió amerikai választópolgár adatai váltak nyilvánossá, köztük az is, hogy kikre szavaztak az elmúlt 15 évben. Még nem tudni, hogy ki és milyen célból gyűjtötte az információkat. Ez lehet az amerikai Kubatov-lista. 

Többmillió Hello Kitty-rajongó adata volt védtelen

Techbázis2015.12.22, 13:00

Teljesen védtelenül hagyta egy rajongóknak szóló weboldal adatbázisát a Sanrio, a Hello Kitty márka tulajdonosa. Több mint hárommillió felhasználó adatait lophatták volna el hackerek.

Nem ismeri fel a párkányára szállt madarat? Keresse meg hazánk első online madártárában!

Travelo2017.11.27, 13:49

Elérhetővé tette az interneten Magyarország madárfajainak részletes adatbázisát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A felhők fölött más az élet

Gazdaság2015.06.08, 20:07

A világ legnagyobb online viszonteladója óriáscégekkel társult, hogy meghódítsa a 16 milliárd dolláros felhő alapú szolgáltatási piacot.

Kamu a Twitter negyede

Techbázis2015.06.04, 14:33

A Twitter összes tartalmának több mint negyede hamis információkra épül.

Algoritmusokkal vadászik a NAV az adócsalókra

Gazdaság2015.03.17, 18:33

Kilencmilliárd forintnyi uniós forrásból fejlesztett informatikai rendszert az adóhatóság. 12 ezer DVD-nyi egységes adatbázist kezelnek, az adócsalókat, sőt a potenciális csalókat algoritmusokkal szúrják ki.

Emberek és bőrszínek: elkészült a világ első bőrtónus-térképe

Life.hu2014.12.29, 17:00

Angelica Dass brazil fotós nem mindennapi ötlettel állt elő: fel akarja térképezni a világ összes bőrtónusát, hogy az emberek ne csupán „fekete-fehérben" gondolkodjanak a bőrszínekről.

Számlának tűnő webreklámajánlattal házal egy cég

Archívum2014.12.10, 10:46

Nettó 35 ezer forintot szeretne kérni egy webes reklámtárhelyért egy portál és az ahhoz tartozó cégadatbázis új gazdája, aki már 3000 vállalatnak postázta ajánlatát - értesült az Origo. Kiderült, ugyanezt tette már 2011-ben is a cég jogelődje.

Mindent tudni akarnak a használt autókról

Auto2014.08.18, 07:30

A jövő év végére elkészülhet a járműtörténeti adatbázis, legalábbis Knezsák István az Autós Nagykoalíció elnöke reálisnak tartja ezt a menetrendet.

Minden út Rómába vezet: 2600 év pár percben

Tudomány2014.08.01, 15:25

Minden út Rómába vezet. Ezt a mondást erősítik most meg azok a szociológusok és antropológusok, akik híres emberek születési és halálozási helyének is idejének elemzésével vizsgálták az emberiség kultúrtörténetének hálózati jellegét. Az adatokból egy 2600 évet felölelő videó is készült.

Nagy ötlet: civil könyvkritika

Archívum2013.12.05, 10:38

Ha valaki már gyerekkorban hozzászokik ahhoz, hogy olvasson, és arra is kíváncsi, hogy a barátai mit olvasnak, és mi a véleményük az olvasott könyvekről, annak elég sok idejét emésztheti fel, míg sok-sok beszélgetésből összeáll a fejében a legnépszerűbb könyvek listája. Hacsak…

Előző
Következő